Az embert a lelke teszi mindenekfelett közösségi lénnyé

A pszichológusnő előadása után az merült fel elsőként, hogy a répába lehetséges az, hogy erre a témára egyáltalán van kereslet, ráadásul ekkora. Félreértés ne essék, a mondanivalóval semmi gondunk, egyetemes és egyértelmű léttörvényeket hallottunk, ha úgy tetszik sztereotípiákat, jól érthetően és frappánsan előadva, egy hiteles embertől. Meg is tapsoltuk szépen. Az a fennakadásunk mindössze, hogy ezt a témát így szájtátva - mint borjú az újkaput - fogadni senkinek sem szabadna. Megjelenésünk óta ide fejlődtünk, erre a pontra, ahol most állunk. Nem lehet véletlen az, hogy bárhova is nézünk, bármely földrészre vagy kultúrára, az ember társas teremtmény, családban él holtáig. Valószínű a lelke teszi mindenekfelett közösségi lénnyé. Az már más kérdés, hogy ez jó nekünk, avagy sem, egy biztos, sokezer éve egymástól függetlenül kialakult a két fél „állandóra kötésének" hagyománya.

Mostanra már ösztön szinten így születünk, egyik félként. Soha nem volt ez a rendszer zökkenőmentes, nem kis része a történelemnek szégyenteljesnek nyilvánítható a nemek nagy csatájában. Most is vannak olyan régiók, ahol az egyik nem alárendeltje eleve a másiknak, ez azonban még mindig konkrétabb annál, mint ami nálunk, „jólétiéknél" tendencia lesz lassan. Azt mondjuk, felvilágosultak vagyunk, és modernek minden téren. Nos, ez lehet, hogy így van, de ha ez azt jelenti, hogy lélek- és fejturkászhoz rohanunk sok pénzért, mihelyst kibillenünk az egyensúlyunkból, akkor az utunk téves. Minden időkben születtek gyógyításra váró szellemi és/vagy lelki fogyatékosok, akiket kell is kezelni, de ne higgyük már el, hogy mindenki beteg, akinek gondjai vannak. Pláne, mivel ezeket a gondokat a „rendszergazdák" rakják a nyakunkba, leterhelnek tokától bokáig, és ha nem bírod, akkor gyenge vagy, alkalmatlan, de minimum egy senkiházi kórhordozó.

A jó pszichológus jó filozófus is egyben, máskülönben csak téziseket ismételgető álgyógyító

Ha a professzorasszony szavaiból indulunk ki, melyek szerint bárcsak ne is kellene léteznie ennek a szakmának, teljesen egyetértünk. Hozzátéve, hogy véleményünk szerint ez az a "szakma", ami csak akkor hiteles, ha gyakorlója születik rá. Egy jó pszichológusnak jó filozófusnak is kell lennie, különben csak téziseket ismételgető álgyógyítóról beszélhetünk. Ez a kiindulási alapunk. Végighallgatva az előadást az is világossá vált, hogy az előadó teljesen tudatosan "csak" annyit mondott, amennyit a közönségnek hallania szabadott. Ez egy csoportos terápia volt, igaz nem mélységi, csak diagnózis és maximum felületi kezelés, az ugyanabban a döbbenetes kórban „szenvedő" körülbelül négyszáz embernek. Ez a betegség nem halálos, sőt a páciensek nem is tudnak róla, hogy fertőzöttek, a lefolyás sem gyors, épp halálig tart, igaz a legtöbb esetben sietteti azt. Egyre többen fognak hülyén meghalni, azt kell mondjuk, mert aki aznap ott újdonságokat hallott, annak azonnal be kellene iratkoznia egy élet-tanfolyamra. Mi magunk bízunk abban, hogy mindenegyes ember csak megerősítésért ült be, illetve Emőke lehengerlő és pozitív előadása, valamint személyisége miatt. De ez sajnos nem sanszos. A párkapcsolat téma magáról az életről szól, mindenegyes embernek otthonról hozottan kellene tudnia zsigerből mindezeket. Lehet keresgélni, ki, hol mulasztotta el megtanulni, vagy épp tanítani az alapokat! A Mesterkurzus épp ezért szükségesnek bizonyul, igazából azonban jobb lenne, ha minden családban lenne legalább egy világosan gondolkodó, és az életet értő mesterember.

