Savaria Történelmi Karnevál - karneváli helyszínek (aug. 20-22)

2010.08.14. - 07:25 | vaskarika.hu

Savaria Történelmi Karnevál - karneváli helyszínek (aug. 20-22)

Helyszín: Szombathely

Dátum: 2010.08.20 - 22.

A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból - több okból is - kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke.

A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból - több okból is - kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke.

A tizenegyedik Savaria Történelmi Karnevál a 2000 éve lakott város, Szombathely történelmi helyszíneire hívja a színvonalas kikapcsolódásra, kulturális töltekezésre és önfeledt játékra vágyókat. Értékre lel itt idős és fiatal, újdonságra bukkan gyermek és felnőtt.

Tartson velünk Ön is, öltsön jelmezt, s vegyen részt az évszázadokon átívelő élménydús időutazásban!

S hogy mit kínálnak idén a karneváli helyszínek? Lássuk hát!

ÖREG VÁROS VÁSÁRA - FORUM ET MERCATUS

Savaria-Szombathely belvárosi „vásárterén" nemcsak a hagyományos vásárnapon, szombaton, de a karnevál minden napján kínálják szebbnél szebb portékáikat a mesterek-árusok. Termékeit hozza fazekas és fafaragó, bőrdíszműves és ékszerkészítő, kosárfonó és keramikus, de lesz itt szőttes, íj és lószerszám, ólomkatona, fajáték, s ki tudja mi minden még. A karneváli nyüzsgésben megfáradt járókelő pecsenyések és sütödések finom étkeiből és hűsítő italaiból meríthet erőt az óhajtott vásárfia felkutatásához és az időutazás folytatásához...


FELVONULÁS

2010. 08. 20-án, pénteken 18.00 órakor a lemenő nap fényében a Királyok Felvonulása köszönti Szent István emlékét. Természetesen nemcsak koronás főink elevenednek meg a menetben, de fenséges személyük és népes kíséretük ilyen nagy számban csak a pénteki menetben lesz látható. 08. 21-én, szombaton 20.00 órakor fáklyákkal megvilágítva indul a menet a Történelmi Témapark mellől. 2010-ben is több száz katonai hagyományőrző és jelmezes vonul majd végig Szombathely belvárosának utcáin. Róma légióit az előttük itt élő kelták csapatai, Savaria polgárai és vendégeik, gladiátorok, majd germánok és a népvándorlás korának nomádjai követik. Ezúttal is szép számú középkori vitéz, reneszánsz hadfi tiszteleg a város polgárai előtt. A színpompás menetet idén is artisták és garabonciások, gólyalábasok, dobosok, „zsiráfok", zenészek, tűz- és zászlóforgatók teszik még emlékezetesebbé.

KARNEVÁLSZÍNHÁZ - TEATRUM SAVARIENSES

MEGYEHÁZA UDVARA

Kínos, ha nem sikerül bejutni egy nőhöz. De még kínosabb, ha nem sikerül kijutni tőle. Gulicska festőművésznek nemzetközi híre van, csinos felesége és katonai behívója.

A jóvágású Szénpataky mindebből kizárólag a feleségre pályázik. Gondosan kiválasztja a pillanatot. Rányit. Egyedül találja. Csakhogy váratlanul befut az osztrák nagybácsi, a műpártoló honvédszázados, a rendőr - és mindannyian Gulicskának nézik. „Mindenkivel elhitette, hogy a férjem. Most már csinálja szépen végig" - mondja a feleség, és Gulicska lerázhatatlan szerepében Szénpataky máris Szombathelyen kap katonai kiképzést. A laktanyába aztán bevonul a férj is, és kezdetét veszi a két Gulicska észbontó kergetőzése...


A hihetetlenül mulatságos darab a bohózat legnagyobb mesterének, Feydeaunak első kiugró sikere volt, párizsi bemutatója ezer előadást ért meg. Magyarországon hosszú évtizedek óta nem játszották. A Karneválszínház számára új fordítása, szombathelyi változata készült.

TÖRTÉNELMI TÉMAPARK - CASTRA MILITARIA

Bár vézna egerek cikáznak a colonia kincstárában, időutazó vendégeink mégsem maradnak hadijátékok nélkül. Az I. századi kelta, római és dák harcászattól egészen a XVI. sz-i nemesi bandériumok hadviseléséig terjed a paletta. Savariában rég nem látott kelta harcosok és kézművesek, rómaiak, és idén ismét honfoglaló magyarok táboroznak majd a Témaparkban, ahol testközelből ismerkedhet eleinkkel a látogató. De láthatunk az arénában germán harcosokat, gladiátorokat, artistákat és hun lovasokat is, és tanúi lehetünk az I. sz. római polgárháborúinak és a fiatal magyar királyság nagy csatáinak is.

A látványos bemutatókat magyar és német nyelven Csapláros Andrea, régész szakértő és Dr. Katona Attila, az egyetem Történettudományi Intézetének adjunktusa kommentálja.

A Karnevál egész területén találkozhatunk a bemutatott közel két évezred katonáival, ne lepődjünk meg hát, ha állig felfegyverzett martalócokba botlunk... Köszönjünk az alkalomhoz illően, és feltűnés nélkül térjünk ki előlük!


FÓRUM SZÍNPAD - VÁROSHÁZA

A Karnevál ütőere, a pezsgés és lüktetés centruma idén is színek és hangulatok kavalkádját nyújtja a nagyérdeműnek. Ír népzenei hagyományokból táplálkozó világzenét játszik a Firkin és a Chum's Irish World Groove, cigányzenével perzseli meg szívünket a Kalyi Jag, a Szakcsi Gipsy Jazz, a Pujara és a bolgár Karandila együttes. Magyar és balkáni ihletésű világzenét hoz a Fabula Rasa, a Hétrét és a Besh o droM, a helyi „hangokat" pedig a Savaria Szimfonikus Zenekar, az Isis Big Band és az Ocho Macho képviseli. Különleges szórakozást ígér a japán ütős zenét játszó Ataru és a Magyar Televízió Rockzenekara. A zenei csemegék mellett utcaszínházi előadással és tüzes mutatványosokkal is szórakoztat-nevettet a Fórum színpad.


BOROK UTCÁJA - VIA VINORUM

Az üdítő-bódító nedűk mellett idén a játékos és kalandos kedvű felnőtteket Középkori Kaszinó várja e népszerű helyszínen. Olyan szerencsejátékokat lehet itt kipróbálni, melyek az elmúlt évszázadokban feledésbe merültek, a mai kaszinókban pedig már nem találhatók meg. A jó humorérzékkel megáldott játékmesterek - ha szerencsét nem is - jókedvet és tanácsot biztosan osztogatnak a merész játékosoknak. Nem volna valódi forgatag, ha nem tűnnének fel csepűrágók, garabonciások, zászlóforgatók és más „rendbontók" a legváratlanabb helyeken és időkben. A Borok Utcájában idén is az ország legjobb borai és a pecsenyések ízes-illatos finomságai között válogathat a Kedves Karneválozó.

ROMKERT - HORTUS PUBLICUS

Nemcsak Szombathely központjából, de a Karnevál forgatagából is üde zöld foltként emelkedik ki az egykori Püspökkert, melynek feltárt épületromjai között idén középkori lovagok ütnek tábort. A a jótékony mozgás e kellemes formájának szerelmeseit délelőttönként jóga várja, s ha belső békénket megtaláltuk, az ókori jósdában jövőnkbe is betekinthetünk. A Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület, a Gyulaffy Hagyományőrző Bandérium, a Zelingradi Vitézek, a Nádasdy Ferenc Bandérium és a 32. számú Császári és Királyi Gyalogezred nemcsak életmódtáborukba, de a középkori harcászat csínjaiba is „bevezetik" az érdeklődőt. A „harcias" programot a Vidám vásárnap - A Rabszolgák Gyülekezetének ökomenikus rabszolgavására és mulattató utcaszínházi darabok teszik könnyeddé. Egyedülálló élményt ígér vasárnap este a Romkert: Hernádi Judit színművésznő verses-dalos önálló estjével varázsolja el a Püspökkert vendégeit.


KALANDVÁR - CAMPUS LUDENDI

Móka, játék, muzsika és kacagás tölti be a Gáyer-park árnyas ligeteit a Karnevál idején. Egész nap várja a kíváncsi gyermekeket a Kézművesudvar, a Varázslabirintus és a X. századi gyermekfoglalkoztató, Kornéliusz római polgár háza, na meg a Gyöngyösön evező kenusok is. Kicsik és nagyok megismerhetik a római provinciák játékait, de lesz itt apró és még apróbb cirkusz is. A garabonciások gólyalábas produkciói garantáltan jókedvre derítik a család minden tagját, a bábelőadások varázslatos világot tárnak a tiszta lelkűek elé. Biciklizős - és más - dalokat hoz Gryllus Vilmos, zenével szórakoztat a Kis-Hétrét, a Brass in the Five és a Zabszalma együttes. Lesz itt minden, mi játékos kedvű gyermekek vágya lehet!

