Hétvége.zip - hétvégi programajánló

2010.06.11. - 07:04 | vaskarika.hu

Hétvége.zip - hétvégi programajánló

Helyszín: Vas megye

Dátum: 2010.06.11 - 13.

Ne kérje a kedves olvasó, hogy egy pársoros esszenciába tömörítsük össze a hétvége programjait, mert még ZIP-pel is aggályos lenne. Nem emelünk ki semmit, mert ebben a boxban amúgysem lehet szöveget formázni, tessen mindenki bőszen szkrollozni, fejet kapkodni és totálisan tanácstalannak lenni, hogy hova is menjen a hétvégén!

Június 11., péntek

Répcelak, Sporttelep

A IX. Répcelaki Fesztivál részletes programja

Fesztivállal indul a nyár Répcelakon. Június 11-től három napon át zenei és népművészeti programokkal várnak minden érdeklődőt. A nyitónapon koncertezik a Bozsodi Quartett, érkezik a hazai könnyűzene sztárcsapata, a Magna Cum Laude, este pedig utcabálon mulathatunk. Másnap a 10. Laki Kalinkó Folkfesztivál rendezvényein a környék népzenei- és néptánc együttesei, dalkörei mutatkoznak be szoros egymásutánban. Itt lesz többek között a 25. születésnapját ünneplő Boglya, gyermekműsorral készül a Kolompos, este pedig táncházban próbálgathatjuk a napközben ellesett lépéseket. A kézművesek sátrainál ékszerkészítők, fazekasok, selyemfestők, fafaragók és kovácsok mutatják meg mesterségük fortélyait, a környezetvédelmi sátorban pedig a Répce-mente élővilágáról tudhatunk meg többet. A zárónapon főzőversennyel hangolódhatunk a későbbi koncertekre: fellép Márió, a harmonikás, Fábián Éva, a Club7, a fő attrakció pedig Polyák Lilla és Homonnay Zsolt közös produkciója lesz. Kár lenne kihagyni!

Részletek...

Körmend

A Rába-parti Fórum Egyesület jóvoltából immár hatodszor kerül megrendezésre a négynapos találkozó. A sokszínű délutáni programok után minden este koncertek. Fellép a Kárpátia, a P-Mobil, a Hungarica, FankaDeli...

Esti koncertek:
20:30 Csillagösvény
21:00 Ismerős Arcok
22:30 Hungarica, FankaDeli

Napijegy az esti koncertekre:
14 év alattiaknak a belépés ingyenes
14 év felettieknek 2000 Ft/fő

Jánosháza

2009-ben Jánosházán négy évszakos talajú lovas pálya épült, amely idén először nemzetközi versenyhelyszínként is bemutatkozik. A versenyek időpontja: 2010. június 11-13.

A Vas Megyei Díj versenysorozat három fordulóban kerül megrendezésre, a Nemzetközi Lovas Szövetség szabályai szerint CSI** kategóriában. Mindhárom forduló azonos struktúrájú: a versenyzők nagy-, közép- és kiskörben, valamint hat és hét éves lovak versenyszámaiban mérhetik össze erejüket.

Mindhárom forduló Nagydíja világranglista pontot ad, az egyéb versenyszámok pedig a versenyzők nemzeti ranglistáinak pontrendszerében kerülnek értékelésre.

A verseny helyszíne: Jánosháza, Rákóczi u. GPS: 47°06'44 N 17°09'52 E.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel vár a Szervezőbizottság!

Vép

Kipróbálható elektromos kocsi és robogó - Nemzetközi Szélnap

Magyarországon elsőként mutatják be a jövő közlekedésének egy szeletét. A vépi szélerőműhöz látogatók közelről megismerhetik a 600 KW kapacitású Enercon szélerőművet és saját tapasztalatot gyűjthetnek a működéséről

Kellemes időjárás esetén ügyességi játékokból összeállított sorversenyen indulhatnak picik és nagyok. A sorversenyben, tollaslabdázásban, sárkányeregetésben és a melegben megszomjazottakat a helyszínen szedett bodzavirágból készült üdítőital hűsíti majd.

Az igazi különlegességet azonban a szélerőmű termelte árammal feltöltött elektromos hajtású személygépkocsi és robogó jelenti. Érvényes jogosítvánnyal rendelkezők kipróbálhatja a járműveket.

