Országos Ismerős Arcok Tábor Csepregen - részletes program (júl. 8-11)

2010.07.01. - 01:30 | vaskarika.hu

Országos Ismerős Arcok Tábor Csepregen - részletes program (júl. 8-11)

Helyszín: Csepreg

Dátum: 2010.07.08 - 11.

Immár harmadik alkalommal rendezik meg július 8-11. között a Vas megyei Csepregen az Országos Ismerős Arcok Tábort. Eddigi rendezvényeikkel sikerült hagyományt teremteni, amire azért is nagyon büszkék a szervezők, mert a tábor nemcsak a rockzenéről szólt, hanem bemutatkozhattak népzenei együttesek, néptáncosok, illetve irodalmi estek, és történelmi előadások, valamint gyerekműsorok, foglalkozások színesítették a palettát. A tábor részletes programja a cikkben olvasható!

Az eltelt két évben az Ismerős Arcok zenekar is nagy utat járt be. 2008 májusa, az első tábor óta nagysikerű koncert dvd-vel lepték meg rajongóikat, és az Aranynyíl rockgálán - a tavalyelőtti „Év albuma" díj után - 2009-ben a zenekar több tagja is az „Év zenésze" díjjal gazdagodott saját kategóriájában. Sok-sok sikeres koncert után 2009 ősszel megjelent az Ismerős Arcok új lemeze 'Lélekvesztő' címmel, mely mind a rajongók, mind a kritikusok szerint hatalmas durranás volt a hazai rockzenében. A lemez a MAHASZ listán megjelenésének hetében a második helyen nyitott.

A rajongók száma az elmúlt időszakban megtöbbszöröződött, annak ellenére, hogy a zenekar nem tartozik a média kedvencei közé.


2010. július 8-11-ig tartandó táborban sem szakítanak a hagyományaikkal, viszont a folk-rockot játszó erdélyi Transylmania zenekar részvételével először válik nemzetközivé a rendezvény. A népzenét rajtuk kívül a Sárvári Néptáncosok, és a Lenvirág zenekar, valamint a Hajnalcsillag néptáncegyüttes képviseli.

Vendégeik lesznek az előbbiek mellett Wittner Mária, Simó József, a Czegei Wass Albert Alapítvány Elnöke, Böjte Csaba testvér Erdélyországból, a Konkoly együttes, a Patrióta zenekar, és további rock zenekarok, népi zenekarok.

Az előadások mellett gyerekműsorok, egyéb szórakoztató programok, íjászat, tábori játékok várják az érdeklődőket. Ismét lehetőséget kapnak a bemutatkozásra környékbeli feltörekvő zenekarok is, a tábor zárónapján a kistérség kulturális csoportjai is fellépnek egy remek főzőverseny kíséretében, amit többek között tűzoltó- és mentős bemutató is kísér.

Részletes program:

Július 8. csütörtök (beköltöző est)

Tábortűz - fával, tűzzel, szükség esetén gázolajjal
Zengő Táltos dobok - dobokkal és táltosokkal
„Utcazene" tábortűz mellett - zenével, utca nélkül, tóparton

Július 9. péntek:

15.00:  Taródi Lajos előadása
17.15 - 18.15: Katapult együttes (Mosonmagyaróvár)
18.45 - 19.45: IA-Sztár2, avagy karaoke műsor, melyből kiderül, ki lesz Szöcskeapu és Orso utódja 2010-ben.

Zsűritagok: Nyerges Attila, Práder Vilmos, Galambos Nándor, Kovacsik Tamás, Leczó Szilveszter, Tánczos István. És remélhetőleg Tánczos Keve Botond!

20.30 - 22.00: TRANSYLMANIA koncert
22.30 - táncház a Sárvári Néptáncegyüttessel, és a csupa fiatal nőből álló Lenvirág együttessel

Július 10 szombat:

10.00 - A csepregi fúvósok ébresztője (merénylet másnaposok ellen), majd műsora a színpadon.

Egész nap a Holdfényliget kalandpark kihelyezett játékai szórakoztatnak minden korosztályt.

15.00 - 15.45: Hajnalcsillag néptáncegyüttes Kőszeg 2004. évi borkirálynőjével a színpadon
17.00 - 17.45:  Konkoly  zenekar irodalmi és zenei műsora
18.15 - 19.15: Karcolat zenekar és Wittner Mária

19.45 - 20.45: Patrióta koncert - nem csak lokálpatriótáknak

21.30: ISMERŐS ARCOK koncert

Kb. 23.30- : Kartergáz együttes hazai rock műsora - akiknek nem elég az Arcokra zúzni, kapnak még egy adagot!

A tábor vendége lesz a nap folyamán (déltájban, kb. 10 és 13 óra között) Böjte Csaba testvér!

Július 11. vasárnap:

Az Ottó-kempingben ingyenes műsorok:

Kistérségi települések bemutatkozása kulturális műsorokkal, gyerekműsorok, tűzoltó- és mentős bemutató.

Főzőverseny, Egészségnap véradással, vérnyomásméréssel, Előadás drogmegelőzésről

Bandesz ajánlásával pedig "a rendezvény ideje alatt folyamatosan gyermekprogramok, alpintechnikai ügyességi játékok, vetélkedők, előadások, kézműves programok, iparművészeti termékek vásárlási lehetősége, hagyományos ételek (tej,kenyér) ,  eszem-iszom, dínom-dánom, hurka-jurta-bortúra stb. lesz."

Tisztelettel vár minden érdeklődőt a Térkép 2005 Kulturális Közhasznú Alapítvány! 

Szálláslehetőség a www.iatabor.hu weboldalon található.

megosztom a twitter-en megosztom a facebook-on megosztom a delicious-on megosztom a startlapon megosztom a google+-on NyomtatásKüldés e-mailbenAz oldal tetejére Forrás: Fotók: Szakonyi Zoltán (Szaki)

Új hozzászólás