Terheléses tesztelés – A Beat Dis portalanított a moziban
Képgaléria megtekintése2010.12.28. - 20:50 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Az egyik szemünk sír, a másik csak értetlenül pislog megint. Elkönyveltünk előre pár dolgot természetesen a hétfői koncert kapcsán, ezért nem azon bosszankodunk, hogy miért csak ennyien voltunk, hanem, hogy miért is írhattuk be a főkönyvbe előre ezeket a fixumokat. A legfontosabb és mindenekelőtti jóslatunk - miszerint a zenekar odateszi magát keményen -, volt a fő érv arra, hogy nekivágjunk a jéghideg éjnek.
Talán nincs is rosszabb annál, mint túl korán, illetve fényárban úszó koncertterembe érkezni, pláne ha az kong az ürességtől háromnegyed tízkor, amikorra azt kalibráltuk, hogy lehet már lecsúsztuk az előbanda kezdését. Gyors informálódás után megtudtuk, hogy fél tizenegyig mozi van, addig tehát síri csend, és utána jön még csak a soundcheck. Így is lett, villanyok le, hangcucc be, Beat Dis fel a színpadra, hangrobbantás, Karmapolis. Most el tudtak jönni, nem mint legutóbb, az alig két hónappal ezelőtti padlásos alkalomkor. Valamivel tizenegy óra után kezdett a vendégzenekar, amikorra már összeverődött vagy száz ember, és becsületükre legyen szólva, le is kötötték a figyelmet. Olyannyira, hogy táncba is sikerült vinniük sokakat, néhol lendületes, néhol melankolikus angolszász gitárzenéjükkel. Első nekifutásra megmaradó dallamok, precíz összjáték, ötletes számszerkezetek és magabiztos kiállás. Jó kis rock'n'roll. Az egyetlen hibapontot a Seven Nation Army-ért adjuk, mert ha már feldolgozták és eljátszották, ismeretlen csapatként nem ráadásként, hanem az elején kellett volna hatni vele. Egyébként megvettük Lipikéék zenéjét.
Aztán színpadra hömpölygött a Beat Dis legénység és leányság is, olyan éjfél előtt valamivel. Mióta utoljára láttuk őket - Soundclash 2009 -, a Strong Deformity-ből kisegítőként átjátszó Muzzo helyét Tompa Zoli vette át, természetesen gitárral a kézben. Már az oladi rézsűn is ipari présként szorították ki a szuszt belőlünk, és amiket hallottunk innen-onnan, előre vetítették, hogy az elmúlt egy évben még jobban kigyúrták a gitárosi felsőtestet. Még a koncert előtt beszélgettünk Gerivel - gitár - az új lemezről, ami jövőre fog megjelenni várhatóan, és firtató kérdésünkre elmondta, hogy gyors lesz. Szemöldökfelvonásunkra megvilágította, hogy persze csak abban az értelemben, hogy aktuális. Kivonulnak tavasszal vidéki idillbe, ripsz-ropsz megírják az albumot, és azon frissességében fel is veszik. A Proof Positive album kettőssége is azért ennyire feltűnő, mert a fele dalt télen, próbahelyen írták, a másik felét pedig verőfényes, tornácon madárcsicsergés közben. Szerintünk ez nem feltétlenül ártott meg így sem az albumnak, a koncerten pedig kimondottan ütöttek a váltások.
Kezdésükre a nézőszám a százötven fő körülire dagadt, ennyien voltunk szerencsések és ennyiünknek szakadt le az arca szépen és jól. Bekövetkezett az is, amit szintén borítékoltunk, hogy a zenekar keverőembere, Pepe ezúttal sem bánik kesztyűs kézzel a potikkal, különös tekintettel a masterre. Róla annyit kell tudni, hogy mindent megold, és csak annyira tolja meg a cuccot, amennyire lehet, de annyira mindig. Az előző napi reggae est kapcsán is azt gondoltuk néha, hogy ez egy kicsit sok, pláne, mikor a telifüst kávézó helyett a fagyos utcát választottuk füstölgésre. Kint ugyanis konkrétan ugyanúgy hatott a lábdob, mintha bent lennénk, és nem a nyitott ajtókon keresztül, hanem a falak szóltak egyszerűen. Egyik későn érkező jócimboránk szólt ránk a Beat Dis alatt, hogy menjünk ki az utcára, mert ilyet még nem hallottunk - rendesen rossz hangja van a háznak. Kimentünk, és kijelenthetjük, hogy a felújítók mégiscsak jó munkát végeztek. A rezgetés általi állapotfelmérés megtörtént, az épület áll a lábán, nincs az a földrengés, amely megingathatná ezekután.
