Titkos ablak Vas megyére – Fémkukac a szobrokon, elérte városunkat a radioaktív szennyezés

2011.04.01. - 19:25 | Vak Sakira

Titkos ablak Vas megyére – Fémkukac a szobrokon, elérte városunkat a radioaktív szennyezés

A napokban ért ide a fukushimai atomreaktor robbanásában keletkező radioaktív szennyezés, melynek a kutatók szerint semmilyen káros hatása nincs az emberi szervezetre. Ezt a tényt igazolták, valóban nincs ok az aggodalomra. Mindazonáltal arra nem tértek ki, hogy a már korábban is radioaktív sugárzásnak kitett különféle fémeknek, és ásványoknak, amik megélték Csernobilt, Hirosimát, és Nagaszakit, ez az apró csepp volt az utolsó a pohárban.

Reggel különös látvány tárulhatott a járókelők szeme elé, amely ugyan nem esett látószögükbe egyből, kis figyelemmel azonban tetten érhető: a nagytemplommal szemben „ülő" Szily János szobor arcát furcsa, pattanásszerű képződmények lepték el. A nem éppen pubertáskorú szobor keléseit látva a kiérkező szakértők egy „a aena cisi vermis" nevű radioaktivitásra burjánzó fúziójelenséget állapítottak meg, mely fémkukacot jelent.


Ilyenkor lényegében egy hólyagosodás lép fel - nem igazi fémkukacok marják a szobrot -, és ez a jelenség csak egy bizonyos dózisintervallumban megy végbe a fémben, meghatározott idő alatt, akár a lassú tűzön párolásnál. Mindenesetre a látvány megdöbbentő, és ha nem a Sugáregészségügyi Kutató Intézet ért volna ide előbb, hanem a Vatikán, akkor esélyes lett volna egy szombathelyi zarándokhely Szily pattanásaihoz. Hála Istennek a kelések kezelhetők, napi háromszor kell őket ecsetelni aloe verás benzinszármazékokkal.


Ami azonban még nagyobb meghökkenést keltett, az a Weöres Sándor szobor macskája volt. Bizonyára a sugárzás itt oly mértékűre nőtt, hogy a költő kedvenc állatának bronz-alapanyagát a fémkukac által keltett torzulások egy végletekig kutyára hasonlító állapotig gyűrték. Néha egészen elképesztő, mikre képes a természet. Ez az állapot a szobor fiatal kora, és anyaga miatt valószínűleg nem lesz restaurálható, a szobor alkotójához külön bejegyzésként jogi okokból - záros határidőn belül - Japánt is iktatni fogják.

Amit viszont több mint zavarbaejtő, a sugárszennyezés koncentrációja párszáz lépésre a Weöres Sándor szobortól tetőzött. A szemünk láttára fúrta ki magát az eddig csak elméletben létező, közel 2 és fél méter hosszú fémkukac, mely miután az Alma szobrot bekebelezte, féregmozgással a belváros felé vette az irányt, és jelenleg is a városban kószál. Valószínűleg az emberre is veszélyes, ezért csak indokolt esetben tartózkodjanak az utcán!

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Józsi 2011.04.05. - 08:36
Én mindig szívesen böngészem ezt az oldalt, mert nagyon jó. Ez a cikk azonban sajnos kevésbé tetszett. A cikk írójának nem kellene feltétlenül Szily Jánoson és a katolikus valláson élcelődnie, még akkor sem, ha - nyilvánvalóan - nem szereti. Sokan olvassuk katolikusok a Vaskarikát.
Vak Sakira 2011.04.05. - 10:15
Kedves Józsi, elnézést kérek, ha sértőnek hatott volna áprilisi tréfám, de úgy tűnik, nyilvánvaló keresztényellenességemnél már csak irodalom-, és mezőgazdaságellenességem nagyobb. :)
Bubee 2011.04.08. - 18:15
... és a helyesírásod minősége.
csak 2011.04.08. - 18:45
Nem sértő, csak ízléstelen.
BLH 2011.04.09. - 13:45
SEPI, nem sértő, CSAK ízléstelen...
makk 2011.04.11. - 10:33
Mindegy, mi a cikk lényege, a semmibe is belekötve kell szívózni, különben a nagyszájúnak nincs jó napja. Bizonyára sokan elmosolyodtak a képeken, ahogy én is, és ha nem is törtek ki hangos kacagásban, ahogy én sem, sehogy sem tartom ízléstelennek, pedig katolikus vagyok. Akit ez felháborít, ne netezzen. Ahol internet, ott pornó, homoszexualitás, gyilkosság. Hála a jó égnek, hogy itt csak néhány álpattanásról van szó, az is április elsején.
vidaotone 2011.04.11. - 22:53
Na de most komolyan, miért pont a megbocsájtásban hívők kérnek számon mindig mindent? Valaki ezt magyarázza már végre el nekem! Mindennel lehet viccelni, és kell is, elég satnyák úgyis a kilátásaink meg a helyzetünk. Pláne április elsején. Isten biztos hogy vicces figura, ez is azt bizonyítja, és ha tényleg mindent lát, akkor ezen jót mosolygott minimum. Mint ahogy én is... :)