Kisebbfajta vihart kavart szerkesztőségünkben Prof. Dr. Bagdy Emőke múltheti előadása, melyben a jól működő párkapcsolat titkairól beszélt. Akkor két kolléganőnk is írt pro a hallottakról, most pedig itt a kontra. A szinglik védelmében!

33 éves nő, ébresztő funkcióval ellátott vibrátora csiklandozza ki az ágyból. Good Morning Sweetheart, duruzsolja kis kedvence. Zuhanyzás után a nő jóleső érzéssel csodálja vadiúj nonfiguratív tetkóját. Csak azt sajnálja, hogy a masszőre előbb látja majd, mint a barátnői. Gardróbjában a leghautecouturebb cuccot választja ki. Élvezettel szívja magába a méregdrága holmik illatát, és önigazolóan summázza, hogy a konyhát megszüntetve kibővítette eme szentélyt. Már majdnem elmosolyodott elégedettségében, de mégsem tette, hisz a megfontolatlanul előidézett mimikai ráncok eltüntetésének költsége tetemes. Délben a csajokkal ebédel, találtak egy menő helyet, ahol a fitneszsaláta levelei is a kívánalmaknak megfelelően trendin fodrozódnak. Délután vérre menő míting az offiszban, de majd este beiktat egy soron kívüli step aerobik edzést lazulásképpen. Mielőtt elhagyná az otthonául szolgáló szuper igényes enteriőrt, pillantása a komódon fekvő fotóalbumra esik Arra gondol, pakol a Gucci táskájába némi friss zabot, mert hátha éppen ma bukkan fel a szőke herceg fehér lovon. S ha Mr. Igazit és a lovat is kellőképpen sikerül  beetetnie, talán az albumban sem csak partifotók lesznek a jövőben.

Snitt! És most bevágunk egy jóérzésű, hagyományos lelkülettel összerakott honpolgárt, aki köp egy derekasat, aztán elkurjantja magát: Fujj, ezek a mocskos szinglik önző dögök! De legalább nem boldogok, mert olyan ugyebár nincs!

Mesterkurzus helyett mesterkuruzslás?

Vitriolosnak tűnő, szociológiai bevezetőm nem a véletlen műve. Azok közé tartozom, akik nem tartják túl bölcs dolognak, ha a „szingli" betű-permutációval meggondolatlanul dobálózik valaki, pláne egy olyan szakmai reputációval büszkélkedő személy, mint Prof. Dr. Bagdy Emőke. Mesterkurzus helyett mesterkuruzslásnak tartom azt a cinkos közreműködést, amelynek során ezzel az importált fogalommal a társadalmi szintű mulasztásainkat még tovább palástoljuk.

Véleményem szerint nincs olyan, hogy szingli, legfeljebb a Sex and the City sorozatban, de számomra ők sem csak visongó mutánsok.  Az úgynevezett szingli Made in Hungária tagozata számokban kifejezhetően 4%. Igen, ők azok, akik tudatosan és örömmel vállalják a párkapcsolatok kötöttségétől mentes, énközpontú, az élvezeteket kiemelten preferáló életvitelt, amelyet ráadásul eszük ágában sincs reprodukálni. Ők azok a 4%, akiket ha kiszeramérabávatagnak is hívunk, szabadon rendelkeznek az életük felett, vállalva ezen létforma minden lehetséges következményét.

No, igen! Akkor mi a helyzet azzal a százalékban bátortalanul meghatározható, ámde semmiképpen nem elhanyagolható méreteket öltő, felnőtti csoporttal, akiket hárítóan, kollektív felelősségünket mismásolva szinglinek titulálunk? És egyáltalán kik ők?

Véleményem szerint Magyarországon döntő többségében nőkből álló személyek összessége, akik a követendő mintákat egyre inkább nélkülöző, totális értékválságtól szenvedő világban a lehető legjobb tudásuk szerint próbálnak létezni és túlélni. Oldalak sokaságát lehetne megtölteni arról, hogy ezen szereptévesztett, sokszor kényszer szülte magánytól küszködő emberek miért kerültek ilyen helyzetbe. Én most csupán a teljesség igénye nélkül címszavakat szeretnék felsorolni a vélelmezhető okokból tallózva:

