470km az éjszakában – autós tájékozódási verseny

Képgaléria megtekintése2008.10.24. - 10:00 | Garai Antal 'Atom'

470km az éjszakában – autós tájékozódási verseny

A Vas Megyei Autósport Szövetség és Dömötör Tibor szervezésében október 23-án este, útjára indult 33 autó az Interspar parkolójából, hogy teljesítsék a Pannon Ősz Tájékozódási Túra 470,2km-es távját.

HIRDETÉS
Hét órakor a Május 1 sörözőben találkoztak a vállalkozó szellemű autósok, ahonnan az elköltött vacsora után az Interspar parkolójába igyekezett mindenki, hogy egy rövid szlalomozás után a rajtvonalhoz állhasson. A vaskarika képviseletében a harmincas rajtszámú autóban kaptam egy ülőhelyet, ahol „végigizgulhattam" a verseny kilenc és fél óráját és majd ötszáz kilométerét. Az autókat két percenként indították útnak a szervezők, az első autós nyolckor, míg a legutolsó kilenc óra után hat perccel futott ki a parkolóból.

Az első etap Sárvár, Sajtoskál, Bük és Csepreg érintésével vezetett Salköveskútra, egy és negyed óra autózás után megérkeztünk a helyi kocsmába egy tekés feladatra. A versenyen öt etap volt megadva, mindegyik útvonal után egy-egy feladatot kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek. A tekézés után gyors kávé és útvonal-megbeszélés után ismét autóba pattantunk és folytattuk utunkat.


"Újratervezés"

Körmenden át egészen Őriszentpéterig kellett most eljutnunk az itener alapján, amely pontos kilométerszámokat és kereszteződések rajzait tartalmazta. Útközben kaptunk még egy borítékot is, melyben egy újabb feladat leírása volt, miszerint: szerezzünk egy cső kukoricát a verseny végéig. Szerencsére tíz kilométeren belül elhaladt az út egy kukoricatábla mellett, így e formában bocsánatot kérve a gazdától, magunkhoz vettünk egy csenevész csövet (talán kissé jobban jártunk, mint a „bogyós" srácok, akik bokorról-bokorra haladva keresték a termést). Éjfélre kellett az Őrség szívébe érkeznünk, amely nem is volt nehéz feladat, hisz a vadak miatt elég lassan tudtunk csak haladni. Igaz sokan várakoztak úton-útfélen, mivel az érkezés idejét minden etap elején meghatározták, így sem előbb, sem később sem volt szerencsés odaérni. Átlagban három-négy autó várt mindig öt-tíz percet az utolsó százméteres szakaszon.
Őriszentpéteren is tekézés várta a tájékozódókat, amely egy jóleső nyújtózás is egyben ennyi ücsörgés után. Az állomásokon mindenki kezében itinerek, gps-ek és autós térképek voltak láthatók, kissé mázlistának éreztem magam kávézás közben, hogy az én felelősségem csak a fényképezésig és megfigyelésig terjedt (bár belekotnyeleskedtem volna kicsit az útitervbe, hangulatos lett volna egy „eltévedt autó" esetéről is írni egy riportot).


Az üléspozíció "állóvá fékezése" - tekézés Őriszentpéteren

Őriszentpéterről továbbindult a társaság, a következő állomás céljául Celldömölk volt kitűzve, az egyik leghosszabb etap következett. Az autóban mindenki az utat vizslatta, sok volt az őz, a szarvas, a róka és a csirke is. Igen, a csirke, ugyanis legalább négy alkalommal láttunk az úton elfekvőben szárnyast, nem tudjuk, hogy kerültek oda, lehet, hogy valami horrorisztikus gerillakampány részei voltak. Celldömölkre érve fél hármat mutatott az óra, itt egy kicsit tovább pihenhettek a versenyzők és dartsozás mellett kvízkérdéseket is kaptunk. Fel kellett sorolni hetet a Magyar ország világörökségeiből, meg kellett nevezni a standard táncokat, az éjszakai F1-es verseny helyszínét és a Balaton mellé tervezett MotoGP pálya nevét s helyét. Amíg a válaszokat keresgélte a társaság jóízűen elfogyaszthatott egy tányér aranygaluskát, amely csapatunk elismerő hümmögését alapul véve nagyon finomra sikeredett. Kissé jóllakva, kávétól ébredve Pápa irányába indultunk, majd onnan Zalaegerszer felé, ami mellett öt óra húsz perckor fordultunk újra Szombathely irányába. Sokak kilométer-számlálója eltért az etalonnak számító szervező-autóétól, amely felmérte a verseny előtt a távolságokat. Rengetegszer tárult elénk a kép (miközben a körforgalomban köröztünk, hogy stimmeljen az óra), hogy mások is együtt köröznek velünk.
Reggel fél hét volt már, mire visszaértünk Szombathelyre, útközben már magam is el-elbóbiskoltam egy percre a hátsó ülésen, minden tiszteletem a sofőröké, akik végigvezették e versenyt.
A parkolóba megérkezve még egy utolsó pecsét és aláírás a menetlevélre, utána irány a kiindulási pont, a Május 1 söröző, hogy ott megreggelizhessen a társaság. A fél nyolckor kezdődő eredményhirdetést végignézve alig vártuk, hogy végre hazaérjünk, hogy végre aludhassunk. A vérágas szemekből és hatalmas ásításokból következtetve nem sokan pihentek a megmérettetés előtt.


A résztvevők egy része a verseny után a Május 1 sörözőben folytatta a "tájékozódást"

Ez a tájékozódási túra a navigálás mellett azért nagyban arról is szólt, hogy egy autózást kedvelő társaság találkozhatott és kétperces különbségekkel együtt autózhatott, jókat beszélgethetett az etapok közti szünetekben, és az autókban ülők is végig a „nagy utazás" alatt...

Legközelebb nagyjából egy év múlva, ismét ősszel kerül megrendezésre tájékozódási túra, addig is lehet gyakorolni a tekézést, dartsozást és a térképhasználati ismereteket.

Eredmények
Női páros:
1. Szalainé Kovács Eszter - Dr Tóth Zoárdné - Fiat Brava
2. Kocsisné Horváth Ibolya - Horváth Rita - Opel Astra

Vegyes páros:
1. Pászner László - Tóth Anett - Toyota Celica
2. Szijj László - Mogyorósi Rita - Ford Focus
3. Pummer László - Pummer Lászlóné - Renault Clio

Férfi páros:

1. Bödei Zsolt - Hardi László - Toyota Yaris Verso
2. Rácz Szabolcs - Rácz Béla - Suzuki SX4
3. Könye Márton - Kummer Ádám - Renault Clio

A nyeremények a következők voltak:

- Fődíj: GPS készülék az Iránytű GPS felajánlásával
- Május 1. étterem vacsora meghívása
- McDonald's menü meghívása
- City Life vendéglátás
- Present Store tárgyi jutalmak
- Gerico ajándékcsomag
- Rajt Autósbolt téli autós felszerelések
- Pezsgő a Vas Megyei Autósport Szövetség felajánlásával.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás