Amikor szárnyal a lélek – Janza Kata és Dolhai Attila az MMIK-ban

Képgaléria megtekintése2011.01.24. - 18:00 | vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Január 23-án, vasárnap egy szívmelengető Musical Show-n vehettünk részt az MMIK-ban. A kissé rutintalan, remegő kezű konferansziét látva alig volt időnk "megijedni", mert rögvest a színpadon termett a hazai musicalélet két nagyágyúja: Janza Kata és Dolhai Attila. A Rudolf című musical 'A holnap hídja' című duettje méltó kezdése volt e felemelő estének, és tökéletes bevezető dal annak, aki nem igazán jártas ebben a világban – bár véleményünk szerint a jelenlévők legalább 90%-a kívülről fújta a darabokat.

Aki egyszer belekóstol...

„Mindketten vén rókák vagyunk Attilával, de amikor megláttam, mennyien vagyunk, elkezdett remegni a térdem. És te mennyire vagy laza, Attila?" Így indította Janza Kata a teltházas eseményt, megadva ezzel az estet mindvégig belengő és egyre csak erősödő humor és jó kedv alapját. De még mielőtt túlságosan belemélyednénk a dolgokba, tartozunk egy vallomással: nem vagyunk kimondottan musicalre járók, valahogy ezzel a műfajjal sikeresen elkerültük egymást. Eddig. Nem is értettük, miért vannak a nők annyira oda Dolhai Attiláért. Eddig. Vagy, hogy miért nézi például az egyik barátnőnk folyton Janza Katát az Elisabethben.

A két hihetetlenül közvetlen fellépő színpadra lépésekor azonban minden világossá vált számunkra: magával ragadott a musical világa, még akkor is, ha sajnos ezen az estén nélkülöznünk kellett a díszleteket, a kosztümöket és a jó fényeket. Sőt, sokszor még a megfelelő hangosítást is. Két embert láttunk a színpadon, akik amellett, hogy kiváló színészi kvalitásokkal rendelkeznek, tökéletes énekesek is. Ekkor tűnt fel és szúrt szemet a hatalmas kontraszt a mai közkedvelt karaoke-show-k, azaz hivatalos nevükön tehetségkutató műsorok, és a jóval kisebb figyelemben részesülő, sokkal szűkebb, ámde ezerszer összetartóbb rétegnek szóló musical világa közt. Kontrasztos és felháborító, hogy ebben az országban a legtöbbször olyan „tehetségek" kapnak nyilvánosságot, akik elbújhatnak e szívvel-lélekkel éneklő, teljes átéléssel játszó művészek mögött.

Öröm az ürömben viszont, hogy azok, akik egyszer belekóstoltak a musical világába, többé nem hajlandók más „étekre" áttérni, és ezzel elég sokan vannak így. Ha musicalről van szó, olyan nincs, hogy félig szeretem és félig nem. Kizárólag olyan létezik, hogy nem ismerem/nem szeretem, vagy imádom. A rajongók mindegyike az utóbbi kategóriába tartozik, és ezért van az, hogy e műfaj közönsége összetartó, egymást kedvelő és támogató, együtt szórakozni tudó és akaró műkedvelőkből áll, az egy helyre tartozás szívmelengető érzése mellett persze. Úgy gondoljuk, a lényeg is ez: tartozni valahová. Akkor, amikor a körülöttünk morajló világban annyi komor esemény történik, a hovatartozás egyre fontosabbá válik. Vasárnap este egy olyan közösségbe csöppentünk bele, akiknek nagy része feltehetően nem ismerte egymást, de a kapocs, a rajongás tárgya - musical - és alanya - Janza Kata, Dolhai Attila - egyazon volt. Így lett a közönségből közösség.

„Nekünk az a legnagyobb élmény, ha eregethetjük a hangunkat!"

Az este első részében musicalslágereket hallhattunk. Janza Kata elmondta, hogy készítettek kívánságlistát, ezzel is érzékeltetve azt, hogy fontos nekik a rajongók véleménye. Ezen a listán mindig az elsők közt szerepel az Elisabeth és a Jekyll és Hyde című darab. Az utóbbi musicalből a Férfi kell című számot, majd az Elisabeth-ből a Nem én lennék című dalt adta elő Kata, és mindkettőt hatalmas taps fogadta. A felcsendülő dalok közt frappáns átvezetőket és kisebb kulisszatitkokat osztottak meg velünk, amik megmosolyogtatták az amúgy is jó kedélyű közönséget. Dolhai Attila például elárulta, hogy nekik, musicalszínészeknek az a legnagyobb élmény, ha kiereszthetik hangjukat. Ezt bizonyítandó pedig, eregetett rendesen a Rudolf Hétköznapi hősében, vagy épp a Hair című musical egyik legnépszerűbb slágerének magyar adaptációjában, a Nevem: Bergerben.

Egy nemvárt meglepetésvendéggel is kedveskedtek a rajongóknak, ugyanis elhozták magukkal a veszprémi Pannon Várszínház immáron 10. éve oszlopos tagját, Zayzon Csabát. Csaba szintén kitett magáért, először két duettben (Attilával a Ma nagyot nőtt az árnyék, míg Katával a Hogy ha kell egy tánc című dalt adták elő, mindkettőt az Elisabeth-ből, és mindkettőt fergeteges sikerrel), majd pedig egyedül állt színpadra és a Valahol Európában című musicalből énekelte, hogy Nézz rám!. A közönség ránézett, és ahogy kellett, tapsolt lelkesen. Kata és Attila tolmácsolásában még felcsendültek ismert dallamok a Párizsi Notre-Dame-ból, a Rebekából, a Fame-ből, valamint az Aladdinból is, majd a rövid szünetet követően új irányt vett a show: átnyergeltünk a populárisabb zene világába.

A második rész jóval lazább, kommerszebb érzetet keltett, mint az első. Kicsit elfelejtettük a musicalt, és a régi-új slágerek felé vettük az irányt. Bár van átfedés a két műfaj között, nekünk mégis furcsának hatott ez a váltás: mintha két külön koncertet láttunk volna. Míg az első az olimpiai győztes sprint volt, addig a második a levezető tiszteletkör a győzelem után. Ebben a tiszteletkörben Attila megszólaltatta többek közt Leonard Cohen Hallelujáját - hozzátesszük, hátborzongatóan jól! -, közösen énekelte a közönséggel az Edda Álmodtam egy világot magamnak című opuszát, majd Katával közösen nosztalgiáztak egy kicsit, és az ABBA, valamint a Neoton Família dalai segítségével nyomták 220 felett, holnap hajnalig. Kata Happy New Year-je kevésbé illett a képbe, viszont meglepő, hogy a Cserháti feldolgozások mennyire jól passzolnak karakteréhez és a hangjához.

A show aztán némiképp visszakanyarodott a kosztümös darabok világába: felidézték a Szentivánéji álmot, és végül operettel búcsúztak. Egy kis pihenőt követően ismét előbukkant a két énekes, és kitartóan állták a rajongók ostromát: autogramot osztottak, fotózkodtak és készségesen válaszoltak minden kérdésre. Teljes mértékben visszafogott, kedves, humoros, szimpatikus embereket ismerhettünk meg, de a színpadi viselkedést látva igazából nem is számítottunk másra. Az, hogy az előadás végén beszélgethettünk velük, csak hab volt a tortán. Az igazi ajándék az estére - ahogy Kata mondta -, az volt, hogy szárnyalt a lélek. És, hogy miért olvadoznak nők ezrei Dolhai Attilától, vagy miért szeretik annyira Janza Katát? Nos, ez maradjon a musicalrajongók titka.