Részlet az előadásból:

Köztudott, hogy a porcelán Kínából származik, de vajon mikor készültek a legkorábbi darabok, mi előzte meg a porcelánt, és milyen minőségűek voltak az első igazi porcelántárgyak? Hogyan került át Európába, és milyen különleges kölcsönhatások érték mind a Távol-Keleten, mind nálunk, Európában az újabb és újabb színek, stílusok megjelenése során ezt a csodálatos műtárgyat és használati eszközt?

Balló László ezekkel a kérdésekkel foglalkozott előadásában.

Kínában a 7. század során találtak először olyan egészen fehéres árnyalatú agyagot, amely mind kaolint, mind földpátot tartalmazott. Ez a két alapanyag játszik főszerepet a legjobb minőségű porcelánmassza előállításában.

A 9. század közepén egy arab krónikás elragadtatottan számol be a kínai csodáról, költői képpel támasztva alá vizuális élményét: olyan anyagból készült tárgyakat látott, amelyek finomsága megegyezik az üvegével, és rajta keresztül meg lehet látni még a víz csillogását is.

Ez volt a jingdhezeni porcelán. Jingdhezen a későbbiek során a hatalmasra kiterjedt porcelán export központjává fejlődött.

A porcelán fejlődésével párhuzamosan a keménycserép használati eszközök mázzal bevont jellegzetes világa erőteljes fejlődésnek indult. Vas megyei magángyűjteményben található egy 1100 éves, feliratos tálka, amely a Szung dinasztia virágkorát képviseli. Ez az időszak egybeesik a magyar államalapítással, István király regnálásának korszakával. A repesztett mázbevonatnak nagy divatja volt a 17-18. századi francia királyok udvarában. A repedezett mázú edényeket nálunk népszerűbben hariszosnak hívják, a német Haarriss megnevezés nyomán.

A korai kínai porcelán hazai és külföldre szánt minősége között óriási különbség volt: a hazai megfelelt annak a minőségnek, amely a császári udvart illette, az ennél gyengébb minőséggel pedig Európát árasztották el.

A szeladonmázas változatok a 14. században az ottomán birodalom szultánjainak kedvencévé váltak, de igazi sikertörténetük a 18. századi francia arisztokrácia körében alakult ki.

A zománcréteg hozzáadásának gyakorlata a 15. század során, a Chenghua korszakban terjedt el, ugyanakkor ez volt a jellegzetes kék festés virágkora is.

Kelet és nyugat porcelánkereskedelmének történetében nagy fordulatot jelentett a hollandok által 1602-ben alapított Kelet-Indiai Társaság, amely az európai ízlésnek megfelelő porcelánt rendelt tömegesen Kínából. Ez az új lehetőség nagyban módosította a kínai porcelángyártás formai jellemzőit. Új színárnyalatok terjedtek el, és a 18. század elején megjelent a famille verte, a zöld porceláncsalád, majd jezsuita szerzetesek közvetítésével a famille rose, a rózsaszín árnyalatú és színvilágú festéssel dekorált csodálatos rózsaszín porceláncsalád.

Nem nehéz a fejlődéstörténetnek ezzel a vonulatával párhuzamba állítani Madame de Pompadour verte de pomme és rose de Pompadour porcelán korszakát az 1756, illetve az 1757-es évből.

Az európai porcelán megjelenésében Itália vitte a vezető szerepet, ahol már a 16. század utolsó negyedében firenzei központtal kiváló minőségű, a keletivel vetekedő porcelánt állítottak elő, amely a finomkerámia virágzó korszakát váltotta fel.

A Medici porcelán kifejlesztése körül azonban komoly technikai nehézségek merültek fel, és mire ezeket sikerült kiküszöbölni, Velence és Capo di Monte magához ragadta a vezető szerepet.

Szintén magángyűjteményi darab a szépséges Nove di Bassano műhelyében készült fajansz keretes rokokó csiszolt figurás tükör.

Az itáliai porcelán erőssége, miként a német porceláné is, a figurális porcelán szobrászat művészi színvonala volt.

Az itáliaihoz képes késéssel induló német porcelánkészítés, porcelánművészet hamarosan vezető szerephez jutott, az Erős Ágost száz fejedelem udvarában raboskodó alkimista, Johann Friedrich Böttger, akinek az volt a bűne, hogy nem sikerült mesterséges úton aranyat előállítania, azt az utasítást kapta a fejedelemtől, hogy állítson elő kiváló fehér porcelánt, amelyet eddig csak a keletről behozott tárgyakról ismert Európa. Böttger egészen kezdetleges módon állt a feladathoz, ám ennek dacára 1710-ben sikerült az első jó minőségű porcelánmasszát elkészítenie.

A drezdai porcelán néven terjedő, tulajdonképpen meisseni porcelán már az 1720-as évekre Európa-szerte ismert és megbecsült porcelánkinccsé lett.

A meisseni porcelán masszájának minősége vetekszik, majd meghaladja a kínai és japán porcelán minőségét tisztaságában, és a német máz felülete és árnyalata is kiválóbb a verhetetlennek hitt keleti színvonalnál.

Már a kezdeti korszak mintái sem követik a keleti formakincset, hanem létrehozza a chinoiserie-t, a kínaizálást, amely új formakincset teremt, és hidat emel kelet és nyugat formaművészete közé e mesevilág megteremtésének eszközével. A kínai ízlés, a kínai porcelán hatásának fontosságát jelzi, hogy az angol nyelvben magát a porcelán megnevezést a china szó jelenti.

A kínaizálás a 18. század elejétől az alkalmazott művészetek és az iparművészet egyes ágainak területén általánossá vált, és az enteriőrkultúra legízlésesebb fokát jelentő módon kapcsolódtak a dekoráció egyes jelenségei e mesevilág formakincsének összhangban történő alkalmazása révén.

Az 1700-as évek második negyedében viszont európai virágok és tájképek árasztják el a használati porcelánok felületét. Eközben jelentős festő mesterek művészete érik be, és a figurális porcelán előállítása terén is hatalmas a fellendülés. A porcelánszobrászat terén megjelenő művészek közül legjelentősebb Johann Joachim Kändler személye, egyénisége, zsenije, művészete.

Kändler figurái világszerte megalapozták a plasztikus nyugati porcelánművészet világát, Kändler művészetének zsenije munkásságát örök érvényűvé tette a nyugati porcelán kisplasztikai művészetének világában, és kijelölte az utat és azt a színvonalat, amely művészetté teszi a porcelánplasztika produktumait.