Vagy kánikulával, vagy szakadó esőkkel tarkított hűvös idővel szokott várni az immár megérdemelten országos hírnévre szert tevő révfülöpi blues fesztivál. Az idén az első meteorológiai variáció jött be, mindhárom napra „gatyarohasztó" hőséget jeleznek.

Csütörtök este két vidéki csapat lépett fel, nem túl ismertek a nagyközönség szemében, ugyanakkor komoly művészi teljesítmény áll mögöttük. A „Made in Révfülöp" házigazdái sorában (nemrég egyszemélyesről, aki Benkő Zsolt gitáros, blues- történész volt, 2023-tól kétszemélyessé bővült Premecz Mátyás Hammondossal, majd Gyöngyösi Márton orgonistával) idén a legjobb hazai jazzhegedűs, Kézdy Luca járult hozzá Zsolt mellett a változatos programokhoz, együtt jammelve a fellépő zenekarokkal, azok műsorain. Bemelegítésképpen azért lejátszottak ketten egy nótát a texasi multiinstrumentalista bluesfater, Clarence Bigmouth Brown tollából.

A Tóth Bagi Csaba Quartet Szegedről érkezett, és vajdasági származású vezetője alaposan beírta magát a hazai elismert zenészek táborába. A határvidéken élők főleg a balkáni folk- zenével elegyített jazz-es world muzsikájukkal tűntek ki, és hanghordozóik javát is ezzel, a Balkan Union-nal készítették. A csapat olyan világnagyságokkal lépett fel, mint Al Di Meola (akinek turnémenedzsere is volt Tóth Bagi), Trilok Gutru indiai ütőhangszeres (véleményem szerint ütőkön a világ legjobbja, Jan Garbarek egykori zenésztársa), vagy Mike Stern világhírű jazzgitáros. Most quartetjével inkább jazzes blues- rockot játszottak a vezető énekes- gitáros mellett testvére, Bagi Krisztián- billentyűs, Máté „Zabi" László basszeros és Kertész Ákos dobos közreműködésével.

Repertoárjukban a 70-es évek eleji jó kis brit progresszív-rock keveredett az ezredforduló amerikai jazz- rockos funkyjával, mégis egyéni stílusban. Egyik kedvencük, Robben Ford számai domináltak a koncerten, a Help The Poor-ral is kezdtek, majd a pattogósabb ugyancsak Robben-koppintás, a Buy Your Chevrolet dögös riffjei következtek, melyekben nemcsak Csaba ötletdús, változatos gitár, hanem a báty billentyűkön hozott rögtönzése váltotta ki élénk érdeklődésünket, melyeket rendre tapsokkal honoráltunk. A ritmusváltásokkal megvariált Rollin' and Tumbin'-ra szinte rá sem ismertünk ugyanúgy, mint Muddy Waters Hoochie Coochie Man-jére sem. Tóth Bagi énekéről még nem szóltam: nemcsak precíz, tiszta, hanem hangszínében, a dalhoz idomuló hangerejében, nem túl hivalkodó frazírozásában is jelesre vizsgázott. Ismét a legismertebb Ford- fivér funky-s sodrású dala következett, majd egy medley, a dögös hard-rock riffekkel operáló Who Knows durvasága keményedett tovább Hendrix Crosstown Traffic-jébe. A gitáros és a kis piros Nord-on féltucatnyi hangszínt megjelenítő billentyűs mellett a basszgitáros kőkemény, sohasem ismételt sémákban brummogó kíséretéről, időnként ragyogó rögtönzéséről nem szabad megfeledkeznünk. Akárcsak az ütőhangszeres mindig feszes, de árnyalt, színes, ötletesen variált dobjátékáról. Stevie Wonder sem úszta meg funky soul dala megidézése nélkül (Higher Ground), majd a Roxanne című jazz- ballada következett, nagyon-nagyon jó énekkel, dallamos basszus- és gitárszólókkal, és a túlzott érzelmességtől még az erre hajlamos szintetizátorszóló is megmentett. A végén csatlakozott Benkő Zsolt a Got You On my Mind c. Eric Clapton (hogy ő se maradjon ki) slágerdalában, melyben aztán felfokozott hangulatban rögtönzött külön- külön, majd párban, de trióban is, kérdez-felel dramaturgiában a zenészcsapat, hogy ugyanezt megtegye Kézdy Luca még ízlésben pontosan eltalált és kimaxolt  visszhangosítással, egyéni soundjával tökéletes jazz- rockos impróival a Thrill Is Gone c. örökzöldben. A nagyesélyiben, mély dekoltázzsal vonagló divatos hegedűvirtuózok mellett (neveket hadd nem soroljak) különös ellenpont a félelmetes tudással, technikai háttérrel rendelkező törékeny hölgy pózoktól és külsőségektől mentes előadásmódja.

