Merjenek odalépni hozzánk! - Az érzékenyítés tapasztalatai egy fogyatékkal élőtől
2023.08.30. - 16:30 | Csiszár Tamás - Fotók: Gálovics Gábor
Mint ahogy arról már márciusban írtam, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat tavaly ősszel egy olyan ötlettel kereste meg a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületét, miszerint a két szervezet tagjai együtt vegyenek részt az érzékenyítő, szemléletformáló előadásokon. Erről az érzékenyítő munkáról számol be írásában egy érintett, Csiszár Tamás.
Mivel a szociálpolitika állami hatáskörbe tartozik, nincsen meg benne a személyesség, az egyénre irányuló képesség, hiszen intézményes. A személyes, egyéntől-egyénig ható közreműködésre a kisebb szervezetek, az egyesületek, a civil összefogások és természetesen az inkluzív személyek képesek.
Az együttérzés belső hangjának megszólalása nem részvét, hanem részvétel. A fogyatékossággal élők nem kevesebbek és nem többek társaiknál, egyszerűen csak mások. Morális értelemben egy érzékszerv hiánya vagy egy képesség hiánya (például a mozgás-, a látás-, vagy a szellemi fogyaték) nem jelenti azt, hogy ezek az emberek kevesebbek lennének, mint „ép" társaik, pusztán segítségre szoruló emberek: Homo adiuvandous.
Az érzékenyítés / a szemléletformálás terminusa szándékos, ugyanis egy sokkal többrétűbb, sokkal árnyaltabb fogalmat, jelenséget, s tevékenységet jelöl meg, mint ahogy azt elsőre gondolnánk: a különböző társadalmi csoportokba tartozó emberek más-más feladatokkal, problémákkal találkoznak a mindennapi életük során. Jóllehet, a közlekedés, a tájékozódás a legtöbb ember számára magától értetődően egyszerű, de mi van akkor, ha mondjuk az egyik érzékszervünk, hiánya folytán, vagy éppen a mozgáskorlátozottságunk végett nem vagyunk ugyanolyanok teljességgel, mint a többi ember? A szemléletformáló programok, előadások éppen azt a célt szolgálják, hogy rávilágítsanak arra, hogy egyrészt te, mint (mondjuk) fogyatékossággal élő személy miként fogadd el teljesen önmagad, másrészt arra, hogy a többségi társadalom azon kis része, aki részt vesz azon a programon, lássa, hogy milyen eszközök, megoldások helyettesítik például a látást, a hallást, a kéz vagy éppen a láb rendellenességét.
Hogyan épül fel a program? Nem túlzás kijelenteni, hogy a programokon nyújtotta lehetőségek palettája folyamatosan bővül, egyszersmind színesebbé válik. Az igényektől és a korosztálytól függően állítjuk össze a feladatokat: tehát mást és mást viszünk az óvodákba, az iskolákba, a különböző cégekhez, közintézményekhez. Míg az óvodásoknál elsősorban a kutyákra helyeződik a hangsúly - hiszen már itt érdemes megtanítani a gyerekeket arra, hogy például a vakvezető kutyákat hámban simogatni tilos, illetve ha látnak egy segítőkutyával közlekedő mozgássérült személyt az utcán, boltokban vagy másutt, akkor őt miként tudják segíteni -, addig az iskolások számára már érdekes lehet a különböző technikai eszközök bemutatása is. Emellett míg a látássérültekkel kapcsolatos szemléletformálások során a különböző játékos feladatok alatt megtanulhatják a gyerekek, hogy miként lehet az illatok alapján megkülönböztetni a különböző fűszereket, élelmiszereket, valamint kipróbálhatják a vakon rajzolást is, addig a mozgássérültekkel kapcsolatos érzékenyítőkön a gyerekek megtapasztalhatják azt, hogy milyen is a kerekesszékkel való közlekedés, azt, hogy hogyan is lehet egy kézzel felvenni egy pulóvert, valamint megismerkedhetnek a boccia játékkal is. Az iskolásoknak már az is megtanítható, hogy miként viselkedjenek egy fogyatékossággal élő személlyel szemben a mindennapokban: hogyan segíthetik az utcán, a boltokban, az állomásokon - a tömegközlekedési eszközökről nem beszélve.
A legfontosabb dolog ezen alkalmakon pedig az, hogy mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek bátran, tabuk nélkül bármit kérdezhetnek tőlünk, mi örömmel válaszolunk. Ezen diskurzus által pedig tanulunk egymástól, vagyis építjük a hidakat, a falakat pedig romboljuk. Kik az „előadók"? Mint minden jó csapatot - így a miénket is - a közös cél és az összeszokottság, valamint az ebből következő tempós munka jellemez. Annak érdekében, hogy az érzékenyítőkön ne legyen „holtidő", párhuzamosan dolgozunk együtt, a hallgatóságot több kisebb, néhány fős csapatra bontva, akik forgószínpad szerűen vándorolnak állomásról-állomásra. Míg a látássérültekkel kapcsolatos szemléletformálásokon a csapatot négy ember és két kutya alkotja, addig a mozgáskorlátozottakkal kapcsolatos érzékenyítőkön a gárda három emberből és egy kutyából áll.
