Egyszerűen Pygmalion - A Weöres Sándor Színház premierje
Képgaléria megtekintése2011.03.12. - 20:50 | Tóth Csilla - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Valljuk be, Shaw témája mára kicsit megkopott, nem igazán mond újat a gondolat, hogy „mind egyformák vagyunk, mindegy honnan származunk; mind egyformán érzünk, mindegy hány diplománk van, vagy milyen körülmények determinálnak bennünket". Második premierjét tartotta szombaton este hét órától a Csodapalota. G. B. Shaw darabja a Márkus Emília teremben került bemutatásra. A viszonylag kis tér, a játszók és nézők közelsége otthonossá hangolta a még kissé „új szagú” helyiséget.
A darab próbái során Keszég László - az előadás rendezője - és Jordán Tamás is gyakran hangsúlyozta, hogy Szombathelyen nem a My Fair Ladyt készülnek színpadra állítani, hanem A(!) Pygmaliont. Joggal merülhetett fel hát a gondolat, hogy talán azért ilyen fontos ezt hangsúlyozni, mert a nagysikerű musical (My Fair Lady) némileg könnyített verziója Shaw darabjának, a Weöres Sándor Színház alkotói pedig ettől a fajta „könnyűségtől" kívánták magukat távol tartani. Mindezt végiggondolva azzal az elvárással ültünk be a nézőtérre, mely szerint tartalmas, néha talán vállunkra súlyokat is aggató estében lesz részünk. Sajnos nem ez történt. Sőt, lényegében nem történt semmi. Valljuk be, Shaw témája mára kicsit megkopott, nem igazán mond újat a gondolat, hogy „mind egyformák vagyunk, mindegy honnan származunk; mind egyformán érzünk, mindegy hány diplománk van, vagy milyen körülmények determinálnak bennünket". Ezért aztán a színészeknek is nehézséget okoz bármi újat, megrendítőt produkálni. Először jelentkezett bennünk hiányérzet Csonka Szilvia játékát figyelve. A kiváló drámai erőket megmozgatni képes színésznő ezúttal nagyrészt hangerővel operált. Bár annak örültünk, hogy a kelleténél jobban nem játszott rá Eliza tájszólására, azonban az, hogy harsánysággal igyekezett fokozni „bumfordiságát, nem elegendő. Vigasztaló, hogy később a „civilizálódott" Doolittle kisasszony már olyan volt, amilyet Csonka Szilviától megszoktunk.
A színészek dolgát nehezítette, hogy a valódi történések csupán narrátori szövegként kerültek elbeszélésre. A jelenetek között szerepéből kilépő Csonka Szilvi speaker módjára mesélte el, mi történt egy bizonyos időtartam alatt Elizával, illetve tanítójával, Higgins professzorral. Mivel ezek a történések nem kerültek megjelenítésre, a színészeknek - elsősorban Trokán Péternek - nem volt lehetőségük a jellemfejlődésre. Ezért Higgins professzor az első perctől az utolsóig undok és teljesen érzelemmentes maradt - leszámítva persze kisfiús hisztériáit. Nyilvánvalóan rendezői koncepció, hogy a neves tudós egy fokkal sem különb az utcán felnőtt virágáruslánynál, de a téma ilyen leegyszerűsítése következtében Higginsnek igen sok rétege veszik el. Így többek között elhalványul az a szál, melyben mester és tanítványa közt egyre szorosabb viszony alakul ki, netán szerelemre lobbannak egymás iránt. Félreértés ne essék, nem a habkönnyű romantikát hiányoltuk, hanem azt a fejlődést, amit minden valamirevaló drámai figura megkövetel.
Bajomi Nagy György Pickering ezredese mindvégig bárgyú és modoros. Nem igazán hittük el neki, hogy valóban szívén viseli Eliza sorsát, még akkor sem, ha igyekezett megvédeni őt Higgins támadásaitól.
Az előadás színfoltja Szerémi Zoltán. Alfred Doolittle egyszerűsége igazán jól áll neki, nem viszi túlzásba a bárdolatlanságot, mégis egyértelművé teszi, miféle defektusai vannak figurájának. Hálás feladat az övé, de meg is szolgálja a tapsot.
