Ellentétben azzal, hogy hétfőn Enrico Clivellaro, aki beállt Raphael Wressnig „mögé" zenekari tagnak, miközben ragyogó szólista, és saját bandáját is sikeresen vezeti, pénteken az a Lukács Miklós, aki a Dresch Mihály, Borbély Mihály és Palya Bea zenekarainak is tagja, most, saját csapatát irányítva, zenei vezetőként vezényelte, irányította társait. Egyéniségét, hangszere unikumának minden titkát, hangzásvilágát bemutatva, a trió zenei kifejezésmódját meghatározva.

Az előzenekar most lépte át végre az egészséges jazz-combo létszámot, az ötöt. A Club 2 formációban Németh Eliza énekelt, Blik Bertram zongorázott, Dominkó Péter trombitált, Pávai Barna basszusozott és Jeszenszky György tanár úr dobolt. Softly as a Morning Sunrise c. Coltraine swinggel kezdtek, majd Erroll Garner Misty c. opusa következett, végül ismét Coltraine műsoráról a Center Piece c nótával zártak. A Dániában letelepedett Blik mindhárom számban jókat rögtönzött, és ugyanez vonatkozott a trombitásra, Dominkóra is, aki a balladában hatásosan alkalmazta a sordinót. Elizának még érnie kell kicsit, de ideje van.

Lukács Miklós már fiatalon - a családi cigányzenész hagyományokat folytatva -, ezt a pályát választotta, méghozzá a cimbalmot. 9 évesen az országos cimbalomverseny II. helyezettje lett, közben a zeneszerzéssel is sikeresen próbálkozott: több darabját is bemutatták. 20 évesen, 1997-ben a Budapesti Fesztivál Zenekarral készített lemezt, majd két alakalommal is a Contertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként turnézott az USA-ban. A zeneakadémiai tanulmányain került kapcsolatba a kortárs zenével, Kurtág, Eötvös Péter műveivel, akik a mai napig hatnak zenéjére. 23 évesen tett kísérletet a jazz, az etno-jazz felé, és ez megnyitotta előtte a kapukat. Több zenekarral játszik, szintén a népzene felé forduló két neves hazai szaxofonos alkotta csapatban, a Dresch Quartetben és a Borbély Műhelyben, de más stílusokban Palya Beával és Lovász Irénnel is dolgozott együtt. A Trió Cimbiózist 2014-ben alapította, ekkor az Budapest Anzix, 2020-ban a Music from the Solitude of Timeless Minutes c. nagylemezük jelent meg.         

Ezekről, és még kettő másikról, mind saját szerzeményekből válogatta össze szvit-szerű, egybefűzött 80 perces műsorát a trió pénteken este. A medley-be bedolgozott számokat lehetetlen követni, annyira egybehálózta, átkötötte őket a cimbalmos. Inkább hangulatokról, a hallgatót ért hatásokról számolok be. Zenéjüket nehéz besorolni: etno-jazz, kortárs zene, world music, free jazz. A színpad bal oldalát Lukács Miklós foglalta el a cimbalommal, vele szemben ült Baló István dobjaival, míg a színpad középén hátul a tehetséges fiatal Orbán György basszerozott.

Nem ütőkkel, hanem újjal lágyan pengetve hangszerét kötött le minket a cimbalmos, majd dallam-, hangnem- és ritmusvariációk szüleményeként egy rövid bőgő-, majd hosszabb dobszóló következett. Lukács szédületes tempóiban kijött óriási tudása, technikai magabiztossága, virtuóz játékmódja. A free jazzben megszokott „érdeklődő, egymásra figyelő" pillantások jelezték, hogy a mű most is a születés stádiumában van: mind Orbán, mind Baló a főnököt figyelte. Cé - mondta ő, a bőgő pedig sínen volt. Sokszor nem tudtuk, hogy ez a kísérletező zene most a megkomponált darab része, vagy már a rögtönzés. A kiváló zenészi érzéken kívül hatalmas rutin, képzelőerő és egymásra figyelés kell ehhez a zenéhez. Arról nem is beszélve, hogy feltételezhetően rengeteg gyakorlás állhat a produkció ilyen szintre emelése mögött. Kemény, Bartókos dúr-akkordok után pentaton népdalfüzérek szólaltak meg Kodályosan, köztük bőgő-, és dobrögtönzések, de nem hosszú ideig, hogy ne legyen unalmas, de oldja a szólóhangszer uralmát.

