Évezredes ritmusokkal mesélők - az Ataru Taiko dobszínháza a Sportházban
Képgaléria megtekintése2010.04.19. - 00:12 | Vidaotone - Fotók: Dart
Egy-másfélezer ember kapott az alkalmon, és szombat estére a Művelődési és Sportházat választotta esti kikapcsolódásul. Az Agora szervezésében a kőszegi Ataru Taiko ütősegyüttes adott ízelítőt a japán tradicionális dobszínházak és az ország kultúrájából. Zajos sikerrel zárult a bő másfélórás ütemparádé, mi már csak arra vagyunk kíváncsiak, vajon hányan értettek meg abból valamit is, amit láttak vagy hallottak.
HIRDETÉS
Japán. Hiába is élünk egyazon égitesten, és hiába tartozunk az emberiség nagy családjába, szinte soha nem fogjuk megérteni a keleti kultúrákat, sőt legtöbbünket meg sem érinti az az életfelfogás, ami a föld másik felén irányadó. Hiába is trendi buddhistának lenni manapság, vagy felvenni bármely távolkeleti hitet, a nyugati világ gondolkodásmódja és rendszere szöges ellentétben áll az ottani értékrenddel. Mifelénk a 'mindent a testnek, a lélek meg majd attól jól lesz' felfogású élet-diktátum dívik, feléjük pedig a test és lélek minél nagyobb harmóniájának elérése a cél. A különbség a kettő között óriási, ráadásul az együttes azt az országot szeretné bemutatni, amely még a keleti sorból is kitűnik azzal, hogy szinte a huszadik század közepéig szigorúan a több ezer éves írott és íratlan, számunkra kegyetlennek tűnő törvények szerint élt és él.
Az atombombák ledobásáig japán soha nem kényszerült térdre, a félteke szinte korlátlan urai voltak évezredekig, vélhetően ezért nem fertőződött meg saját kultúrájuk. Jópár film, illetve sorozat is igyekezett bemutatni azt, hogy milyen is lehetett a szigeten az élet, de mint azt kinn élő ismerősöktől hallottuk, ezek is csak a felszínt kapargatták. A hierarchikus rendszer továbbra is elképesztően működik, az egyén alárendeli magát önként mindennek ami felette áll, legyen az akár feljebbvaló, a család, bármely közösség, vagy maga az ország. Mindemellett munkamániások, emberfeletti a szorgalmuk, technikai zsenik, és ebben a szegmensben világvezető szerepre törtek röpke harminc év alatt. Némiképp ellentmondásnak tűnik, hogy a modern világ nagyhatalma lettek úgy, hogy nem engedtek az ezeréves vallási és társadalmi törvényeikből szinte semmit sem elkallódni.
Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha a keresztény világ is szigorúan betartotta volna a bibliában leírtakat, és nem az inkvizíció, és egyéb más "frappáns eszközökkel" élve. Mindenképp jobb hely lenne a föld, nem irtottak volna ki népeket, nem kellene a bolygó megmentésén - ami igazából csak az emberiség megmentése -, gondolkodnunk, és talán televízió sem lenne. Lehetne teljes belső életünk, tudnánk konkrétan, hogy mi a jó, és mi a rossz, öregségünkre csak nevetőráncaink lennének, a sor szinte végtelen, aminek másképp kellett volna történni és lennie. De hát ez van, sajnos.
Azért tettük ezt a kis kitérőt, mert voltak eddig találkozási pontjaink mind a japán kultúrával, mind pedig dobegyütteseikkel, amelyek minden esetben frenetikus élménnyel gazdagítottak bennünk. Csakhogy, azok eredetiek voltak, tehát autentikusak abból a szempontból, hogy japán "zenészek" szólaltatták meg őseik hangszereit, és tolmácsolták hazájuk és népük ritmusait. Éppen ezért kicsit tartottunk attól, hogy vajon mennyire is tudja ezt egy magyar csoport hitelesen tolmácsolni. Ez irányú félelmeink alaptalannak bizonyultak, és ez már önmagában sem kis szó. Az első tétel alatt világossá vált, hogy itt nem valami kis próbálkozásról van szó, a zenekar tagjai hisznek és éreznek, egymásban és egymást, és persze a dobokat és a velük elmondandó történetet. Az előadás minden szempontból össze volt rakva, mind a hangzás, a díszlet, a világítás, a kosztümök és legfőképp az előadott darabok is hitelesnek és kifogástalannak bizonyultak.
A tizenegy főt számláló Ataru Taiko tagjai mindannyian belülről dobolnak, senki nem lóg ki a sorból, legalábbis lefelé, igaz van pár közülük - jobbára azok, akik a prímet vitték a műsor folyamán -, akiken szinte látszik a fanatizmus és a tehetség. Ezek nélkül nem írhatnánk most le nyugodt szívvel azt, hogy kortól, nemtől, illetve bármely besorolástól függetlenül ajánljuk mindenkinek ezt a produkciót megtekintésre és befogadásra. A taiko dobokon való játék nem egyszerű dobolás, hisz végig az volt az ember benyomása - amit a konferanszié előre meg is fogalmazott -, hogy párbeszédeket hallunk. Néhol évődő, többször harcias feszültséggel teli, zsibbasztóan andalító érzeteink támadtak, de ennél többet már pennával átadni nem tudunk ebből, hisz még a pár megnézett videó sem tudja átadni azt, amit élőben a dobok dörrenése vagy épp suttogása üzen.
Nem mehetünk el a csapat hangszerparkja mellet sem szó nélkül, hiszen impozáns és láthatóan minden igényt kielégítő eszköztárral rendelkeznek, és az övék Közép-Európa legnagyobb taiko dobja is. Már a dobok elrendezésével is alakították folyamatosan a színpadképet, nem is beszélve a kidolgozott, szinte táncolva dobolásukról. Pozitívumként kell azt is felhoznunk, hogy a közönség soraiból csak elenyészően kevesen hagyták el idő előtt az előadást, annak ellenére, hogy azért hiába is volt lehengerlő a mutatvány, elég fajsúlyosnak, és talán egy átlagembertől távolállónak gondoltuk.
Az Agora ismét egy kitűnő koraestét prezentált a városnak, nem beszélve arról, hogy mindezt ráadásul ingyen fogadhatta be minden érdeklődő. Félő azonban, hogy ha minimális belépőt kértek volna, az ülő teltházból csak egy töredéknyi ember jött volna be a felkelő nap, és a cseresznyevirágzás örömének befogadására. Jobb helyeken ugyanis a természet ajándékait és az életet (is) szokás ünnepelni. Évezredek óta. Mindezek apropóján ma a Szamurájok és banditák lesz az esti menünk, vagy az Egy gésa emlékiratai...
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás