A szombati nap tartogatott egyet s mást az érdeklődőknek, de mint jó anglomán és beat-imádó, jelen sorok szerzője azért indult el otthonról a november végi hidegben, hogy annak rendje és módja szerint meghallgassa a Heaven Street Sevent. Ahogy szombat este, nyolc óra után beléptünk a Savaria Ifjúsági Centrum kapuján, még épphogy csak lézengtek a napi koncertélmény-betevőre várók.

Mantra Porno - stíluskavalkád, szexi énekesnővel

Mantra Porno

A kisszínpadon a Mantra Pornonak jutott az a hálátlan szerep, hogy a beszivárgó koncertlátogatót színpadközelbe csalja, s a télies zimankó által rákényszerített kabáttól megszabadítsa. Enyhén fogalmazunk azzal, hogy visszafogott lelkesedés jellemezzte a bulilátogatókat, és a ruhatári sorszámot is bőven kihúzhatták volna a hatos lottón, ugyanis lehettek vagy huszan, akik a bemelegítésnek ezt a fajtáját választották. Pedig bánhatja, aki lemaradt mantráékról. Remek triphopos, funkys, táncolható, igazi hangulatfokozó zene ez, egy nagyon jó hangú, szexi énekescsajjal. A váltások is megfelelő időközönként voltak ütemezve, s csúsztak a mozgásigényt csillapító, néhol ambientes, máskor smooth jazzes irányba. Ez a sokszínűség egyébként is jellemző a zenekarra, ugyanis saját honalpjukon is az olvasható, hogy "a zenészek különböző zenei hozzáállása és ízlése tovább fokozza a számok definiálhatatlanságát". Én mindenesetre a mai álmomat úgy definiálom, hogy de fini álom. Kellemes meglepetés volt a Mantra Porno, és az a néhány tinilány, aki magáévá tette a táncplacc minden négyzetméterét, gondoskodott róla, hogy ne legyen totálisan hangulattalan a koncert.

Közben "kinyitott" a nagyszínpad is, ahol vörös fényben "ázva" a Marionett ID rezegtette a húrokat, s rángatta vele együtt a Mantránál is kevesebb érdeklődő (kötél)idegeit. Hevenyészett statisztikát készítve a pult környékén és az aulában többen ejtőzhettek, mint ahányan a tatabányai bandát hallgatták. Az előzetes információk szerint "hardcore-nak túl dallamos, indie-nek nem elég jólfésült" ez a zene. "A zajos, torz gitárokat és az egyezős, tört ütemeket a melankolikus énektémák ellenpontozzák vagy egészítik ki - kibukott, elszállós atmoszféra születik ezek által".

Varga Zsuzsa és a Szuperfenekek - "ha csak ennyi a fény, akkor akár le is kapcsolhatjátok"

Varga Zsuzsa

Olyannyira (kibuktunk), hogy mindjárt nyúltunk is az első sör után, hiszen hörgős-hardcoreban lesz még részünk az este folyamán. Épphogy legördítettük a védőitalt, máris a nyakunkba kaptuk: tíz óra után igazi hangütközésnek lehettünk fültanúi. Az aulában a Superbutt dübörgött, a másik teremben pedig - igazi energiabombaként - Varga Zsuzsa és csapata bömböltette az elektro-popot.

Érzékenyebb lelkületünknek jobban megfelelt Varga Zsuzsa, így irány a kisszínpad, ahol már buliképes tömeg várta őt, nem meglepően főként lányok. Mint ismeretes, Zsuzsa annak idején a Vénusz nevű zenekarban indult, egy idő után azonban kiderült, hogy neki is van ízlése; azóta szólózik, egész tűrhetően. Feltehetőleg sok elektronikába öltött popzenét hallgat, LCD Soundsystemet, CSS-t például, csak hogy néhány zenekart említsünk; valami ilyesmivel próbálkozik ő is, ráadásul a basszerosa - ahogy szombaton kiderült -, egy csaj, ami máris egy szimpátia-pontot jelentett. A koncertet kiegészítették némi vizualitással is, de ez sem volt elég ahhoz, hogy időnként el ne fintorogjam magam: a hangfalak mellett állva néha bántóan szólt a dolog, ami talán fogható a hangosításra is. A kissé mostoha fényviszonyoknak egy frappáns riposztot bevivő (lásd a bekezdés címét) énekesnő olyan elánnal pörögte végig a műsorát, hogy szinte észre sem vettük: teljesen megtelt a terem, és jócskán akadtak csajok (és néhány srác is), akik átadták magukat az élménynek, és hatalmasat buliztak.

Az egyik leghelyesebb dolgot is itt láttuk: egy piros farmerba bújt leányzó észrevette a hasonló színben pompázó fiút, odament hozzá, rájöttek, mi bennük a közös, és táncra perdültek. Ha már a hatások szóba kerültek, az is biztos, hogy Zsuzsa szereti a Clasht: nem hiányozhatott a repertoárból a Rock the Casbah című klasszikus, egészen vicces videós kiegészítéssel.

A másik teremben zúzó Superbutt inkább fotós szempontból volt izgalmasabb - egyrészt a fotogén frontember miatt, másrészt a színpadi fények végre lefedték a színskála szélesebb spektrumát. A darálós, hardcore metál segítségével hatalmas feszültséget lehet kiüvölteni és kimozogni magunkból, amit jó gyakorlatként akár a multicégek HR-esei is bevezethetnének. Meghírdethetnék a saját "üzemi megasztárukat", így kiválthatnák a költséges csapatépítő tréningeket és rafting-túrákat, és elég lenne a kolléga kezébe mikrofont nyomni, némi fényt és füstöt az arcába, zúzós HC-alapokat rakni alá, aztán jöhet a feszoldó üvöltés. Vörös András a Superbutt frontembere biztosan ismeri az ülőmunkával járó stressz elleni receptet - jogi végzettsége van - mert King-Kong módjára tarolta le földbedöngölős, zúzós metálzenével az aula hallgatóságát.

Superbutt

Heaven Street Seven - "Mozdulj, mozdulj, mintha élnél ember"

A HS7-re bizony várni kellett olyan fél 12-ig, hát mi vártunk, ahogy azt kell. Megjegyzendő, a küzdőtér nem volt tele, bőven volt lehetőség asszonytáncoltatásra, vagy éppen heves csókolózásra. A szombat esti setlistet az új lemez egyik nótájával indították, és kaptunk is még belőle, bár nem egy lemezbemutatónak lehettünk tanúi. Szép sorban jöttek a nagyobbnál nagyobb slágerek, így a Mozdulj, a Sajnálom, a Dél-Amerika, a ráadásban az Ez a szerelem, és még sorolhatnánk. Óriási darálás volt az elenyésző tömegben is, főleg, mikor felcsendült pl. a Mikor utoljára láttalak (jut eszembe, aki még nem látta az említett dal videóját, sürgősen pótolja az elmaradást: megtudhatja, milyen körülmények között lesz valakiből párizsi, és megnézheti, milyen lenne, ha Szűcs Krisztián helyett Németh Robi lenne a frontember). A HS7, ahogy azt a legutóbbi top ötös listánkban is megjegyeztük, egy rendkívül megbízható koncertzenekar. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy azért itt sem szólt minden tökéletesen: úgy látszik, ez a SIC egyik rákfenéje. Krisztián sűrűn kortyolgatott a poharából, amiben ránézésre vörösboros kóla lötyögött (egy darabig), ennek ellenére, vagy tán éppen ezért tud valamilyen faramuci módon mégis szimpatikus frontember lenni. Egy valamit azért többen hiányoltunk a koncertből: a ráadás a már törvényszerű minimum két szám helyett csupán egyből állt, így kimaradt az egyik legjobb Heveny nóta, a Tudom, hogy szeretsz titokban. Súlyos hiba! Természetesen sokáig nem tudunk haragudni a zenekarra, inkább lessük a koncertnaptárat, mikor lesz lehetőség egy ennél valamivel jobb és izgalmasabb bulira, kicsit hosszabban, több új dallal, hosszabb ráadással.

