Nagyon sok olvasata van ennek a darabnak, és magában a szövegben is van egy olyan mondat, hogy „Nem az idő halad, mi változunk.". Mitől érvényes 2011-ben is a Tragédia?

Jordán Tamás: Régen, amikor azt mondták nekem, hogy Az ember tragédiájának a főszereplője a nép, akkor ezt egy nagy hülyeségnek tartottam. Azóta eltelt egy kis idő, a Merlinben is foglalkoztunk vele, ott is előadtuk, s most mélyen vallom, hogy a főszereplő valóban a nép. Sajnos le kell vonni azt a konzekvenciát - Lucifer szövegével ellentétben -, hogy az ember nem változik. Négy és fél évezred telik el a történet szerint, és az emberi alaptulajdonságok jottányit sem változnak. Olyat, ami igazán a mának szól, többet is tudok mondani: érvényes a homousion és a homoiusion - egy „i" miatt mennek csatában. Szerintem ezt napjainkban is így éljük meg. Érvényes a londoni színben az, hogy mindenki csak törtet, és a saját javát akarja; érvényes Athénból az a tanulság, hogy nincsen demokrácia például.

Nem tartanak attól, hogy a mozgóképek fölébe kerekednek a színészi játéknak?

Jordán Tamás: De tartunk tőle, ez a veszély fennáll.

Mertz Tibor: Én vagyok olyan pökhendi, hogy azt mondom: nem, nem áll fenn. Éppen azért, mert mi változhatunk, a film nem.

Csonka Szilvia: Bízva bízunk.

Jordán Tamás: Tele van ici-pici szerepekkel a Tragédia. Néhány szerep csak 2-3 sor. Ha elképzelünk egy hagyományos Tragédia előadást, akkor rengeteg ember szerepel benne. Ilyen körülmények között van szerep, ami nem él meg, nem érvényesül. A mi adaptációnkban pedig van egy óriási közeli kép, és máris hihetetlenül erőssé válik az epizódszerep és maga a jelenet is.

A közös kérdezz-felelek után Jordán Tamással váltottunk néhány szót a darabbal kapcsolatban:

A sajtótájékoztatón direktor úr azt mondta, hogy olyan színház született, amilyet megálmodott. Valóban semmiben nem kellett megalkudni azért, hogy a színház így jöjjön létre?

Nem véletlenül hívtam már a tervek alapján, az építkezés kezdetén Csodapalotának, mert a tervekből azt olvastam ki, hogy ez egy nagyon jó színház lesz, ami minden igényt kielégít. Most, hogy már benne vagyunk, ezt az - akkor még - prognózist már jelen időben mondhatom. Olyan a színház lett, amilyet én is, és mindannyian kívántunk!

Megnehezítette a Tragédia munkálatait a költözködés, az átállás?

Nehéz volt, de mi ezt tudtuk előre. Pontosan el volt tervezve, hogy mikor mi történjen. Ezt nagyjából tudtuk is tartani. Önfegyelem kellett sokszor, hogy elviseljük azokat a mostoha körülményeket, amik az építkezés befejező szakaszában voltak.

A kilencvenes években a Merlin Színházban is színpadra állította a Tragédiát, hasonló technikai keretek között. Egy újrarendezés esetében valamiféle hiányérzet az, ami a felújítást motiválja? Mennyire lehet újat mondani ugyanarról a darabról, ugyanannak a személynek?

A kilencvenes években nekem volt egy Skoda 100-asom, most meg van egy Nissanom. Ezzel azt akarom mondani, hogy a technika, ami az előadást segíti, hihetetlen sokat változott. Mindaz, amit a film, a videó ma tud, inspirál arra, hogy az audióvizualitás eszközeivel a darabot „maivá" tegyem, meghagyva rajta a klasszikus „bőrt" is.

Lucifert vendégművész alakítja, az a Mertz Tibor, aki azon a bizonyos Merlines előadáson is. Az ő személye ennyire meghatározó volt abban a produkcióban? Nincs a Weöres Sándor Színház társulatában hozzá mérhető Lucifer?

Nagyon kötődöm ahhoz az élményhez, és akárcsak most, Tibor kiváló motorja volt az előadásnak.

Az évad meglehetősen színes lesz, minden előadást más rendező fog jegyezni. Ez kényszermegoldás, vagy koncepció, ami a későbbiekben is megmarad, azért, hogy újabb és újabb rendező dolgozzon a társulattal?

Én nem mondanám, hogy újabb és újabb rendező, mert most csatlakozik Keszég László és  Mohácsi János, de akik itt rendeztek eddig, és akik még csatlakoznak, azokat hosszabb távon gondolom, kvázi állandó „rendező-garnitúrának". Tehát Valló Péter, Béres Attila, Keszég László, Jeles András, Mohácsi János, Schlanger András és én. Idén tavasszal szeretnék csinálni két évre előre egy műsortervet velük egyeztetve, már szereposztással is.

A SEK színészképzése jelenleg szünetel. Mi lesz a képzés sorsa? Folytatódni fog?

Remélem, hogy igen. Most a szünet kényszerűségből is jött az átépítés idején, hiszen nem tudtuk volna megoldani egyszerűen a lokális problémákat. Remélem, hogy ősztől beindítunk egy újabb képzést.

Az Évát alakító Csonka Szilviát is a főpróba után kérdeztük:

A sok-sok értelmezés közül hozzánk az áll legközelebb, mely szerint a Tragédiában nem az Úr és Lucifer, hanem sokkal inkább Éva és Lucifer harca jelenik meg. Hogyan lehet annyifélének lenni, ahány módon megjelenik Éva? Volt esetleg kedvenced, amelyiket a legkönnyebben, vagy a legszívesebben formáltál meg?

Nagyon szeretem mindegyiket. Próbálok mindegyikben más nőtípust ábrázolni. Nem tudom, melyik a kedvencem, mert annyira sok időm nincs gondolkodni. Mindegyik valamiért fontos nekem, és közel áll hozzám, mindegyik én vagyok valahol. Ez volt a lényeg, hogy megtalálni ezt a valaholt.

A munka kezdete előtt mit jelentett számodra a darab?

Én nagyon megijedtem. El kell, hogy mondjam, amikor ez kötelező olvasmány volt, nem olvastam el. Érettebb fejjel több alkalommal is nekifutottam, de nem sikerült, most viszont Dúró Győző átdolgozása egészen közel tudta hozni hozzám a darabot.

Szabó Győzővel lassan összeszokott páros lesztek. Jól tudtok együtt dolgozni? Megszoktátok egymást?

Én azt hiszem, hogy igen. A megszokás az mondjuk nem, mert ez csak a második alkalom, de egészen jól tudunk egymásra hangolódni.

Éva a legtöbb jelenetben az erős, a háttérből támaszt nyújtó nő típusát képviseli. Sokszor épp ő készteti Ádámot eszmélésre. Bizonyos szempontból a Liliom Julikája is ez a típus. Te magad is ilyen támogató, hátteret adó nő vagy?

Azt hiszem igen. Igen.

Én úgy látom, hogy a Weöres Sándor Színház egyik vezető színésznője vagy, miközben a társulat még ma is elég képlékenynek tűnik. Te már megtaláltad a helyed?

Én nagyon jól érzem magam, és annak meg végképp örülök, hogyha így gondolják a nézők, mert én nagyon szeretek itt lenni. Nagyon jó lehetőségeket kapok arra, hogy megmutassam magam. Tényleg közhelynek tűnik, de most már van egy olyan csapat, akikkel abszolút számíthatunk egymásra. Ez azt jelenti, hogy ha én kiteszem a lábam a színházból, és érzik rajtam, hogy valami nem stimmel, akkor felhívnak, hogy „figyelj, hagyd a francba, ne foglalkozz vele". Van egy olyan támogató erő, ami energiát ad, hogy továbbmenjél. Én ezt nagyon szeretem.

A darab recenziója a mai premier után lesz lapunkban olvasható!