Időpont: 2010. június 11-12. (péntek-szombat) 10 és 16 óra között

Látogatás: ingyenes

16:00 - Oladi ÁMK

Oladi Juniális

Az Oladi ÁMK vidám Juniálist rendez 2010. június 11-én, pénteken 16.oo-21.oo óráig az ÁMK udvarán

Az érdeklődők változatos programok közül válogathatnak. Akadályversenyeken próbálhatják ki ügyességüket. Lehetőségük nyílik lovaglásra, íjászatra, salsa-tánctanulásra. Megismerhetnek különféle kézműves technikákat.Részt vehetnek ingyenes egészségügyi állapotfelmérésen. Leszu még focibajnokság, gulyásfőző verseny, kutyabemutató és örökbefogadás, díszmadárbemutató, légvár, büfé, árusok.

Részletek...

17:00 - Szombathely, Bartók Terem (Rákóczi F. u. 3.)

A Művészeti Szakközépiskola jótékonysági koncertjei

A belépés ingyenes, az adományokat a szombathelyi Befogadó Gyermekotthon és a magyarországi árvízkárosultak kapják.

A Művészeti Szakközépiskola ének- és zenekara (vez.: Sándor János és Paulik Ákos), valamint végzős zeneművészeti tagozatos diákjai adják Schütz, Bach, Händel, Mozart, Mendelssohn, Schumann, Liszt, Weiner és mások műveit.

Az adományokat a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat szombathelyi Befogadó Gyermekotthona javára gyűjtik.

Fővédnök: Ipkovich György Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

19:00 -Nyitra utcai ÁMK

„Gyere Kata táncba..." - Évadzáró táncház a Boglya Népzenei Együttessel

Vendégeink lesznek: Csollányné Horváth Kriszta a Dr. Pesovár Ernő AMI igazgatója, Horváth Győző az Ungaresca Táncegyüttes igazgatója, Csollány Csaba táncpedagógus,

Gergácz Gábor Fülöp Ferenc díjas táncos.

Kezdés: 19 óra

A belépés díjtalan!

Részletek...

19.30 - Szimfónia Kávézó

Blues Jam koncert és zenés VB-klub

A Szimfónia Kávézó és környéke is beszáll az ösznépi meccsezésbe. Az esti mérkőzéseket a hangulatos belső udvaron, kivetítőn szurkolhatjátok végig.

Kivéve azokon a hétvégi napokon, amikor az udvar koncert vagy más esemény kapcsán foglalttá válik, akkor a külső teraszon izgulhatnak a focifüggők, míg akiket nem hatnak meg a bőrbogyókergetők - különös tekintettel a párjukat elkísérő hölgyekre -, azok zenekarokra vagy épp hangulatos dj szettekre borozgathatnak a remélhetőleg kellemessé változó nyári estéken.
Mindjárt a nyitóhétvégén is így lesz. 11-én pénteken a múltkoriban rosszidő miatt elmaradt Blues Jam koncert pótlódik, míg másnap egy születésnapi buli keretében a Lostchild's Project jammel az állandó taggá váló Németh Dia énekesnővel.

Részletek...

Június 12., szombat

Répcelak, Sporttelep

A IX. Répcelaki Fesztivál részletes programja

Fesztivállal indul a nyár Répcelakon. Június 11-től három napon át zenei és népművészeti programokkal várnak minden érdeklődőt. A nyitónapon koncertezik a Bozsodi Quartett, érkezik a hazai könnyűzene sztárcsapata, a Magna Cum Laude, este pedig utcabálon mulathatunk. Másnap a 10. Laki Kalinkó Folkfesztivál rendezvényein a környék népzenei- és néptánc együttesei, dalkörei mutatkoznak be szoros egymásutánban. Itt lesz többek között a 25. születésnapját ünneplő Boglya, gyermekműsorral készül a Kolompos, este pedig táncházban próbálgathatjuk a napközben ellesett lépéseket. A kézművesek sátrainál ékszerkészítők, fazekasok, selyemfestők, fafaragók és kovácsok mutatják meg mesterségük fortélyait, a környezetvédelmi sátorban pedig a Répce-mente élővilágáról tudhatunk meg többet. A zárónapon főzőversennyel hangolódhatunk a későbbi koncertekre: fellép Márió, a harmonikás, Fábián Éva, a Club7, a fő attrakció pedig Polyák Lilla és Homonnay Zsolt közös produkciója lesz. Kár lenne kihagyni!

Részletek...

Körmend

A Rába-parti Fórum Egyesület jóvoltából immár hatodszor kerül megrendezésre a négynapos találkozó. A sokszínű délutáni programok után minden este koncertek. Fellép a Kárpátia, a P-Mobil, a Hungarica, FankaDeli...

