Hazai pályán lett bajnok a Falco
Képgaléria megtekintése2022.06.27. - 16:00 | Bálizs Zsuzsa
Megérdemelt hazai sikerrel nyerte meg az aranyérmet a szombathelyi csapat - Ötödik meccs döntött a kosárlabda bajnokságban a bajnoki címről: az alapszakaszgyőztes Falco 1:2-ről fordítva diadalmaskodott a vasi rangadón. Telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, a körmendi szurkolótábor is igencsak kitett magáért. Az izgalmak azonban ezúttal elmaradtak, a bajnoki cím védője 99-70 arányú rajt-cél győzelmet aratott és megszerezte negyedik bajnoki címét – azonban első alkalommal ünnepelhetett saját tábora előtt.
A meccs utáni érem- és kupaátadást követően hatalmas fieszta kezdődött az Aréna Savariában, ahol rengetegen szelfiztek a csapat játékosaival, de autogram-vadászatra is mód nyílt. A legszemfülesebbek pedig Keller Ákos révén kosarascipőkkel és egyéb relikviákkal lettek gazdagabbak, melyek majd előkelő helyet foglalnak el a polcokon. Az ünneplés a későbbiekben a csarnok előtt, majd egy klubban is folytatódott; ám a pihenésre is figyelni kellett a csapat gerincének. Ma délelőtt ugyanis a hat válogatott játékos már elindult Kecskemét felé, ahol edzőtáborozik a vb-selejtezőkre készülő magyar nemzeti gárda: péntek Portugáliával, jövő hétfőn pedig Franciaországgal játszanak Perl Zoltánék.
Ünneplésre Körmenden is volt ok, az idény elején sokak által 5-8. helyre várt csapat ugyanis nem csupán meg tudta nehezíteni a címvédő dolgát, de két meccset is megnyert ellene. Így aztán Ferencz Csabáék számára ez az ezüstérem nagyon is szépen csillog, nem csoda, hogy több százan várták a csapatot vasárnap este a körmendi csarnok előtt. Az ünneplés itt is hajnalba nyúlóan folytatódott.
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
FALCO-VOLVO ALPOK AUTÓ SZOMBATHELY-EGIS KÖRMEND 99-70 (27-18, 28-16, 20-11, 24-25)
Szombathely, 3070 néző. V: Cziffra, Praksch, Söjtöry
SZOMBATHELY: VÁRADI 8, SOMOGYI 22/6, BENKE 14/3, GOLOMÁN 11/3, KELLER Á. 4. Csere: PERL 17/3, Kovács B. 2, BARAC 12, Clark 5/3, Sövegjártó 4/3, Verasztó. Edző: Milos Konakov
KÖRMEND: White 10/6, Doktor, Takács K. 6, Szavics 6/3, GORDON 13. Csere: Stokes 4, Kiss M. 6/6, HENRY 12/9, Durázi, Ferencz, KRIVACSEVICS 10, Martinez 3. Edző: Andonisz Konsztandinidesz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 12-3. 7. p.: 20-5. 14. p.: 36-20. 18. p.: 48-27. 20. p.: 55-34. 24. p.: 59-42. 27. p.: 69-42. 30. p.: 75-45. 35. p.: 86-56. 38. p.: 93-66
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: - Már éltem át bajnoki címet a Falcóval, de vezetőedzőként egészen fantasztikus érzés. Biztos vagyok benne, hogy napokig a bajnoki csata, az utolsó mérkőzés, a diadal hatása alatt leszek. Büszke vagyok a csapatomra!
Andonisz Konsztandinidesz: - Elismerésem a Falcónak, megérdemelten lett bajnok. Mi megtettünk mindent, amit lehetett, becsülettel harcoltunk, sajnos ez nem volt elég az aranyéremhez. Köszönöm a csapatomnak ezt az idényt, a szurkolóinknak a folyamatos kitartást.
(A statisztika és az edzői nyilatkozatok forrása: nso.hu)
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1887 szavazat
Új hozzászólás