Az MMIK piros színházterme mellett erőteljesen hatott a monumentális, fehér színpadkép. Mintha magunk is a hajó utasai lettünk volna. Tisztaság, múltbéli események tisztázása, akár az esendőség leképeződése is lehetne. Nevezhetjük akár ennek is, vagy éppenséggel a kiúttalanságnak. Egy azonban bizonyos: dicséretet érdemel a precízen és alaposan megkonstruált díszlet, hiszen nem csak a színpadi mélységet, de a magasságot is tökéletesen alkalmazta. A szereplők három szint között mozogtak, érzékeltetve ezzel akár az események, történések súlyát. A fénytechnikával megoldott jelenetváltások a szemünk előtt zajlottak, a színészek egy része olykor a színpad egyik felében játszott, a másik fele várakozott, míg újra rá nem vetődtek a fények. Jellemző volt tehát a szinte folytonos jelenlét a színpadon.

A Castel Felice fedélzete

Négy nő és négy férfi életén keresztül szemlélhettük az adott kor sajátosságait, tehát nem túlzás, ha azt mondjuk: társadalomrajz, sőt, társadalomkritika, ami elénk tárult. Egy letűnt (?) kor - a világháború - utóhatásinak, rezdüléseinek, az utána következő rendszer „tisztogatásának" lehettünk szem- és fültanúi. Ha leszűkítjük a kört, beszélhetünk akár drámáról is, mégpedig emberi drámáról, sorosokról, melyekből kiderül, ki állt a politika oldalán, és ki esett annak áldozatául. Ebből is látható, hogy a Castel Felice nem valamiféle szerelmi dráma, szó sincs róla, bár ennek ellenére már az első percekben megjelenik a gyengéd, romantikus szál. A fő mozgatóerő a homállyal és titkokkal megspékelt krimi. Mindezek mellé párosul a jó szereposztás, a sok esetben humoros jelenetek hangulata, a titokzatosság - hiszen valójában nem tudjuk, történt, történik-e gyilkosság vagy sem - akár a régmúltban, akár a jelenben, a hajón. Sem az író, sem pedig a rendező nem könnyíti meg a néző dolgát, sok mindent ráhagynak, nem egyértelműsítenek fontos tényeket. Mint ahogy a végén sem tudjuk meg, mi is történik valójában a "szemüvegessel", (Szombathy Gyula alakítja), aki talán épp szemüvege elveszítésének köszönheti tragédiáját.

Szombathy Gyula

Egyesével ismerjük meg a szereplőket, a darab elején néhány villanást kapunk jellemükből, amelyek a darab végére helyenként kibontakoznak. A kedves, idős házaspár (Csomós Mari és Bálint András) nem tudni miért nem fér meg egymással, örökös ellentét, kedves civódás jellemzi az együtt, de mégis külön-külön (le)élt életüket. Gyakorta az ő jelenlétük hozza meg a felcsillanó humort, melyből az első felvonásra jóval több jutott. A kissé butácska „szőkenő" típust Marjai Virág jeleníti meg - tegyük hozzá, tökéletesen -, aki saját álomvilágában élve, soha nem a lényegre koncentrálva éli életét. Nem véletlenül hangzik fel többször is a darab során az ő szerepét tekintve a strichelés, melyből nem nehéz következtetni jellemére. Ugyanakkor vele szemben mégsem a rossz előítéletek érvényesülnek, nem úgy, mint a férfi szerepében felbukkanó Szervét Tibornál, aki önmagát fényképészként mutatja be az ismerkedés estéje során, ám kiderül, az elmúlt években nem ez volt a fő tevékenysége. A hajó egyik utasa (Kováts Adél) ráismer, mint korábbi „államvédelmisre", aki jelen volt férje letartóztatásánál, s valószínűleg meggyilkolásánál is. A férfi múltja azonban mindvégig titokzatos marad, nem tudni, vajon ténylegesen ő e a tizenhárom évvel ezelőtti gyilkosság elkövetője. A bizalom azonban megrendül, félve élik életüket az utasok. Rádöbbennek, az ember nem tudja maga mögött hagyni múltját, sőt mi több, egymás múltjának részeseivé válnak, ami aztán az ellentétek kiéleződéséhez vezet. Ebből a bizalmatlanságból fakad a darab során kibontakozni látszó szerelem be nem teljesülése is. A kezdetben zárkózott tanárnő (Szávai Viktória) enged a kétes múltú férfi csábításának, majd a titok leleplezése után úgy húzódik vissza kedvesétől, mint egy félős csiga a házába.

A darab jellegzetességeként meg kell említenünk, hogy egyetlen szereplő neve sem hangzik el, hiszen valójában nincs is nevük. Márton András is „csak" vándorként jelenik meg, mint a legellentmondásosabb szereplő. A darab végét jelző fordulat döbbenti rá a nézőt arra, hogy a kedves, beszédes, mindig barátságos külső mögött valaki más lakozik, valami egészen más van. Ez akár igaz lehet a darab egészét tekintve is, de ezt már döntse el a kedves néző...