Nos, ha ezt a hangerőt összeadjuk a zenekar középtempós, újraértelmezett ipari-triphop-hc-metál - és még ki tudja, mi mindent sorolhatnánk a szigorosztás mellé - egyórás sokkolásával, akkor minden modern felfogású, gitárszívű távolmaradott tudhatja, hogy ezt elbukta. A Beat Dis úgy keményedik, mint a legnemesebb gyémánt, szájtátva meredtünk a színpadra, hagyva receptorainkat teljes üzemmel befogadni. Csigi már-már hardcore énekesi mutatókkal bír, felszántja a színpadot a zúzósabb számoknál, márpedig az eddig nem annyira sulykoló darabokat is megedzették keményen. Pihentetésképp a színpadra érkezett valamelyik énekesnő is, és kicsit lesemlegesítették az agressziót valamelyik gyönyörű ódával, igaz Judy Jay is megmutatta újfent, hogy határtalan erejűek a hangszálai és tüdeje, illetve hihetetlen skálán mozog az ízlésvilága. A koncert végeztével kicsit tántorogtunk azért a hangerőtől. Tudjuk, hogy egy koncert minél hangosabb, annál jobb, de ezúttal szerintünk a kevesebb sokkal több lett volna.
Sajnáljuk, hogy a szombathelyi zenekarra csak ennyien voltak kíváncsiak saját terepükön, illetve ezt nem is értjük igazán. A Beat Dis letett már, és le is tesz annyit az asztalra, hogy ne ezt kapják. Egyetlen dolgot mindenképpen felvetünk, mégpedig épp aktuálisat. Pár nappal ezelőtt, majd ötezer ember közelharcolta be magát az Aréna Savariába, hogy meghallgasson pár olyan énekeskezdeményt, akik semmit nem tettek még le, mindösszesen hagyták maguk tv-s megmondók szája íze szerint vezetni. Énekelni minden ötödik ember tud, és minden huszadikból lehet "sztárt" csinálni, minden századik talán meg is érdemli, és minden ezredik talán erre született. Judy Jay például azonban csak egy van. Vagy mi vagyunk a hülyék.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
"Sajnáljuk, hogy a szombathelyi zenekarra csak ennyien voltak kíváncsiak saját terepükön, illetve ezt nem is értjük igazán. A Beat Dis letett már, és le is tesz annyit az asztalra, hogy ne ezt kapják. Egyetlen dolgot mindenképpen felvetünk, mégpedig épp aktuálisat. Pár nappal ezelőtt, majd ötezer ember közelharcolta be magát az Aréna Savariába, hogy meghallgasson pár olyan énekeskezdeményt, akik semmit nem tettek még le, mindösszesen hagyták maguk tv-s megmondók szája íze szerint vezetni. Énekelni minden ötödik ember tud, és minden huszadikból lehet "sztárt" csinálni, minden századik talán meg is érdemli, és minden ezredik talán erre született. Judy Jay például azonban csak egy van. Vagy mi vagyunk a hülyék."
a mega***osok, vagy fix faktorosok pedig valószínűleg bármelyik városban ekkora birka részt szakitottak volna ki a tv elől arra az estre..
a fellépőkre visszatérve, réteg zenéről beszélve a 150 fő (sajnos) szép látogató számnak számít manapság ( szerintem nem csak szombathelyen).
Gina ti meg jól eltűntetek de köszi.