Többször előfordult, hogy kicsit furcsán vették fele- és egészbarátaink az évek során, amikor bejelentettük, hogy Vad Fruttik koncertre indulunk. Főleg a fesztiválokon kaptunk a „hülyének nézésből", amikor sok minden mást is választhattunk volna. Nem vezetjük le a miérteket, így is bő lére fog eresztődni az egy tucat dal véleményezése. Az eddig kétkedőknek, ím, ezennel leírjuk, hogy tessék, itt van, csak tudni kell, miben mi rejlik. Amúgy meg tendencia, hogy az igazán jó zenekarok a harmadik csomagtól válnak magabiztossá. Így lett ez most is. Jó szórakozást, és le a sisakkal!

Limonádé

A kezdő dal fontosságának mikéntjeit nem részleteznénk. A Limonádé pont olyan, mint a címe, enyhén savanykás nosztalgia-etűd, könnyen karcos a'la Fruttik. Egy laza indítás, még a Coca-Cola előtti időkből. Marcellt sűrűn emlegetik az akkori nagy táncdalénekeseink kapcsán, vagy fordítva. A fénystopposok abból az időből indulnak, az irányt pedig be is mondják a refrénben, "elfogytak az érzelgős szavak". Már száguldunk is.

Lehetek én is

Nem lehetett másodiknak mással jönni, így kell ezt. A nyáron köztudatba került, feszes, kettőnégy alapra támaszkodó szerelemsüvöltést nem sokaknak kell bemutatnunk. A Nekem senkim sincsen szintű óriásrefrén fejbetelepülős, a téma pedig örök. A teremtő annyira nem lehet unfair, hogy mindenkinek legalább egyetlenegyet ne vezényelne. Ezt vegyük biztosra. Aki pedig nem jár-kel figyelmesen, könnyen elszalaszthatja azt, amiért igazán megéri megszületni, ez is tuti. A dal egyperces „bármi lehet" stílusú felvezetővel nyit, szépen kifokozva, aztán a világ tetejéről orkánerővel szétkürtölve jön a hívószó. Nagybetűs sláger. Konkrét lábdobbal és passzentos pergővel húz maga után, a basszus rockosan fémmalacos röfögése nyomatékosít mellettük okosan. A roncsolt gitárok, mint az ormon a szél, hasítanak fejünk mellett, Marcell éneklése pedig vitathatatlan. Itt térünk ki először és utoljára a hangzásra. Élményszámba megy. Mind a hangszerek maguk, mind pedig a hangszerelés és megszólalás nálunk maximum pontszámot kap.

Városlakó

A csúcsról a mélységbe érkezünk. A nagyvárosi urbanizáció kap kemény, fényutasok általi ítéletet. Két album és két dal után értek el oda, hogy magabiztosságuk teljes tudatában osszanak egy igazit. Az eszköz ehhez egy ponyvaregényesen szörfös nyitányú, zakatoló rockandroll. Pontosan az a tempó, amivel a „piszokul sok ember egy helyen lakik" élet is jár. Gyengébb idegzetűek és metropolisz-függők ne erőltessék.

Diszkós

Maradunk a városban. A téma az utcán hever. Meg az árokparton, vagy bárhol, ameddig egy járgány elszállhat. Buli utáni halál, mindennapi ügy. Aki sokat utazik éjszaka, nagy eséllyel futhat bele olyan helyzetekbe, amikről inkább sosem hallana. Talán nem személyes élmény alapján íródott a szöveg, de akik a fénnyel utaznak, számoljanak az út melletti elmúlás látványával. Szinte down-metál kezdés, majd hc-funk lüktetésbe csap a basszus és a pergő, a gitárok pedig agykéregig hatolnak. Zaklatott és szaggató, mint a téma maga. Dizsiből kiütve kerékkel indulóknak kötelező.

Boroskóla

Vissza a múltba, mégpedig az ezredforduló tájékára. A zenekar két tagja is idejárt felsőoktatásban részesülni, ezért vélhetően Szombathelyi kötődésű ez a laza és vidám remember song. Az előző két állomás zordságai után megkönnyebbülhetnek a finomabb lelkületűek is. A tőlük megszokott lüktető édesség, amelyből megtudhatjuk, hogy a kisvárosi középtempó mindenképp finomabb, mint a nagyvárosi száguldás.... Tovább.

Goa

Egyszerre két helyre érkezünk: egyszerre vagyunk a dél-kelet-ázsiai kultuszhelyen, és vélhetően a Balaton-felvidék valamely hegyi erdejében. Több zenei szeánszon vettünk mi magunk is részt a Bakonyban, melyek ezt a dalt megalapozhatták. Ez a szubkultúra a természet és a meditatív élmények összhangjáról szólt. Ezt elérni többféleképpen lehet, röpke 50 év törökülés egy lótusz alatt is megteszi, akinek nincs ennyi ideje, az megpróbálhat lélekből transzbatáncolódni. Mostanra azonban ezek az összejövetelek a többségnek a hallucinogén varázsszerek ünnepei, a zene meg csak a ráadás. Az igazi lényeg, a helyszín meg már nem is számít.

