Mit jelentettek neked azok a hatvanas évek?

Furcsa ez a kérdés, azon kapom magam, hogy egyre többet nosztalgiázok a gyerekkoromon. Sok remek csíntalanság, baleset jut eszembe, meg a rokonságom. Mázlisták vagyunk, hogy falun nőttünk fel. Vittek a szüleink magukkal a mezőre, és mi is csámborogtunk a határban, ismertük a növényeket, bogarakat. Csak a sötét zavart minket a házba. Ma úgy kell túltenni magunkat a hatvanon, hogy ez az „új Negyven". És még különben sem lehet megállni... Valahogy azt képzeltem, egyszer majd én is leteszek valami „nagyot" az asztalra.. Ez még várat magára..

Mit jelent neked ma a szülőföld, a szülőváros, Szombathely?

Már az előző kérdésedre válaszolva is efelé kacsingattam. Gyerekkorunkban alig jutottunk el más városokba, csak pl. iskolai programokon keresztül (pl. éneklő rajok fesztiválja, Celldömölk). Én azért akartam kiváló úttörő lenni, hogy elmehessek egy ausztriai táborba, és el is jutottam. Jó is volt ez az elzárt világ, de később biztosan ezért akartam még inkább látni a világot. Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnázium német tagozatára jártam, ami szerintem egy jó döntés volt. Az akkori MMIK -ban pedig mindent lehetett tanulni - kis költséggel-, amit szerettem volna, kerámiaszakkör Brodszki Ferencnél, szövőszakkör Beszprémi Babi néninél és Német Áginál, rajzszakkör Masszi Ferencnél. A főiskolás években szobrászkör Sulyok Józseffel. A textilbiennálék kezdeteire is emlékszem, a Művelődési és Sportház adott helyet akkoriban neki. Az MMIK-ban volt egy-két meghatározó kiállításélményem, pl. Benkő Marianné, az ő madarai és színei teljesen lenyűgöztek, de ilyen élmény volt Sebők Imre bácsi festményei is. És hát rajongtunk a római romokért. A Romkertbe akkor még be lehetett sétálni. Szombathely pont akkora volt, amit be tudtam fogadni.

A harag megszelídítése

Az ember célorientált teremtmény, kitűz maga elé célokat, és tartva az irányt eléri azokat. Milyen céljaid voltak a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, majd amikor a volt MMIK-ba jártál a Derkovits Körbe, illetve a textil- és kerámiaműhelybe?

Az előzőekben már érintettem a témát. Az jobban meglepett, hogy mostanában tudtam meg, hogy korábban Kanizsai Orsolyáról volt elnevezve a gimnázium. A történelem valahogy mindig elrejtőzött akkoriban. Sárváron is csak később jártam a várban. Többet kellene foglalkoznunk az eleinkkel. Most sem értem, miért kellett Nádasdy Tamás, későbbi nádor feleségéről elnevezett gimnáziumot átnevezni. De ezt úgysem tudjuk már megváltoztatni. Ha lehetne változtatni rajta, több magyar vonatkozású történelmi áttekintést adnék a következő generációknak.

Miért érezted szűknek az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát?

Igazából nem szűknek éreztem, hanem, nem volt más választásom. A matematika irdatlan nagy tehertétel volt számomra, amiből ki kellett lépjek. Csak előre volt menekvés, ez viszont oly nagy energiatöltetet adott, hogy sikerült az iparművészetis felvételi, és második végén felvettek (elsőben nem jelentkeztem).

A Föld marad

Tanárként visszajöttél Szombathelyre, egykori főiskoládra, ma viszont a Nyíregyházi Egyetemen tanítasz. Hogyan kerültél az ország egyik végéből a másikba?

Szombathelyen a NYME-SEK (Sporttudományi Egyetemi Központ)-ban a doktori iskola alatt kezdtem el tanítani, és mivel elindult a kézműves szak, így tanítottam is csaknem 5 évet. Nagyon szerettem itt lenni, a diákokat tudtam inspirálni, néha láttam lebegni őket 5 cm-rel a föld felett. Sajnos a kézműves szakokat leépítették, így nekem is jönnöm kellett. Közben tanítottam Veresegyházon egy alapfokú művészeti iskolában is 14 évig. Mindkét helyen értek el sikereket a diákjaim, őrzöm az okleveleket, és az emlékeket. Szombathely a szülővárosom, és mindhárom gyermekem is itt született. A férjemet (Módy Péter, Forster Gyula-díjas restaurátorművész, 2022-ben kapott a várostól életműdíjat - a Szerk.), mint restaurátort a város kitüntette. Sokáig terveztük, hogy visszaköltözünk, de már nem. Eladtuk a családi házat, ami sokáig biztos bázist jelentett.  Nyíregyháza a másik vég, messzebb csak Mátészalka lehetne. A művésztelepünk Nagyecseden valósul meg minden évben, tehát ismerem azt a véget is. Részben sokat bicikliztünk a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében. Visszatérve, a férjem pedig nyíregyházi, így itt alapítottunk másik bázist. Itt is sok restaurálnivaló van, bár azok sem feltétlenül Nyíregyháza közelében. Most éppen a kölcsei templomot avatják, oda kaptunk meghívást. Az egyetemen csecsemőgondozókat, óvónőket, tanítókat, valamint a vizuális kultúra intézet diákjait tanítom. Változatos, de a szombathelyi kézműves oktatás boldogabbá tett.

