'Mint akit szárny emel' - Radnóti-est a Magyar Költészet Napja alkalmából a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
Képgaléria megtekintése2025.04.14. - 14:00 | vaskarika / Szipőcz Judit - Fotók: Szipőcz Judit

Április 11-én, pénteken a Vasi Múzeumbarát Egylet és a Berzsenyi Dániel Könyvtár rendhagyó költészetnapi megemlékezésére került sor a könyvtár 4. emeleti előadótermében.
A helyszínt zsúfolásig megtöltő érdeklődőket dr. Baráthné Molnár Mónika, az intézmény vezetője köszöntötte Kormos István Fehér virág című versével, ami Radnóti Miklóst, a tiszta költőt hozta elénk. Április 11-én a nem hagyományosan felépített műsor egyedi, izgalmas kapcsolatot teremtett a megidézett versek, Miklós és Fanni naplójának részletei és a zene között.
Az előadás igazi összefogással született meg, a több korosztályt képviselő versmondók mély átéléssel és igényes tolmácsolással emlékeztek 20. századi jeles költőnkre: középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, múzeumi dolgozók és más munkahelyekről érkezők. A zenészek között is voltak hivatásosok és még csak a pályára készülők.
Gyarmati Fanni naplóján keresztül bepillantást nyerhettünk a 2. világháború asszonysorsába is, megismerhettük az aggódó, de erős hittel visszaváró hitves érzéseit. A kivetítőn Radnóti-életképek, megdöbbentő 20. századi képzőművészeti alkotások adták a jelzésértékű hátteret, vagy peregtek felerősödve - vizuális síkon is erősítve az elhangzó versek hangulatát, tartalmát.
Nem csupán ismert versek hangzottak el; a költő életörömre hangolt indulása és a pusztító körülmények miatt tragédiába hulló életének íve is kirajzolódott. Az est kerekre zárt drámai kompozíció volt, amelynek kifejező záróképe után lassan tört fel a vastaps... A hallgatók emberközeli emlékezés részesei lehettek: a mintegy 80 perces összeállítás alatt végig a közönség odaadott figyelme és a közös ráhangolódás érződött. Radnóti Miklós vágya, célja - személyes fenyegetettsége ellenére is - az volt, hogy magyar költő legyen. Ezen az esten tapasztalhattuk, hogy minden korosztályt, a fiatalokat is megérintik költeményei. A szövegek a békés élet vágyáról is szóltak - az örök művészet nyelvén, és tovább gondolásra hívták a jelenlévőket a korról, korunkról.
Csodálatos zenei előadásával emelte az est hangulatát Mitrovka Zsanna zongoratanár (Bartók Béla Zeneiskola), Donyec László brácsa szólamvezető (Savaria Szimfonikus Zenekar), Polgár Tamás gordonka (Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium) és Polgár Sára Lili hegedű (Bartók Béla Zeneiskola). „Radnóti íróasztalán" Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő korhű tárgyait láthattuk. A kivetített festményeket, grafikákat, amelyeket Gerencsér Ádám komponált videófilmmé, Foki Éva képzőművész válogatta.
A költészetnapi műsort Takóné Hoós Ildikó szerkesztette és rendezte.
A versmondókör tagjai: Ágoston Eszter, Kajtár Tamásné Lakatos Gabriella, Nagy Gergely, Pintér Nóra Júlia, Rátkai Bálint, Schmidt Dávid, Schmidtné Vinczi Réka, Takóné Hoós Ildikó, Tóth Kálmán és Visy Márk.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás