Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regényében örökítette meg az agydaganatával kapcsolatos tapasztalatait, gondolatait, melyből Verebes Ernő (Zenta), a Nemzeti Színház dramaturgja, írója készített színpadi változatot. A drámai látleletben modern köntösben tárul elénk az író betegségével vívott harca. Csizmadia Gergely és Boros Ádám remek párosa jeleníti meg az írót, Csizmadia Gergely Karinthy valódi személye, Boros Ádám pedig az „énke", vagyis az író tudatalattija, aki mindenhol ott van, és mindent kommentál. A színpad meglehetősen puritán, csupán egy utazókoffer jelzi, hogy valamennyien átutazók vagyunk ezen a földön, és az itt kiszabott időnk véges. A két színész egyre szűkölő köröket rajzol krétával a földre, a jelenetek során mindig a körön belül tartózkodnak, ez jelzi, ahogy a betegség előre haladtával egyre szűkül az író élettere.

Karinthy első tünetei a láthatatlan vonatok megjelenésével kezdődtek, ahogy a regényében is írja, mindig pontosan, menetrendszerűen, hét óra tíz perckor érkeztek meg, „Határozott dübörgés volt, erőlködő, lassú csikorgás, mint mikor a lokomotív kerekei lassan nekilódulnak, aztán hangosan zakatolni kezdenek, mellettünk szalad el a vonat, aztán továbbfut, a zakatolás halkul, mint az "Ej uhnyem" dallama, a munkásoké, akik hajót vontatnak." A darabban erőteljes effektusokkal, zenei aláfestéssel tombolnak a hangszóróból a vonatok, annyira, hogy szinte már a közönség is a fejében érzi a dübörgést. A zene, a tánc, a mozdulatok kiemelt szerepet kapnak az előadásban, az események nem csupán dialógusok formájában tárulnak elénk, a színészek mozdulata, lépései, arcjátéka, a zene, a csend mind-mind a drámai hatást fokozzák, vagy az attól való eltávolodást jelzik. A két színész folyamatosan mozgásban van, csupán a műtétnél állnak dermedten, amikor már annyira beszűkül a kör, hogy moccanni sem lehet.

Bár a téma szomorú, és a darab műfaja drámai látlelet, ugyanakkor a könnyedség és a humor sem hiányzik az előadásból. Az író betegségének története egyfajta utazás, nem csak a diagnózistól a műtétig, és onnét a reményteljes felépülésbe vetett hitig, hanem utazás Karinthy tudatalattijában is. Az előadást végigkíséri az író saját énjével folytatott dialógusa, a tudatalatti én hol vádol, hol biztat, hol az író szemébe vágja a kendőzetlen igazságot, egy a lényeg, nem hagyja el, vele marad az egész utazása során. Karinthy az átélt élmények alatt sem tagadja meg önmagát, bár ő is végigjárja a betegség elfogadásának fázisait a tagadástól az elfogadásig, sikerül az élet-halál dolgait olykor távolságtartással, öniróniával, sajátos humorral szemlélnie. Az agydaganat tényével akkor szembesül, amikor a szemorvos pangásos papillát, vagyis a szemfenéken látható megduzzadt vérereket talál nála. Érdekes módon az orvos mindig bohócorral jelenik meg a színdarabban,  ezzel is érzékeltetve azt, hogy mennyire abszurd érzés fogja el az embert, amikor rádöbben a megmásíthatatlan valóságra, és mennyire kiesik a megszokott hétköznapok ritmusából. Karinthy gyógyulástörténete ma is ugyanolyan aktuális, mint annak idején. Az idősíkokban való ugrálást posztmodern vonások tarkítják, például néha mobiltelefont használnak, vagy utalás történik a koponya MR illetve CT vizsgálatára azzal a megjegyzéssel, hogy de hát ez a te idődben nem létezett.

A legmegrázóbb az a rész, amikor az agyműtétet követjük végig. Karinthy műtétjére 1936. május 4-én Stockholmban került sor, Herbert Olivecrona svéd agysebész végezte. Olivecrona korának egyik leghaladóbb agysebésze volt, a legkorszerűbb, akkoriban úttörőnek számító sebészeti eljárásokat tanulmányozta Johns Hopkins Egyetemen Baltimore-ban. Az Utazás a koponyám körül Karinthy legnépszerűbb regénye lett, az agyműtét közbeni gondolatainak, érzéseinek leírása miatt a külföldi orvosok körében is ismertté vált a könyve.

A színdarab a teljes gyógyulás reményével zárul, Karinthy két évvel élte túl a műtétet, 1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzésben hunyt el. Verebes Ernő abszurd darabja nagy sikerrel fut a mai napig a Karinthy Színház repertoárján.

Alkotók:

Csizmadia Gergely

Boros Ádám

Rendező: Kálló Béla, Jászai Mari-díjas színművész

Koreográfus: Táborosi Margaréta

Rendezőasszisztens: Ficsor Eszter