Napra sütött szívek - Holdvilágos - A Napra zenekar új albuma

2011.02.17. - 19:50 | Büki László 'Harlequin'

Napra sütött szívek - Holdvilágos - A Napra zenekar új albuma

Régen ragadt be ennyire korong zenemasinánkban, mint a Napra Holdvilágos című új albuma. Both Mikiről már oda-vissza leírtuk, mekkora gitárprímás, ezért ezt a kontextust most hanyagoltuk is, ellenben ízekre szedtük a hordozót, amit az utóbbi idők legprímá(sa)bb zenei evangéliumaként aposztrofáltunk, többszöri meghallgatása után!

"A lábunk is megáll rá
És csak a szárnyunk suhog már
Igazán fagyos sötétség
Csak a farkasvonyítás a miénk"

A rockzenébe oltott népzene csak ritkán köt olyan "katartikus" házasságot, mint a Napra zenekar esetében. Hallottuk már a magyar népdalkincs gyöngyszemeit elektrósítva, bohócbandák által slágerlistákra térítve, és még sorolhatnánk. "Ha te tudnád, amit én...?" Kommersz, műanyag tálkába kilöttyintett zenei örökségünket szívószállal hörpölték fel korunk titánjai, és trendivé mixelték négyszögjel-agyú zenei hókuszpókok. Ha viszont mindezt más szemüvegen keresztül nézzük, akár azt is mondhatnánk: ezek a könnyed próbálkozások közel hozták az átlagos zenefogyasztóhoz a népzenét, "popularizálták", értelmezhetővé tették, és résnyire kinyitották az ajtót a mívesebb, lélekmélyt megérintő, értékhordozó alkotások előtt. Olyanok előtt, mint amilyen a Napráé is.

A Napra zenéje nem ősgyökér népzene, sokkal inkább zsigeri, "népzeneies" folk & roll, bődületes gitár- és hegedűvirgákkal, kristálytisztán "sipító" énekhanggal (Krámli Kinga), belágyítva harmonika- és cimbalomkísérettel. Az eredmény pedig olyan nemes ötvözet, melyben a népzenei alázat és hagyománytisztelet pacsizik a rockzene extravaganciájával. 

A zenekar saját szerzeményekkel pakolja tele amúgy sem csekély népzenei kincsünk cifra ládikáját, s tán az sem véletlen, hogy olyan autentikus etnohéroszok keresik Both Miklósék társaságát, mint Balogh Kálmán cimbalmos, vagy épp Pál István "Szalonna" prímás.


Ha eddig nem csillant fel a T. Olvasó szeme, semmi baj, meleg szívvel ajánljuk további figyelmébe az alábbi sorokat, vagy az épp terítéken levő celebgyökerek szólóalbumát. 

No de lássuk, milyen lóra esküszik jelen sorok írója, nehogy a végén kiderüljön róla, hogy igazából az a patás nem is bátor, csak vakmerő...

Az album küllemre ízlésesen sallangmentes, mondhatni Naprás, kék-fekete ornamentika övezi a zenekar tagjait a booklet-ben, nyoma sincs csiricsáré cafrangnak, designer-túlkapásnak. A belbecs pedig ennél is egyértelműbb: olyan hullámvasútra ültet, melyen az ugrálásra, táncra késztető virtuóz csúcsokról 5 g-vel zuhanunk hitelesen megélt vagy megélhető érzelmi mélységekbe.

A nyitó nóta szélviharként söpri ki a negédes szerelmi búcsúvallomásokba süppedő lelkekből a pátoszos romantikát, s üt acélosan racionálisat a szakítás szikrázó üllőjén (Szerettelek sok ideig). Klasszikusan pörgős Napra-dal, helyre szerelemmúlatás, kancsónyi veresborral.

A zenekart ismerők és szeretők első - meglepett - fejfelkapása a második dallal köszönt be: a Tulipános török zenei alapokat ötvöző, reggae- és rapbetétekkel operáló ugrós, balladisztikus szöveggel felruházva. Rádióbarát, szűcskrisztiános ("sütöm a szívedet meg..."), s ettől akár a zenekartól stílusidegennek is titulálhatnánk, pedig nem. Telitalálat!

Sas Ferenc érzelmi élete már rákarcolódott az első Napra-albumra is, most hódítását örökíti meg a velejében gitár-hegedű traccspartira épülő, lányosházakba bekéretőző dallam. Ferencünk betér, kikér, a lyány pedig penderül kifele, ahogy a zene is kipenderíti hallgatóját székéből. Zseniális megoldás gitárral, ahogy Ferenc a házba lépve "beköszön" és "felesel a naccságosasszonnyal", mintha egy mesebeli manó kérné ki a Vasorrú bábától Juliskát.

A költői szépségű, elmélyült líraiság a negyedik, Hang a hangból című dalnál markol elevent szívtájékon. A már-már pszichedéliába szédülő gitárjátékot fogva tartó, gyönyörű sorok kísérik.

„Húsból, vérből híd vezet,
Átnyúl az időtlen felett,
Kéz a kézben mennybe haladó,
Hang a hangból - mindent átható
Átkarmolnád a piros eget,
De csak tintakönnyek cseppje csepereg." 

Az Egy kis csárdás sovány két perce épp arra elég, hogy elengedje, kiszakítsa a hallgatót az előző dal keltette elégikus hangulatból, és átvezesse a Lackfi János versére jegyzett, Rég című "féktelen ódába".

S hogy ez a disszonancia kiteljesedjen, arról az album szerintünk csúcsdarabja, a Ballada gondoskodik. A gitárfutamok  arcon végiggördülő könnycseppekként szaggatják a szívszerelem sebeit, vájják örök barázdáit. Eddig csillagos ötös!

A Messze-maradó nevéhez méltóan marad el az előző dalok színvonalától, mintha beolvasztottak volna egy töltelékszámot az album kétharmadánál, hogy pótcselekvésre késztessék a hallgatót műélvezet közben (klikk a Következő gombra).

S ha mindez megtörtént, a leggyönyörűbb Napra-dal a jutalmunk, némi Gary Moore-utánérzettel, Erdőbe csalogató bánattal átitatva.

"Kérgek közt a fények,
Álmok szőtte lények,
Simogatnak befelé.

Múltként tovább álló,
Sorsom boronáló
Ölelésed elhagyott."

A lemezt záró Lassan húzzad és a bónuszdal, Csárdás és friss sokat már nem tesz hozzá, de nem is von le az utóbbi idők legegységesebb, legszínvonalasabb albumából. Konklúziót nem írunk, értelmetlen olyan anyag esetében, amely - korunk (könnyű)zenei termését látva - az "Alapművek" polc ritkásan sorjázó gyöngyszemei közé sorolódik. Ehelyett mindössze annyit mondunk: Napra magyar!

Új hozzászólás