Több százezer zarándokot várnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúra

2023.05.25. - 21:00 | vaskarika.hu - Fotó: Füzes Rita

Több százezer zarándokot várnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúra

Idén is több százezer zarándokot várnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A három magyarországi zarándokvonat utasai és a százötven lovas zarándok már pénteken megérkezik a Csíkszeredához tartozó ferences kegyhelyre. Az ünnepi nagymisét szombaton, helyi idő szerint fél egytől a Kissomlyó- és Nagysomlyó-hegy közötti téren, a Hármashalom-oltárnál tartják. Csíkszereda készen áll a zarándokok fogadására.

Parkolóhelyeket alakítanak ki Csíkszereda nyugati iparnegyedében és a város többi bejáratánál is az autóval érkező zarándokoknak. A mozgássérültek szállításában is segítenek, ám a biztonság érdekében Csíksomlyót péntek estétől csak gyalogosan lehet megközelíteni.

„A város felkészült, háromszázezer zarándokkal számolunk, ennyi zarándokot várunk úgy ahogy tavaly is volt, és erre örömmel, de komoly felelősséggel és együttműködve úgy a ferences renddel, mint az intézményekkel felkészültünk" - mondta Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

A ferences kegytemplomban pénteken 18 órakor kezdődik a liturgikus program nyitó szentmiséje, és éjszaka is nyitva lesz a pápai kisbazilika. Szombaton helyi idő szerint fél egykor kezdődik a búcsús nagymise a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti téren, a Hármashalom-oltárnál. Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök lesz a szónok, hiszen a Szent Ferenc alapította szerzetesrend idén ünnepli szabályzata elfogadásának 800. évfordulóját.

„Annyi szeretetet kaptam és kaptunk mi, ferencesek azoktól, akik jelezték, hogy ide fognak jönni, hogy már ez sok segítség nekünk ahhoz, hogy tudjuk ezt a búcsút megszervezni, és úgy levezetni, hogy az méltó legyen ahhoz, amiért mi szervezzük, és amiért ide jönnek" - mondta Timár Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.

Kiállítások, kulturális programok is várják a zarándokokat Csíkszeredában. A Fába vésett szentek című tárlat a kegytemplom közelében, a volt községháza épületében látható majd.

„Ezek mind hársfából készültek, és mintadarabok. Az egyházak vagy privát emberek is, akik rendelték, ezeket mindig előtte egy ekkora méretben elkészítem, mintadarab-bemutató" - mondta Demeter József fafaragó.

Csütörtöktől a Művészetek Háza előtt famívességet népszerűsítő kiállítás, a főtéren pedig hagyományos pünkösdi vásár és a Csürdöngölő gyermeknéptánc-fesztivál is várja a látogatókat. A térségbe érkező zarándokok ugyanakkor bekapcsolódhatnak a hargitai megyenapok vidéki programjaiba is.

Kiemelt kép: Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kissomlyó- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben 2022. június 4-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Új hozzászólás