MŰVÉSZETEK UTCÁJA - VIA PALADIA

A képző- és iparművészeteket, valamint a társművészeteket befogadó helyszínen bemutatkoznak az Isis Galéria művészei, utcazenét játszanak fiatal helyi tehetségek, lesz történelmi táncbemutató és utcaszínház, japán zene, de egyházi és világi kórusművek is felcsendülnek. Egyesületek, civil szervezetek is bemutatkoznak itt a karneváli közönségnek. A szombathelyi Waldorf óvoda, általános iskola és gimnázium diákjainak hagyományos kiállítása az Európai Dokumentációs Központban várja az érdeklődőket. Az iskola zenekarának spontán koncertjei a belváros több pontján meglephetik a karneváli közönséget.

MEDITERRÁN UDVAR

Lüktetés, szenvedély, ritmus, színek, ízek, hangulatok - a Mediterráneum vérpezsdítő életérzése lengi be az udvart ezekben a napokban. Koncertek, táncbemutatók, éjszakába nyúló táncmulatság és tüzes performance-ok teszik perzselővé a forró hangulatú estéket-éjszakákat. Latin és flamenco dallamok, salsa, rock, elektronikus és cigányzene - ilyen és hasonló hangulatokat kínál idén a Mediterrán udvar.

EVANGÉLIKUS TEMPLOM - BASILICA MUSICAE

A forgatagból kiszakadó Karneválozó békés zugra lelhet a templom befogadó falai közt, ahol lélekemelő muzsika szabadít fel a mindennapok terhe alól. Gypsy Gospels című koncertjével ide várja az autentikus roma népzene kedvelőit az európai hírű Kalyi Jag zenekar. Itt „zenél" Magyarország legnevesebb a cappella formációja, a Bolyki Brothers, a Pipatórium Zenekar dudás triójának hangszerei pedig orgonaként dicsőítik az Urat. Az ünnepi hangicsáló című koncert és a Pedagógus Vegyeskar koncertje egyházzenei csemegéket ígér.

Kísérő rendezvények

SZENT MÁRTON LÁTOGATÓKÖZPONT

A Martinus Vallási és Kulturális Egyesület ez évben a Szent Márton Látogatóközpont előtt várja sátrában a látogatókat. A látogatóközpontban Szent Mártonhoz kötődő bélyeg- és képeslevelezőlap-kiállítás tekinthető meg, a templomban pedig augusztus 21-én és 22-én Bartl Erzsébet orgonaművész koncertjét hallgathatják. Aki a karneváli forgatagból Szent Márton lábnyomát követve eljut a kúthoz, kis meglepetés ajándékot kap. (Szombathely, Szent Márton u. 40.)

VITALITAS GALÉRIA

Az egyik legelismertebb szombathelyi festőművészt, a 80 éves Horváth Jánost köszöntik a „Vasi tájak, vasi emberek" című tárlat megnyitásával augusztus 19-én 17.00 órakor. A kiállítás egyik érdekessége lesz Horváth János ez alkalomra született, a Savaria Legio ihlette műve, valamint Blaskó János szobrászművész „Császárkövének" autentikus kicsinyített másolata. A Galéria a Karnevál alatt hétköznapi nyitva tartással teszi lehetővé e különleges kiállítás megtekintését. (Szombathely, 11-es Huszár út 19.)

SZOMBATHELYI EGYHÁZMEGYEI KINCSTÁR ÉS EGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR

2010. augusztus 20-21-én az egyházmegyei gyűjtemények állandó és időszaki kiállításokkal, meghosszabbított nyitva tartással és kedvezményes jegyárakkal fogadják a látogatókat. Az Egyházmegyei Múzeum Sala Terrenaja a püspöki palota földszinti díszterme, hazánk első archeológiai kőtára. A múzeumban „Minden út Rómába vezet" címmel új időszaki kiállítás, egyházi liturgikus tárgyakból és ruhákból összeállított tárlat, valamint Brenner János vértanú életét bemutató emlékkiállítás várja a látogatókat. A barokk idők hangulatát megidéző Egyházmegyei Könyvtárat 1791-ben Szily püspök alapította. A bibliotékában a legértékesebbek a kódexek és az ősnyomtatványok. „A tudomány szolgálatában" című új kiállítás a könyvtár gyűjteményében fellelhető természettudományos műveket mutatja be.

SMIDT MÚZEUM

A múzeum idén is színes és változatos programmal várja a karneváli látogatókat. Lesz ingyenes alkonyati és tematikus tárlatvezetés, villamosbejárás filmvetítéssel, kézműves műhely és gyerekkuckó, de még gyógyszerészeti előadás is.

ALON.HU - ISISCOM INTERNET-OÁZIS

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz internetsátor a vásártéren (Fő tér), ráadásul kibővített szolgáltatásokkal. A Szentháromság-szobor mellett felállított sátorba betérők térítési díj nélkül használhatják az internetet, a sajtó munka társainak pedig hasznos segítségére lehetnek az itt található technikai berendezések. Az idei év meglepetés-ajándéka az ingyenes fotózás lesz, és mint minden valamirevaló oázisban, itt is hozzá lehet jutni folyékony frissítőkhöz.

SAVARIA MÚZEUM

PREDÁTOROK - Az élővilág ragadozói. Időszaki kiállítás a szombathelyi Savaria Múzeumban. Ragadja meg az alkalmat! Látogasson el a kiállításra, amely közelebb hozza a ragadozók rejtélyes világát és eloszlatja a bennünk élő tévhiteket, félelmeket. Néhány óriási, mozgó ragadozómodell élethűen mutatja be az alkalmazott vadászati technikákat, de mellettük még sok ragadozó és zsákmányszerzési trükkjük ismerhető meg. Az interaktív kiállítást számtalan más különleges látványelem és kipróbálható játék is gazdagítja.

SZULTÁNIA (BM-UDVAR)

A Mira Orient orientális tánccsoport, a Vaskarika.hu kulturális weboldal és a „Kézfogás a gyermekekért" Szociális Egyesület programjai a varázslatos Kelet szívébe, Szultániába repítik a Karneválozót. A táncelőadások és -tanítás mellett hennafestés és jósda várja a felnőtteket, kézműveskedés és Sherezádé meséi a kisebbeket. Betekinthetünk itt a Hárem életébe, láthatunk kígyóbűvölést, készíthetünk trombitát, pajzsot, fátylat, legyezőt, de még oszmán birodalmi fotót is. Mindezeken túl váratlan látogatók is feltűnnek a Hárem környékén - „tiszteletüket teszik" a Fekete Sereg zsoldosai és a Római Birodalom legionáriusai is.


AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ

A Karnevál vendégei most premier előtt megnézhetik A kilencedik légió című „történelmi akció filmet" az AGORA - Savaria Filmszínházban augusztus 19-én 20.00 órától! Neil Marshall lebilincselően izgalmas akciómozija a Krisztus utáni második évszázad Britanniájában játszódik, ahol Quintus, a Római Birodalom határszéli erődít ményén való barbár rajtaütés egyetlen túlélője csatlakozik Virilus legátus legendás kilencedik légiójához, mely északnak tart, hogy kiűzze a piktek rettegett hordáit. Amikor a légiót megtámadják, és Virilust elfogják, Quintus egy maroknyi katonával tovább küzd az ellenséges vonalak mögött az életben maradásért...

Az elmélyülő gazdasági válság jellemző krízistünete a kultúra támogatottságának, valamint a kulturális költéseknek a jelentős visszaesése, mely 2010-ben drámai hatásokkal járhat a szférára nézve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értékteremtés eme jelentős színtereinek háttérbe szorulását tétlenül nézhetjük.

A Savaria Történelmi Karnevál költségvetése önkormányzati támogatásból, saját bevételekből, szponzorációból és pályázati támogatásokból tevődik össze. Az idei rendezvény költségvetése a megelőző évhez képest kb. 30-40 %-kal csökken, bár a végleges számokat - a bevételi mutatók ismeretében - a Karnevál után ismerhetjük csak meg.

A költségvetési kiesés azonban nem mehet a rendezvény színvonalának rovására, így a Karnevál programkínálata idén is színes és változatos - élménydús szórakozást, felhőtlen kikapcsolódást és kulturális töltekezést egyaránt ígér.

