1910. szeptember 22-én született zsidó értelmiségi családban, majd az Evangélikus Főgimnáziumbéli érettségi után Európa több nagyvárosában folytatott felsőfokú tanulmányokat (tanult a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen, kiválóan beszélt németül és franciául.)

1937-ben, korábbi műfordítói munkák után (Magyar Hírlap) robbant be a kor irodalmi életébe, egy kötetre való Villon-ballada fordításával. Túlzottnak ítélt szabadszájúsága miatt nem talált kiadót, így saját költségén sokszorosította a művet, mely jó ideig - ahogy a későbbi művei is - szamizdat formájában terjedtek.

Megérezve a fasizmus szelét, zsidó származása miatt 1938-ban Párizsba emigrált, ahonnan a német megszállás után Marokkóba menekült. Az odüsszeuszi életút talán itt veszi kezdetét, hiszen folyamatos úton levés lett a része. Innen Amerikába hajózott és a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és szerkesztőjeként tevékenykedett. Három évig az amerikai hadseregben is szolgált. Amerika szabadelvűsége nem vakította el józan ítélőképességét, pontosan látta, hogy a szabadságnak ára van, és a konvencionális társadalom a pénz mammonjának idealizálásával nem hozza el a remélt Kánaánt.

1946-ban újra hazatért, és a Népszavánál helyezkedett el. A következő évben megjelent új verseskötete, és a Villon kötet is immár 14. kiadását érte meg. Habár a költő baloldali érzelmű volt, az akkori éra ellenséget látott benne, így háromévi kényszermunkára ítélték, melyet a recski munkatábor foglyaként kellett letöltenie. Az életösztön és az alkotás vágya itt is legyőzte a halált, hiszen egyéb eszközök híján rabtársaival jegyeztette meg a költeményeket, melyek később Münchenben jelentek meg, 1983-ban, Börtönversek 1949-1952 címen. Szabadulása után műfordításból élt, de az 56-os forradalom után újra az emigráció mellett döntött. 1957 és 1963 között Londonban élt, ahol megírta recski élményeit, és Pokolbéli víg napjaim címmel jelentette meg. Nem mellékesen itt is újságot szerkeszt.

„Kíváncsiságom mindig nagyobb volt félelmeimnél, és foglalkozásom az élmény keresését követeli tőlem, tekintet nélkül az élmény kellemes vagy kellemetlen következményeire." (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim)

1963 és 67 között először Firenzében, majd Máltán élt, azután Torontóba tette át a székhelyét, és az ország illetve az USA jeles egyetemein oktatott, és szerkesztette a Magyarok Világlapját. Eközben itthon, a Kádár-éra alatt még a nevét sem szabadott leírni, műveit sorra betiltották. Mindezek ellenére 1988-ban egyfajta „fel-feldobott kőként" végleg hazaköltözött. A rendszerváltás után újra megjelenhettek művei: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás).

2006. szeptember 1-én bekövetkezett haláláig sikerek között oszthatta meg életét ifjú feleségével, Fannival, akivel 92 évesen másodjára mondta ki a holtodiglan-holtomiglant. Közös aktsorozatuk sokakban megbotránkozást keltett, ám közízlésre fittyet hányó stílusa a kor álszemérmének mutatott görbetükröt. Köztudottan hedonista személyisége mindig súrolta a polgárpukkasztást, töretlen életszeretete segítette át a legnehezebb időkön is. Díjak egész sorát vehette át, többek között Budapest díszpolgára, Kossuth-díjat, Pulitzer-emlékdíjat, 2000-ben Aranytollat, 2002-ben Gundel Művészeti Díjat kapott.

Ars poeticáját a Jegyzetek a kor margójára című publicisztikájában olvashatjuk:

„Mozart, Rembrandt vagy Voltaire- e háromról biztosan tudjuk - váltakozva szenvedett az őket körülvevő világ esztelenségétől és butaságától, de egyikük sem adta meg magát. Mindhárman tudták, hogy a művész kötelessége nem a valóság reprodukciója, sem a menekülés tőle, hanem az, hogy minden borzalmával együtt gyönyörré változtassa. Számos ma élő művészünk elfelejtette ezt, vagy sohasem érzékelte, vagy talán, még gyakrabban, híjával van a bátorságnak és képességnek, hogy megkíséreljen ellenállni. Ha manapság az átlagos művésznek az öröm forrásáról, a szépségről beszélsz, úgy néz rád, mintha - mi más is történhetett veled? - megbolondultál volna."

Akárhogy is, a huszadik század egyik meghatározó egyénisége volt, alakja megkerülhetetlen az irodalom iránt akárcsak kicsikét fogékony műkedvelő közönség számára is.