Heaven Street Seven

PornoSheriff - ideális háttérzene űr- és sarkkutatáshoz, valamint tárlatmegnyitóra

Zagar

Közben átsasoltunk a már jóideje beálló, és a HS7 koncert végére váró PornoSheriffre. Talán a legjobban erre a koncertre voltam kíváncsi (a Szerk.), mivel előzetesen volt alkalmam meghallgtani weboldalukon a Sioux című dalukat, ami véleményem szerint egy roppant igényes, kifinomult munka. Ambientes, elszállós, "borozgatós" zenét prezentálnak, így kimondottan pikáns volt számomra, hogy Tommy PORN - aki a "megboldogult" Kutyahús nevű punkbanda basszistájaként egyik alapítója a PS-nek -, hogyan fog "aszimilálódni" ebben a projektben. Az eletronikus hangkeltő eszközökhöz társult még néhány effekt erejéig az elektromos gitár és a didgeridoo, a végig minimális fény és a vetített absztrakt képek. Csillapított hangulat, behunyt szemek, gondolatok szárnyalása - közönséget megosztó zene a PornoSheriffé. Az összes színpadi mozgás szinte ki is merült az egyes hangszerek időközönkénti beszállásával, minden egyebet a technika jéghideg, rezzenéstelen világa uralt. Mégis átmelegített és talán a fellépők közül - egyedüliként - elgondolkodtatott ez a zene. Jó lapot húztak vele a szervezők, mondhatnánk, hogy minőségi kuriózumot, ami a tombolás és hörgés után tökéletes átvezetés volt Zagarhoz.

Füstbevesző elektro-hipotézis

A szombati főműsorszám (HS7) után természetesen még volt mire várni, hát mi is beálltunk a sorba, és epekedve néztük, mire számíthatunk a Zságer Balázs vezette Žagar koncertjén. Amire egyértelműen nem, az a Wings of Love című darab: ha nincsenek underground dívák, nincsen Wings of Love sem, bármennyire is szeretné azt a kedves hallgató. Volt viszont Ligeti György, aki egymagában elvinné a showt, még úgy is, hogy nem minden dalban énekel, és még amellett is, hogy természetesen Balázs és a „kis Zságer" is igazi jelenség a színpadon. Ligeti, aki a The Puzzle nevű zenekarból lehet ismerős, olyan, mint a magyar Richard Ashcroft, vagy a magyar Liam Gallagher, kinek melyik tetszik jobban. A beállás alatt még napszemüveg nélkül, élesben már a rocksztár „imidzs" minden elemét felvonultatva lépett a mikrofon mögé. Aztán persze jött az elektro-orgia, melyért két dj, két gitáros és egy dobos volt a felelős. Ráadásul a Žagart még azok is szeretik, akik annyira nincsenek oda az elektronikáért, úgyhogy valószínűleg van valami titkos receptje, amivel ámulatba ejt és új dimenziókat tár fel, már ami néhány dal atmoszféráját illeti. Nem szeretnénk még egyszer megjegyezni, hogy a hangosítás nem volt a legjobb, egyszerűen csak tudomásul vettük, és a némileg megfogyatkozott közönség részeként jót bólogattunk és táncoltunk - bár a színpadot ellepő füst miatt sokszor szinte alig láttuk a zenészeket -, hogy aztán picit megfáradva feladjuk, és hazamenjünk.

Hogy mi minden történt még ezután, arról meséljen az olvasó, mert az újságíró kevésbé bírta cérnával és energiával. A cél, amit a SIC-nek a közeli majd távolabbi jövőre nézve ki kell tűznie, az a következő: oldja meg valahogy a hangosításban fellépő problémákat, mert ha már felvállalja a Soundclasht évről évre, akkor nem az ilyen apróságokra kéne emlékeznünk, hanem arra, de jót is buliztam a HS7-re tavaly novemberben. Mindezek mellett persze köszönjük a lehetőséget, jövünk legközelebb is!

Egy másik képgaléria - benne buborékfújás és számos közönségfotó