A kormány új terve vasi politikusról kapta nevét

2011.03.02. - 00:15 | vaskarika.hu

A kormány új terve vasi politikusról kapta nevét

Gasztonyban már régóta tervezik szobor állítását a falu híres szülöttjéről, ám eddig anyagi forrás hiányában ezt nem sikerült megvalósítaniuk, így egyelőre sem emlékmű, sem utcanév nem árulkodik Széll Kálmán és Gasztony kapcsolatáról. A kormány új tervének névadója sok ponton kötődik régiónkhoz, ám kevés emléket találhatunk róla. A nyugatmagyar.hu írása.

A kormány kedden ismertette az államadósság csökkentését célzó Széll Kálmán Tervet Budapesten.

A terv névadója, Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a történelmi alapok és a fejlődés egységében gondolkodott.

Széll Kálmán úgy vélte: ˝Tisztán pénzügyi rendszabályokkal állami pénzügyeink megjavítását nem lehet eszközölni. Közéletünk minden ágazatára kiható gyökeres intézkedésekre, közgazdasági, az ország anyagi erejének fejlesztésére irányuló rendszerszabályokra is feltétlen szükség van. Az anyagi jólét és fejlődés érdekei finom szálakkal vonják be az egész állami organizmust.˝ 

A kormány új tervének névadója életútjában sok ponton kötődik megyénkhez, mégis kevés emléket találhatunk róla.

˝Egyelőre sem emlékmű, sem utcanév nem árulkodik Széll Kálmán és Gasztony kapcsolatáról˝

1843. június 8-án született a Vas megyei Gasztonyban, nemesi hagyományaira és 1848-as szerepére büszke családban.

- Településünkön már régóta tervezzük szobor állítását a falu híres szülöttjéről, ám eddig anyagi forrás hiányában ezt nem sikerült megvalósítanunk. Így egyelőre sajnos sem emlékmű, sem utcanév nem árulkodik Széll Kálmán és Gasztony kapcsolatáról - fogalmazott a nyugatmagyar.hu-nak Kóczán István polgármester.

Széll Kálmán a tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte, majd Szombathelyen folytatta a premontreieknél. A budapesti egyetem jogi karát 1863-ba végezte el, majd két évvel később jogi doktori címet szerzett.

˝A rátóti kastélyban tavaly avattunk emléktáblát a tiszteletére˝

Széll Kálmán pályáját 1867-ben a Vas megyei Rátóton kezdte, mint szolgabíró. Tette ezt felesége, Vörösmarty Ilona (a költő lánya) gyámapjának, Deák Ferencnek az ösztönzésére.

- A rátóti kastély most is viseli egykori tulajdonosa, Széll Kálmán nevét. Az épület mellett megemlékezést tartottunk róla a miniszterelnökké választásának 110. évfordulóján. Utcanév nem őrzi emlékét, ám a kastélyban tavaly emléktáblát avattunk a tiszteletére - mondta portálunknak Málics Ferenc polgármester.

A cikk itt folytatódik!

Széll Kálmán a Wikipédián!

Új hozzászólás