Kolostor a Bükk rejtekében: a bükkszentléleki pálos kolostorrom

Képgaléria megtekintése2022.10.09. - 17:00 | Büki László

Kolostor a Bükk rejtekében: a bükkszentléleki pálos kolostorrom

A Bükk rejtekében, 710 m magasságban, a világtól elzárt ősvadonban épült föl a pálos szerzetesek kolostora remeték számára való helyen. A szentléleki pálos kolostor gótikus műemlék monostorrom, falai ma is magasan állnak, a rendház falainak jelentős maradványaival. A Szentlélek tiszteletére elnevezett kolostor titulusáról kapta a terület ma használatos nevét (Bükkszentlélek).

1240-ben Dédes és Tardona határjárásában már említenek ezen a környéken élő remetéket. A pálos kolostort 1313 előtt alapította az Ákos nembeli István nádor a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére. A 14-15. században egymás után kaptak a királyi adományokat a szerzetesek. János király 1530-ban még megerősített egy adománylevelet, de 1540 körül már világiak kezére jutottak a birtokaik, s az elszegényedett kolostor elnéptelenedett. Az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepülő pálos szerzetesek már nem vállalkoztak a rommá vált monostor újjáépítésére.


A megmaradt romok szép, gótikus építményre utalnak. Joggal tételezhetjük fel, hogy ugyanazon építőmesterek építhették, kik a győri várat és a monostort is létrehozták. A késői klasszikus gótika jegyében épült az egyhajós, hosszú szentélyű egyházi épület.

Ómassáról meredek úton, az ún. Szuszogó-ösvényen lehet följutni a romjaihoz. Gépjárművel is megközelíthető, a gépkocsit a turistaháznál lehet hagyni. A rom a turistaház mögötti erdőben található.

További túráink a Bükkben:

Túrák a Bükki Nemzeti Parkban - Szarvaskői várrom és a Major-tetői kilátó

2022.08.17. - 11:15 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Túrák a Bükki Nemzeti Parkban - Szarvaskői várrom és a Major-tetői kilátó

A középkorban épült váráról is híres Szarvaskő déli határában áll egy magaslaton a fából épült kilátó, ami egy remek megállapodásnak köszönheti létrejöttét. A kilátóból - és a várromról is - körbenézve rögtön megértjük, miért szokták az előttünk elterülő községet hazánk legszebb fekvésű települései közt emlegetni. Februári túránk fotói.

 


Kihagyhatatlan túrák a Bükki Nemzeti Parkban - a Millenniumi Kilátó és a Gerennavár

2022.08.09. - 07:10 | Büki László

Kihagyhatatlan túrák a Bükki Nemzeti Parkban - a Millenniumi Kilátó és a Gerennavár

Mi fér bele öt napba a Bükki Nemzeti Park temérdek látnivalói közül? Ezt mutatjuk be saját túraélményeinken keresztül, sok-sok fotóval! Kezdjük mindjárt Szilvásváraddal és a Szalajka-völggyel, amik kihagyhatatlan úticélok - utóbbit februárban már megtekintettük, de akkor a Kalapat-tetőn magasodó Millenniumi Kilátót nem kerestük fel. Most megtettük, első írásunkban ezt és a kevésbé ismert Gerennavár romjait mutatjuk be.



Túrák a Bükki Nemzeti Parkban: Lillafüred és a Hámori-tó

2022.08.10. - 11:00 | Leila - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Túrák a Bükki Nemzeti Parkban: Lillafüred és a Hámori-tó

Lillafüreden minden látnivaló megtalálható, amire egy túrázó vagy utazó vágyik. Itt van Magyarország legmagasabb vízesése, Garadna völgyében meghúzódó Hámori-tó, a neoreneszánsz stílusban épült Palotaszálló, a Bükk-hegységet, mint a mészkő hegységet kísérő barlangok és sok-sok meglepetés. A települést romantikus, varázslatos hangulat veszi körül.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás