Mivel a Tragédia forgatásai gőzerővel zajlanak, kis híján zenei kíséret nélkül maradt az este, ám Unger Tünde varázslatosan csilingelő énekhangja megvédte a mundér becsületét.

Egy-egy élet-interjú alkalmával szinte magától adódik a kérdés: hogyan lett színésszé az előttünk álló művész. Sziszi 16 évesen, a poén kedvéért ment el egy meghallgatásra, és Cirano monológja olyan meggyőzőre sikerült, hogy a Palladium Színházi Műhely azonnal felfigyelt a kiskamaszra. Bár Szilárd jelentkezett a Színművészetire, s a második rostáig el is jutott, végül nem került be az éppen induló osztályba. A kérdésre, hogy hátrányt jelent-e számára a „papír" hiánya, ambivalens válasz érkezik: Sziszi számára egyáltalán nem jelent hátrányt, nem érez hiányosságot, ugyanakkor sokszor találkozik olyanokkal, akik számára a papír nagyonis sokat jelent.

Szilárd úgy látja, nem maradt le semmiről azzal, hogy nem intézményes keretek között sajátította el a mesterség fogásait, hiszen a Pinceszínházban és Atlantiszban eltöltött évek alatt rengeteget tanult, nem csak a színházról, az életről is.

Ráadásul az Atlantisz társulata volt a kapcsolódási pont Szombathellyel is. Dúró Győző hívására ugyanis a társulat szerepet vállalt a kétezres évek elején a Karneválszínházi produkcióban. Később már csak Szilárdot hívták játszani, s ő lassan megszokta a város lüktetését. Azt mondja, nem volt fájó a fővárostól való elszakadás, hiszen mire döntés elé került, addigra már egyáltalán nem érezte otthon magát Budapesten.

A számtalan színházi alakítás mellett Sziszinek van egy másik, szívmelengető szerepe: évek óta bohócdoktorként járja a kórházakat, hogy pár perc önfeledt szórakozást nyújtson a beteg a gyerekeknek.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a színház tempója, és a sok egyéb teendő mellett milyen családi életre futja erejéből. A háromgyermekes apuka meglepően őszintén mesélt arról, milyen fárasztó három kisgyerek igényeit kielégíteni úgy, hogy közben az ember ne fogyjon ki a türelemből, s mindemellett a házastársára is tudjon fordítani egy kevéske időt. Önmagára pedig a legkevesebb idő jut, vagy még inkább a legkevesebb sem. Nagyon bánja, hogy éppen ezért nincs ideje olvasni, igazi társasági/társulati életet élni.

A nagy igénybevétel ellenére azért kimondottan jól érzi magát Szombathelyen, azt mondja, nekik bejött a vidéki élet.

A beszélgetés zárása előtt Albert Zsófia Csonka Szilvia múlt heti játékát hívta ismét életre, a nézőknek is lehetőséget nyújtva ezzel arra, hogy ha van olyan kérdésük, amire eddig nem kaptak választ, ezt most bepótolhassák. Így tudtuk meg, hogy Szilárdnak nincsenek szerepálmai, csak azt szeretné, hogy a szerepek igazi kihívást jelentsenek számára, mert akkor igazán élvezetes a munka. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen volt Jeles Andrással dolgozni, azonnal hatalmas mosoly a válasz. Szilárd nagyra becsüli, hogy Jeles csaknem szabadkezet adott a színészeknek, ugyanakkor végig segítő szándékkal állt mellettük.

A kedélyes beszélgetés után Sziszi személyesen is megszólítható volt a bátrabb vendégek számára, s jó közéleti személyiséghez illően egy-két gyermekfejet is megsimogatott.