Van-e szándék? – Nyári programjairól tájékoztatott az AGORA

2011.05.07. - 00:45 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Van-e szándék? – Nyári programjairól tájékoztatott az AGORA

Szándék van, csak pénz nincs. No persze ez így nem lett kimondva a péntek délelőtti sajtótájékoztatón a Művészetek Házában, sőt sehogy sem lett. Azonban - mint ahogy az összes idei sajtóügyi ankéton ezzel a gonddal találkoztunk -, itt is az anyagi korlátok, sőt óriás gátak tartják távol tőlünk jókedvünk nyarának ezévi jóreményeit. Természetesen - ahogy minden másik intézmény és szerveződés is megoldotta, ahogy tudta a betáblázást -, az Agora Szombathelyi Turisztikai és Kulturális Központ is hozta a kötelezőt. Ami a körülményekhez képest nem rossz, csak sokkal kevesebb, mint amihez az utóbbi években szoktunk.

A pénz beszél

Mielőtt belekezdenénk a tematikus programfelsorolásba, illetve az Agora székházban történtek ismertetésébe, nem álljuk meg, hogy egy teljesen idevágó gondolattal ne ostorozzunk meg egy teljességgel felbőszítő tényt, pontosabban megnyilvánulást. Próbáljuk mondandónk ideológiai és politikai oldalaktól mentesen, tömören összefoglalni, lehet nem sikerül. Eltekintve most az ország anyagi és morális állapotától - hisz emberek vagyunk, sok mindent kibírunk, és hozzá is szoktunk a viszontagságokhoz -, a szerintünk vagdalkozó államapparátus meggondolatlanul, egyeztetések nélkül közölt média-ámokfutásától, és attól is, hogy szinte minden, a kultúrában vagy a közszférában dolgozó nyilatkozó szavaiban és gesztusában a félelmet látjuk a jövőtől, van, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az, hogy a forradalmi kormány racionalizálni akar, teljesen jogos, sőt szükségszerű, ezt mindenkinek be kell látnia. Az utóbbi húsz év hozományaként egy szinte teljesen áttétesen rákfenével fertőzött országban élünk, ideje lenne a gyógyulás útjára lépnünk. Na de! Az hogy olyan emberek, akik szinte az államadósságunk teljes összegének megfelelő vagyonnal rendelkeznek - ami azért a gondolaton továbbszaladva egyféle következtetést vonat le -, és gazdasági pozíciójuk miatt megmondói státuszba kerültek, több mint vérforraló.

Bizonyára sokan hallották, hogy a héten egyik plázakirályunk a Miskolci Egyetem egyik rendezvényén kapott szót. Nem idézzük szó szerint, a mondanivaló lényege körülbelül annyi, hogy szerinte túl sok a művész ebben az országban. Itt senki nem akar dolgozni, és lusta a nép, épp ezért ő egyenesen betiltaná azokban az oktatási intézményekben a művészettel foglalkozó szakokat, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai jellegű képzés. Nem vagyunk oktatási rendszer pártiak, sőt ellenkezőleg. Azt is tudjuk, hogy generációról generációra egyre "butábban" kerülnek ki a végzettek az iskolákból, és ez nem magyar specialitás, ez bolygószinten így van. Ráadásul a demográfiai mutatóinkkal ellentétesen működik például a tanárképzés, hisz soha ilyen kevés születés nem volt, és soha nem képeztek ki ennyi tanárt.


A kultúrát és a művészetet támadni, pláne az ő oldaláról azonban nem hogy nem etikus, hanem egyenesen gusztustalan. Opera Bál mindig lesz, a Metropolitan vagy a milanói Scala is fennmarad sokáig, tehát neki és a hasonszőrű felettünk állóknak megmaradnak a kulturális élményparkjaik, ahova halandó ember jó, ha egyszer az életében eljut. Mi itt a világtól elfeledve, a saját kultúránkból és kreativitásunkból tudunk táplálkozni, illetve azon keresztül fejlődni. Nem mondjuk, hogy nincs igazság abban, amit mondott, de ahogy mondta az magában hordozza azt, hogy neki is kellett volna egy kis kultúrát tanulnia, ha már nem sikerült azzal születnie. Ráadásul abban az országban, ahol per pillanat nincsenek munkahelyek még kilátásban sem, és ha van, akkor sem éri el a bérezés a szerény létezéshez járó összeg felét sem, ne a művészeken akarják elveretni a port. Itt mindenki rossz és hibás, csak azok nem, akik ilyenné tették az országot. Letiltják a közpénzeket, és átcsoportosíttatják oda, ahol az ő malmaik forognak, azt a keveset is, ami megmaradt. Mi ezek után azt kívánhatjuk csak, hogy a legatyásodott nép szokjon el az ő üvegpalotáikból, és azok üszkös romjai legyenek az utókor számára örök mementók. Minden nemzet a kultúrájában élt eddig is tovább, és nem a bevásárlóközpontjaiban. Lássuk hát, mi hogyan élünk tovább itt a következő pár hónapban!

