Németh Kornél klarinétjátéka után a megjelenteket Szélesi Attila, a Koncz János AMI igazgatója köszöntötte: „Ez a tárlat nem csupán az elmúlt tanév munkáinak gyűjteménye. Minden alkotás mögött ott vannak a tanulás órái, a kísérletezés bátorsága, a kételyek és a felismerések pillanatai, valamint az a kitartó munka, amely nélkül nem születhet valódi érték. Kívánom, hogy a kiállítás minden látogatójának nyújtson élményt, inspirációt és elgondolkodtató pillanatokat. Növendékeinknek pedig azt kívánom, hogy őrizzék meg kíváncsiságukat, alkotókedvüket és azt a bátorságot, amellyel saját útjukat keresik a művészet világában" - mondta, majd köszönetét fejezte ki Horváth Valéria tanárnőnek munkájáért, a szülőknek a támogatásért és persze a diákoknak, akik szorgalmuk és kreativitásuk által élettel töltötték meg a műtermet.

Rendhagyó módon idén Horváth Valéria, a művészetis diákok tanárnője nyitotta meg a gyerekek kiállítását, beszédében bepillantást engedve a tanulók alkotómunkájának folyamatába is.

Többek között kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja a tárlat megrendezését. Egyrészt azért, mert a kiállítás maga egy nagyon komoly motivációs tényező év közben a gyerekek számára, másrészt fontos az évvégi összegzés, hiszen: „Olyan ez nekünk, mint a színésznek a meghajlás a darab végén, vagy a zenésznek egy koncertfellépés. Mi így tudjuk bemutatni, hogy mit csináltunk az alatt a sok hét alatt a műteremben. Ezért kiemelt nap a mai. Fiatal művészeinknek itt nyílik lehetősége, hogy bemutathassák tehetségüket" - mondta.  

Aztán elmesélte, hogy bizony, sokat dolgoztatta a gyerekeket. Muszáj volt, de ők akarták.

A kisebbek mindennapi kérdése: Vali néni, mit fogunk ma csinálni? - nagyon jól kifejezi a diákok alkotómunkához való viszonyát: izgatott kíváncsiság, érdeklődő tekintetek, folyton megújuló alkotókedv.

„Az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy a gyerekekkel egy véget nem érő kölcsönhatásban vagyunk. Ők kiéhezve várják az aznapi feladatot. Megkapják, megalkotják, leküzdik, kiszenvedik...ki éppen hogyan. De a végén mindig elégedettek és felszabadultak. Mert létrehoztak valamit. Legyőzték az ismeretlent, összegyúrták érzéseiket a gondolataikkal. Ennek a folyamatnak én a millió apró történését megfigyelem, hazaviszem, ülepítem, megrágom, átalakítom, meggyúrom, kiszenvedem... mikor hogyan. De megszületik az új feladat. A végén, mindig elégedett vagyok, mint ők. S a körforgás kezdődik elölről. Valójában nem csak én tanítok. Ők is tanítanak engem, kölcsönösen fejlesztjük egymást.

S honnan jön a szívükbe az elégedettség? Pont abból, hogy létrehozták azt a valamit. Lehet az tárgy, nyomat, szobor vagy festmény. Közben voltak bizonytalanságban, flowban, száz döntést hoztak: így húzzák vagy úgy húzzák a vonalat, milyen színű legyen a háttér, ekkora fej elég lesz-e?  Végighaladtak az alkotási folyamaton, ami természetéből adódóan nem egyszerű dolog. Közben gondolkodtak és számoltak, új irányokat kerestek, kitalálták a sorrendet, a technikát, koordinálták a kezeiket, emlékeket idéztek fel. S buzgó munkájukért cserébe a festék pont úgy folyt a papíron, ahogy nekik tetszik, a formák úgy rajzolódtak ki sorra a lapon, hogy ők maguk is rácsodálkoztak: Húú, ezt én csináltam?! Hát így zajlik ez a műhely falai közt, a fejekben és a szívekben.

A diákok által létrehozott képek, az alkotás örömének a gyümölcsei most itt simulnak a falakon, ajándékba kaptuk tőlük. Gyönyörködjünk hát bennük!" - fejezte be gondolatait a tanárnő.

Van egy hely Sárváron, egy műterem, egy műhely, ahol nem baj, ha kilóg valaki a sorból, ha lassú, ha szótlan, vagy épp ellenkezőleg: sokat fecseg, harsány, mert ezen a helyen mindenki önmaga lehet: egy igazi kis alkotó, aki Vali néni segítségével bontogatja szárnyait.

A képzőművészet tanszak tárlatán különféle technikával készült alkotások, robotok, montázsok, szobrok, festmények, csoportos és egyéni munkák, sőt még bal kézzel készült körök is láthatók, amelyek nemcsak technikai tudásról tanúskodnak, hanem alkotóik egyéniségéről, látásmódjáról is.

Ez a valóban színvonalas, érdekes és sokszínű kiállítás lehetőséget nyújt a nézők számára a tiszta tehetségre való rácsodálkozásra.