Diszkótragédia – a rendezvények felénél nem adnak a biztonságra

2011.01.18. - 16:30 | Pintér Attila - Fotó: 168ora.hu

Diszkótragédia – a rendezvények felénél nem adnak a biztonságra

Nyolcszor annyi – tíz helyett nyolcvan-száz – biztonsági embernek kellett volna felügyelnie szakmai szabályok szerint azt a hétvégi, háromezer fős rendezvényt, ahol három fiatal életét vesztette a tömegben – nyilatkozta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Szervezetének elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A szakember szerint az országban nem egyedülállóak a most tragédiába torkollt rendezvény szabálytalanságai – állítja, hogy a rendezvények több mint felénél sértik meg a biztonsági szabályokat. A megoldást a szabályok szigorításában, a most nem kötelező érvényű szakmai ajánlások kötelezővé tételében látja a szakember.

Amíg nincsenek kötelező érvényű előírások, addig az érintettek az útvesztőkben próbálnak teret nyerni és kikerülni a már létező szabályokat - így reagált Német Ferenc arra a kérdésre, vajon hogyan fordulhatott elő, hogy háromezer vendég biztonságára tíz fős biztonsági szolgálat ügyelt a hétvégi budapesti rendezvényen. Elmondta: 2005-ben a vagyonvédelmi cégek kikerültek a kamara látköréből, azóta etikai eljárás sem folytathatnak ezekkel a vállalkozásokkal szemben. 

Tervezési hiányokat lát a kamara

A hétvégi diszkótragédiában láthatólag nem tervezték meg a rendezvény biztosítását , holott ennek kidolgozott szakmai szabályai vannak - tette hozzá a kamarai vezető. Példaként említette a tömegmozgatást: másként mozog egy száz fős tömeg a lépcsőházban, mint egy egyenes folyosón. Az egy méter széles ajtón 45-48 ember képes átmenni egy perc alatt; de ha az ajtó mögött egy szélesebb folyosó húzódik, ahol a kilépők feltorlódhatnak, a kijárat áteresztő képessége erősen csökken. Mindezt nem gondolták végig és nem szervezték meg a tragédia helyszínén a biztonsági emberek, akiket a kamara ráadásul nem is ismer el biztonsági szakembernek - hangzott a beszélgetésben.

Normál esetben, nagyobb rendezvényeknél szabály és a gyakorlat a biztonsági bejárás - ette hozzá a szakember. Ennek során a létesítmény tulajdonosa, a program szervezői, a biztonsági cég, esetleg a fellépők biztonsági főnöke bejárja a helyiségeket, a terepet, megtervezik a lehetséges kockázatokat. A biztonsági személyzetnek pedig nem az a feladata, hogy "a részegeket megpofozza", hanem tömeget kezel, életet véd, ha arra szükség van. 


Nyolcszor annyi biztonsági ember kellett volna

Német Ferenc elmondta: a szakmai előírások szerint - lévén szó többszintes épületről - szintenként lett volna szükség biztonságiakra a hétvégi rendezvény helyszínén. A beléptetést csoportnak kell végeznie az ilyen helyeken, a belső terekben három fős csoportoknak kellett volna ügyelni a sérültek vagy rosszul lévők tömegből való kiemelésére. Egy ilyen nagy, háromezer fős rendezvénynél az ismert tíz helyett legalább nyolcvan-száz fős biztonsági csapatra lett volna szükség - érvelt a kamarai elnök.

Kinek a felelőssége, hogy a háromszáz főre "hitelesített" szórakozóhelyre háromezer személyt engedhettek be? - kérdezte a Közbeszéd.

A felelősök keresésénél a pénz útját kell követni; amerre áramlik a pénz, arrafelé a felelősség is. Hiszen aki ebből a tevékenységből hasznot húz, azé a felelősség - állította az interjúban Német Ferenc. "A tulajdonos megpróbál bérbe adni, és elfelejti, hogy neki ott van felelőssége. Az elmúlt időszakban liberalizálták ezeket a szabályozásokat, és sajnos, emberi életek árán fogjuk észrevenni, hogy rossz volt az irány" - érvelt a szakember.

A rendezvények több mint fele szabálytalan

Nem példa nélküliek a budapesti szórakozóhelyen most tragédiával végződött szabálytalanságok - állította kérdésre válaszolva a kamarai elnök. "Művelődési házak, sportcsarnokok, kultúrintézmények állnak üresen, ezért örülnek, ha ki tudják adni azokat. Azzal sajnos nem foglalkoznak, hogy aki oda érkezik,mit fog csinálni. Nem tudják, hogy rendelkeznek felelősséggel. Aki pedig oda viszi a rendezvényt, az sincs tisztában vele, hogy micsoda felelősséget vesz a nyakába, amikor több ezer embert odacsődít". Ez a sajnálatos helyzet országszerte a rendezvények többségénél, több mint a felénél - szögezte le szakmai véleményét Német Ferenc, aki úgy látja: ma a profit sok esetben előbbre való, mint az emberi élet biztonsága vagy méltósága.

A jogi kiskapuk bezárására volna szükség - a kamarai vezető szerint azonban a meglévő szakmai ajánlások ma nem kötelező érvényűek a vállalkozásokra nézve, amelyek így jobbára nem is sietnek betartani azokat, helyette a profitra törekszenek. Most viszont - tette hozzá - úgy látja, eltérően az előző kormányoktól, van döntéshozói akarat a változtatásra, aminek elsősorban a rendcsinálás szándékában kell megnyilvánulnia - ha ez megvan, utána már működik a gépezet - nyilatkozta Német Ferenc a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. 

Tekintse meg a beszélgetést
megosztom a twitter-en megosztom a facebook-on megosztom a delicious-on megosztom a startlapon megosztom a google+-on NyomtatásKüldés e-mailbenAz oldal tetejére Forrás: Duna TV sajtóanyag

Új hozzászólás