A Savaria Történelmi Karnevál értékmegőrző és értékteremtő munkája megkérdőjelezhetetlen, így idén is arra törekszünk, hogy a minőségi kultúra iránt fogékony látogatókat Szombathely történelmi díszletei közé csábítsuk gazdag programkínálatukkal.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Tóth Zsolt 2010.08.18. - 17:18
Szombaton a Fórum színpadon a Jabe Raks hastánc csoport is fel fog lépni, ez kimaradt a tájékoztatóból. Mivel szombathelyi csoportról van szó, legyünk rájuk büszkék és ne feledkezzünk meg Róluk!!!! Már több éve az egyetlen olyan hastáncos csapat, akik kizárólag az Agóra meghívására szerepelnek ezen a rendezvényen.
Harle 2010.08.18. - 18:59
Sajtóanyagot tettünk ki, ez volt benne... Éveken át a Mira Orient maradt ki a műsorfüzetből, de a hastánc ebben a városban valahogy mindig ilyen ellentmondásos, acsarkodós, féltékenykedős attitűddel bírt. Úgy látom, most sem lesz ez másként. :( Sokkal egyszerűbb lett volna a jól bevált gyakorlatot továbbvinni: Keleti Udvar, minden ismert helyi, megyei tánccsoporttal. Vannak, akik kapcsolataik révén kiemeltebb helyszínt kapnak, s vannak, akik dacolva ennek hiányával a saját kreativitásuk és a karneváli spontaneitás lehetőségét lovagolják meg... :))
Sipos Anikó 2010.08.23. - 17:12
Szia Harle! A hozzászólásodat látva nem álltam meg, hogy ne írjak. Igen, mi is azon dolgozunk, hogy a Keleti Udvart (vagy hozzá hasonlót) ismét életre hívjuk, minél több hastánccsoport részvételével. Azonban csak olyan csoportok jöhetnének számításba, akik a hagyományőrzés, a hastánc eredeti értékeinek népszerűsítése mellett tették le voksukat, és nem ellene. Hastáncegyesületünk létrehozásával pedig továbbra is azon munkálkodunk majd, hogy az emberek fejében egy valóságos kép alakuljon ki erről a műfajról és véletlenül sem annak erotikus jellegét hangsúlyozzák egyesek. A fotókat nagyon köszönjük! Ha netán akadna olyan kép, amin mindhárman szereplünk, annak különösen örülnénk. Ezügyben remélem, írhatok priviben. Jó pihenést!
Hastánckedvelő 2010.08.23. - 18:08
Sziasztok!
Én úgy vettem észre, hogy a Szombathelyen működő hastánccsoportok közül egyre sem lehet mondani, hogy a hastánc erotikus jellegét hangsúlyozná...
Ha jól sejtem, ez a felvetés nem túl finom utalás a Mira Orient műsorait szponzoráló boltra, illetve magára a Mira Orientre...( ha tévednék, bocsánat)
Volt szerencsém a karnevál 2 napján is megtekinteni MIráék és vendégeik műsorát, és nyugodtan mondhatom, hogy az erotikának, nyálcsorgatásnak, szexuális jellegű utalásnak halvány jelét se láttam..
Láttam ellenben gyermekeikkel a műsorra látogató szülőket, kislányokat, akik koronát készítettek, kisfiúkat, akik pajzsot. Híres embereket, akik egy jó ügyért összefogva meséltek a gyerekeknek.
Azt gondolom, hogy a többi szombathelyi csoport sem arról ismert, hogy erotikus műsorokat tartanának. Szerintem örömteli, hogy a karnevál ideje alatt több jótékony kezdeményezés mellé is odaálltak, gondolok itt Mirák adománygyűjtése mellett az árvízkárosultak részére tartott hastánctalálkozóra is.
Hastánckedvelő 2010.08.23. - 18:13
Bocsánat, még egy gondolat!
Annyira jó lenne, ha a Keleti Udvar ismét megelevenedne! Így a hastánckedvelőknek nem kellene kapkodniuk a fejüket, hogy hova szaladjanak, ha nem akarnak lemaradni semmiről!:)
Harle 2010.08.23. - 18:17
Hastánckedvelő, teljesen egyetértek! A Keleti Udvar is és a Sörtér is megérdemelné, hogy visszakerüljön helyszínként... többször leírtuk már mindkettőt.

Anikó, több fotó is van a galériában, amin hárman vagytok. A többire nem reagálnék, majd egy bővebb cikkben fogunk foglalkozni a karneváli hastánc-mizériával. :)
Némethné Éva 2010.08.23. - 19:04
Mi is több alkalommal jártunk gyermekeinkkel és vendégeinkkel Miráék Szultániájában, fantasztikus táncelőadásokat néztünk végig több alkalommal, meséket hallgattunk, pajzsot, legyezőt készítettünk. A vendégeink is a Karnevál egyik színfoltjának tartották ezt a helyszínt és sajnálták, hogy a programfüzetből kimaradt ez a remek kezdemnyezés.
Sajnos Mirával (aki egyébként kivételes személyiség, a gyerekeinket alig lehetett lehámozni Róla) pénteken nem találkoztunk, "csak" szombaton és vasárnap láttuk Őt táncolni és hosszan beszélgethettünk vele a hastáncról.... megváltoztatta a hastáncról valamint az emberi teljesítőképesség határairól alkotott véleményünket ! :-)
Üdvözlettel: Németh család
lájkoló 2010.08.23. - 19:38
to Anikó: Mira & a hastánc erotikus részének a hangsúlyozása.. :-D (mert egyetértek Hastánckedvelővel, hogy ki lehetett a célpont) talán goto Mira káposztás hastáncához. ( Harle kiállítása)
Egyébként izgalmas nő, van kisugárzása és IQ-ban sem gyenge :-)

to Hastánckedvelő : lájkollak :-)
apró kiegészítés: a szponzoráló bolt nem Miráék műsorait szponzorálta, hanem a gyermekprogramok helyszínét kínálta fel ingyen, ahol aztán színészek, sportolók, "média munkások" szintén JÓSZÁNDÉKból voltak jelen. :-)
Hastánckedvelő 2010.08.23. - 19:50
lájkoló!
Igazad van, én is így értettem, csak pontatlanul fogamaztam! Nehogy még ez adon okot a félreértésre!:)
Hastánckedvelő 2010.08.23. - 19:53
"adjon."....csak a gépelésem is pontatlan volt:)))))
lájkoló 2010.08.23. - 20:02
Hastánckedvelő, én is így gondoltam. Azt gondolom, hogy Szombathely szerencsés város, ahol ennyi mások sorsát jobbítani akaró és tudó ember él ( táncos és nem táncos is:-)
Remélem nem sértem a vaskarika.hu érdekeit, ha ezt linket megosztom
http://www.kezfogas.eoldal.hu/fotoalbum/2010-08-karneval/2010-augusztus-karneval/396
Sipos Anikó 2010.08.23. - 20:50
Kedves Hozzászólók! Milyen népszerű ez az oldal (egyébként tényleg jó), hogy egy aug. 14-i cikkhez ennyi hozzászólás érkezik az enyémre!
Álnéven írogatoknak: én oda merem írni a nevem....
Gerencsér Felícia (Mira lánya) :) 2010.08.23. - 21:30
A beszólogatásokra régen is volt reakció és a jövőben is lesz..Írásos és más formában is! :D A Nádasdys próbálkozásotok meg no comment :D Amúgy szombaton amikor sétáltam a Thökölyn láttam a kebabosnál kiírva a SZERÁJ szót! :O :O :O Szerintem oda is be kellene küldeni valakit...nem értem,hogyan merték kiírni,tudtammal levédették sőőt hamár itt tartunk , Cini Szeráj...ismerős?? xD Én örülök,hogy tehettem a gyerekekért és csak megköszönni lehet annak az embernek aki a saját üzlethelyiségét felajánlotta erre a célra! :)
Hastánckedvelő 2010.08.23. - 21:37
Kedves Anikó!
Szerintem annak oka, hogy életre kelt ez a fórum, csak abban keresendő, hogy most vagyunk túl három csodás karneváli napon, és az ott szerzett élmények, és tapasztalatok kikívánkoznak az emberből.
(Mint ahogy belőled is kikívánkozott a tiéd...)
Ha figyelmesen végigolvasod a hozzászólásokat észreveheted, hogy a cél közös:minőségi, jó hastáncot mutatni a közönségnek, tanulni egymástól, jó ügyeket támogatni.
Nagyon szerencsések vagytok Ti, szombathelyi hastáncosok (ebből leszűrheted, hogy nem vagyok szombathelyi, és érdekelt az ottani történésekben), hiszen egy olyan városban tevékenykedhettek, ahol rengeteg megmutatkozási lehetőség adódik, a Savaria karnevál pedig olyan esemény, ami egy nem szombathelyi számára csak vágyálom...
Miért kell azt gondolni, hogy ha valaki szót emel valaki MELLETT ( mint ahogy én szót emeltem pl a Mira Orient mellett), akkor az azt jelenti, hogy szót emelek pl a Jabe Raks, vagy bárki más ELLEN.
Én a jó hastáncot szeretem, ezért is tartom jó ötletnek a Keleti Udvart, mint karneváli színhelyet, mert ott egy finom kávé, vagy tea mellett egész nap elücsöröghetnék, miközben jobbnál jobb tánccsoportok váltanák egymást a színpadon.
A lényeg, hogy megtörténik-ea varázslat a színpadon:ha igen, akkor teljesen mindegy a csoport, vagy táncos neve, ha nem, akkor már úgyis megette a fene az egészet...
A névtelenségről pedig csak annyit:ez a fórumozás, lájkolás lényege: a szólásszabadság. Ha valaki úgy akarja vállalni a véleményét, hogy nem akarja, hogy másnap mocskolódó sms-ket, leveleket kapjon, vagy, hogy a főnöke beszóljon, hogy ne írogasson mindenféle véleményeket, akkor az a szíve joga
Attól, hogy névtelenül ír(ok), még nem biztos, hogy rossz is!:)))
Lakatos 2010.08.23. - 23:27
Miért kell a másik hajába kapaszkodni? Próbáljatok békében és egymást segítve, tisztelve élni. Az arab országokban szeretik egymást az emberek.
bellydancer 2010.08.24. - 08:06
Felíciának: Nem értem, hogy mit akartál a Szeráj kebabossal és a Cini szeráj-jal. De gondold végig: ha egy városban két azonos című hastánc műsor fut, az nektek sem túl jó, nem??

És nem (csak) Anikó védelmében - a hirdetés a szhelyi hastáncosok egészét, vmint az Agórásokat is felháborította. Talán ez nem lehet félreértés vagy véletlen.
S. Anikó 2010.08.24. - 08:44
Elnézést Hastánckedvelő, nem akartalak megbántani, és nem gondoltam, hogy az állításod miatt rossz lennél.
Tény: Szombaton a Zsinagóga udvarban teljes egyetértésben táncolt az összes szhelyi hastánccsoport az Árvízkárosultakért. Tehát úgy tűnik az összefogás azért működik hastánc berkekben, még ha azt is gondoljátok, hogy nem.

A szellemi alkotásokhoz fűződő jogokról
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 86. §

Harle 2010.08.24. - 09:11
Hogy mi a felháborító, arról hamarosan... felelőségről, kiváltságokról, civilekről, ötletekről, szellemi termékről. Csak annyit az egészhez, hogy már két éve leírtuk, szerencsétlen dolog volt megszüntetni a Keleti Udvart, ahogy az is roppant diszkriminatív, hogy van egy csoport, amelyik Karnevál idején egyenlőbb az egyenlők közt.

A szeráj egyenesen megmosolyogtató, ahogy ennyire ragaszkodtok hozzá, egyébként a MOA mindig is a hárem szót használta. Kellemes színfoltja volt a Kézfogás egyesület-MOA-vaskarika.hu trió által elfoglalt helyen a karneváligazgató asszony látogatása, aki benézett, és úgy távozott, mint Ferenc József... (Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!). Node nem hinném, hogy önszántából jött, azért a jóöreg posztkomcsi módszerek még most is működnek... ;))

A szomorú az, hogy tavaly elindítottunk a karneválon egy olyan folyamatot, amiben civil szervezetek igyekeztek minél "hangosabbak" lenni, hogy igenis, ők is tudnak színvonalas, és nemes programokkal előrukkolni - árvízkárosultak nélkül... - a karneválra. Láttuk, hogy a jó példa ragadós, és örültünk, hogy a nagyszínpadról leszállva és a plebs közt vegyülve is lehet olyan ideológiát találni, mint amivel Anikó most példálózik... pedig ott fent jobban sütött rátok a nap, a beton meg csak visszaveri, igaz, sokkal forróbb. Ahogy ez a helyzet is...
D. Anita 2010.08.24. - 09:54
Kedves Harle!
Én csak annyit szeretnék hozzá tenni az egészhez, hogy én a Marit személyesen felhívtam és szerettem volna vele nyugodtan megbeszélni, hogy a szeráj kifejezést ne használják , mivel ők úgyis "Szultániáznak és háremeznek". Tekintve az Anikó által leirt jogszabályra....
Hát nyugodt megbeszélés nem lett belőle, mert kikérte ezt maguknak és gúnyos megjegyzéseket tett .A hangnem pedig minősíthetetlen volt, nem győztem nyugtatgatni a Marit.
A szponzorálásukkal kapcsolatosan pedig annyit, hogy az összes hastánccsoport felháborodott rajta akik ott voltak a Zsinagóga udvarban és kérték hogy egyöntetüleg határolódjunk el ettől az egésztől. Ne mi találtuk ezt ki.
A Karnevál szervezői is kiakadtak rajta, fellépésünk előtt sajnos ez volt a téma....:-(
Nekem csak az lenne a kérésem, hogy mielőtt megírnád a cikket a hastánberkekben lévő dolgokról, hallgattassék meg a másik fél is, akármelyik csoport részéről.Így talán reálisabban fogod látni, nemcsak a másik fél szemszögéből, bár megértem, hogy véded a Marit, mert Ő is a Vaskarikának dolgozik.
A Jabe Raks Hastánccsoport Közhasznu Egyesület célja a hagyományörzés. Szeretnénk nyugodtan táncolni és nem veszekedni. Ez volt a célom akkor is mikor telefonáltam....
Lakatos 2010.08.24. - 10:56
Szia Harle!
Ez Magyarország. Emlékeim szerint az ünnep az összefogásról szólt. Nem ezt látom itt sajnos. Valaki a "Kézfogás" mögé bújik, moderátor Úr pedig a bevált hatás-módszerhez nyúl, komcsizni kezd. Ettől valaki jól érzi magát közülletek? Remélem büszkék vagytok Magatokra.
BLH 2010.08.24. - 11:35
Lakatos, mi az okokat keressük, a többivel (besúgás, feljelentés... szerintem ez a szánalmas és csökevényes) a SAJTÓANYAGBAN megküldött névmizériával is (szeráj). Senkinek nem jó, ennek ellenére nem az a fél kezdte a szájtépést az ügyben, aki már az előző karneválon is a civil összefogás egyik aktivistája volt - nagyszínpad-mentesen... Nehogy már ő érezze rosszul magát más piti módszerei miatt. Ők csak tették a dolgukat - közmegelégedésre. Nyilván a saját eszközeikkel reagáltak az irigykedés és vádaskodás szülte megnyilvánulásokra. A folyamatot nem mi indítottuk el.
S. Anikó 2010.08.24. - 13:00
Kedves Harle! Sajnos még mndig muszáj reagálnom, mert nem erről van szó, amit írsz. Besúgás, feljelentés? Anita PRÓBÁLTbeszélni a Mirával, csak Ő nem volt hajlandó! Bizonyára te is minden eszközzel védenéd a saját érdekeidet, ha én a mai nappal létrehoznék egy weboldalt, mondjuk vaskarika.mlap.hu néven és a helyi programokról tudósítanék, ergo: ugyanazt, mint amilyen a tiétek.
Anita 2010.08.24. - 13:30
Irigykedés? Miről beszéltek? Épp eleget voltunk a Karneválon és szerepeltünk. Ha eddig nem jött volna le az írásainkból, akkor most utoljára mégegyszer leírom, hogy MI ÉS A TÖBBI HASTÁNCCSOPORT TELJESEN SZERETNÉNK ELHATÁROLÓDNI AZ EROTIKUS ESZKÖZÖKET FORGALMAZÓ CÉG ÁLTAL HIRDETETT HASTÁNCTÓL!!!!!!!!