Mesterkurzus, és ami kibújt a háta mögül

Sok teljes és féligazság elhangzott a teremben, illetve kolléganőink írásaiban. Könyvsorozatnyit lehetne boncolgatni a témát, méghozzá real-time üzemmódban. Hisz, mint a szingli-párti írásban is olvasható, a pszichológia napról-napra változik. Ez így is van, mint ahogy a társadalmi struktúrák és az egyén helyzete is változik a jóléti társadalmakban, szinte napról-napra. Ezen a gondolkodók gondolkodnak, mert nekik ez a feladatuk. De sajnos ez a változás nem az evolúciós folyamat része ezúttal, tudatosan formáljuk át egy rejtélyes oknál fogva fajunkat. Az anyagi jólét mindenekfelettisége a megkérdőjelezhetetlen út. Ez pedig a földi poklot jelenti, amikor majd elfogy előlünk a beton. Sokak elől már rég elfogyott, körbe-körbe járnak egyhelyben, ezt hívják mókuskeréknek.

Mostanában már nyíltan kijelentik a multik állásinterjún, hogy haver, első a meló, második is a meló, aztán esetleg a család, de ha nincs, az a legjobb. Ennek fejében persze "jó" pénzt kapsz, amiből "gondtalanul" élhetsz. Nálunk ezt embervásárlásnak hívják. Beülhetsz a frankó járgányodba, reggel munkábamenet, aztán este hullafáradtan hazavezetheted. Hároméves korában eladod háromezer kilométerrel, és jöhet az új. Minden mással ugyanígy. Tökéletes fogyasztói státusod van, csak a lelked az ördögé, magadtól odaadtad neki - előlegbe. Hét végén elszórakozgatsz mindig ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel, elmész nyaralni, többnyire ugyanoda, ami már bevált, és folytathatnánk a jellemzőkkel. A lényeg, hogy az legyen, amit te akarsz! Úgy érzed, neked áll a világ, és csak neked. Önáltatás. Keserű lesz a Don Perignon egyszer, és onnantól minden más is, de akkor már lehet késő lesz igazi értékek után kutatnod, hisz már azt sem tudod, mik lehetnek azok.

A fogyasztói társadalom velejárója az értékrend-erózió

Hat és félmilliárd a föld lakossága, minden ember egy külön világ, nincs két egyforma. Sem az nem elfogadható tehát, hogy egy idegenhez mászkálsz, hogy meghallgasson, sem az, hogy létezésed motívumait, és legbelső világod titkait nincs, akivel megoszd. Még a nagy számok törvénye szerint sem. Kisvárosi életterünkben hál' isten a klasszikus értelembe vett szingliség nem játszik számottevő szerepet, ha ismerünk is pár luxusautóval mászkáló, túlékszerezett rátartit, csak mosolygunk egyet rajtuk. Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy csak akarja. Ja, és nem mondjuk mi sem azt, hogy ők nem lehetnek boldogok a maguk egyszerű, vagy épp túlgondolkodó módján.

Írási ösztönzőink azonban nem ők voltak, a már talán menthetetlenek, hanem azok, akik azért vannak egyedül, mert már nem mernek megbízni senkiben, pláne nem a társadalomban. Akik tudatosan a szólózást válasszák, akár életük végéig, azoknak nincs mondanivalónk, vélhetően nem is olvasnak ilyen tematikájú oldalakat. Mi magunk hiszünk azonban abban, hogy mindenkinek megvan a hozzárendelt párja, sőt több lehetséges is. Tudván azonban azt is, hogy mostanára az emberi felületesség és mindennapi színészkedés már rég ránktelepedett, megértjük a magányba menekülőket is. Széles ismeretségi és vaskos baráti körrel rendelkezőként tudjuk azt, hogy nagyon sok kiváló ember van egyedül, itt közöttünk is. Nem mintha nem lenne többségének a leghőbb vágya, hogy végre a helyére kerüljön, de nem mernek sokan egyszerűen már lépéseket sem tenni. A mai hazai állapotok tükrében egy harmincéves, átlagos fiatalnak eszébe sem jut belemenni komoly kapcsolatba, pláne, ha már átesett egy, vagy több ígéretesnek tűnő partneren. Itt pedig a tűnő szócskán van a hangsúly. Nem elég az, hogy a fizetések - ha egyáltalán van épp munkája a delikvensnek -, épp arra elegendőek még egy sikerszakmában is, hogy ennyi idős korára becsörtethet egy bankba, és felvehet a kis megtakarítására egy rahedli kölcsönt, ami szerencsétlen esetben tönkre is teszi pár éven belül. Nem, ez csak az alapfelállás nálunk. A fogyasztói társadalom velejárója az értékrend-erózió, ami a sarki jégsapkák olvadását megszégyenítően zajlik épp. A portyázó elsőre ruhát néz, slusszkulcsot, órát, telefont, aztán esetleg az embert, persze nem mindenki, de a nagy átlag igen. Csakhogy ebben a rendszerben, ahol szinte semmi sincs kifizetve csak hitelezve, épp ezek a „nemszámító" dolgok.

Lelket csak lélekkel lehet gyógyítani

Azonban, aki már egyszer, vagy többször jól megégette magát, és mondjuk félig-meddig megölték a lelkét, a maradékot félti. Nem egyszer láttunk olyat, hogy az addig harmonikus pár egyik tagja szinte napok alatt metamorfózison ment keresztül, előjött az addig jól eldugdosott valódi énje, és azt, akit előző nap még teljes erőből halmozott álszeretetével, most szinte szemmel ölné legszívesebben. A háttérben szinte kizárólag az anyagi világban való lehetetlen érvényesülés, a félrenevelés és nemtörődömség általi értékrendvesztés, a tulajdonlásvágy elharapózása, tehát a rendszer hibái állnak.

Aki a boldogságát és életútját alárendeli ezeknek a mostoha elvárásoknak, annak életmenetelét csalódások fogják kísérni, és lefelé görbülő, időelőtti ráncosodás. Döbbenet az, hogy amikor rákérdezünk az épp házasságukat bejelentő párokra, hogy miért is döntöttek pár hónapos ismeretség után az intézményesített együttélés mellett, szinte sosem halljuk azt: hát azért, mert imádjuk egymást! Dehogyis, a két fő ok: jön a baba, és kell a hitel, amit csak így kaphatnak meg. Szinte garantált a válás rövid időn belül. Nonszensz, hisz még a legjobban összepasszolódott párokat is felőrlik ezek a terhek, nemhogy azokat, akik még alig tudnak a másikról valamit. Elédenkednek a friss "szerelem" kertjében, és amikor a legokosabbnak kellene lenniük, akkor a legbutábbak. Félretéve azokat a súlyos gondokat, hogy egy vagy több gyermek csonka családban nő fel, illetve az anyagi civakodás évekre visszaveti őket a társadalmi ranglétrán való előrejutásban, a legnagyobb sérülés a lelküket éri, amit persze onnantól mindenki előtt takargatnak. Büszkeségből vagy fájdalomból, szinte teljesen mindegy. Ha tönkremegy az ember bármely szerve, az ha nem is könnyen, de pótolható. Lélekdonor azonban nincs a piacon, sőt, egyik multinál sem csapható a kosárba, a tb sem tud biztosítani. Azt mindenkinek saját magának kell felismernie, hogy lelket csak lélekkel lehet gyógyítani, ahhoz pedig minden esetben tartozik egy test, jó esetben emberi, hacsak nem akarunk szellemekkel társalogni. Akkor viszont előbb-utóbb ismét csak a pszichodokinál kötünk ki.

Minden kornak megvoltak a rákfenéi, mi legalábbis nem ismerünk olyan időszakot az emberiség történetében, amikor megvalósult volna a földi paradicsom. A mai tudásunkkal és általános intelligenciánkkal azonban óriási bűnöket követünk el mind önmagunkkal, mind fajunkkal, mind pedig életterünkkel szemben. Okosan vagyunk tudatlanok, felületesek és felelőtlenek. A felelősség az egyéné is, habár a gerjesztője a rendszer maga, de hát azt is emberek irányítják. Gyarlók egytől egyig. Reménysugár van, hisz talán épp a mostani gazdasági alapok megrendülése hozza majd el azt az állapotot, amikor újra kell tárgyalni létezésünk mikéntjeit, és azok, akik eddig csak öltek és romboltak, itt már nem fognak beleszólást kapni. Pozitívum az is, hogy nagyon sokan vannak már azok, akik átlátnak a szitán, és nem kérnek ebből a fajta szingliségből, melyet földanyánkkal szemben bevezettünk.

(Az írást először 2010.10.05 00:30 időponttal jelentettük meg).