Bálban

Favoritunkhoz érkeztünk. A kárhozat turnébuszának down-rock balladája. Ha valaki felületesen szövegértelmez, annak is tiszta mondanivalót kínál. Aki elcsábul az anyagi világ mézeskalácsházában, az a pokolra jut. Mindannyian részt veszünk ebben a kötelező játékban, ha szó szerint vesszük az írást, nincs ártatlan ember. A mi olvasatunkban a szerző ars poeticáját hallhatjuk. A színpadot a lélek nagy részéért adják minimum: "...álmot kever kínnal, hízelgőn kínálja...". A pergő úgy sújt, mint a pokolbéli kovácsok kalapácsa, óriás üllőiken. A gitár hangja, akár az égő lelkek sírása, melyeknek tüzéből az örök rabság láncát kovácsolják mindörökkön-örökké. Teljesen mindegy, mi miatt veszünk el, érdekből, kíváncsiságból, snassz nemtudás-odafigyelés miatt, vagy mert elfogadjuk nemtörődöm módon, amit elénk tárnak. A vége ugyanaz: elégünk mind, de persze addig élvezzük nagyon.

Embergép

Maradunk a városban. Az Orwell-i utópiák napról-napra nyilvánvalóbban haladnak a megvalósulásuk felé. Rohannunk kell, mert felgyorsult az élet. Ennek megkerülhetetlen velejárója az emberi létezés főbb alappilléreinek megroggyanása. Közösségi érzés, empátia, tisztelet, ez csak pár azok közül, amiket manapság már nem is keresünk, esetleg csak szűk körben, igaz ott is romosodnak erősen. Az elértéktelenedést már felismerni sem kunszt, tenni ellene sokat nem lehet, de elfogadni bűn. Ezért kell, hogy legalább azok felemeljék a szavukat, akikre aránylag sokan odafigyelnek. Főleg akkor, ha ezt ilyen életerősen teszik. A fény le lett stoppolva, és talán örökre megjegyzi a helyet, ahol kénytelen volt maga előtt átengedni azt az energiát, ami ennek a dalnak az igazából árad. Valahol az ilyen végjátékok miatt éri meg csak a rockandroll, kipogóztatja a felgyülemlett frusztrációkat. Csodálkoznánk, ha az éterben sokszor elcsípnénk, pedig megérdemelné a dal is a széles ismertséget, illetve a jámbor nép is az arcbamászást.

Nem hiszek

Megállunk a tagadás nagy fájánál is. A cím önmagáért beszél, súlyos mondanivaló, súlyos középtempón. Ok és okozat összefoglalva, alig három percben. Másfél alatt megtudjuk miért, aztán pedig azt, miben nincs már meg a hit. Ez a lázadó himnusz vélhetően nemcsak, vagy nem kimondottan a vallásoknak lett célozva, hanem mindennek, ami történik mostanság. Felemelt fejjel, magabiztosan nyilatkoztatja ki az egyetemes nemtetszést. Semmiféle depresszív attitűd nem hatja át, dühös és dacos kiáltás felfelé, legyen az egy templom tornya, vagy parlamenti kupola, vagy akár a mennyei trónus. Mindenki bekaphatja! Szerintünk is.

Üvegszilánkkal

Ebben az erdőben áll az élet fája is. Pszichedellikus melankóliát terem. Nincs is azzal semmi baj, egy darker szerelmi vallomás, annál meg talán komolyabb dolog nincs is a mindenségben. Laza groove az alja, világűri a gitár, és örökre elkötelezett az ének. Ismét egy kiveszőfélben lévő valami. Az a pont, amikor a két egymásnak rendelt félember ráébred arra, hogy bizony isten lába hozzájuk ért legalábbis, és minden így van elrendelve, tehát az a pont egy másik élet kezdete. Amikor bárhol is vagy, akkor otthon vagy, mert vele vagy, és ő veled van. Amikor már csak ez számít, akkor jelentheted ki, hogy valóban élsz. Ez messze túlmutat az egyszerű, elillanó fellángolásokon, amiket manapság óriási szerelemnek mernek nevezni, akkor is, ha csak két hónapig tartottak. Ha otthon vagy mindenhol, akkor akarsz ilyen ódákat írni.

Lehunyom a szemem

Az elmúlás emlékműve elé állva már nem is csodálkozunk a világba kiáltás tényén. "Ha tiszta szívvel nekilátok, hegyek omlanak, s születnek óceánok!". Depisnek induló, elmúlós balladából gitárral lélekmélyet szaggató felkérés az örök keringőre. Mindenekfelett, és mindenen át, akár.

Béke Presszó

Mint mindennek, ennek az útnak is a kocsma a vége. Igaz a múltban, ami épp most történik. Nem magyarázzuk. Első saccra minimum ötvenre tesszük az ugyanezen a néven, egyidőben működő műintézmények számát az országban. A nyolcvanas évek elejére tippeljük a tetőzést, amikorra az országos panelprogram már csúcsra járatódott, és sorban nyíltak a háztömbök aljában a gyógyszertárak, orvosi rendelők, fodrászatok, de főképp presszók. A keserédes nosztalgia mindig jól jön, hisz csak a szépre emlékezünk. A baj csak az, hogy még ma is szép számmal élnek az alumínium hamutartós, kockásabroszos jelenben sokan. Megálltunk sajnos...

A Fénystopposok nekünk ezennel végképp bebizonyították, hogy eddigi utazásuk jogossága kétségbevonhatatlan, a legjobb irányba haladnak, és saját Millenium Falcon-juk többé nem fagyhat le hipersebességbe lépés előtt, mivel innentől az az alapjáratuk. A motor egyenletes fordulatszámon repíti őket az időn és síkokon át. Megköszönjük, hogy ilyen szintű betekintést nyerhettünk utazásuk mélyére!