A színház: az élet veleje – Jordán Tamással beszélgetett Fűzfa Balázs

2011.03.30. - 19:00 | Rozán Eszter - Fotók: vaskarika.hu

A színház: az élet veleje – Jordán Tamással beszélgetett Fűzfa Balázs

Színházba járni jó, mert a színpad elvarázsol, egy távoli világba repít, ahol a hétköznapokat magunk mögött tudhatjuk, vagy éppen ellenkezőleg, a leghétköznapibb szituációba csöppenthetünk, ami azonban mégis valahogy egy kicsit más, mint a valóság. A szombathelyi Weöres Sándor Színház sikertörténetet könyvelhet el magának, mert programjai iránt az érdeklődés töretlen. Dr. Fűzfa Balázs a színház szerepéről, jövőjéről, illetve személyes terveiről beszélgetett a társulat igazgatójával, Jordán Tamással.

Dr. Fűzfa Balázs a tőle megszokott alapossággal készült a beszélgetésre, irodalomtörténészhez méltóan az irodalmi vonatkozásokat sem figyelmen kívül hagyva. Mottóul egy Weöres Sándor idézetet választott. A költő nemcsak a szombathelyi társulat névadója, hanem az élet dolgainak alapos megfigyelője, és olykor játékos módon interpretálója is. Az előadás ugyanis Az élet dolgai szabadegyetem keretein belül került megrendezésre, a TÁMOP „Tudásdepó-Expressz" támogatásával. Feltehetjük a kérdést, mi köze a színháznak az élet dolgaihoz. Nos, nagyon is sok, hiszen a színház nem más, mint az élet veleje. Itt sűrűsödik érzelem és gondolat.

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." írta Weöres Sándor. Ez a mottó a végtelen lehetőségek tárházát nyitja meg előttünk, akárcsak maga a színház.


Miért mennek az emberek színházba, ha úgyis tudják, hogy a főhős meghal a végén? - tette fel első kérdését Fűzfa Balázs a színházigazgatóhoz.

Jordán Tamás maga is egy kérdéssel válaszolt. Vajon miért nem mennek be az emberek az előadásokra, ha még csak nem is sejtik a darab végét? A színigazgató úgy gondolja, akik lelkesen látogatják a színházat, azért teszik, mert valami olyan pluszban részesülhetnek, amit a való életben nem kapnak meg. Nem csupán a kíváncsiság a vezérli a közönséget, hanem a vágy, hogy valami újat tudjanak meg a saját életükről. Ez nem véletlen, hiszen a különböző szituációk, problémák, élethelyzetek az életünkből tárnak föl egy-egy szeletet, a szereplők jellemén, cselekvésein keresztül magunkra ismerhetünk. Vagyis a darabok a mi életünkről mesélnek, és kimondanak olyan dolgokat, amiket nem is sejtettünk, vagy legalábbis nem tudtunk megfogalmazni. Jordán Tamás úgy gondolja, a színháznak hivatása, küldetése van, akárcsak neki magának. A színigazgató városunkba nem átutazóként jött, hanem megérkezett, és minden, ami ezelőtt történt, azt a célt szolgálta, hogy felkészüljön szombathelyi feladatára. A Merlin színház vezetése, a Nemzeti Színház igazgatása a Weöres Színházra készítette elő.

Nem kis fába vágta a fejszéjét, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes volt elkezdenie. A színház látogatottsága - 3200 bérletet sikerült eladniuk az idén - azt jelzi, hogy van igény városunkban a kultúrára. Jövőre 4000 bérletet szeretnének értékesíteni. Jordán Tamás nagyon fontosnak tartja, hogy a közönséget a színházi előadásokon kívül is meg lehessen szólítani, hogy találkozhassanak a színészekkel, megismerkedhessenek a kulisszatitkokkal. Ennek egyik példája a Profán szertartás, ami a templomok csendes, békés, áhítatos hangulatához hasonlóan lelki feltöltődést próbál nyújtani a résztvevőknek civil környezetben.

Az étteremben halk zene kíséretében, kávé és üdítő mellett beszélgetnek a vendégekkel. Jordán Tamás kifejtette, tisztában lévén életkorával, az előadások végén már nem hatja át az az eufória, mint fiatalabb éveiben, már nem szárnyal annyira az egekben. Inkább úgy érzi magát, mint egy mesterember, akit munkája elkészültével a megelégedettség hat át. Nincs számára pozitívabb visszajelzés, mint a közönség lelkes tapsa. Ugyanakkor sokat tanul a nézőktől, hiszen a puding próbája az evés, vagyis sokszor a színpadon derül ki a reakciók alapján, hogy egy-egy jelenet vagy mondat valóban humoros-e. Ha harsogó kacaj kíséri, akkor nincs baj.

A színház rendezvényeit többnyire teltház kíséri. Vajon mi a titka ennek a sikernek, mikor más helyszíneken hasonló programoknál kong a nézőtér az ürességtől? - hangzott el Fűzfa Balázs következő kérdése.

A válasz Jordán Tamás személyiségében rejlik, aki vallja, hogy nem szívességet tenni jött a városba, hanem azért, hogy tegye a dolgát. Az ő dolga pedig az, hogy jó színházat hozzon létre. Társulata tagjaitól sem vár el mást, csak azt, hogy tegyék, méghozzá jól tegyék, ami a dolguk. A többi pedig jön magától. Maga a színház, a hely varázsa az, ami vonzza az embereket. Fűzfa Balázs irodalomtanárként a színház jövője iránti aggodalmának adott hangot. Egy tervezet szerint ugyanis 2011. szeptemberétől az előrehozott szakiskolai képzésben megszűnik a magyar nyelv és irodalom mint tantárgy, helyette anyanyelvi kompetenciaterületet vezetnek be. Az irodalomtörténész veszélyben látja a színház jövőbeni szerepét, ugyanis felnőhet egy generáció, akinek fogalma sem lesz arról, hogy ki Petőfi Sándor vagy Móricz Zsigmond, így igényük sem lesz majd a színházra, vagy ha mégis elmerészkednek egy előadásra, nem értik majd szimbolikáját, rejtett utalásait. A Weöres Sándor Színház színpadi és színpadon kívüli programjaival sokat tesz azért, hogy ez ne legyen így. Az ember tragédiájára például rendszeresen érkeznek iskolai csoportok. A gyerekek csendben, figyelőn nézik végig az előadást, az általuk humorosnak ítélt jelenetekben mosoly jelenik meg az arcukon. Ők már az értő közönséghez tartoznak.

Színészhez és irodalmárhoz mi illene jobban, mint a játék. Fűzfa Balázs két rejtvénnyel is készült a mai előadásra. Elsőként egy képet vetített a vászonra. Jordán Tamásnak és persze a nézőknek is, azt kellett kitalálniuk, hogy mit ábrázol a kép. Az újonnan elkészült színházépület egy darabkáját láthattuk, aminek felismerésében a színész némi nehézségbe ütközött. A következő feladatnál azonban azonnal tudta a választ. Eleje, közepe, vége című verse jelent meg a kivetítőn, ami nem más, mint három elem negyedfokú ismétléses permutációja. A geodéta végzettségű Jordán kedveli a matematikát, így eljátszott a gondolattal, hogy mi van akkor, ha egy egyenest három részre oszt, és nevet is ad nekik, eleje, közepe, vége. Aztán ezeket is három részre osztja, így ezeknek is lesz eleje, közepe, vége, majd így tovább. És megszületett a 81 sorból, 342 szóból álló vers, melyet, ha felismerjük a logikáját, tanulás nélkül is könnyen elsajátíthatunk.  Egy részlet a versből:

„Eleje eleje eleje eleje
Eleje eleje eleje közepe
Eleje eleje eleje vége
Eleje eleje közepe eleje
Eleje eleje közepe közepe
Eleje eleje közepe vége
Eleje eleje vége eleje
Eleje eleje vége közepe
Eleje eleje vége vége"

Jordán Tamás előadásában életre keltek a sorok. Nem véletlenül jegyezte meg Fűzfa Balázs, hogy mennyit számít, ki és hogyan szavalja el a verset.


A két beszélgetőt ismerve nem maradhatott el a Nagy versmondás sem, ami először 2008 tavaszán került megrendezésre. A sorozat a 12 legszebb magyar vers megismertetését tűzte ki célul, az eredeti helyszíneken, lelkes fiatalok tolmácsolásában, Jordán Tamás vezényletével. A gyerekek nem csupán színleg szavalják a verseket, arcukon megrendülés tükröződik, látszik, hogy értik, és át is élik azt. Az igazgató azt tervezi, hogy a közeljövőben felkeresik irodalomórájukon az általános iskolák felsős diákjait és a középiskolák tanulóit, hogy elszavaltassák velük az abban az évben tanult verseket. Szeretnének rámutatni a verstanulás gyönyörűségére, beszélgetést, vitát provokálni versekről, hogy végső célként a gyerekek viszonyt alakíthassanak ki a költeményekkel. Fűzfa Balázs megerősítette ennek fontosságát, hiszen még vele is előfordult, hogy egy-egy verset rosszul hangsúlyozott. Példaként Petőfi Nemzeti dalának sorait hozta fel:

„Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak."

Megtudhattuk a társulat következő évadra tervezett színdarabjait is. Végül József Attila versekkel búcsúzott tőlünk a színész-igazgató.

Jordán Tamás azért jött Szombathelyre, hogy tegye a dolgát. Az eredményekből ítélve ezt kiválóan teszi.

Új hozzászólás