15:00 Gyermekprogram: Vásárosdi Interaktív bábjáték
Előadja: Budapesti Utcaszínház
16:00 Kézműves foglalkozások, gyermektáncház
16:00 V. Csákány-Körmend Kenuverseny a Rábán
17:00 Borudvari Vigasság - „Lónak vélt menyasszony": pajzán vásári komédia felnőtteknek
Előadja: Budapesti Utcaszínház

Esti koncertek:
20:30 P-Mobil
22:00 Romantikus Erőszak, Magozott Cseresznye, Egészséges Fejbőr

Egész nap:
Árpádkori falu 10. századi táborképpel (Nyugati Gyepű)
Állatsimogató és vásárosok várják az érdeklõdõket

Napijegy az esti koncertekre:
14 év alattiaknak a belépés ingyenes
14 év felettieknek 2000 Ft/fő

Jánosháza

2009-ben Jánosházán négy évszakos talajú lovas pálya épült, amely idén először nemzetközi versenyhelyszínként is bemutatkozik. A versenyek időpontja: 2010. június 11-13.

A Vas Megyei Díj versenysorozat három fordulóban kerül megrendezésre, a Nemzetközi Lovas Szövetség szabályai szerint CSI** kategóriában. Mindhárom forduló azonos struktúrájú: a versenyzők nagy-, közép- és kiskörben, valamint hat és hét éves lovak versenyszámaiban mérhetik össze erejüket.

Mindhárom forduló Nagydíja világranglista pontot ad, az egyéb versenyszámok pedig a versenyzők nemzeti ranglistáinak pontrendszerében kerülnek értékelésre.

A verseny helyszíne: Jánosháza, Rákóczi u. GPS: 47°06'44 N 17°09'52 E.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel vár a Szervezőbizottság!

Vép

Kipróbálható elektromos kocsi és robogó - Nemzetközi Szélnap

Magyarországon elsőként mutatják be a jövő közlekedésének egy szeletét.

A vépi szélerőműhöz látogatók közelről megismerhetik a 600 KW kapacitású Enercon szélerőművet és saját tapasztalatot gyűjthetnek a működéséről.

Kellemes időjárás esetén ügyességi játékokból összeállított sorversenyen indulhatnak picik és nagyok. A sorversenyben, tollaslabdázásban, sárkányeregetésben és a melegben megszomjazottakat a helyszínen szedett bodzavirágból készült üdítőital hűsíti majd.

Az igazi különlegességet azonban a szélerőmű termelte árammal feltöltött elektromos hajtású személygépkocsi és robogó jelenti. Érvényes jogosítvánnyal rendelkezők kipróbálhatja a járműveket.

Időpont: 2010. június 11-12. (péntek-szombat) 10 és 16 óra között

Látogatás: ingyenes

Bükfürdő

Vas Megyei Vadásznap 2010

Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vas Megyei Területi Szervezete, a Vasi Vadgazdálkodók Védegylete és a Diana Vadászhölgy Klub Vas Megyei Szervezete immár tizennegyedik alkalommal várja azoknak, akik érdeklődnek a vadászati szokások, a vadászszenvedély vagy a vadászati gasztronómia iránt. Ezúttal a gyógyfürdő előtti parkolóba.

10 órakor Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg, a rendezvény szónoka az OMVK alelnöke, dr. Bodnár József lesz. Fél 11-től Dumovits István esperes celebrálja a Hubertus misét, negyed 12-kor pedig ifjú vadászok tesznek fogadalmat.

A Diana Vadászhölgy Klub Vas Megyei Szervezete által meghirdetett gyermekrajzpályázatra a megye óvodáiból és általános iskoláiból mintegy 300 pályamű érkezett. Az eredményhirdetés a rendezvénysátorban háromnegyed 12-kor kezdődik. Ugyanitt derül ki az is, hogy ki bizonyult a legjobbnak a fotópályázaton.

A rendezvény egyik különlegessége a Trófeakiállítás lesz, melyet Gömbös Mátyás, a vasi Vadászkamara elnökségi tagja erre az alkalomra állított össze saját és egy őrségi gyűjteményből. A tárlatnak a Büki Gyógyfürdő Konferencia-központja ad majd helyet.

14 órától az Országos Agarász Egyesület és vadászkutyák bemutatója ígér látványos szórakozást, melyet vadászkutya szépségverseny is kísérni fog.

A megyei vadásznap hagyományszerű részévé vált már a főzőverseny. Ezúttal húsz - köztük egy csongrádi és egy szlovén - vadásztársaság csapata méri össze tudását és tehetségét vadpörköltek és vadsültek készítésében. Az ételeket szakértő zsűri fogja bírálni Majthényi László vezetésével. Az ünnepélyes eredményhirdetés 17 órakor kezdődik.

A nap folyamán állandó programok várják a büki gyógyfürdő előtti parkolóban a kikapcsolódni vágyókat, többek közt terepjáró-, íjász-, lovagi bemutatón szórakozhat valamennyi résztvevő.

A Büki Gyógyfürdő Zrt. felajánlásának köszönhetően a vadászok és családtagjaik egész hétvégén kedvezményes áron válthatnak fürdőbelépőt.

A megyei vadásznap fővédnöke Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, védnökei Horváth Lajos, Bük polgármestere, dr. Bodnár József, az OMVK alelnöke és dr. Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A rendezvény a Fürdő étterem szervezésében bállal ér véget

13. 00 - Kőszeg, Pogányvölgy

Nyitott pincék a Pogányvölgyben - Borkultúra a Pogányoktól a Cáki Pincesorig

Június 12-én, szombaton, délután kerül megrendezésre a program, hagyományteremtő szándékkal.

Program:

13-18 óra Nyitott pincék és borkóstolás a Pogányokban

Kampits Családi Pince - Bognár József - Petrovics István - Kutschi István - Ávár Imre - Nagy Kálmán - Haramia István -Alasz Pince - Németh András - Stefanich Pince

Borkóstolójegyét a Pogányok bejáratánál válthatja meg!
Ára: 1500 Ft + 300 Ft borospohár

  • Kézműves programok a cáki Művelődési Háznál
  • Kézműves kirakodóvásár
  • Lovaskocsikázás Cákon

16-21 óra Cák, Művelődési Ház
Kulturális program, tánczene, büfé, bortotó és bortombola

Közlekedési lehetőség a Pogány-völgybe (Kőszeg és Cák között)

Ingyenes autóbuszjárat indul Kőszegről a Pogányokba 12.30-15.30 óra között óránként a Károly Róbert térről, mely a lakótelepi buszmegállónál is megáll.
Visszaindulás Kőszegre a Cáki autóbuszmegállótól:19.00, 20.00 és 21.00 órakor!

Alkoholtartalmú italokat 18 éven aluli, illetve erősen ittas személyek számára nem szolgálunk fel!

Szervezők:
Cák és Kőszegdoroszló Önkormányzata

Együttműködő partner:
Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete

Információ:
Tourinform Kőszeg 9730 Kőszeg, Rajnis u.7.
Tel.: 94/563-120, 563-121, koszeg@tourinform.hu;

15:00 - Savaria Plaza

Rally bemutató és rockkoncertek a Savaria Plazában

Jön a Magyar Autó és Motorsport Egyesület, a Zeusz Autósport Egyesület és a Tenkes Rally Team autó kiállítása.

Nézd meg a Full Speed Modell Team RC autó modell bemutatóját, vagy nevezz be a 15:30-kor kezdődő gumiszerelő versenyre! Nyerhetsz egy tesztutat a rally autóval az anyós ülésen, vagy ha bevállalós vagy, akkor személyesen is részt vehetsz a Nyugat-dunántúli Amatőr Szlalom Bajnokságon.

És hogy a lóerőhöz hangerő is csatlakozzon:
17:00-kor az Anavrin együttes,
18:00-kor pedig a Sipőcz Rock Band koncertje fűti tovább a hangulatot.

15:00 - Agora -MSH

45. Savaria Nemzetközi Táncverseny

Az AGORA Kulturális és Turisztikai Központ 2010. június 12-13-án rendezi meg a 45. SAVARIA NEMZETKÖZI TÁNCVERSENYT, amely nemcsak Magyarországon, de Európában és a világ más országaiban is elismert rangos esemény. A helyszín ismét a szombathelyi AGORA-Művelődési és Sportház, ahol ez alkalommal Európa legjobbjai (24 ország 24 párosa) mérik össze tudásukat latin tánc kategóriában.

Részletek...

15:30 - Sárvár , Nádasdy- vár

Városi Néptáncgála

Fellépnek:

Petőfi úti Óvoda növendékei
Vármelléki Óvoda zeneovisai
Koncz János Zene- és Művészeti Iskola néptánctagozatos növendékei
Sárvári Néptánckör
Lenvirág zenekar

20.00 - SIC

Metalmovers klub Oladon!