Tapasztalhattuk azt is, hogy Miklós zongorázni is tanult: a balladáknál úgy fűzte-fonta a futamokat, mintha a fekete-fehér billentyűkről léptek volna elő. A koncert alatt többször előfordult, hogy „tapsolhatnékja" támadt néhány hallgatónak, de az összekötések nem adtak rá módot. El is haltak ezek a próbálkozások. Káprázatos balkáni dallamokkal - hora, de éppenséggel lehetett volna fandango is - zárult a koncert. A teltházban azonban a heti tetszésnyilvánítások leghangosabbja vette kezdetét, így a Cimbiózis visszaült hangszerei mögé, és egy rövidebb, 12 perces kuplé, vagy inkább sanzon hangulatú szerzeménnyel köszöntek el a lelkes és hozzáértő közönségtől, melyet Orbán vonóval húzott bőgőszólamával vezettek fel. Füllel „hallgathatóbb", befogadhatóbb volt a szám, így a közönség még inkább belemelegedett, és kikövetelte a második ráadást is, mely megint csak egy megkomponált kortárs zene volt. Szigorú, kemény Bartókos akkordokkal indult a szám, és mint a koncerten végig, ebben is Baló aprólékosan kidolgozott, minden hangszerét cm2-re kihasználó, a másik két kollégára figyelő, ugyanakkor a saját zenéjét azért áttoló munkája volt fenomenális. Ahogy a két, kis szekundra hangolt nagycinjén zenéjével a szférákba repített minket, az egy csoda volt. Nem tudtuk, honnan jött az égi hang! A második ráadás szám Baló dramatikus dobolása után söprűivel „halt el".                                                                                     

A funky-orgona, a mainstream jazz, a bebob, és a kamara jazz estéi után a műfaj teljesen más stílusirányzatát hallhattuk ezen az estén, magyar népi hangszerrel a főszerepben, a sokszínűség jegyében! Mert ilyen a jazz!

Ez történt az idei Lamantinon:

A hazai szaxofonosok ikonját, Tony Lakatost hallhattuk csütörtökön, a Lamantin Jazz Fesztiválon

2023.07.07. - 15:40 | Gróf István

Tony Lakatosék bizonyították csütörtökön este, hogy a jó jazzhez nem kell sok zenész: kevesen is tudnak sokat adni!

Vad bebopot sodortak a Lamantin Klubban - Art Blakey emlékkoncerttel folytatódott a Lamantin Jazz Fesztivál

2023.07.06. - 15:15 | Gróf István - Fotó: Büki László, Gróf István

Amikor Jack Kerouac regényhőse, Dean Moriarty bekapcsolta a kocsijában a rádióját, és barátnője nem zaklatta éppen, akkor ráfigyelt az abból szóló zenére, az Úton, Denver és Los Angeles felé. Mindig vad bebop szólt. Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Thelonious Monk, Art Blakey. Akkor, az '50-es évek elején ez volt a divat a jazzben. A jazz egyik virágkora. Most ugyan nincs virágkor, de jazz van, és hát fel lehet idézni a virágkorokat. Ezt tette az Art Blakey Tribute Band is a szerdai koncertjén.

Nincs mese, megjött a cirkusz - A László Attila Fusion Circus koncertje a Lamantin Jazz Fesztiválon

2023.07.05. - 18:00 | Gróf István - Fotó: Büki László, Gróf István

Kedd este is tele lett a színház klubja elkötelezett jazzrajongókkal, nyájas sznobokkal és kísérletezőkedvű, becsöppent érdeklődőkkel. Jó tendencia, hogy a Lamantin fesztiváloknak köszönhetően évről-évre hízik az első kategóriába tatozók száma. És mi más, ha nem ez a cél!?

Forró hangulat a Lamantin Jazz Fesztivál Blues Napján (videókkal)

2023.07.04. - 13:15 | Gróf István - Fotó: Büki László, Gróf István

A mindig őrületes hangulatú Blues Nap most is talpra ugrasztotta a fesztivál közönségét. Hétfőn a Hammond orgona osztrák virtuóza, Raphael Wressnig varázsolt fül- és talpcsiklandozó groove-okat a the Soul Gift Band muzsikusaival. Kőkemény soul-funk hangtérítést kapott a Lamantin Klub eleinte visszafogott, majd fokozatosan feloldódó közönsége. Póló nem maradt szárazon, fül nem maradt kielégítetlen, Wressnig pedig hozta a showelemeket is, amit már megszoktunk és vártunk is tőle: szájjal orgonálást és orgonaszekrényen csörgődobozást. Mulatság volt a javából, amiről két videót is készítettünk.

A tanárok koncertjével elkezdődött a 23. Lamantin Jazz Fesztivál

2023.07.03. - 02:00 | Büki László