A L’art pour L’art sosem árt. Há’ nem? Há’ de! – Besenyőék az MMIK-ban
Képgaléria megtekintése2010.04.13. - 20:30 | vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Valamikor réges-régen, fogalmam sincs, mikor, de 1986-ban megszületett a cikk írója, valamint négy, mindenre elszánt művész létrehozott egy társulatot. Azt hiszem, abban az évben kizárólag ez a két fontos dolog történt, mert ha a kettő közül akármelyik esemény nem következett volna be, ez a cikk most nem születhetett volna meg. Vagy de.
Hogy valaki akárki vagy bárki, az nekünk is mindegy
Most 2010-et írunk, és a cikk szerzője - valamelyest - felnőtt, a '98-tól változatlan felállásban sziporkázó társulat - pár tagcserét és néhány végtagcserét követően - pedig igazán véletlenszerűen pont oda ment április 12-én este, ahova „a illető", aki én vagyok. Indulás után első felindulásból az MMIK-ban futottunk össze Laár Andrással, Dolák-Saly Róberttel, Szászi Mónival és Pethő Zsolttal, és a csapat elmesélte nekünk, hogy: „Anyám tyúk, avagy az ember tragédia!"
Még csak kicsit sem volt teltház az MMIK színháztermében, de biztos azért, mert megijedtek a hangosbemondó fenyegető, horrorfilmbe illő hangjától, ami ekképp szólt: „Akik bekapcsolva felejtik a mobiltelefonjaikat, azoknak szíjat hasítunk a hátából! Jó szórakozást kívánunk" A megszeppent telefonosok egy része pedig nyilván kifutott a teremből, ezért néhány üres székkel többet láttunk, mint kellett volna. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Boborjánék nagyon örültek annak, hogy mindannyian eljöttek, akik ott voltak.
A hölgy pofájára...
De félre a poénnal, és elő a humorral: belegondolt már a T. Olvasó úgy igazán, hogy milyen lehet egy nyáladzó dán dognak kinéző nőt feleségül venni, ráadásul egy önmagát papnak álcázó, uszodából templomba kóborolt szerzet(es) segédletével? Nos, a vőlegény kellően fel is háborodott az arája és a kutya közt vélt hasonlóságon, de ez történik, amikor rossz szögben esik a fény a hölgy „pofájára", ugyebár.
Még véletlenül sem szeretnénk egy részt sem kiemelni, és „kedvenc" titulussal ellátni, mert mindegyik más volt, mindegyik rekeszizom-edző, és valahol egy hangyányit komoly is. A költő például hozzászólt. Igen, de nagyon, mert mi tényleg, szóval. És ezt ő maga mondta! De hogy ne legyen ennyi elég, furfangos módon a második verset szavalta elsőként, az elsőt pedig másodikként, majd pedig filozófiai vizekre eveztünk. Biztos mindenki észrevette már, hogy a dolgok csak az elnevezésüktől vannak. Mert mi például az ülőgarnitúra? Az két fotel, plusz egy kanapé, na de akkor hol az ülőgarnitúra? Nincs is. Később pedig kiderült, hogy a disznó (és most tessenek nagyon figyelni!) halmozottan hátrányos helyzetű. Hiszen adott maga a disznó, aki le van ölve (és most tessenek a szemeket becsukni!), és visszatöltik őt a saját belébe, kolbászkészítés céljából. A kolbásznak ez jó, a malacnak viszont ebből már elég nehéz előnyt kovácsolni.
Került még a levesbe egy kis Csókkirályosdi, ami feltöltött szájjal az igazi, meg egy parasztrocker faszagyerek (a Bunkó), fukszos, izmos, kendős mutatványa. Arról nem is beszélve, hogy amikor a gyermekvállalásra terelődött a szó, a gyermek ijedten jegyezte meg, hogy ő biz' nem akar a vállával ásni. Az egybegyűltek kaptak némi irodalomtörténeti okítást is, ugyanis Madách Az ember tragédiája c. művében nem használt rímeket, Karinthy a saját verziójában annál inkább, a L'art pour L'art pedig bevallottan direkt elbénázott sorvégekkel dobta fel a habot a tortára. És hogy mindebből mi volt a tanulság? Hát, hogy ne haljon meg senki élve! Megfontolásra ajánljuk!