Védelem

Hét évvel ezelőtt, a Vasszécsenyi Múltidézőben állítottam össze egy számot addigi munkásságodról, gazdag képi mellékletében áttekintettem az életművedet, ami nagyon impozáns és egyben monumentális is. Mit gondolsz, miért nem ismernek annyira, vagy inkább miért nem értékelnek annyira, ami egy ilyen életmű alapján elvárható lenne?

Most olvastam Hamvas Béla Művészeti Írások 1 kötetében (203.o) ezt a találó összefoglalót, Ő ugyan Gulácsy Lajos koráról mondta, de a helyzet azóta változatlan. "Magyarországon a művész nem volt legitim lény és életforma, és talán ma sem az, hanem úri passzió, vagy nem is fizetett, hanem borravalózott komédiás. Ezt a helyzetet, még a nagybányaiak sem tudták megváltoztatni, és ez a helyzet a mai napig fennáll. A művész, a költő, az író, a gondolkodó - a hivatalnokkal, a kereskedővel,de főként a politikussal, legfőképpen a gazdag semmittevővel ellentétben - nem elfogadott társadalmi létezési forma, hanem valaki, aki tizenharmadik az asztalnál." Hát erre kell felkészülni, és százszoros erővel nekimenni a feladatnak. „Mert kit Magyarországra vetett a sors, annak még lélegzetet venni is radikálisan kell." Ady

Most bontjuk a legutolsó kiállításom, amit egy másik veresegyházi művésszel, Veress Enéh-vel rendeztünk Antall István rádióriporter emlékére, mivel mindkettőnknek többször nyitott kiállítást, és nagyon szerethető ember volt. Az ő linometszeteiből és plakátjaiból is állítottunk ki. Összességében nagyon magas színvonalú kiállítás sikeredett. Sokkal jobb lett, mint reméltem. Szinte hallod a zenét. A mi városunkban - Veresegyházán - nem panaszkodhatok, megkapjuk a méltó elismerést. Mindenki maximálisan segítő kezet nyújt. Jó itt élni.

Óriási aktivitásod közismert, workshopokat, művészeti táborokat, kiállításokat szervezel, különböző helyeken publikálsz, interjúkat készítesz kortárs művészekkel. Mik a közeljövő tervei számodra?

Az egyetem feladatai kapják a prioritást, minden csak azután következhet. Tehát megpróbálok ott jeleskedni. Ebben a félévben például szerveztem egy kiállítást egy volt MOME-s csapatnak, akiktől képeket állítottam ki és animációkat vetítettünk, majd egy MKE festőszakos hattagú csapatnak, akik egy textilinstallációt készítettek, majd egy Batikkiállítást a mi diákjaink munkáiból, és egy Önarckép kiállítást is, szintén a három évfolyam munkáiból. Mindegyiket rendeztem, megnyitottam. És ilyenkor örülök, mert látom az eredményt. Remélem a diákoknak is élményt tudok adni. Küzdeni kell a kultúráért. Mindezt a tanításon túl, a magunk örömére. Sokszor zsűrizünk pályázati munkákat. Egy népzenei tábornak is állandó oktatója vagyok, persze csak kézműves tevékenységben segítek. Ezt a VÉKA, Veresegyház Kultúrájáért Egyesület szervezi, aminek alapító tagja vagyok. Jobb dolgot még nem láttam, mint ami ebben a táborban történik. Mindenki öt nap alatt egy félévnyi anyagot tanul meg, és nagy közös zenélések vannak a nap végén, tánccal egybekötve, a szülőkkel karöltve. A publikálásra rá kell készüljek, nekem nehezebben megy, de a kiállításmegnyitókra is össze kell szedni a gondolatokat. Mindenesetre sok személy megérdemelné a nagyobb elismerést, ismertséget, ez motivál. Inkább várnék a személyek megnevezésével, nem szabad a tűzzel játszani.

A nyarat pedig mindig várom, mert akkor tudok pár új munkát létrehozni, és ez kell, hogy így legyen. Enélkül nem vagyok boldog. Most a Nyíregyházi Nyári Tárlat lesz a következő kiállítás, ahol három munkával részt vehetek. Három, ez évben készült munkával fogok szerepelni. Sok színes organzát nemezelek az új képeimre. Most ez jelent újdonságot , szépséget számomra.

Jegesedés

Végezetül szeretnék kérni egy ars poeticát tőled e jeles alakomból.

Bár textil-falikép-szőnyeg szakos végzettséget szereztünk az Iparművészeti Egyetemen, több szőtt képem, szőnyegem is van, teremtés jellegénél fogva inkább nemezelek. Ha már úgysem vesznek az emberek textilképet, legalább így nem érzem olyan önmagáért valónak, céltalannak az alkotást. A megrendelések valahogy eltűntek manapság. Sőt el sem kezdődtek. A Veresegyházi Innovációs központ volt az egyetlen kivétel.

A nemeznél azért ragadtam le, mert egy természetes anyag. Akár ruhát készít belőle az ember, akár képet, lélegzik, és gyönyört ad az érintése. Mindent lehet belőle készíteni. Kifogyhatatlan a struktúrája, megjelenése. Nem vagyok a környezet kárára, és nem használok kemikáliákat. Minden fejben rögzült képet, érzést át tudok írni nemezbe. Ebben gondolkodom.

Az ars poeticának helyi vonatkozást adnék, Weöres Sándor gondolatait mondanám. 

A gondolatok visszája és színe

A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban. Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagyis a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik belérögződött a keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az időben létezik, hanem az idő egészét áthatja: nézi alkotásodat."

Megpróbálunk botot tenni a küllők közé, és jó irányba vezetni a kormányrudat. Alázattal, türelemmel. A nagy magyar nagyasszonyokról példát véve.