Június 12-én, szombaton városunk tehetséges, reményteljes heavy metal zenekara, a Metalmovers várja a kemény zenék kedvelőit a Savaria Ifjúsági Centrumba. A banda hagyományteremtő szándékkal hozta létre klubját, a jövőben tehetséges, elsősorban helyi vendégzenekarokkal karöltve próbálják népszerűsíteni a stílust és persze saját magukat. Első vendégük az idei Átjáró tehetségkutatón feltünt, és ott harmadik helyezést elérő, dallamos rockzenét játszó Galeri lesz.

Részletek...

20:30 - Ság-hegy, Celldömölk

Csongor és Tünde a Ság-hegyen - A Soltis Lajos Színház mesedrámája

Csongor és Tünde című mesedrámáját mutatja be a Soltis Lajos Színház a Ság-hegyen, a parkoló melletti régi kőosztályozóban. Az előadások június 12-én és 13-án 20:30 órakor kezdődnek. Belépés díjtalan, belépődíj fizetése önkéntes.

Részletek...

Június 13., vasárnap

Répcelak, Sporttelep

A IX. Répcelaki Fesztivál részletes programja

Fesztivállal indul a nyár Répcelakon. Június 11-től három napon át zenei és népművészeti programokkal várnak minden érdeklődőt. A nyitónapon koncertezik a Bozsodi Quartett, érkezik a hazai könnyűzene sztárcsapata, a Magna Cum Laude, este pedig utcabálon mulathatunk. Másnap a 10. Laki Kalinkó Folkfesztivál rendezvényein a környék népzenei- és néptánc együttesei, dalkörei mutatkoznak be szoros egymásutánban. Itt lesz többek között a 25. születésnapját ünneplő Boglya, gyermekműsorral készül a Kolompos, este pedig táncházban próbálgathatjuk a napközben ellesett lépéseket. A kézművesek sátrainál ékszerkészítők, fazekasok, selyemfestők, fafaragók és kovácsok mutatják meg mesterségük fortélyait, a környezetvédelmi sátorban pedig a Répce-mente élővilágáról tudhatunk meg többet. A zárónapon főzőversennyel hangolódhatunk a későbbi koncertekre: fellép Márió, a harmonikás, Fábián Éva, a Club7, a fő attrakció pedig Polyák Lilla és Homonnay Zsolt közös produkciója lesz. Kár lenne kihagyni!

Részletek...

Június 19. péntek

Körmend

A Rába-parti Fórum Egyesület jóvoltából immár hatodszor kerül megrendezésre a négynapos találkozó. A sokszínű délutáni programok után minden este koncertek. Fellép a Kárpátia, a P-Mobil, a Hungarica, FankaDeli...

Gyermekprogramok:
15:00 Ludas Matyi: Utcaszínház
16:00 Kézműves foglalkozások
17:00 Borudvari vigasságok:
- Rába-völgyi nótaszó
- Rajner Tibor vízparti melódiái

Esti koncertek:
20:00 Stratégia
21:00 Kárpátia, Jegyár: 2300 Ft
23:00 Cool Head Klán, Jegyár: 500 Ft

Egész nap:
Árpádkori falu 10. századi táborképpel (Nyugati Gyepű)
Lovaskocsiztatás, állatsimogató és vásárosok színesítik a programokat, kínálják portékáikat.

Jánosháza

2009-ben Jánosházán négy évszakos talajú lovas pálya épült, amely idén először nemzetközi versenyhelyszínként is bemutatkozik. A versenyek időpontja: 2010. június 11-13.

A Vas Megyei Díj versenysorozat három fordulóban kerül megrendezésre, a Nemzetközi Lovas Szövetség szabályai szerint CSI** kategóriában. Mindhárom forduló azonos struktúrájú: a versenyzők nagy-, közép- és kiskörben, valamint hat és hét éves lovak versenyszámaiban mérhetik össze erejüket.

Mindhárom forduló Nagydíja világranglista pontot ad, az egyéb versenyszámok pedig a versenyzők nemzeti ranglistáinak pontrendszerében kerülnek értékelésre.

A verseny helyszíne: Jánosháza, Rákóczi u. GPS: 47°06'44 N 17°09'52 E.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel vár a Szervezőbizottság!

