'Írtam, mert valamit el akartam mondani' - Márai Sándor nyomában Kassán

Képgaléria megtekintése2023.10.27. - 09:15 | Leila - Fotók: Büki László

'Írtam, mert valamit el akartam mondani' - Márai Sándor nyomában Kassán

Kassán, a hajdani Mészáros - ma Mäsiarska - utcában már messziről látható a felirat: Márai Sándor Emlékkiállítás. Betértünk a kapun és elénk tárult Márai világa, felidéződtek sorai, megtaláltuk az élményt. Impressziók egy emlékkiállításról.

Minden él és minden megmarad. Egy élményt keresek ma is, mint harminc év előtt.
Talán addig él az ember, amíg ez az emlék és vágy eleven.
"
(Kassai őrjárat, 1941)

Az első szobában Kassa „lábunk alatt" hevert, hiszen a szőnyeg, amelyre léptünk, Kassát ábrázolta a XX. század elején. Megtaláltuk a Mészáros utcát, ahová az író emlékei szerint az ezerkilencszáztízes évek közepe táján költöztek, és ahol most a Márai Sándor Emlékkiállítás van.

Márai Sándor egész életében és csaknem valamennyi művében ott érezhetjük szülővárosának, Kassának emlékét, mely erősen összefonódik polgárság-élményével, a maga sajátos európaiságával és Kassa jelképpé válásával.

A polgári-európai hagyományok, a polgártudat vállalhatósága határozta meg írói pályáját. A „szülői ház" értékrendje meghasadt, eltört, ezt a kiállításon a fotók egyik sarkának levágása és illesztése szimbolizálta. Az első fényképen a kassai dóm látható, mellette idézet az író Cassovia című verséből: „A dóm úszott a ködben, mint egy várrom, / Valami nagy és biztos e világon"

A családot és a polgári miliőt megidéző második szobában a szülők, Ratkovszky Margit és Grosschmid Géza portréi láthatók, a könyvesszekrényben kedvenc köteteik találhatók. Megelevenedett előttünk a múlt és Márai sorai. Láttuk a szobában a kényelmes fotelban ülő apát, aki éppen elmélyülten olvas. A könyv- és olvasásszeretetről így írt az „Egy polgár vallomásai" művében: „A könyvvel a mi házunkban áhítatosan bántak. Számon tartottunk minden egyes kötetet, volt „katalógus" is, vászonfedelű füzet, melyben följegyeztük a kölcsönadott könyvek címeit. Akkoriban, ha egy polgári sorsú asszony unatkozott, nem kártyázott, nem szaladt a moziba vagy kávéházba, hanem elővett egy könyvet és olvasott. Apám estéi is így teltek el, könyvvel a kezében."

Egy családi titokra is fény derült ebben a szobában. Megtudtuk, hogy miért változtatta meg a nevét az író Márai Sándorra, testvére, a filmrendező pedig Radványi Gézára.

Márai Sándor gyermekkorát és fiatalságát bemutató harmadik szobában emléket állítottak Mihályi Ödönnek, Dönyinek, akivel az író harmadik osztálytól tanult együtt a Jászóvári Premontrei Kanonokok Kassai Főgimnáziumában. A kapcsolat a két kamasz fiú között szenvedélyessé formálódott, melyben élet és írás mindig együtt bukkant fel: hatodikosként már lapalapítási terveket szőttek. A barátságról alkotott véleményét Márai Sándor „Füveskönyvében" így fogalmazta meg: „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság.... Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább."

Márai fiatalkorához az írás szenvedélyén kívül az utazás szenvedélye is hozzátartozott. Az utazásról a következőket vallotta: „Két esetben szoktam utazni, ha nagyon vágyom valahova, ahol nem vagyok, és ha nagyon unom azt a helyet, ahol vagyok. Így aztán nem kell attól tartanom, hogy valaha is kiapad az utazási kedvem."

