Pusker Péter zenei főszervező elárulta, hogy a hét elején amúgy sem számítottak nagy mozgásra, hisz a hétvégi első nagy etapot is ki kell valamikor pihenniük, mind a szervezőknek, a résztvevőknek, és a publikumnak is. Mi magunk is így tettünk, a Passport Controll néven futó zenei workshop helyszínére vettük be magunk, és a Bartók Terem környékén közösködtünk a hétfőn még csak szellős, de a kedd estére már zsúfoltnak mondható helyszínen. A négynapos összezenélődést Ferenczy György vezényli és csúcspontja a csütörtöki zárókoncert lesz, amikor is a mindenhonnan érkezett hangszeresek bemutatják, hogy mire is jutottak egymással. A hétfői napon képtelenség volt az udvaron zenélniük, hisz annyira talajközelire esett a hőmérséklet, hogy a hangszereket folyamatosan hangolni kellett volna. Hajnalhasadtig szólt ezért az autentikus roma és egyéb folk a Szimfónia Kávézóban, amit mi kora éjszakáig hallgattunk. A hőmérséklet keddre felkúszott fejtető fölé, ámde földig érő folyamat esővel párosult, ami ismét ellehetetlenítette az udvari mókákat, legalábbis nagy részüket. Délután azért a jammelők a felállított sátor alatt örömködtek hangszereikkel, illetve a kávézóba szorult jónép folyamat zsibongásába is bele és felcsendültek népies és egyéb dalok. Izgalmas és érdekfeszítő diskurzusok folytak mindenfelé, a vidám hangulat és a közösségi érzés magával ragadott mindenkit, a suicid hatású egybefolyt égbolt ellenére. Délután hat körül már igazi fesztiválhangulat uralkodott a környéken, benépesült az udvar is, amikor elállt az égi áldás.

Rajtunk pedig kezdett elhatalmasodni a várakozás az aznapi legvártabb esemény miatt, a zseniális Berger Dalma, és számunkra eddig ismeretlen formációja, a Volkova Sisters koncertjére fentük füleink és kalibráltuk be hallójárataink. Hét órára kiderült, hogy beborulva marad, ezért a koncertet a Bartók Teremben tartják meg, ami egyfelől csalódásnak ígérkezett annak tükrében, hogy a szabadtér varázsát elvesztjük, másfelől viszont izgalmakkal is kecsegtetett, mivel a kitűnő akusztikájú teremben még sosem hallottunk kortárs mélységi könnyűzenét megszólalni. Az erős félszáz ember előtt zajló koncertről átadni sok mindent nem nagyon tudunk. Nem azért mert nem láttuk rendesen, sőt hallottuk is, nem is akárhogy. A koncerttermi hangzás semmihez sem hasonlítható jellege miatt, nem tudtuk ugyanis, hogy a zenekar így kell-e hogy megszólaljon, vagy a hely szelleme miatt ilyen sokkoló az érzet. A fényfelhozatal négy darab, váltakozó színekkel sokkoló, a zenekar háta mögé felállított ledlámpából állt, ezért a zenészeket szinte csak sziluett szinten érzékelhettük. A kezdő darab hallatán nekünk valahogy az Elisabeth Fraser énekesnő nevével fémjelzett, feledhetetlen Cocteau Twins ugrott be elsőre. Aztán ez az érzetünk elmúlt, bár a kelta kereszt továbbra is ott lebegett a terem plafonja környékén. Megszoktuk már azt, hogy Dalma formációi formabontóak, megalkuvásmentesek és sokkolóak is egyben, ergo nem nagyon lepődtünk meg az irredenta lelkivilággal megáldott hölgyemény ezen dolgától sem, mindösszesen átadtuk magunk a pillanat sötét varázsának. A teljesen mai hangzás párosult a húsz-harminc évvel ezelőtti másképp gondolkodó zenekarok világával, kis Dead Can Dance, Psychic Tv és társaik idéződtek fel bennünk. Ha léteznének városi darker tündék a Volkova Sisters lenne a kedvenc zenekaruk, mint ahogy a magyar felhozatalból nálunk is egyből az élmezőnybe ugrottak. A koncert néminemű technikai zavarok miatt szerintünk félbeszakadt, de lehet, hogy ez is a koncepció része volt, ugyanis nem tudtuk megállapítani, hogy csak az egyik lábmonitor recsegett fel néha indokolatlanul, vagy a down-technós alapokban eleve benn van ez a zaj.

A koncertről kivonulva az udvaron egy rádzsasztáni dobos-táncos bemutatóba toppantunk, ami ismét egy teljesen más világot mutatott be, egy táncosnő és egy dobos felállással. Haáz Eszter és Földi Lehel információink szerint valamikor ide jártak a rajz-tanszékre. A hídbalemenős táncosnő szájjal gyertyát oltott, szemhéjjal tűket húzott ki a deszkákból, és a végén közös táncba invitálta a vállalkozó kedvűeket, akiket nem kellett noszogatni természetesen. Telt udvar előtt zajlottak az események ekkor már, hangszereket ragadott az argentin Capotango is, beszállt hozzájuk hegedűjével Horváth Dudu Dániel is, és hajnalig tartott ismét az örömzenélés a workshop tagjainak közreműködésével.

Ha az időjárás jóistene nem viselkedne ennyire elutasítóan, vélhetően sokkalta erősebbnek titulálhattuk volna ezt a két napot is, elégedetlenek azonban semmiképp sem vagyunk, hisz sok jó ember kis és zárthelyeken is jól érzi magát, és ez a legfontosabb. Csekkoltuk az időjárási előrejelzéseket, és az egyöntetű álláspontja az előrejelzőknek az, hogy csütörtöktől legalább az eső el fogja kerülni a fényírók fesztiválját.