Szvatoplukkal az igazi!
Emlékszem, még ennél is gyerekebb koromban, amikor még azok az idők jártak, hogy szilveszter éjszakáját otthon, a tévé előtt ülve és gyerekpezsgőt kortyolgatva töltöttük, a műsor legjobban várt része a Besenyő család, Boborján és a Salvador Dali-klón Leopold porondmester volt. Ahányszor látom őket, mindig ezek a szilveszterek jutnak az eszembe, és édes-nevetős nosztalgiával mosolygok magam elé. Ezen az estén kaptunk jó sokat belőlük is. Leopold porondmester a már klasszikussá vált „félremagyarázós" technikát alkalmazva - raccsoló a hangja biztosan ott cseng mindenki fülében - mutatott be pár képet, amik eredetileg biztosan nem arról szóltak, hogy a képen szereplő öt gyerkőcnek vajon hány ujja nincsen, esetleg a fulladozó kisfiú csak úgy mellesleg tök nyugodtan megfullad, míg a nagypapája békésen érdeklődik, hogy hol vannak a többiek. Egyébként is, teljesen biztos az, hogy Robinson a szigeten ennyit kérdezett: „Ezzel a fejjel még hány évet érdemes élni?" De fel sem tudtuk dolgozni a sokkot, mert Boborjánt (aki Pandacsöki) megette egy cápa (aki hülye). Emésztett minket a gondolat, őt pedig a cápa, és csípte a cicijét a gyomorsav, de ez a tény nem zavarta annyira, hogy ne tudta volna egyenként bemutatni mind a 19 ikertestvérét. Tehát a jó sok B-betűst (Balázst, Bendegúzt, Boldizsárt...), Szvatoplukot, valamit Puskást, Hidegkutit, a hét törpét, és nem töhötöm meg, hogy a hét vezért ne említsem.
Besenyő KKF István (azaz Besenyő Kozmetikai Kérdéseket Feszegető István) pedig megsúgta nekünk, hogy teljesen fölösleges lábat förteleníteni, amikor az már eleve förtelem. És itt szeretném felhívni valamennyi hölgyolvasónk figyelmét, hogy mielőtt szemhéjtusért rohanna a boltba, gondolja végig, miért kell a szemhéjat külön zuhanyoztatni? A sokk után Kemenesfalvi bácsi elmesélte nekünk, hogy...hogy...(itt jönne az a rész, amikor a szerző leírja, hogy Kemenesfalvi bácsi mit is mesélt el, de mivel nem lehetett érteni semmit, kérem vegyék úgy, hogy elmondtamtarattateretteette), tehát mindezt jó hosszan elmesélte.
A röhögést is beleszámoltuk
- Hány óra lehet? - kérdezte egy mögöttem álló lány a barátnőjétől a ruhatárnál.
- Mivel azt mondták, hogy másfél óra, ezért szerintem fél 9 körül van - mondta a másik lány.
- A röhögést is beleszámoltad?
- (órájára néz) Hú, mindjárt 9!
Ez a párbeszéd hangzott el az előadás végén, és nem ők voltak az egyetlenek, akik nem számolták hozzá a röhögést. De miért vicces egy széken csücsülő kisgyerek mellett a szigorú, pedáns szülő? Miért nevetünk a popsiriszáló énekesen, az ízléstelen küllemű rockeren, a tétova nagypapán, a füllentős Boborjánon, vagy a bácsin, akinek a mondandójából épp csak azt nem érteni, amit mond, vagy épp Margiton és Pityun? Azért, mert ilyenek vagyunk mi, ilyen az életünk, ilyen ez a világ, ezeket látjuk magunk körül. Bárhova megyünk, bárkivel találkozunk, biztos, hogy nem egyszer botlunk bele hasonló helyzetekbe, vagy ugyanolyan emberekbe, mint akikről Laár Andrásék az ihleteiket merítették, és görbe tükröt tartottak jellegzetes arcuk elé. Egy kicsit görbe, de azért tükör az a tükör. Há' nem? Há' de!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás