Corso Italiano - Utcai fotográfiák Olaszországról, Kereszty Gábor kameráján keresztül
Képgaléria megtekintése2026.07.05. - 21:15 | vaskarika.hu - Fotók: Porpáczy Szilvia
Július 4-én Olaszországban korzóztunk 40 fekete-fehér képen keresztül a XXXIII. Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok nyitóeseményén. Dr. Kereszty Gábor 20. önálló, egyben ötödik olasz témájú tárlatát lapunk főszerkesztője, Büki László nyitotta meg a település könyvtárában, Berzsenyi Dániel szülőházában. Az érintettség szimbolikus: 37 itáliai képes beszámolót tett közzé médiumunk az ország szerelmesétől, Kereszty dokitól. Közreműködött Zolnai Fanni (fuvola) és Mórocz Tünde.
Kereszty Gábor évek óta visszajár ugyanabba az országba. Már nem látványosságokat gyűjt. Kapcsolatot épít. A kiállítás erről a kapcsolatról szólt, egy Itália iránt elkötelezett fotós és egy ország "hosszas beszélgetéséről". Arról, hogyan lesz az utazóból visszatérő vendég, majd ismerős, végül pedig csendes megfigyelő, aki már nem keresi a nagy pillanatokat, mert tudja, azok maguktól érkeznek.
Kiállításán negyven fekete-fehér itáliai fotó fogad minket a hetyei könyvtár polcain, falain. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy valami hiányzik róluk. Pedig éppen ellenkezőleg - valami végre láthatóvá válik. Mert amikor eltűnnek a színek, előbújik a fény, előbújik az árnyék, a forma, a gesztus. Az ember. Az a pillanat, ami egyetlen másodperc múlva már nem is létezik. Az utcai fotográfia - ez a dokumentarista műfaj - mindig is erről szólt. A modern streetfotózás atyja, Henri Cartier-Bresson ezt nevezte a "döntő pillanatnak". A jó utcai fotós nem "vadászik" pillanatokra, hanem kivárja őket. Ez nagyon fontos különbség. Nem gyors, hanem türelmes. A Bresson-féle döntő pillanat nem azért döntő, mert rövid, hanem mert a fotós felismeri. Felismeri azt az egyetlen másodpercet, amikor minden a helyére kerül. Ehhez azonban nem elég jó technikával fényképezni - jelen kell lenni, figyelni kell. Lassan járni. De legfőképp: meg kell tanulni nézni. A street photography egyik legfontosabb felismerése, hogy nincsenek jelentéktelen dolgok. Csak észre nem vettek vannak.
Büki László nyitóbeszédében kiemelte: "újságíróként megtanultam, hogy a jó történetek ritkán vannak ott, ahol mindenki keresi őket. Többnyire fél lépéssel odébb találhatók. Egy félrenézésben. Egy véletlen találkozásban. A jó utcai fotográfia is pontosan ilyen. Nem a látványosságot keresi, hanem azt a pillanatot, amikor az élet - szinte észrevétlenül - megmutatja önmagát. Egy jó street fotóban sokszor három-négy történet fut egyszerre. A néző elsőre egyet vesz észre. Aztán még egyet. Majd még egyet. És minden egyes újranézéssel gazdagabb lesz. Ezért lehet órákig nézni a már említett Cartier-Bressont, és ezért jók az itt kiállított képek is. Nem egyetlen „mondatot" mondanak, hanem beszélgetnek velünk".
Susan Sontag A fényképezésről című könyvében írja, "a fénykép hatalma abban rejlik, hogy lehetővé teszi olyan pillanatok tüzetes vizsgálatát, melyeket az idő sodra egyébként rögtön elmosna."
Nos, ezen a tárlaton a közönségnek lehetősége volt 40 olyan pillanat tüzetes vizsgálatára, amit az idő sodra - megörökítőjüknek köszönhetően - érintetlenül hagyott. Nem volt rajtuk egyetlenegy "nagy gesztus" sem, nem volt dráma, szenzáció, látványos akció. De volt helyette figyelem! A mai világban, ahol a képek gyakran "kiabálnak", ezek a fotók inkább suttogtak. Nem kérték a néző figyelmét. Kiérdemelték azt a szép és érzékeny alkotói magatartás elismeréseként.
Egy jó kiállítás után nemcsak a képekre emlékszünk, hanem hatására legközelebb akár az utcán is lassabban megyünk. Észrevesszük az ablakban álló embert, a falon végigfutó árnyékot, egy régi kőlépcső kopottságát vagy azt, ahogyan a délutáni fény egyszer csak színpaddá változtat egy egyszerű utcát. Ha ez megtörténik, akkor a fotók már nem a falon élnek tovább, hanem bennünk.
"Kívánom mindannyiunknak, hogy amikor végigsétálunk a negyven kép előtt, ne csak Firenzét, Genovát, Veronát vagy Ravennát lássuk, hanem azt is, amit a fotográfus meglátott bennük. A fény mögött az embert, az árnyék mögött a történetet, a nyüzsgés mögött a csendet" - zárta tárlatnyitó gondolatait Büki László.
A megnyitó végén Zolnainé Nábrádi Györgyi, a szervező egyesület elnöke adta át az alkotónak, a tárlatot megnyitónak és a közreműködőknek a művészeti napok emléklapját és plakettjét, majd a kiállító köszönte meg a szervezőknek és közreműködőknek kedves ajándékokkal a
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1951 szavazat
Új hozzászólás