Remélem érthető már így. És igen, szeretném védeni azt amit sok-sok munkával hoztunk létre, ezért a Szeráj mizéria. Mi a fantáziánkat használjuk, nem másoktól koppintunk, kitalálunk új dolgokat és nehogy már fel legyenek háborodva, ha szépen szóba hozom ezt a félreértést, de az intelligens megbeszélés és megoldás helyett majdnem még az én fejemet harapják le....Mindent megtettünk, hogy nyugodtan, nem fórumozva oldódjon meg az ügy, de a honlapjukon szellemi kisiparosoknak titulálva, gúnyolódva nem mi kezdtük el a veszekedést.
MZ/X 2010.08.24. - 13:36
A témában nem jártas, független érdeklődőként kérdezem, mi a gond azzal ha egy hastáncos csoportot erotikus eszközöket forgalmazó cég támogat? Az mennyiben más szponzor mint egy pékség?
S. Anikó 2010.08.24. - 13:40
MZ/X No comment...
R. Edina 'Nadima' 2010.08.24. - 13:48
A Shama hastánc duó ezen a órumon is csatlakozik a Jabe Rakshoz és a többi környékbeli hastánccsoporthoz, miszerint: elhatárolódunk az erotikus eszközöket forgalmazó cég által reklámozott hastánctól.
Kár, hogy a régi alapelvek már nem fontosak! Ezt a propagandát talán jobban át kellett volna gondolni!
Üdv: Edina
BLH 2010.08.24. - 14:35
Sajnáljuk, hogy leragadtatok a felszínnél (erotikus eszközöket forgalmazó cég támogatása...), de bízunk benne, hogy az ő támogatásukkal rendelkezésre bocsátott helyiség - amit karneváligazgató asszony is rendben talált -, és a meghírdetett programok ( http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/2656/ ) sokkal maradandóbb és nemesebb emlékeket keltettek azokban, akik spontán jöttek a helyszínre, mint azokban, akik most próbálnak az igazság és az erény bajnokaként ezen a fórumon tetszelegni... Nekünk, és akik a programokat szervezték ( Kézfogás a gyermekekért szociális egyesület, Mira Orient) sokkal fontosabb az Ő reakciójuk és véleményük, mint ez a - szinte piszlicsáré - hadjárat, amit a szponzoráció és a névhasználat miatt vertek. :)

Anita, még egyszer mondom: a szeráj szót SAJTÓANYAGBAN kaptuk, a kollégáim egy az egyben ezt tették ki!! Tehát sem ők, sem Miráék nem tudták egészen addig, amíg nem hívtad Mirát, hogy ez "zavaró" lehetne.... Sem tavaly, sem idén nem ezt a szót használtuk a SAJÁT programjaink beharangozójaként ( újra itt a link: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/2656/ ), hanem a HÁREMet.

Az meg tényleg megmosolyogtató, hogy ennek a szónak a használatával kapcsolatban kvázi kizárólagosságot akartok magatoknak - szellemi tulajdonra vonatkozó tv. és § idecitálásával. :DD Így jött a képbe a Cini Szeráj, meg a Kebabos.

Az AGORÁSOKAT pedig reméljük majd felháborítja az is, hogy pl. egy Szakcsi Lakatos Bélával egy színpadra tesz előadói és oktatói végzettség nélküli hastánccsoportot... kérdezzük: KI az, aki ebben kompetens, és milyen MŰVÉSZI ELVEK vezérlik (haha...) a döntését? :) Nektek gratulálunk ezért, mert simán éltek (!!) a lehetőséggel, és a műsor is szép volt, nem Bennetek kell, hogy kritika érjen érte, hanem a döntéshozót, aki évek óta diszkriminálja a többi hastánccsoportot, tetejébe pedig megszünteti a Keleti Udvart. Mivel nincs mindenki ILYEN szerencsés helyzetben, ezért a maga eszközeivel igyekszik megvalósítani azt, hogy a karneválon színvonalas hastánc és egyéb programokkal jelenjen meg a karneválozók előtt. Neki ez a lehetősége marad, oktatói végzettséggel (megpiszkáljuk ezt a kérdést is...), és ha ezt épp egy erotika shop támogatja, akkor ezt kell elfogadni, amiért viszont nem hiszem, hogy NEKI kell szégyenkeznie!! Ha neves művészek (pl. Meggie) közéleti személyiségek (Merklin Feri) és neves irodalmárok (dr. Fűzfa Balázs) nem találtak kivetnivalót abban, hogy ott megjelenjenek, akkor nagyon visszatetsző az az érvelés, és ingatag az a szalmaszál, amibe kapaszkodni próbáltok... én nagyon csendben maradnék a helyetekben, mert ilyen kényelmes fotelből, amiből ti kiabáltok, csak keményebbre lehet huppanni... az pedig általában fájdalmas tud lenni. :D
S. Anikó 2010.08.24. - 14:44
Utoljára írok erre az oldara, ezt megígérem: szerintem (de ezek szerint többoldalas végzettség nélkül a véleményem nem sokat számít), egy ilyen portálnak teljesen tényszerűnek kellene lennie és nem szabadna engedni, hogy kizárólag egy csoport műsorait, fellépéseit reklámozza + őket védelmezze, védjék meg ők magukat! Ezen az alapon érdekes lenne egy-egy tudósítása tv-ben.
Mira 2010.08.24. - 14:51
Kedves Éva, Lájkoló és Hastánckedvelő!

Örülök, hogy Szultánia hastáncos és egyéb programjai elnyerték a tetszését a kicsiknek és a felnőtteknek is, számomra ez a legtöbb és legfontosabb ! :))))

A másik pólust, akik „elhatárolódtak tőlem” tisztelettel kérném, hogy tartsák magukat az elhatárolódásukhoz!

Kedves Lakatos én nem érzem, hogy valakinek is „a hajába kapaszkodtam” volna, hiszen egy szót sem írtam (eddig), ha pedig nem írok, akkor meg más háta mögé bújok, ez olyan nyuszikás-sapkás nekem.

Anita, igen felhívtál és lerohanó hangnemben követelted, hogy a vaskarikáról azonnal vetessem le azt a szót, hogy szeráj. Ezt a szót (amely szinonimája a hárem szónak és valóban nem szoktam használni), amelyet elmondásod szerint levédettél. Kértem, hogy küld át és én azonnal korrigáltatom azt a szöveget, amiről nem is tudtam, hogy megjelent. Azt válaszoltad természetesen átküldöd erről az igazolást. Aztán kiderült, hogy mégsem védetted le, de én megígértem, hogy nem lesz ott a vaskarikán, mert egyikünknek sem jó, ha összekeverik a műsorainkat, és láss csodát javították is. Úgy emlékszem azt is letisztáztuk, hogy a Szeráj című műsorotok és A fekete bég veszedelme,( amelynek témája a Nádasdy kor ) eltérő, sőt említettem, hogy római szálú törtnetünk is van. A táncszínházra, vagy a témára érted a koppintást? A táncszínházakat nem Te találtad fel, a történetünk meg szerintem nem hasonlíthat arra, amit Ti táncoltok. A szeráj szó sem a Te „szellemi terméked”, bocsánat! Szöktetés a szerájból és még lehetne sorolni. Igen, én a honlapomra kiírom, hogy milyen rég és hányan feldolgozták már a szerájok témáját. Miért is ne tenném, vagy már az is tilos??? Viszont nem írogatok a céges mail címemről „kedves” lejárató leveleket. Azzal búcsúztam el Tőled, hogy jó karnevált kívántam és hogy mindenki dolgozzon békében s hagyja a másikat is dolgozni.
Sem akkor nem tudtál, sem most nem tudsz idegesíteni, sajnálom.


Szommer Ildikó karneváligazgató ellátogatott Szutániába, személyesen beszéltem vele. Elmondta, hogy panaszlevelet kapott és rendezzük le egymás között (!!) a szeráj szót (ami már ott sem volt akkorra) , a reklámot nem tette szóvá, nem kifogásolta...

A Nádasdy T.F. szervezőivel is találkoztam, akik tájékoztattak a nekik küldött levélről, sőőőőőt a válaszukról is tudok és arról is, hogy ez már nem az első eset volt, és már nagyon unják. :)

Ha már ilyen jártasak vagytok a jogban, talán a többit is megnézhetnétek, pl .: a mozgás oktatásáról szóló EU törvényt is bogarásszátok kicsit, ha nem találnátok, akkor szívesen átküldöm a szakdolim arról szóló fejezetét. :)

Egy kis apróság: ahhoz képest, hogy elhatárolódtak a hastáncosok elég sokat láttam Szultániában, …de tudom eltévedtek a szeráj szó miatt.. :)

Részemről a témát lezártam. Jó munkát mindenkinek!
BLH 2010.08.24. - 14:56
Anikó, úgy teszel, mintha nem írtunk volna anno a Szerájról ( http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/2281/ ), hogy nem tudósítottunk a JR karneváli fellépéséről ( http://vaskarika.hu/galeria/kepek/930/ ) vagy épp a JR egyéb fellépéseiről ( http://vaskarika.hu/hirek/cimkek/jabe_raks/ ). Legalább nézz körül, mielőtt BÁRMIT is leírsz!!! :DD Ami pedig a "védelmet" illeti: lehet, neked új lesz, amit írok, de két éve a Kézfogás-Mira Orient-vaskarika.hu "konzorcium" szervezi a karneváli programjait, így mint a vaskarika főszerkesztője, nyilvánvaló, hogy kiállok a közös ügy védelméért. A tényszerűségről meg annyit, hogy a szombati képgalériában szerepel egy Miráék által szervezett hastáncgála is, jóval kevesebb fotóval, mint amit rátok áldoztunk... (23 - 15) de a linkek épp eleget beszélnek helyettem, aki leveti az előítélet szemüvegét, az úgysem vak, és érti/látja, hogy bukott meg az általad leírt "csacsiság". :))) Ezért kérem (és kérdezni is fogom!!), hogy TÉNYEKET írjatok, mert eddig csak vagdalózás ment, mi pedig tényszerűen reagáltunk mindenre. Szeráj - szponzoráció - civil összefogás - képesítés - nagyszínpad - Keleti Udvar stb...
BLH 2010.08.24. - 15:23
Még egy apró adalék: Mira, aki egyben a táncos események publikátora is a vaskarikán, számos alkalommal írt "konkurens" hastánccsoportok által szervezett gálákról, fellépésekről. Méghozzá tényszerűen, ami eleve mutatja, mennyire nem akar kardozni a konkurenciával, ha vaskarikás égisz alatt tudósít fellépéseikről, s ezáltal reklámot csinál nekik - önmaga ellenében...

De tehetünk egy próbát, hogy képes lenne-e ellenkező esetben erre bárki, aki most őt támadja - egy általa szervezett eseményen. Nem a SAJÁTJÁN, az ÖVÉN! :)
Lájkoló 2010.08.24. - 16:11
Sikerült már megnézni Harle kiállítás anyagát, melyet Mira is válogatott?? Baróra tolta magát és a csoportját, nem?? :-)
Ha jártatok a szájtján a referenciákban láthatjátok az idei felkéréseik számát (több helyre nem első alkalommal)
Közben spionkodtam a világhálón, érdekes dologra bukkantam, olyan média hírt nem találtam, amely más csoport sikeréről tájékoztat, és Mira ugrott, hogy szapulja....- pedig sokat és mélyre ástam! :-)

Inkább örülnétek, hogy gurul a hastánctalig és volt két szép kezdeményezés, az egyik árvízkárosultaknak gyűjtött, egy másik vasi gyerkőcöknek! Az elfogadható lett volna, ha egy temetketzési vállakozó támogatja a rendezvényt??? Mert akkor jövőre inkább én támogatom ! ásó, kapa, nagyhara(n)g :-)))
BLH 2010.08.24. - 16:30
Lájkoló: LÁJK!! :)) Tényleg, a kiállításom eszembe sem jutott, pedig többezer hastáncfotót válogattunk végig Mirával. Sok vita és több nap ment rá, míg maradt az a 25 fotó, ami a falakra került. Én fotósszemmel, ő meg táncos szemmel nézte, s amit betettem volna róla/róluk, azt dobta ki kapásból... Egy jelent meg róla mindössze... Oh, jaj, micsoda rossz marketing-érzéke van!!! :)

Íme a cikk linkje: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/2314/
keidzsi 2010.08.24. - 17:19
Neeeeem bírom ki, hogy ne szóljak bele... elnézést kérek... pedig aztán nekem sem van nagyon beledumálni, de azért véleményem az van, még ha nem is oly sokan kíváncsiak rá néhanaptyán...

Valaki fentebb kérdezte, hogy miért baj az, hogy szexshop támogatta Miráékat. Én válaszolok a Nocomment helyett: ezért. Ezért, amit fentebb, elébb, később talán alább is olvashatsz. Mert vannak olyan emberek, akik ezáltal rúghatnak egy nagyot.
Nemmmmm bizony, egyáltalán nem volt meglepetés ez a betámadás. Így legyen ötösöm a lottón, de tudtam, s akikkel beszéltem erről, azok is tudták, hogy ez egy magas labda, de csak azok csapják le, akik tényleg lecsapták.
Érdekes módon az utca emberét ez nem zavarta, akár csak a főszervezőt sem, sőt, az anyukákat, apukákat sem... csak a fentebb vagdalkozókat.
Azon csodálkozom, egyéb iránt, mert bár szóba került, amikor is "helyzetelemzést" (:-)) végeztem, hogy vajh' lesz-e-é olyan megjegyzés is, hogy a Vaskarika pornós-kultúrális vagy a Kézfogásosok (huhhdecsunyaszójutotteszembe) ... De, hál'sten, ezek még nem hangzottak el. Furi..., nem? Persze, semmi személyes... Irigység... ember a neved... vagy nem így volt? Fene a kúttúrámat, nnno!

További "kellemetes" vagdalkozást!

üdv
Géza
Mellesleg: létezik vaskarika.mlap.hu :-D
Kívülálló 2010.08.24. - 17:57
Üdv!
Én is épp azon tűnődtem, hogy vajon azoknak az embereknek, akik odalátogattak a BM udvarba (szülők, gyerekek,idős emberek) feltűnt-e, hogy a gyerekprogramokat, táncelőadásokat, mesemondásokat egy szexshop támogatta...
Ide a rozsdás bökőt, hogy nem...
Szerény véleményem szerint a karneváligazgatónak, és az Agórásoknak se tűnt volna fel, ha "jószándékú" emberek nem hívják fel erre a figyelmet.:(
Tuti, ha most megkérdeznénk az udvarban megfordult, a programokat megtekintő embereket, hogy feltűnt-e nekik bármi illetlen, a kérdést se értenék.
A "szeráj" témához meg csak annyit: ugyan kinek jutna eszébe összekeverni, vagy összemosni a MOA-t a Jabe RAks-al..Ég és föld, össze nem hasonlítható a kettő, és ezt értse mindenki érzése szerint!;)
MZ/X 2010.08.24. - 18:02
Köszi, most megnyugodtam:) Pedig a nó komment már kezdett elbizonytalanítani:))) Én még mindig úgy gondolom, hogy minden boltban árulnak olyat, amit csak ott lehet kapni, egyik fajta kifliért ide megy az ember, a másikért amoda. Minden boltban van olyan, amit semmi pénzért nem vennék meg, de mindez független egy színpadon lévő produkciótól. Ott semmi nem számít, csak az, ami a színpadon zajlik. Véleményem szerint minden szponzor tisztelendő, ha csak nem bűnöző:) Köszönöm a korrekt válaszokat:)
Anyuka1 2010.08.24. - 18:39
Mi jártunk a BM udvarban , kedves, jó energiákat sugárzó emberek között. Sajnálatos, hogy egyiküket olyan emberek támadják, akik akár segíthetnék is, persze pozitív gondolkodással, szeretettel kellene tenni azt! Mi köszönjük, hogy ott lehettünk! :-)
Harle 2010.08.24. - 19:01
Kedves Mindenki! Úgy gondolom, a komment-áradat okafogyottá vált volna, ha van a (has)táncnak egy karneváli színtere. Azzal szinte mindegyik csoport egyetértett, hogy nagyon hiányzik a Keleti Udvar (vagy tágabb értelemben egy Táncudvar, mert ne legyen már gáz, ha a nép- és modern tánc is megjelenik egy karneválon...), ami nyilván költségtényező... Zárjuk le a vitát azzal, hogy készítünk egy írásos anyagot ezzel kapcsolatban (elképzelések, megvalósíthatóság) a szervezők számára, melyhez szeretnénk elnyerni a helyi, megyei (has)tánccsoportok egyetértését - akár felléptek/fellépnének a jövő évi karneválon, akár nem.
Peace, Harle
másik anyuka 2010.08.24. - 19:03
Felháborodottan hívott fel a barátnőm, hogy mi folyik itt! Mi is voltunk a BM udvarban, még képet is találtam magunkról :-), köszönjük és köszönjük a szervezőknek is a szép napot! :-)
Az ám a nagy szégyen, ahogy némelyek reagáltak itt mások önzetlen munkájára!
Katka 2010.08.24. - 19:29
Kedves Mira,
a kislányom szeptembertől szeretne hastáncolni. Eddig eszembe sem jutott, hogy a hastáncot végzettség nélkül oktatná bárki, hiszen mást sem lehet. Most elbizonytalanodtam, hol tudom ellenőrizni, hogy a kiszemelt tanár valóban hastánctanár?
Válaszát előre is köszönöm: Vargáné Kata
XYB 2010.08.24. - 20:30
Hát ez egy vicc ami itt megint folyik:D
Egyébként szerintem a Karnevál szervezői már nagyban röhögnek ezeken a dolgokon, nem hiszem hogy véletlen, amiért úgy kell kuncsorogni, hogy ingyen szerepelhessen egy csoport a műsorban...nevetséges. Ez már rég nem arról szól, amiről kéne, szexshop ide vagy oda. Pénz meg ilyenekre természetesen nem marad, marad viszont a jótékonykodás, amivel kapcsolatban szerintem tapsot érdemel mindenki, aki részt vett benne bármilyen módon! Megint túl sok lett kihozva valamiből, ami egy cikknél többet nem hiszem, hogy érdemelne.
Harle 2010.08.24. - 20:49
XYB, nagyrészt igazad van! :) Viszont még egy cikket sem érdemelt meg részünkről a dolog, hisz ez egy sima programajánló, sajtóanyag... így olvasd. :DD
sgbb 2010.08.24. - 22:21
Tisztelt Mindenki!