Meglehetősen hosszú átszerelés után már besötétedett, mikor a Szili Blues lépett a színpadra. Az interpretált zene egyszerűsödött, a hangerő nőtt. A majd három évtizede Miskolcon alakult bandának közismert blues-rock nóták voltak a repertoárján. A zenekarvezető-névadó Büdi Szilárd „Szili" énekelt, gitározott, valamint szájharmonikán játszott, testvére, Büdi László gitározott, vokálozott, a fiatal Balázs Tibor dobolt és Ruszinkó Manó, Póka Egon tanítványa basszusozott. Szili befutásához közvetlen, kapcsolatokat építő stílusa mellett hozzájárult, hogy rádiós szerkesztő múlttal is rendelkezett, és egy ideig Földes László Hobó mellett is játszott.

Egy fülbemászó Gary Moore számmal kezdtek, majd Hendrix Foxy Lady-jével folytatták. A két Büdi felváltva gitározott szóló-, illetve ritmusgitáron, egyenrangú teljesítménnyel. Mint Szilárd a felkonfban említette, közismert blues-rock számokat fognak játszani, amelynek jó része hazai szerzemény lesz, Deák Bill Gyula és a Hobó Blues Band repertoárjából. Nos, így is történt: a Gazember című az előbbitől, az Édes otthon az utóbbitól következett. Szili itt mutatta be példás pofagyalu tudását, míg bátyja nyüstölte a gitárt. Szilárd éneke kopírozta Bill kapitány előadásmódját, hangsúlyait, már- már a felismerhetetlenség határain. Mint Hendrix számát, úgy John Mayall Room To Move-ját is merészség volt műsorra tűzni, de a zenekarvezető harmonikaszólójával sikeresen megközelítette az eredeti előadót, a hangulatával pedig tovább szárnyalt a közönség jókedve. Ezt Szili leginkább megénekeltetésünkkel érte el: hey-ho- föntről, majd tőlünk, negyedben, majd nyolcadokban.

Kértek, majd kaptak is többször nagy tapsot! Clapton Leyla balladája Laci énekével nem volt sikersztori, gitárszólóival azonban ellensúlyozta ezt. Döngölősre sikeredett ezután a Cream Sunshine of Your Love-ja, melyet Jack Bruce egy Hendrix- koncert utáni irigységében komponált aznap éjszaka: világsláger lett is belőle. A fiúk rendesen ellenpontoztak, a dob is megbirkózott az ütemváltásokkal, majd a ritmusszekció másik fele, Manó nyomott le végre egy jó kis szólót basszusán, hogy utána még feleseljenek a gitárossal a végén egy hatásos összecsapással. Wilson Pickett Mustang Sally-je már Benkő Zsolti vendégjátékával lett szép színesre polírozva, hogy aztán bohókásan- ötletesen a nóta Takács Tamás Zakatol a vonat című térdcsapkodósába, Szili harmonika- vijjogásaival megfűszerezve végződjön. Zsolti „segített be" Clapton Cocaine c. remekművébe is, majd a másik vendég, Kézdy Luca jött Bob Dylan Watchtower című, Hendrix által ismert feldolgozásában.

Nos, itt most már elszállt saját szárnyaló hegedűjátékának köszönhetően komolysága: alaposan beleélte magát a szférákban kalandozó zenéjével, Szili harmonika- szólóival a háttérben: megjelent ajkán az önfeledt mosoly, miközben testével is „bemozgott". A Troggs Wild Thing című, tipikus egyszerű háromakkordosát is jól megbolondította a zenekar, majd a közönség - Szilárd hívó szavára- megközelítette a színpadot, hogy a buli hangulata a tetőfokár hágjon. Bill kapitány nótái sorjáztak a végén, a Tetovált lány, az Országút blues, a Kőbánya blues. Moore-t, Hendrixet, Mayallt nemigen hallhattuk még akkor sem nagyon, mikor éltek. Deák Bill Gyulát azonban bármikor hallhatjuk. Hobóval együtt nem nézik a korfát, és koncerteznek ma is, azaz élőben is hallhatóak. Talán lett volna még sok- sok lejátszandó rockdal a sárgolyó neves zenekarainak tollából. De végül is így lett teljes a Szili Blues koncert: ezek nélkül a hangulat csúcsrajáratásával nem lehetett volna számolni.