Különösen megsínylette ezeket az átmeneti évszázadokat a szőlészet és a borászat, amelyről jól tudjuk a békés időszakokat kedveli, s a stabil gazdasági, politikai viszonyok, a kiszámíthatóság különösen fontos a szőlőültetvények gondozásában. A belháborúk, seregek és népek vándorlása nem kedvezett az európai szőlőhegyeknek, nem véletlen, hogy a bortermelés az egész kontinensen jelentősen visszaesett.

Azt a nézetet, amely szerint a korabeli Európában szinte teljesen felszámolódott a szőlészet, azonban nem fogadhatjuk el. Ezt arra alapozhatjuk, hogy a kor emberének bor iránti igénye nem sokat csökkenhetett, tehát fogyasztási igénye mindenképp megmaradt.

A VI. században a kolostorok száma gyors növekedésnek indult, s a kolostorok mellett majdnem mindig megtalálhatók voltak a szőlőskertek is. A bencések regulájában, amely épp ebből az időszakból származik, leírják, hogy egy szerzetes a napi munka függvényében mennyi bort fogyaszthat, igaz csak vízzel higítva. A „sötét középkor" kifejezés mindenesetre sokban sántít, hisz a műveltséget, kultúrát átmentő egyházi létesítmények, a később nagyhatalommá váló Frank birodalom magas szintű kultúrája bizonyítja, nem általánosíthatunk ebben a kérdésben - írja a nyugatmagyar.hu.

A 9-10. században meginduló újabb külső támadások, a népvándorlás újabb hullámai megint sokkolják Európát. A pusztításokat teljes részletességgel leíró krónikákból jól látható, hogy a gyújtogató, fosztogató kalandozók egyik fő zsákmánya, a rengeteg értékes holmi között a kolostorok pincéjében tárolt bor, amely úgy tűnik, komoly mennyiségben volt jelen.

Legszebb példája ennek, a magyarok egyik portyája a mai Svájc területén található Sankt Gallen kolostora ellen. A kolostort feldúló magyarok első útja a pincébe vezetett, s féktelen ivászat vette kezdetét, s a teljes borkészlet elveszett. A normann pusztításról olvasva pedig az is kiderül számunkra, hogy a korabeli éghajlati viszonyok miatt a mai Hollandia, Belgium, Anglia és Írország is alkalmas volt szőlőtermesztésre. A viking-normann nép igencsak szerethette a bort, mert felfedező útjaikra vittek magukkal szőlővesszőket, azt remélve, az új földeken majd termelhetnek a kedvelt növényből. Az észak-amerikai partok mentén, ahova első európaiként eljutottak, valószínűleg ők ültethettek először szőlőt, a mai Kanada, USA keleti partjainál, amit egyes források szerint sokáig Vinlandnak (Borország) neveztek.

Érdekesség továbbá az a fontos tény is - ami az európai borkultúrát a későbbiekben meghatározta - a római alapokon megmaradó, és tovább élő borászat erős keleti hatásokkal találkozott, mivel a keletről ideérkező, egyébként borkedvelő és azt készítő népek új szőlőfajtákat, új technológiákat hoztak be, és terjesztették el azokat. Gondoljunk csak az ősi magyar szőlőfajtákra, amelyek a honfoglalással kerültek be a Kárpát-medencébe, és mai napig néhány létezik közülük. (Leányka, Királyleányka, Hárslevelű, Juhfark, Ezerjó...stb.)

A teljes cikk itt olvasható!