A Főszerkesztő Úrtól jelen felállás szerint elfogulatlanságot elvárni nem lehet, nem is teszem.
De stílust már IGEN!
A kommentáradat elején és végén felkínált békejobb között leírt ( posztkomcsi, piti módszer, "csacsiság", szinte piszlicsáré, szájtépés) minősítések finoman szólva is stílustalanok! Ebben a pozícióban érdemes lenne megvárni a belső indulatok lecsengését és utána higgadtan billentyűzetet ragadni! Még akkor is, ha az elfogultság "bizonyos" okok miatt érthető is! ;)
A programajánló böngészése 4 nappal a megjelenése után véleményes.
A kommentek írói jó eséllyel valamelyik oldal baráti köréhez tartoznak.
A véletlenül ide tévedt hozzászólók így mosolyra fakasztóak. Mint pl. Katka, aki ezt a felületet találta megfelelő fórumnak arra, hogy a végzettséggel rendelkező tanárok listáját beszerezze! Bájos! :)
Nem bírálva Katkát, mindössze azért említettem meg a hozzászólását, nehogy az ígért cikk üzenete az legyen, hogy csak "egy legény van talpon a vidéken", akitől meg lehet tanulni hastáncolni!
Természetesen az oktatói végzettség ad egy bizonyos szintű hastánc-intelligenciát, de ez nem minősíti a többi oktatót, se pro- se kontra.
Művészek százait lehetne megemlíteni a művészvilágból, akik mindenféle papír nélkül alkottak maradandót és váltak elismertekké területükön.
A hastánc is egy ilyen műfaj!
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a hastánc-tudás csak egy része egy csoport vezetésének.
Egy kurzus elvégzésére nem mindenkinek volt pénze, ideje, uram bocsá' energiája, ettől még képviselhet értéket a tudása.
Talán elég a város legjobbjaként ismert Novák Viktória ebbéli hiányosságára utalni. Vélhetően ő azért kiállja az összehasonlítás próbáját, ugye? :)
Úgy látom, sikerült hastáncos berkekben ismét vihart kelteni egy kanál vízben.
Egy összefogás sokkal jobban vinné a művészetük jó hírét, mint az itteni sárdobálás!
Hozzászólásommal nem szerettem volna senkit megsérteni, megbántani.
Ha bárki találva érezné mégis magát, attól elnézést kérek!
Epillátor 2010.08.24. - 22:22
Sziasztok!
Nem vagyok szombathelyi, de belecsöppentem a Karneválba és a Keleti Udvar életébe is múlt péntektől vasárnapig. Milliószor megnéztem a lányokat, Mirát szájtátva bámultam (később szerencsére hallgathattam is), játszottam a gyerekekkel, beleszerettem Döme kutyába (na és Sütibe is), meg nagyon sok emberbe azok között, akik ott voltak. Felejthetetlen hétvégém volt és ezt nagy részben azoknak az embereknek köszönhetem, akik ott voltak. És ha ezt egy erotikus termékeket árusító bolt szponzorálta, akkor max. azt sajnálom, hogy nem volt nyitva így nem tudtam bemenni körülnézni. Hihetetlen, hogy ilyeneken akadnak fenn emberek. Még egyszer megemlíteném: nem szombathelyiként (= turista, aki úgy esett, hogy rengeteg pénzt elköltött ezen a fesztiválon!) hihetetlen emlékeket, élményeket, kapcsolódásokat és szeretetet kaptam azoktól az emberektől, akiket fentebb pocskondiáztak.
Köszönöm Mira (azóta is keresem a tanárt, most hallottam egy jóról, hamarosan írok neki),
Köszönöm lányok, élmény volt, a legpozitívabb értelemben!
Harle 2010.08.24. - 22:30
Sgbb: "A programajánló böngészése 4 nappal a megjelenése után véleményes." Akkor pls. goto a kommentsor elejére, és tessen figyelmesen nézni a kommentek dátumát... 23-án sem nekem, sem a velünk partnerséget vállaló hastáncos/szociális egyesület párosnak nem volt fontos, hogy egy kvázi lejárt, karnevál utáni "tablettát" bevegyünk... azaz a 18-i komment-válasz kombót folytassuk. Az összes többit ennek ismeretében kérem, hogy fordítsa meg magában. Azt pedig külön köszönöm, hogy ilyen remekül és magabiztosan képes megítélni, hogy kik az "idetévedők"... :) Isten tartsa meg váteszi képességét! A statisztikát és a kommentelők e-mail címét az ön által megadott címre elküldjük...
Ambrus I. 2010.08.24. - 22:38
Szerintem a hastánc erotikus. (Kivéve ha kislány, férfi, vagy idős nő táncolja.) Hát nem az a cél, hogy táncmozdulatok, a csípő ringása tetszést keltsen a férfiban? Épp ezért csodálkozom, hogy létezik olyan, hogy prűd hastáncos. Haha. Ez valami olyan mint a szűz pornósztár.
Jocó 2010.08.24. - 22:46
Láttam a Jabe Rake műsorát, nekem nagyon tetszett. A két szőke ciklonnak külön gratulálok. Egyéniségüket kedvességüket igéző mosolyuk tette még vonzóbbá. Szívesen megnéztem volna azt a másikat is, de arról nem tudtam, hogy lesz. Legközelebb jobban fogok tájékozódni. Minden hastáncosnak sok sikert kívánok.
Mira 2010.08.25. - 16:24
Kedves Katka!

Egyenlőre az oktatók honlapjáról tájékozódhat, hogy ki, milyen szakmai, táncos és/ vagy oktatói múlttal, illetve végzettségekkel ( tanfolyamokkal, iskolákkal rendelkezik), illetve a hastánc mely ágát (ágait) oktatja (klasszikus egyiptomi, török, törzsi fúziós, gótikus, stb.)
Azt gondolom érdemes megtekinteni a honlapon elhelyezett videókat is. Azok a nők/lányok, akik Szombathelyen szeretnének hastáncot tanulni véleményem szerint kiváltságos helyzetben vannak, mert számtalan oktatóhoz fordulhatnak. Több olyan hastáncoktató is van, akinek már van végzettsége (ezek is egészen széles skálán mozognak), és olyan is több van, aki már a hospitálásnál tart és hamarosan az oktatáshoz szükséges jogosítványokkal fog rendelkezni.

„SGBB”- nek több tekintetben igazat adok, s talán az alábbi pontok még inkább segítenek a választásban, ezért veszem bele az általa írt kommentet (egyes részleteit beemelve a mondandómba, s REMÉLEM nem félre értemezve) a válaszomba. Úgy gondolom nagyon fontos, olykor akár kényes kérdéseket is érintett, amelyről a hastáncberkek hallgatnak.