Mindenekelőtt említést kell tennem Málovics Beátáról, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársáról, aki fogyatékosságügyi tanácsadói posztot tölt be munkahelyén, így oroszlánrészt vállalva a szemléletformálások megszervezésében, lebonyolításában, a különböző intézményekkel és személyekkel való kapcsolattartásban is. Mindemellett az ő feladata a játékok vezetése, illetve a játékosok felügyelete is. A vakvezető kutyákról szóló állomáson Bősze György, a LÁTVASE elnöke várja az érdeklődőket, aki amellett, hogy betekintést nyújt a vakvezető kutyák mindennapjaiba, feladatkörébe - a képzésről is beszélve -, az esetlegesen felmerülő kérdésekre is örömmel válaszol. Mindezek mellett a hallgatóságnak alkalma nyílik a kutyusok simogatására, kényeztetésére is. Ezentúl pedig a fehér botról is szó esik ezen az állomáson. A mozgáskorlátozottakkal kapcsolatos szemléletformáláson Berki Viktória magáról, illetve a boccia játékról beszél, így adva egy hitelesebb képet a hallgatóságnak. Mind a két típusú érzékenyítésen jelen van önzetlen segítőnk, Bolla Miklós, Bea párja, aki amellett, hogy az állomásokon ott segít, ahol csak tud, a kutyákat is felügyeli, emellett a „kerekesszékes állomás" vezetője, illetve ő a sofőrünk is. Attól függően pedig, hogy milyen típusú szemléletformálást tartunk, az én feladataim közé tartozik a zöldség és a gyümölcs megismerése (bekötött szemmel), a technikai eszközök bemutatása, illetve a segítő kutyákról való beszélgetés vezetése is.
Itt szeretném hangsúlyozni azt, hogy nem kell feltétlenül szakembernek lennie az előadónak, sokkal hitelesebb a mondanivaló, ha a másság érintettje is részese ezen találkozóknak, hisz lehetnek olyan kérdések is, melyekre csak a fogyatékossággal élő személy tud hiteles választ adni.
Hol tartunk jelenleg? A csapat lassan egy éve működik együtt, ennek folyományaként nem csupán a szombathelyi óvodák, általános- és középiskolák falai közt fordultunk meg, hanem eljutottunk már több vidéki intézménybe is, s a lendület továbbra is töretlen. A majdnem egy évet felölelő munka révén összesen mintegy ötvenöt intézményben, kétezer-nyolcszázötvenegy főnek formáltuk a szemléletét. Ebből a majd háromezer emberből pedig háromszázhatvanhárman a mozgássérültekkel kapcsolatos érzékenyítésen vettek részt. Elmondható tehát, hogy a megtapasztalás sokkal inkább informatívvá, interaktívvá, szemléletessé teszi a programokat. Ez a program pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az inklúzió, az integráció és az elfogadás, egyszersmind a megértés ösvényén haladva, lerombolva a falakat, hidakat építsünk...
Egy periferikus gondolat: a szemléletformálás mellett a különböző akadálymentesített játékok, társasjátékok is hozzájárulnak a szemlélet helyesebb irányba fordításához: lássa azt, hogy mi ugyan olyanok vagyunk, mint a többi ember, és egyikünk sem kérte az állapotát, mégis akár vakon, akár kerekesszékesként élve is lehet teljes és boldog életet élni.
Köszönet illet minden szervezőt és résztvevőt az önkéntes munkájáért, és külön köszönet a programot befogadó intézményeknek is. Egy szó, mint száz, a szemléletformálások esszenciája a következőképpen foglalható össze: a szemléletformálás célja nem az elrettentésben, a félelemkeltésben rejlik, hanem éppen ellenkezőleg: a falak leküzdéséért dolgozunk, azért, hogy az emberek bátran merjenek odalépni hozzánk, s kérdezni is akár, hiszen egyikünk sem harap (még a kutya sem), illetve nincsen rossz kérdés sem, így legalább tanulhatunk is valamit egymástól a mindennapokban.
Fotók: Gálovics Gábor
Kapcsolódó írásunk:
Érzékenyítés: hitelesebb a mondanivaló, ha a másság érintettje is jelen van
2023.03.06. - 15:15 | Csiszár Tamás - Fotók: Bolla Miklós és Málovics Beáta
Mit takar az „érzékenyíteni" kifejezés? Miből áll össze maga a program? Kik az „előadók" , s kiknek szólnak ezek az alkalmak? Hol tart most a program? Ezekre a kérdésekre, valamint a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat és a VGYVE együttműködése eredményeként létrejött érzékenyítő munkáról mind-mind válaszra találsz Csiszár Tamás írásában.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás