A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat tavaly ősszel azzal a céllal kereste meg a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületét, hogy érzékenyítő, szemléletformáló előadásokon együtt vegyenek részt a két szervezet tagjai. Mivel a szociálpolitika állami hatáskörbe tartozik, nincsen meg benne a személyesség, az egyénre irányuló képesség, hiszen intézményes. A személyes, egyéntől egyénig ható közreműködésre a kisebb szervezetek, civil összefogások, egyesületek és természetesen az inkluzív személyek képesek. Az együttérzés belső hangjának megszólalása nem részvét, hanem részvétel. A fogyatékossággal élők nem kevesebbek és nem többek társaiknál, egyszerűen csak mások. Morális értelemben egy érzékszerv hiánya vagy egy képesség hiánya (mozgás, szellemi) nem jelenti azt, hogy ezek az emberek kevesebbek lennének, mint ép társaik, csak segítségre szoruló ember: Homo adiuvandous.

Mégis, egészen pontosan mit takar az „érzékenyíteni" kifejezés?  Miből áll össze maga a program? Kik az „előadók" , s kiknek szólnak ezek az alkalmak? Hol tart most a program? Ezekre a kérdésekre mind-mind válaszra találsz, tarts velem!

Mit jelent az „érzékenyíteni" kifejezés?

A szóhasználat szándékos, ugyanis egy sokkal többrétűbb,  sokkal árnyaltabb tevékenységet jelöl meg, mint ahogy azt elsőre gondolnánk: ugyanis a különböző társadalmi csoportokba tartozó emberek más és más feladatokkal, problémákkal találkoznak a mindennapi életük során. Jól lehet, a közlekedés, a tájékozódás a legtöbb ember számára magától értetődően egyszerű, de mi van akkor, ha valamely érzékszervünk hiánya folytán nem vagyunk ugyanolyanok teljességgel, mint a többi ember? A szemléletformáló programok, előadások éppen azt a célt szolgálják, hogy rávilágítsanak arra, hogy egyrészt te, mint (mondjuk) fogyatékossággal élő személy miként fogadd el teljesen önmagad, másrészt viszont arra, hogy a többségi társadalom azon kis része, aki részt vesz azon a programon, lássa, hogy milyen eszközök, megoldások helyettesítik például a látást, a hallást, a kéz vagy éppen a láb rendellenességét. 

Miből áll össze maga a program? 

Maradva a látássérültséggel kapcsolatos szemléletformálás területén, elmondható, hogy a programokon nyújtotta lehetőségek palettája folyamatosan bővül, színesebbé válik. Az igényektől és a korosztálytól függően állítjuk össze a feladatokat: tehát mást és mást viszünk az óvodákba, az iskolákba, a különböző cégekhez, közintézményekhez. Míg az óvodásoknál elsősorban a kutyákra helyeződik a hangsúly - hiszen már itt érdemes megtanítani a gyerekeket arra, hogy a vakvezető kutyákat hámban simogatni tilos -, addig az iskolások számára már érdekes lehet a különböző technikai eszközök bemutatása, az illatok felismerése és a rajzolás is - természetesen bekötött szemmel. Persze, a rajzolás az ovisok körében is népszerű - csak úgy, mint az illatok felismerése -, bár ott kissé hátráltató tényező lehet az, hogy többen félnek a szemtakarótól, a sötéttől. 

Az iskolásoknak már az is megtanítható, hogy miként viselkedjenek egy látássérült személlyel szemben a mindennapokban: hogyan segíthetik az utcán, a boltokban, az állomásokon - a tömegközlekedési eszközökről nem beszélve. 

Mindezek mellett mind a két korosztály megismerkedhet a látássérült személyek egységes szimbólumával, a fehér bottal, valamint a gyengénlátók kedvelt sporteszközével, a csörgőlabdával is. 

A szemléletformálás célja nem az elrettentésben, félelemben rejlik, éppen ellenkezőleg: a falak leküzdéséért dolgozunk, azért, hogy az emberek bátran merjenek odalépni hozzánk, s kérdezni is akár, hiszen egyikünk sem harap (még a kutya sem), illetve nincsen rossz kérdés sem, így legalább tanulhatunk is valamit egymástól a mindennapokban.  

Kik az „előadók"?

Mint minden jó csapatot - így a  miénket is - a közös cél és az összeszokottság, valamint az ebből következő tempós munka jellemez. 

Annak érdekében, hogy az érzékenyítőkön ne legyen „holt idő", ezért párhuzamosan dolgozunk együtt, a hallgatóságot több kisebb, néhány fős csapatra bontva, akik forgószínpad szerűen vándorolnak állomásról-állomásra.  

Az állandó csapatot négy ember és két kutya alkotja. Mindenekelőtt említést kell tennem Málovics Beátáról, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársáról, aki fogyatékosságügyi tanácsadói posztot tölt be munkahelyén, így oroszlánrészt vállalva a szemléletformálások megszervezésében, lebonyolításában, a különböző intézményekkel és személyekkel való kapcsolattartásban is. Az ő feladata többek között a rajzolók, a különböző játékokat kipróbálók, az illatmintákat felismerők felügyelete is. 

A kutyákról szóló állomáson Bősze György, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete elnöke várja az érdeklődőket, aki amellett, hogy betekintést nyújt a vakvezető kutyák mindennapjaiba, feladatkörébe - a képzésről is beszélve -, illetve persze az esetlegesen felmerülő kérdésekre is örömmel válaszol. Mindezek mellett a hallgatóságnak alkalma nyílik a kutyusok simogatására, kényeztetésére is. Ezentúl a fehér botról is szó esik ezen az állomáson: arról, hogy pontosan mi ez, és hogy miben segíti használóját. 

Ezen, s minden más állomáson is jelen van önzetlen segítőnk, Bolla Miklós, Bea párja, aki amellett, hogy az állomásokon ott segít, ahol csak tud,  a kutyákat is felügyeli, illetve ő a sofőrünk is. Ez már csak azért is megbecsülésre méltó, mivel egy-egy 24 órás  műszakot követően szokott még ránk időt szakítani.

Attól függően pedig, hogy óvodai vagy iskolai szemléletformálást tartunk-e az én feladataim közé tartozik az óvodások esetében a zöldség és a gyümölcs megismerése, válogatása (bekötött szemmel), illetve az iskolásoknak a technikai eszközök bemutatása. Ott megismerkedhetnek a beszélő-és a Braille-karórával, az oktatásban használható eszközökkel, valamint információkat halhatnak arról, hogy egy látássérült ember miként használhatja a mobiltelefont vagy a számítógépet. 

Emellett kiegészülhet még a csapat Nagy Lászlóné alelnökkel, aki a Braille-írást mutatja be az érdeklődőknek. Valamint olykor kiegészülhetünk még egy-egy óvodai vagy iskolai szociális munkással is.

Itt szeretném hangsúlyozni azt, hogy nem kell feltétlenül szakembernek lennie az előadónak, sokkal hitelesebb a mondanivaló ha a másság érintettje is részese ezen találkozóknak, hisz lehetnek olyan kérdések is, melyekre csak a fogyatékossággal élő személy tud hiteles választ adni.

Hol tartunk jelenleg?

A csapat immáron lassan öt hónapja működik együtt, ennek folyományaként nem csupán a szombathelyi óvodák, általános- és középiskolák falai közt fordultunk meg, hanem eljutottunk már vidékre is, s a lendület továbbra is töretlen. Szemléletformálást tartottunk már Balogunyomban, Pornóapátiban, Gyöngyösfaluban is. 

A mintegy öt hónap alatt összesen 18 intézményben, közel 1300 fiatalt érzékenyítettünk eddig. A megtapasztalás sokkal inkább informatívvá, interaktívvá, szemléletessé teszi a programokat. A tervek között szerepel, hogy nem csak érzékszervi, hanem mozgásszervi nehézségekkel élő embertársainkkal is bővüljön a szemléletformálás palettája.

Köszönet illet minden szervezőt és résztvevőt az önkéntes munkájáért, és külön köszönet a programot befogadó intézményeknek is.