• A felsőoktatásban szerzett végzettség értéke aránytalanul felbruttósodik, a képzés időtartama kitolódik.
• A munkaerőpiacon való térnyerést sokszor a munkáltatók részéről történő kizsákmányolás tovább nehezíti.
• Hiába a szexuális forradalom minden vonzatával, egyre kevesebb idő és lehetőség adódik a szabad párválasztás gyakorlására.
• A férfiak túlzottan dédelgetik a szabadságukat, a nők pedig túlzott igényességgel közelítenek az ideális, oldalbordát kiválasztani képes hímpéldányokhoz.
• Az életösztönökkel szembeforduló, a tehertétel elől menekülő kérdéses célcsoport Májá fátylába gabalyodik, amelyet a fogyasztói mátrix testesít meg.
• Az anyagi javak szinte kötelező jellegű hajhászása fokozza az elszigetelődés jelenségét.
• A társadalom atomizálódik, az egyéni érvényesülés dominanciája nyilvánul meg mindenek felett.
• A nők emancipációjából kifejlődött akarnok feminizmus véleményem szerint csupán önvédő mechanizmus, menekülés vállalhatatlannak tűnő terhek elől.

Az ideális nő társaságban dáma, konyhában szakácsnő, az ágyban kurva 

Mint ismeretes, az ideális nő társaságban dáma, konyhában szakácsnő, az ágyban kurva. Emellett mindig olyan, mint aki épp a divatlapokból lépett ki, 25 évesnél semmi esetben sem néz ki többnek. Ha netán 30 éves kora tájékán egy munkahelyi felvételi beszélgetés során azért diszkriminálják , mert van kisgyermeke, vagy pont azért, mert nincs, de még lehet, akkor ezen hölgyek helyében lehet, hogy én is úgy döntenék, hívjanak nyugodtan szinglinek, és felejtsenek el!

Úgy gondolom, óriási felelőtlenség egy szakember részéről ilyen súlyos sztereotípiával dobálózni, amely egyben negatív előjelű prekoncepció is. Meg vagyok róla győződve, hogy a természeti törvények, amikor csak lehet, felülírják az emberi hülyeséget, és ha valaki az életösztön ellenében cselekszik, arra jó oka van.

Na, jó! Játsszuk azt, hogy mégis léteznek szinglik! Akkor miért is ne lehetnének boldogok?

Apácák - szinglik? Naná! Boldogok?  Miért ne? Talán kedves Emőke úgy gondolta, hogy eleve azért boldogtalanok, mert pár nélkül nem lehet egy ember élete teljes?

Értem én, hogy az ő véleménye szerint a szerelem szimbiotikus fázisa után, ami egy primitív idealizáció( sic!), létre kell jönnie a harci indulókkal feltüzelt, életre szóló szövetségnek. Ásó, kapa, nagyharang és egyéb munkaeszközök jóban-rosszban. Tisztességes szimbiózisban az ember elhelyezkedik ugyanazon gatya két szárába, és fába szorult féreg módjára visítja: egyedül nem megy...egyedül nem megy.....

Szerintem pedig igen! Továbbá arról is meg vagyok győződve, hogy a legjobb párkapcsolatban - ezáltal a legműködőképesebb szövetségben -  pont azok élnek, akik önmagukban is boldogok.  Ezek az emberek ugyanis a párkapcsolatban nem a hiányzó részüket keresik, nem más életenergiáit szipkázzák, nem játszmáznak. Egy párkapcsolatban nem végtelen, sőt konkrétan behatárolható azon lyukak száma, amelyet érdemes betömni. Képzeljük el, hogy társkeresés során egy tábla azonosítja érettségünket és felkészültségünket:

IDEÁLIS TÁRS. Azt jelenti, önmagam teljes vagyok. Mennyi az esélyem, ha csak betűfoszlányokat felmutatni képesen indulok a hiányzó felemért? Akinek például csak annyi szerepel a tábláján, hogy IDEÁL.., na tőle mentsem meg mindenkit a szövetséget preferáló szimbiózistündér. Ő az a leendő társ prototípus, aki saját hiányosságai tömkelegét vetíti ki elvárások szintjén a partnerére.

Zárógondolatként arra kérnék mindenkit, kiemelt tekintettel a szakembereket, hogy ne fabrikáljunk értelmezhetetlen, általánosító fogalmakat, mert azokból származó végkövetkeztetés is eleve téves. Szingli or not szingli, a szumma létezéshez képest olyan röpke ideig tanyázunk a földön, hogy igenis törekedjünk a boldogságra! Már a Rapülők együttes örökbecsűje óta tudjuk, hogy nincs a helyzetünkben semmi, -de semmi!-, amit ne lehetne kissé jobbá tenni, akkor hát próba szerencse! És végül a mondat, amely helyettesítheti az összes, Mesterkurzuson előadott litániát: Szeresd önmagad!