Bartók és Bruckner bűvöletében - Vastaps a Bartók Teremben

Képgaléria megtekintése2022.05.08. - 01:30 | Büki László 'Harlequin'

Bartók unikális zenei univerzumában és Bruckner "testes", izgalmas szimfóniájában merülhetett el május 6-án a Bartók Terem zeneszerető közönsége. Szólistaként Berecz Mihály zongoraművészt zárta szívébe a szombathelyi közönség, akinek édesapja, Berecz András ének- és mesemondó is helyet foglalt a nézőtéren. Vajda Gergely karmester és a Savaria Szimfonikus Zenekar szinte már "félmozdulatokból" is megérti egymást, így hát a zenekart, szólistát és karmestert "megdolgoztató" repertoár méltán váltotta ki ismét a közönség elismerését, tetszésnyilvánítását. A Bartók Terem közönsége újfent fantasztikus zenei élménnyel gazdagodott, amit átélhet mindenki, aki belép Szombathely komolyzenei szentélyébe.

A repertoárról:

Bartók Béla 1931-ben meghangszerelte néhány korábbi zongoradarabját, amelyeket egy ciklusba fűzött össze. Ebből keletkezett a Magyar képek című zenekari mű. Tételek: 1. Este a székelyeknél, 2. Medvetánc, 3. Melódia, 4. Kicsit ázottan, 5. Ürögi kanásztánc.

III. (E-dúr) zongoraversenye 1945-ben keletkezett, amikor a szerző már az Egyesült Államokban élt, és a leukémia már előrehaladott állapotában szenvedett. A premierre 1946. február 8-án került sor. A művet feleségének, Pásztory Dittának ajánlotta, aki maga is igen képzett zongorista volt. Az eddigi zongoraversenyeiben az „agresszivitás" és a virtuozitás volt előtérben, most inkább a líraiságon van a hangsúly. Bartóknak ez a „végakarata" különös, új harmóniában oldja fel egész életművének konfliktusait. A kompozíció utolsó 17 ütemének hangszerelését Serly Tibor egészítette ki.

Anton Bruckner egyik legnépszerűbb szimfóniája a IV. (Esz-dúr) szimfónia. A vonósok halk tremolója fölött egy végtelenül egyszerű kürt szignál szólal meg. Ennek a témacsírának kettős arca van. A motívum egyfelől statikus, önmagába zárt, önmagába visszatérő karakterű, másfelől felfelé törő és dinamikus, mely elsősorban a motívum ritmusával magyarázható. A lassú tétel hangulatvilágát sokféleképpen jellemezték már. Van, aki melankolikusnak, szomorúnak hallja, mások természetzenét hallanak ki belőle, megint mások gyászindulót. Bruckner biográfusai szerint ez az Andante egy zarándokének. Az 1880-ban elkészült finálé (melyet egy korabeli recenzens "Végítélet" finálénak nevezett el) egy "népünnepély" jellegű zárótételt váltott fel. A két finálé közötti időszakban - Brucknerre jellemző módon - a zeneszerző már az ötödik és a hatodik szimfónián dolgozott, valamint átdolgozta a másodikat és harmadikat. Az új művek, illetve az átdolgozások nyilván hatással voltak a negyedik szimfónia fináléjára is.