A blues legendák (pl. John Mayall, Neil Young, Bob Dylan, John Lee Hooker) is aktívak maradtak érett korukban ahogyan Ön is. Mi viszi előre 80+1 után is? Úgy tűnik nincs megállás, most is tele van a naptára fellépésekkel.

Úgy gondolom, hogy a blues elsősorban elbeszélő műfaj és a fenti mesterek egész életükben a mondanivalót és az érzelmeket tartották elsődlegesnek, nem rádióbarát művek alkotására koncentráltak. Így ez az érzékenységük nem hagyta el őket soha.

Nekem - sajnos? - olyan fantáziám van, ami nem hagy nyugodni és anélkül, hogy akarnám, újabb és újabb ötletek találnak meg. Ez ma is így van, három anyagon is dolgozom, van egy bemutatásra váró darabom is.

Érvényesnek tartja ma is, amit 1988-ban leírt: „A zene az utolsó menedékem"?  Menedék, vagy inkább élvezet és szenvedély?

Ha a mai világban körülnézek és felfogom azt, hogy mi is folyik, a családomon kívül valóban „a zene az utolsó menedékem." Ám ezt a fajta zenét játszani, legyen az a sajátom vagy a mestereimé, nagy élvezet, mondhatni szenvedély.

Szellemi rokonsága Bob Dylannel tetten érhető az Ön költészetében, sőt a Nemzeti Színházban önálló produkcióban is vall erről. Mi fogta meg Dylan-ben?

Köszönöm a hízelgő összehasonlítást, de az én szövegeim földhözragadtak Bob Dylanéhoz képest. Ám 1968-ben a „Desolation row", azaz „A pusztítás során" szövegét megismerve kezdtem el írni. A fenti Dylan dal hatása tetten érhető a „Vadászat" albumra készült „Orgia" szövegében. Nem valamiféle másolásra gondolok, hanem egy új utat mutatott. Hálás vagyok érte, ezért csináltam meg magyarul a „Lassú vonat" albumot. Így, aki nem tud angolul - én sem - és érdekli Dylan művészete, az én segítségemmel egy szeletet megismerhet belőle.

Fotó: Földes Borbála

Az Ön dalainak üzenetei (városlakó üzenete, üzenet az útról, üzenet a börtönből stb.) univerzálisak és tükrözik a mindenkori közérzetet: „Oly sokáig voltunk lent". A versek adottak, azokat mivel aktualizálja: hangsúlyokkal, hangszínekkel, mosolyával?

Megtévesztő lehet a kérdés, ugyanis a dalaimban semmilyen üzenet nincs és nem is volt soha. Az „üzenet" csak szóhasználat, nem több, mint dalcím, és kizárólag a szereplőről szól, nem az én szerzői kinyilatkoztatásom. Nincsenek és sosem voltak profetikus szándékaim. Az előadásokon pedig megpróbálok a jelentésüknek megfelelően minden szó mögött ott lenni.

Változhat-e előadásainak hangulata a 2026 áprilisi fordulat után, hiszen csak májusban a Nemzeti Színházban 5 meghirdetett előadása van?

Már legelső szövegem az 1968-as „Lakájdal" is politikai rendőrségi következményekkel járt, ugyanez történt 1972-ben a „Petőfi oratórium" esetében is. Később a „Moszkva tér blues," vagy a „Száműzött lovag" és a „Másik Magyarország" a „Tiltás" kategóriájába került, vagy 20 másik dallal együtt.

A rendszerváltás után már betiltani nem tudták az „Emigráns blues-t", a „Szabadíts fel-t", a Gyöngy a sárban-t", „Az új Magyarországot", az „Az ám, hazám-ot. És a rövid időn belül megjelenő „Mit hagyok rád", sem lesz a rádiók kedvence, de ez nem számít. Úgy gondolom, bármilyen fordulat jön a művészetpolitikában, a koncertezést betiltani nem lehet.

Még 1991-ben írtam ezt és ma is ezt vallom:

„Nem jártam én este pártiskolába,
És nem lettem hívő, mert itt járt a pápa,
De egyik sem zavar, mert nem az én dolgom,
A hatalommal volt, van, lesz mindig gondom."

Lépj be a rock and roll pártba! - 1991

Ami az előadások hangulatát illeti, ma is szerelemből játszom a zenét. Ezt érzik, tudják az emberek, akik eljönnek. Így minden estén csodálatos a hangulat, a találkozás a nézőkkel.

Fotó: Földes Borbála

Mire számíthat a publikum 2026 második felében? Új film, új könyv, új turné?

Most megy nyomdába a „Medvevára" hangoskönyv a 17 új dallal, amelyek a Nemzeti Színházban bemutatott darabom zenéit jelenti.

Szeretnék egy „Miért maradtam itt?" tematikájú dokumentumfilmet csinálni a mestereimről, kollégáimról, az életemet meghatározó költőkről, írókról, kedvenc helyeimről és elvesztett barátaimról. Nem én lennék a rendező, csupán a forgatókönyvet írnám meg. Ehhez kapcsolódóan már írogatom az ide kapcsolódó dalok szövegeit, ami azt jelenti, hogy egy hasonló című lemezt és koncertet is tervezek.

Egy ennyire szerteágazó művészi pálya számos kihívást támaszt a jogdíjak behajtásával kapcsolatban, hiszen idézik, játszák mások is a dalok egy részét (például Hey, Joe). Mi a viszonya a jogdíjakhoz és mi az ezzel kapcsolatos tapasztalata?

A legérdekesebb jelenség, hogy Schuster Lóránt több, még ma is kapható P. Mobil lemezen az általam írt szövegeket éveken keresztül saját neve alatt jelentette le. Csak párat említenék: Kopaszkutya, Bíbor lepke, Miskolc, Rocktóber, Lámpagyár, Utolsó cigaretta. Mikor a Grundrecords kiadót megkérdeztem, hogy mindez hogyan történhetett meg, azt a választ kaptam, hogy minden alkalommal a borítót készítő grafikus tévesztette el a neveket.

Ezeken túl az Artisjus birtokában vannak dokumentumok és felvételek, amelyek bizonyítják, hogy több P. Mobil koncerten sem jelentette le a szerzeményeimet, még a Honfoglalást sem. Így nemcsak hozzám, hanem az elhunyt zeneszerzők - Cserháti István, Bencsik Sándor - örököseihez sem jutott el a nekik járó jogdíj. Ami a tanulságot illeti, igen érdekes, hogy mindezeket minden következmény nélkül tette és teheti ma is.

A régi Hobo Blues Band lemezek szövegeit kivétel nélkül én írtam és legtöbbjüket elő is adtam. Hosszú ideje több fórumon is hallgathatók, ám a Hungaroton éveken át egyetlen fillért sem küldött. Végül pár éve már fillérek csöpögnek.  

Az 1990-ben megjelent „Tábortűz mellett" dupla HBB album szerzői jogait sem fizette be a Multimédia Records tulajdonosa, Hegedűs László. Ám hiába pereltük, két év után formai hibára való hivatkozással ejtették a pert és az Artisjus közben hivatalból egyesületté változott és nem vitte tovább az ügyet.

Zárszóként elmondom, hogy magam választottam sorsomat, így boldog ember vagyok, hogy azt a zenét játszhatom, amit akarok és olyan emberekkel dolgozhattam együtt, mint Horváth Charlie, Presser Gábor, Vikidál Gyula, Cseh Tamás, Póka Egon, Deák Bill Gyula, Madarász Gábor stb...

Így a lopások, rágalmazások, kitiltások, betiltások, árulások mellékesek ahhoz képest, amit kaptam az emberektől és a zenétől.

 
Fotó: Földes Borbála