Az író ifjúkori életszakaszához tartozott Matzner Ilonával való megismerkedése, aki tapintatos felesége, és értő olvasója lett, és akiről az „Egy polgár vallomásai" műben a következőt írta: „Ugyanabból a városból érkezett, ahol én is születtem, ismeretségünk az élet őskorába nyúlt vissza, a gyermekkor mítoszában veszett el, úgyszólván csak jelbeszéddel érintkeztünk, születésünk pillanatától mind a ketten ugyanannak a városnak, osztálynak és ugyanannak a zsúfolt provincialitásnak levegőjét szívtuk, nyilván nem mi határoztuk el, ami történt velünk."

A negyedik szoba az íróvá válás időszakát idézte meg, amikor 1928-ban Budára kötözött, ekkor vált „igazi" újságíróvá, ismert és elismert alkotóvá. A szobában mindezt egy íróasztal és az üveglap mögötti igazolványok bizonyították. Az asztalon lévő földgömb Márai Sándor saját tulajdona volt, ez emlékeztette az utazási szenvedélyre. A földgömb a II. világháborúban az egyik bombatalálatban „megnyomódott".

Nagyon érdekes volt találkozni azzal a gondolattal, hogyan vélekedett az író legfőbb szenvedélyéről: „Írni annyi, mint megtagadni mindenkit. Írni annyi, mint egyedül maradni, mint elárulni barátot, testvért, szülőt, szeretőt, elárulni önmagunkat, bevallani mindent, anélkül, hogy feloldozásra számíthatnál, cél nélkül, remény nélkül, kilátás nélkül."

Az ötödik szoba az emigráció zűrzavaros időszakát mutatta be. 1948-ban Márai Sándor - miután megértette, hogy már írnia és hallgatnia sem lehet szabadon - úgy döntött, hogy feleségével és nevelt fiával együtt külföldre távozik. Művei magyar kiadását megtiltotta, amíg nem lesznek szabad magyar választások, és nem távozik az utolsó szovjet katona Magyarország területéről. Megismerhettük, hogyan éltek Lolával New Yorkban, ahol felesége megtanult varrni, és ebből a munkából tartották fenn magukat. A könyves szekrényben Márai Sándor magyar nyelven kiadott művei és az idegen nyelvekre lefordított kötetek egyaránt megtalálhatók. A magyar írók közül az ő műveit fordították le a legtöbb nyelvre. Sipos József, filmrendező három Márai darabot (A gyertyák csonkig égnek, Kaland, Eszter hagyatéka) is a filmvászonra vitt.

Márai Sándor világát és gondolatait legjobban megismerni műveiből lehet. Ezt a tényt szem előtt tartva minden korszakhoz az író műveiből származó idézeteket sorakoztattak fel a kiállítás berendezői. Az író életét a XX. század technikai vívmányainak köszönhetően nyomon követhetjük a családtagokról, a Mészáros utcai ház szobáiról készült fényképek, fotók segítségével, majd a hangrögzítő berendezések elterjedésével Márai Sándor hangját is meghallgathatjuk, amint műveit tolmácsolja nekünk, mások mellett az emigrációban született legismertebb és talán legmegdöbbentőbb művét, a Halotti beszédet, mely kifejezi a száműzött lét fájdalmas keserűségét, reménytelenségét, az olthatatlan szeretetet a magyarság, az anyanyelv, a kultúra és a haza iránt.


Nagyon szépen berendezett kiállítást láttunk, aminek bútorai eredetiek, a Grosschmid család egykori berendezési tárgyai.

A kiállítás bemutatta Márai Sándor szellemiségét, úgy éreztük közünk van az ő világhoz, az író finoman kidolgozott mondatait olvasva elhatároztuk, hogy gyakrabban vesszük le otthon a polcról könyveit újraolvasásra.

(A kiállítás megtekintése után, a háztól felfele haladva, a Zbrojnicna utca sarkán Márai Sándor szobra hívja szavak nélküli elmélyedésre a látogatót).


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás