Néha főz, néha játszik

Ebben a mostani, „első félidőben" minden kétséget kizáróan Szabó Győző került reflektorfénybe, aki, mint tudjuk, Budapesten is vállal televíziós szerepléseket, ezért mindig komoly egyeztetést igényel a szombathelyi fellépések és próbák megszervezése. Győző jelenleg az Ember Tragédiája Ádámja, és nem is vállal a fenti okok miatt egynél több szerepet. Elmondása szerint borzalmas lett volna, ha nem sikerül összeegyeztetni a szombathelyi munkát, mert nagyon szeret itt lenni. Jordán Tamás szerint „jól megy a szekér, jók a darabok, jó az új épület és a társulat is". Ezt Győző sem cáfolta, sőt: van, hogy esténként úgy dönt, főz a társulatnak, vagy - mivel hatalmas társasjáték-rajongó -, scrabble-lel ütik el az időt a próbák szüneteiben. Szenvedélye nemcsak a színjátszás tehát, hanem az egyéb játékok is, és talán ezért vált az egyik ügyeletes csapatépítővé a színházi berkekben.

Mi kíváncsiak voltunk, hogyan lett Szabó Győző olyan, amilyen, honnan jött, miket csinált eddig, hol tanult és dolgozott, hogyan kezdte a színészkedést, stb. A röpke egy óra alatt persze nem lehet egy ember egész életét elmesélni, de annyi azért kiderült: alapító tagja volt a Tilos az Á Performance (TÁP) színháznak, ahol közelebbről is megismerkedett az addig oly ismeretlen színjátszással, majd a Merklinben igazi profikkal  állhatott egy színpadra, köszönhetően annak, hogy Csányi János felfedezte. Itt barátságok szövődtek, és „hősünket" menthetetlenül beszippantotta a színjátszás világa. Eközben a Képzőművészeti Egyetemre járt, és nappal a diákok, este pedig a sikeres színészek életét élte, és ezt a furcsa kettősséget nehezen kezelte. Aztán jöttek a kis szerepek a Katona József Színházban, és vele párhuzamosan a Valami Amerika a tv-ben, ami szintén egy furcsa kettősséget eredményezett...

Szabadidőmben polgárpukkasztok

Mint mondja, a katarzis a nézőtéren ritka. Sokat változott a színészet, a mai fiatalok már másként gondolkodnak, mint elődeik. Katarzis csak akkor jöhet létre, ha a színjátszók egytől egyig összedolgoznak, és egyben vannak. Ha csak egyetlen egy ember is van, aki nem olyan alázattal és hittel viszonyul a darabhoz, mint a többiek, akkor megtörik az egység. Katarzist létrehozni Győző szerint nehéz, de más is változott: felgyorsult a világ, ma már nem lehetne megcsinálni azt, amit anno a TÁP-ban, a Hajjajaj című darabban: A történet szerint ugyanis a főszereplő bejött a színpadra, egy hangos „hajjajaj!"-t elejtett, majd kiment. Társa pedig ott maradt a nézőkkel, és nem szólt. Semmit. Győzőék mérték az időt, és 20 percig senki nem szólt semmit, aztán elkezdődött a morajlás és a mozgolódás, majd 50 perc múlva ment ki az első néző a teremből. Egyet kell, hogy értsünk: ma már ilyen szintű polgárpukkasztást nem lehetne megcsinálni.

Győző egész életében, a civil létben is sokat játszik: van, hogy mikulásnak öltözve odamegy az utca emberéhez és az ajándékról érdeklődik, és van, hogy a metrón az ellenőr szerepébe bújik, aztán általában felismerik. Elmondása szerint ő egy igazi hobbista, mert azzal foglalkozik, amit igazán szeret, és erre nagyon büszke. Soha nem unná meg a színészetet, hiszen minden egyes előadás a következő cél felé lendíti. Szerencsés embernek mondhatja magát: biztos benne, hogy nem ábrándul ki soha a hivatásából. Elvonási tünetekkel küzd, ha 2 napig nem játszhat, és olyan nem fordulhat elő, hogy elfogynak a szerepálmok..

Sokat megtudtunk Szabó Győzőről, legfőképpen azt, hogy szereti, amit csinál és jól érzi magát a bőrében, de az idő rövidsége miatt nem eleget. Szívesen hallgattunk volna még szórakoztató történeteket az egyetemi évekről, vagy a színházról, és akár magánéletről is. De mivel ez csak az első félidő volt, és jövő héten újra összejön a Café Freiben Jordán Tamás és Szabó Győző Schlanger Andrással kiegészülve, bízunk benne, hogy még több érdekesség szem- és fültanúi lehetünk majd.