Agora interaktív

Mint ahogy már azt megszoktuk, ez alkalommal sem csak szavakat kapott a megjelent sajtólegénység. A tájékoztatót Peltzer Géza és Horvát Meggie nyitotta meg, mégpedig új zenekaruk, a Sixters képviseletében, és ők is zárták le a végén. Több kurrens vendéggel is találkozhattunk, kik közül előre kiemelnénk Dés Lászlót, aki az internet segítségével mesélt aktuális közös dolgukról a városi kultúrcéggel. De erről lentebb, ha majd odaérünk a felsorolással.

Agora órák

Novák Edina köszöntője után Grünwald Stefánia igazgatónő vette át a szót, és jelentette be, hogy véget ért a száz százalékban pályázati pénzből megvalósult, a tanévhez kötődő Agora-órák projekt, amely sikeresnek és hasznosnak bizonyult. A tematikáról és magáról a kezdeményezésről nálunk is többször olvashatott, akit érdekelt a dolog. Nem került szóba az esetleges folytatás, de ahogy az állapotokat ismerjük, szinte kizártnak tartjuk ezt is.


Agora Fesztivál - május 13.

A két évet megért, főtéri könnyűzenei csúcstalálkozó helyett május 13-án pénteken, az MSH-ban kerül megrendezésre az esemény, melyről részletes információk épp a napokban kerültek ki portálunkra. A hazai kultúr-pop mezőny három erőssége érkezik jövő pénteken csápoltatni és táncoltatni, a Kispál és a Borztól a popikon poziciót Lovasi András miatt alanyi jogon megörökölt, sokak által kedvelt Kiscsillag - kiktől írásunk címét szerváltuk -, a mára megkerülhetetlenné vált és szerintünk egyik legjobb hazai koncertzenekar, a Vad Fruttik, és a Kaukázust nálunk már rég feledésbe merültető Magashegyi Underground, az ország egyik legszimpibb énekesnőjével, Bocskor Bíborkával a frontban. Az estet helyi erők nyitják és zárják, a kőszegi Shanti Ska Tones a nyitóbanda a színpadon, míg az aftert a Cuba Café dj-pultjában egy kotnyeles szombathelyi lemezelő perezentálja.

Quadrille Európai Táncfesztivál - május 20.

A Maribori kezdeményezésre Guinness rekordkísérletnek indult, 2005 óta létező, Közép- és Kelet-Európa városaiban egyidőben történő szinkrontánc hagyománnyá vált. Az érettségizőknek szóló program minden évben csak bővül, amin kicsit sem csodálkozhatunk, hisz nagyon látványos ahogy több százan táncolnak a főtéren, színes ernyőkkel és pólókban egy adott koreográfiára. A 2011. május 20-i Quadrille-bemutató kizárólagos magyarországi helyszíne Szombathely, az előzetes felmérések alapján mintegy 600 szombathelyi diákkal.

A szlovéniai központ 2011-ben 50 000 táncosra számít körülbelül 50 európai városban.  A Quadrille tánc pontosan 12.00 órakor indul Szombathelyen, a Fő téren.

Agora Városi Gyermeknapi Forgatag - május 29.

A negyedik éve megrendezett program ezúttal is a Történelmi Témapark falain belülre van tervezve - esőhelyszín az Agora Savaria Mozi -, és borítékolhatóan ismét óriási élményt nyújt majd a gyermekeknek és szüleiknek. Kiss Andrea, a Gyermekek Háza vezetője és munkatársai ismét kitettek magukért, színes és változatos programot sikerült összeállítaniuk, a részletekről később természetesen szintén beszámolunk.

Udvaros Dorottya - Dés László: Átutazó - május 30.

Az 1984-es album szinte egy kor-, kör-, és kórkép is az akkori valóságról, az átsiklott nyolcvanas évekről. A Dés - Bereményi szerzőpárostól az akkorra már tündöklő és ellenállhatatlan színésznőnek írt anyag huszonhat év távlatából is biztosan sokak érdeklődésére tart majd számot, a debütálás jól sikerült, mint ahogy azt az internetes kapcsolatban hallhattuk a zeneszerzőtől személyesen. A műsorban közreműködik Kulka János is, és a zenekar mellett természetesen a szerző, Dés László is hangszert ragad - többfélét is.