1., „Természetesen az oktatói végzettség ad egy bizonyos szintű hastánc-intelligenciát,” , valamint azt az érzést adja, hogy az a táncos , aki veszi a pénzt, időt, fáradtságot, hogy elvégezzen oktató(i) tanfolyamo(ka)t, tiszteletet, felelősséget érez az ember és annak egészsége iránt! Ha egy orvos hibázik egy műtét közben, akkor az műhiba, felelős érte, ha egy (tánc)tréner hibázik az nem az? Az unióban akár perelhetnek is akkor, ha valaki bizonyítja, hogy a tréner/oktató okozott egészségkárosodást neki. A jogszabály nem tudása nem ment fel! (bővebben lásd személyi edzők) (Szívesen folytatom a gondolatmenetet sgbb –nek mailben, ha valós címét megadja és érdekli! )

2. A művészet (az előadó művészet) és annak oktatása véleményem szerint merőben más, ha úgy tetszik két külön szakma. Lehet valaki csodás művész, alkothat gyönyörűt, maradandót, értéket oktatói véna nélkül, és lehet valaki más csodálatos oktató, anélkül, hogy valaha is valamely alkotása híressé tenné őt.
„Művészek százait lehetne megemlíteni a művészvilágból, akik mindenféle papír nélkül alkottak maradandót és váltak elismertekké területükön.” –egyetértek…. A művészet területén! :)
Aki nyelvet akar tanulni nyelvtanárhoz fordul, nem a beszélni kívánt nyelv országának legkiemelkedőbb költőihez, íróihoz.
Így tekintve a „A hastánc is egy ilyen műfaj!” – briliáns :)))

3., „És akkor még nem beszéltem arról, hogy a hastánc-tudás csak egy része egy csoport vezetésének.” - Egyetértek! Kiemelkedően fontos rész a hastánc-tudás, de valóban csak egy része. Ezért alkották meg az EU-s rendeletet, amelyet egy joghézag miatt meg lehet kerülni ma még, legalábbis az egyéni vállalkozás szintjén, bár a konditermek, tánciskolák már kevésbé ilyen „szerencsések” az óraadók alkalmazásakor, ott bizony ha elfelejtik elkérni a jogosítványokat, drága pénzeket fizethetnek büntetésül . (Szívesen folytatom a gondolatmenetet sgbb –nek mailben, ha valós címét megadja! )

4., „A tudás érték”, ahogy az egészség is modern társadalmunkban. Sőt manapság egyre értékesebb és mind jobban próbálják védeni azt tudással (és nem az embereken való kísérletezgetésekkel)

5., „Talán elég a város legjobbjaként ismert Novák Viktória ebbéli hiányosságára utalni. Vélhetően ő azért kiállja az összehasonlítás próbáját, ugye? :)”
Szerintem ez a kérdés nem nekem címződött, hanem a jövő táncosainak, akik Vikit is választhatják természetesen. Szerintem nem fogja sgbb-t meglepetésként érni, ha elárulom, hogy én is tanultam Vikinél egy ideig :)




A konklúzió, az, hogy NEM „csak "egy legény van talpon a vidéken", akitől meg lehet tanulni hastáncolni! „ :)

Katka, én azt javaslom, hogy bátran nézzenek körül, keressenek fel és próbáljanak ki több induló tanfolyamot, válasszanak olyan oktatót, akinek a tánctudása és az oktatói képességei/képesítései, és nem utolsósorban a személyisége is megfelelnek, igazodnak az Önök elképzeléseihez.

SGBB, szerintem nagyon jó, építőjellegű volt a hozzászólásod, és nem hiszem, hogy bárkit megsértettél, vagy bántottál volna. Én személy szerint nagyon köszönöm a kommentedet! Ha táncos vagy sok sikert kívánok Neked, ha nem, akkor remélem egyszer Téged is „megfertőz” ez a mesébe illően sok vihart kavaró tánc. Én tudom és hiszem, hogy ez a tánc, olyan, mint egy vad hegyi patak: eleinte vad vízesésekkel tarkítva tör utat magának, hol jobbra, hol balra letérő kis erecskékkel, ám mire eléri a tengert, megannyi folyó csatlakozik, lecsillapodik a rohanó víz, folyammá duzzad elmélyül és kiszélesedik a meder.
Én így látom :)

Remélem, ezzel a kommentemmel én sem bántottam meg senkit, nem állt szándékomban. A szándékom a korrekt válasz volt! Szép napot!
Szemfüles 2010.08.25. - 18:04
Oké, számomra eldőlt a ki hangsúlyozza az erotikát kérdés...
Elég megnézni a szombati események összefoglalóját: a lila ruhás Jabe Raksos csajnak alul végig kint vannak a mellei..:)
A színpad elől nézve biztos még élvezetesebb lehetett az előadás, szóval Jocót sem biztos hogy csak a szőke ciklonok mosolya ragadta meg...:))))
Szemfüles 2010.08.25. - 18:39
Bocsesz az előbbiért...nem mintha nem írtam volna igazat, de azért mégis..:)
Tudom, hogy színpadon megesik az ilyesmi, de ahogy valaki feljebb írta, vannak magas labdák, amiket egyszerűen nem lehet nem leütni..:))
Katka 2010.08.26. - 12:30
Kedves Mira,
köszönöm válaszát, nagyon jó támpontokat találtam benne ! Sok sikert és még több örömöt kívánok Önnek a munkájához, bár sorait olvasva inkább pontosítok: hivatásához!

Kedves SGBB,
nekem nincs rejtegetnivalóm, így okom álcímről írni, a szerkesztőségben a valódit találja.
Nem először és nem utoljára jártam ezen az oldalon, mert itt olvasmányos, érdekes cikkeket találtam a vasi kultúra több területéről.
Üdvözlettel:Vargáné Katka
sgbb 2010.08.26. - 13:10
Kedves Laikusok!
A kommentelés alapfeltétele egy élő e-mail címre érkezett vaskarikás visszaigazolás! Ezt megkapva hasznáható az oldal hozzászólásokra.
Tehát az e-mail cím valós! Letesztelhető!
Úgy hittem, ez köztudott...
BLH 2010.08.26. - 14:35
sgbb: Semminemű gát/regisztráció/visszaigazoló levél nem kell ahhoz, hogy kommentelj! (egyelőre mi ilyen liberális oldal vagyunk, mert abból indultunk ki, hogy aki a kulturális eseményeket preferálja, annak nem kell tartani majd nemkívánatos "beszólásoktól" - egyelőre még így van). Ha a Tehetséggondozó rovatot szeretnéd használni, ahhoz kell egyedül... :) Te beregisztráltál előtte a gondolom frissen létrehozott címmel, nehogy szó érje a ház elejét... ;) Semmi gond ezzel, ahogy azzal sem, hogy enélkül is lehet írni - akár álnév, akár valós név alatt. Tehát azok sem laikusok, akik csak simán, regisztráció nélkül használják a kommentboxot.
Viszont jött neked egy ennél jóval fontosabb válasz, amiben Mira javarészt egyetértett veled. Gondolom ez annyira meglepett, hogy hirtelen nem is találtál benne belekötnivalót, így maradt a kommentes szál... :DDDDD

A többi oldal fórumát, kommentjeit látva azt mondom: ami itt van, még mindig úri kaszinó azokhoz képest... :) Kis hullámverés, ami arra épp elég, hogy egy területre ráirányítsa a figyelmet - jó, jobbító szándékkal!! Ennyit akar, nem többet! Ezért nem is lesz kitörölve - bár ezt is kérték már tőlem páran...
sgbb 2010.08.26. - 16:09
Kedves BLH!
Nekem csak így sikerült elküldeni az első kommentem, azért gondoltam, hogy így működik. Ezek szerint nem így van.
Akit sértett a jelző, azoktól elnézést kérek!
Nem meglepetésből nem írtam, hanem azért, mert már elmondtam a mondanivalómat és nem kívántam a továbbiakban szócsatázni.
Az előző kommentem is mindössze azért írtam, mert nem értettem a 'valós "e-mail cím" célzásokat. Így viszont már minden érthető! :)
Az e-mail címem másfél éves, de kérem, arról, hogy ezt elhiszi, vagy sem, már ne levelezzünk! :)
Sok sikert és kevés háborút minden hastáncosnak!
Lakatos 2010.08.27. - 16:43
Kedves Mira!

"Kedves Lakatos én nem érzem, hogy valakinek is „a hajába kapaszkodtam” volna, hiszen egy szót sem írtam (eddig), ha pedig nem írok, akkor meg más háta mögé bújok, ez olyan nyuszikás-sapkás nekem."

Köszönöm a megszólítást, de nem Neked írtam, nem említettem meg a neved.

Lánykád kapta fel egy kicsit a vizet, arra mertem reagálni pár szóban.
"Gerencsér Felícia (Mira lánya) :) 2010.08.23. - 21:30 .A beszólogatásokra régen is volt reakció és a jövőben is lesz..Írásos és más formában is! :D A Nádasdys próbálkozásotok meg no comment :D Amúgy szombaton amikor sétáltam a Thökölyn láttam a kebabosnál kiírva a SZERÁJ szót! :O :O :O Szerintem oda is be kellene küldeni valakit...nem értem,hogyan merték kiírni,tudtammal levédették sőőt hamár itt tartunk , Cini Szeráj...ismerős?? xD