Sárvár, Nádasdy -vár

Kulturális Gála

Június 13-án, a gálaműsoron a május közepén zajlott Kulturális Szemle irodalmi és zenei kategóriájának legjobb résztvevői szerepelnek a várudvar színpadán.
Az idei gálán 35 tanuló szerepel majd, 25-en irodalmi, 10-en zenei kategóriában kaptak arany, vagy kiemelt arany minősítést.

08:00 - SIC

Örökbefogadó nap az oladi ÁMK-ban

Örökbefogadó nap lesz 2010. június 13-én 08.00 órától az oladi ÁMK-ban a juniálison és június 19-én 14.00 órától a HÁROFIT rendezvényén. Részletek a plakáton.

Részletek...

11:00 - AGORA - MSH

45. Savaria Nemzetközi Táncverseny (jún. 12-13)

Az AGORA Kulturális és Turisztikai Központ 2010. június 12-13-án rendezi meg a 45. SAVARIA NEMZETKÖZI TÁNCVERSENYT, amely nemcsak Magyarországon, de Európában és a világ más országaiban is elismert rangos esemény. A helyszín ismét a szombathelyi AGORA-Művelődési és Sportház, ahol ez alkalommal Európa legjobbjai (24 ország 24 párosa) mérik össze tudásukat latin tánc kategóriában.

Részletek...

14:00 - Püspökmolnári Kultúrház

A PÜSPÖKMOLNÁRIÉRT EGYESÜLET tisztelettel meghívja Önt és családját A HEGYHÁT ÉS A RÁBA-MENTE KÉPESLAPOKON című KÉPESLAPKIÁLLÍTÁSRA.

IDŐPONT: 2010. június 13. (vasárnap) 14.00

HELYSZÍN: Püspökmolnári Kultúrház kisterme

A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.Gyűjteményének darabjait bemutatja: Kőszegfalviné Pajor Klára (Szombathely)

A belépés díjtalan!

14:00 - Jánosháza, Mária kert

Családi Nap

Immár sokadik alkalommal rendezi meg a Jánosházi Keresztény Családközösség Egyesület a Keresztelő Szent János naphoz kapcsolódó családi délutánt.

A rendezvény az 1000 éves Vas megye előtt tiszteleg, az előzetesen kiírt Celldömölk Kistérségi képzőművészeti pályázat is ehhez kapcsolódik. Az óvodások " Gyermekeinkben a jövő-Mi leszek, ha nagy leszek?"-címmel meghirdetett pályázatra 80 kicsi alkotása érkezett. Az iskolás korosztály az „1000 éves Vas megye-Szülőföldem szép határa" témában a megye természeti, épített környezetében találtak témákat.

A családi délután ideje: 2010. június 13. vasárnap 14 órától

Helye: Mária kert

Program: 14 órakor Keresztes István Jánosháza polgármestere köszöntője és Bodorkós Imre plébános megnyitója után a rajzversenyek eredmény hirdetése.

További programok: 6-8 fős csapatjátékok, lovaglás, vasút-modell kiállítás, ovisziget, zsákba macska, kerékpáros ügyességi verseny, szellemi totó, arcfestés.

17 órakor a Blissongs zenés műsora lesz, majd a csapatjátékok eredményhirdetésére kerül sor.

A rendezvény ideje alatt az árvízkárosultak javára ásványvíz, konzerv, keksz esetleg pénzadomány-gyűjtés lesz.

20:00 - Szombathely, Oladi ltp-i Batthyány-Strattmann templom

Művészeti Szakközépiskola jótékonysági koncertjei

A belépés ingyenes, az adományokat a szombathelyi Befogadó Gyermekotthon és a magyarországi árvízkárosultak kapják.

A Művészeti Szakközépiskola ének- és zenekara (vez.: Sándor János és Paulik Ákos), valamint végzős zeneművészeti tagozatos diákjai adják Schütz, Bach, Händel, Mozart, Mendelssohn, Schumann, Liszt, Weiner és mások műveit.

Az adományokat a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat szombathelyi Befogadó Gyermekotthona javára gyűjtik.

Fővédnök: Ipkovich György Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

Helyszín: Szombathely, Oladi ltp-i Batthyány-Strattmann templom
Elhangzik: Mendelssohn: Verleih uns Frieden - himnusz, Liszt: Via Crucis - passióoratórium
Előadják:
A Művészeti Szakközépiskola kamarakórusa
Szigeti Karina, Németh Márton és Foki Dániel - énekes szólisták
Rabiné Pék Marianna - orgona
Vezényel: Paulik Ákos

Új hozzászólás