46. Savaria Nemzetközi Táncverseny - június 11.

Ha valami miatt ismerik városunk nevét szerte a világban, akkor az a Savaria Táncverseny, hisz nemcsak az ország legrangosabb táncsport eseménye, hanem a nemzetközi mezőnyben is a legnagyobbak közé tartozik. Illetve volt eddig, hisz - mint azt már napokkal ezelőtt hallhattuk -, az idén már ez is csak egynapos lesz. Nem fűzünk ehelyütt semmit ide, de ha aktuális lesz a dolog, biztosan utánajárunk részletesebben is a miérteknek. Az idei megmérettetés a Tíztánc Világkupa égisze alatt zajlik majd, a szervezők 25 páros indulását várják, melyből 14 ország már hivatalosan is jelezte részvételi szándékát, és a közeljövőben vélhetően befut a többi nevezés is.

Bloomsday 2011 - június 16.

Ki gondolná, de az Ulysses-megidézés is az eddigi legkisebbre terveződik, a programok a Művészetek Háza helységeibe és annak közvetlen környezetére korlátozódnak majd. Virág Lipót szelleme azonban nem korlátozható, a sokak által várt megemlékezés részleteit szintén később közöljük, előljáróban annyit, hogy a 18. alkalommal megrendezésre kerülő, a kortárs fesztiválok szinte minden művészeti ágát felvonultató rendezvény idén is kapcsolódik az ír kultúrához.

Szentivánéji Vígasságok - június 18.

Teljesen egyetértünk Novák Edinával, aki egyik évben sem hagyná ki a bejelentés utáni jelzőjét: jön a nagy szombathelyi búcsú. Természetesen nem a rosszértelemben vett ízzel mondja ezt, mint ahogy mi is belátjuk, kell az ingyencirkusz a népnek a Csótó körül. Hotdog, körhinta, serital. No meg a fellépők, akik az idén szintén büdzsébarát szellemiséggel lettek válogatva. A rengeteg program közül mi most az LGT Emlékzenekart, valamint Marót Viki és a Nova Kultúrzenekart és az elmaradhatatlan tűzijátékot nevesítjük. A többi? Nemsokára.

EZ nem ugyanAz musicalconcert - július 17.

Történelmi Témapark, 33 dal, fantasztikus látványtechnika, tánckar és élőzene. Ezek a hívószavai az idei nyár talán legnagyobb szabású szabadtéri programjának, no meg a nevek. Homonnay Zsolt, Polyák Lilla, Csengeri Attila, Vágó Detti, Magócs Ottó, Fésűs Nelly, Farkas Gábor. Akihez közel áll a musical világa, az ebből mindent tud.

Magyar Dal Napja - Szeptember 11.

A tavalyi óriási siker ellenére - kb. 5000 ember vonult ki a főtérre -, ez a rendezvény is visszavétetett büdzséből megy valószínű, hisz a fellépő zenekarok szinte kivétel nélkül városunkhoz köthetőek. Fellép a Tohu-Bohu, a Violet Eye, a 4N Acoustic, a Major, és a már felemlegetett Sixters, illetve egy meglepetést is ígért Prieger Szabolcs programigazgató. A helyszín maradt ezúttal a Főtér. A dátumon kicsit elmerengtünk...


... illetve azon is, hogy ennyi körülbelül, amit erre a nyárra a várostól várhatunk. Persze lesz Mediawave nemsokára, Lamantin Jazz Fesztivál, meg Karnevál is, de mint ahogy már fentebb írtuk is, minden sokkal szerényebb lesz, mint eddig. Ami persze nem feltétlen lenne baj, ha azt látnánk, hogy akiknek példát kéne mutatniuk most, ők járnának elől szerénységben.

Félő azonban, hogy amit tőlünk elvesznek, nem oda fordítják majd, ahova kellene. Persze vannak üdítő kivételek, mint például, amit Feiszt György vezetett fel nekünk mosolyogva, mint mindig. A sorban a hetedik Szombathelyi Séták - tudósok művészek nyomában, kiadvány kapcsán, melyet 2003 óta szintén pályázati pénzekből sikerül megjelentetni. Az elmúlt évszázadban legalább száz olyan szülötte volt városunknak, akiknek nevéhez nagy dolgok köthetőek a tudomány és a kultúra magyar történetében. A kiadványt lelkesen összehozók minden alkalommal hét olyan ember történetét és életútját elevenítik fel a múltból - tehát eddig 49-ét -, akikre méltán büszkék lehetnénk, ha egyáltalán ismernénk a nevüket. A séták ezen a szép napos délutánon is megtörténtek egy mindannyiunkat érintő útvonalon, és vélhetően sokak megismerték városunk múltjának pár olyan szegmensét, amit eddig még nem. Mi mást is mondhatnánk végszónak, minthogy ez is valami, legalább a múltunkkal legyünk tisztában, ha már a jelenünk és a jövőnk a homályba vész...

Új hozzászólás