A díszlet és a jelmez koncepciója kissé eklektikus. Az Árvai György által tervezett, a gazdagságot sugalló márvány terekhez (melyek minden bizonnyal az eredeti Pygmalion márványszobrára akarnak utalni) nem igazán passzol az olcsó irodai berendezés, vagy a szétnyitható fém kerti szék. Az előadás kezdetén azonban szépen átgondolt teret hoz létre a tervező. A metróállomás előtere ugyanaz a márványt imitáló építmény, mint Higgins lakása, de London metróhálózatának térképe praktikusan választja le a felesleges helyszíneket. A kosztümök terén is láttunk némi ellentmondást. Az utolsó jelenetekben Csonka Szilvia barna nyári ruhája olyan, mintha saját civil öltözetében jelenne meg. Az összes többi jelmez azonban valóban jelmezszerű, még akkor is, ha a hétköznapiságot hivatottak idézni.
Az előadás összességében nem rossz, csak éppen színtelen. Nem jártunk be völgyeket és magaslatokat, nem láttunk igazi drámát, vagy rekeszizmokat hasító komédiát. Egyszerűen csak eltöltöttünk két és fél órát.
Henry Higgins, a fonetika megszállott tanára kiemel a „gödörből" egy utcai virágáruslányt, és fogadást köt barátjával és amatőr nyelvészkollégájával, Pickering ezredessel, hogy fél év alatt hercegnőt farag a csatornatöltelékből. A tanítás eredményeképpen a „csatornatöltelék" szépen fejlődik, trágár szókincse, alpári stílusa néhány hónap alatt lekopik róla, és helyén előbukkan egy sehova sem tartozó, társadalmi környezetéből kiszakított, semmihez sem értő teremtmény, aki régi életét már nem vállalhatja, új életének folytatásához pedig nem rendelkezik kellő anyagi háttérrel.
A szerző ugyan vígjátéki technikával bonyolítja a történetet, témájában azonban összetett kérdéseket feszeget: mit jelent a kultúra valójában, kinek jár alanyi jogon és ki az, akinek lehetőségei végzetesen korlátozottak. Illetve: szerelem-e az az összetartozás, mely teremtő és teremtett lény között kialakul, és ha igen, jóra vezet-e a beteljesülése?
Bernard Shaw darabja alapvetően romantikus komédia, de a szerző iróniája, nem túl visszafogott társadalomkritikája és fanyar életszemlélete nem engedi, hogy hosszan megfeledkezzünk mese és valóság különbségéről. Az ókori mítosz Galateája boldog házasságot köt Pygmalionnal, alkotójával. A modern kor Elizája már nem hódol be olyan könnyen, mint hajdanvolt elődje.
A Pygmalion 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány filmszerű részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady c. musical szövegét, amelyből nagy sikerű zenés film is készült.
SZEREPLŐK:
HENRY HIGGINS nyelvész, a fonetika tanára / TROKÁN PÉTER
HIGGINSNÉ, az anyja / SÓLYOM KATI m.v.
PEARSNÉ, a házvezetőnője/ nagykövetné VLAHOVICS EDIT
FREDDY Eynsford-Hill / POPPRE ÁDÁM
EYNSFORDNÉ, az anyja /ANDAI KATI
CLARA, a húga / ALBERTI ZSÓFIA
PICKERING, nyugalmazott ezredes, amatőr nyelvész / BAJOMI NAGY GYÖRGY
ALFRED Doolittle, részeges kukás / SZERÉMI ZOLTÁN
LIZA, hivatalos nevén Eliza, a lánya, virágárus / CSONKA SZILVIA
Járókelő/ Nepommuck / HORVÁTH ÁKOS
Járókelő/ nagykövet / VASS SZILÁRD
Járókelő/ szobalány Higginsnénél / UNGER TÜNDE
Járókelő/ lakáj a követségi estélyen / taxisofőr / BORBÍRÓ ANDRÁS
Járókelő / lakáj a követségi estélyen / SCHMIDT RÓBERT
Járókelő / lakáj a követségi estélyen / PUSZTAI FANNI
KÖZREMŰKÖDNEK:
Díszlet: Árvai György
Jelmez: Szűcs Edit
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Zene: Zságer-Varga Ákos
Fény: Bányai Tamás
Ügyelő: Győrvári Eszter
Súgó: Jenei Ágnes
A rendező munkatársa: Pintér Krisztina
RENDEZŐ: Keszég László
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás