Kulturális egyetemesség – a 18. Bloomsday kapcsán fejtegetünk
Képgaléria megtekintése2011.06.17. - 18:15 | Vidaotone - Fotók: Dart
Nagykorúvá érett hagyománnyá vált a tegnapi nappal a James Joyce által írt, és egy nap történetét elmesélő Ulysses című regény kapcsán indult megemlékezés-sorozat. Az ír irodalom talán legnagyobb jelentőségű művének azért van városunkban külön jelentősége, mert a főhős, Leopold Bloom, azaz Virág Lipót szombathelyi származású. A tizennyolc év alatt már minden lehetséges fórumon elhangzott sztorit nem taglaljuk újfent, és a tegnapi nap eseményeit sem vesszük ezúttal górcső alá, hanem inkább elkattogunk egy olyan meglepő kijelentésen, illetve általunk nem ismert történelmi és irodalmi tényen, melyet Mr. John Deady Írország budapesti nagykövete tárt elénk, csak úgy mellékesen. Még szerencse, hogy ültünk.
A programok már reggel kilenckor elindultak, mint máskor is, mi a délután négykor kezdődő hivatalos megnyitóra érkeztünk az Agora-székház teraszára, amely csordultig megtelt. Pláne akkor, amikor a közgyűlés szünetében megérkezett a városi vezetés, illetve az ellenzék képviselői is. Az egyik pozitívuma ennek a politikailag a pöcegödör aljánál is mélyebben tartó ország egyik legkisebb megyeszékhelyének az, hogy legalább a kötelező kulturális megjelenéseken mindkét oldal rendre feltűnik, és ezúttal egy jópofa megmosolyogtató gesztust is láthattunk, de erről majd lentebb. A kötelezőt természetesen mi kiterjesztenénk sok mindenre, itt és most csak a város által életben tartott intézményi eseményekre gondolunk. Megjelent Dr. Ipkovich György volt polgármester, országgyűlési képviselő, a városi kultúrát nagyon régóta a vállán hordozó Feiszt György, Lazáry Viktor alpolgármester, Horváth Zoltán, az LMP helyi képviselője és természetesen Dr. Puskás Tivadar polgármester is, aki a magyar fél részéről megnyitotta az idei Bloomsdayt.
Miután a székház alsó bejáratánál kézhez kaptuk Najményi László 2007-ben megjelent horror-regényét, a Blum-ház rejtélyét, amely a főtéri épület körül bonyolódik, és leültünk a teraszon, el is kezdődött a megnyitó, jó kis ír dallamokra. A Rua zenekar egy dallal vezette fel Novák Edina Agora-szóvivőt, aki köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót a nagykövet úrnak és tolmácsának. Mr. John Deady visszatérő vendég ezen apropónál fogva városunkban, és mint elmondta, ők nagyon hálásak azért, hogy ennyi éve már, hogy életben tartják ezt a számukra nagyon fontos hagyományt. Méltatta az írót (Joyce), a mű (Ulysses) jelentőségét, és rámutatott egy olyan tényre, ami miatt a magyar és az ír nép kapcsolata sokkal szorosabb annál, mint ahogy mi gondoltuk.
Aztán következett Dr. Puskás Tivadar, aki ugyanezt elmondta a másik oldalról, visszafordíttatva angolra, és mint elárulta, a nagykövet úr és neje a karneválra visszalátogatnak hozzánk. Aztán csapraverődött a Guinness-es hordó, sorba adták a csapot egymásnak a közjogi méltóságok, és Dr. Puskás Tivadar saját kezűleg csapolt sört elődjének, aki ezt a gesztust mosolyogva fogadta, ugyanúgy, mint mindenki más is, aki ott volt. Hál' isten az időjárás nem azonosult a megidézett zöld szigetiével ezúttal, és a mediterrán hangulatú teraszon beindult a koccintgatással tarkított eszme-cserebere, természetesen ismét zenére. A gitár, hegedű, duda felállású zenekar tökéletes hátteret adott gondolatainknak, melyek már a megnyitó elején elrepültek a helyszínről, Mr. Deady szavai hallatán.
Úgy vagyunk a világgal, mint valószínűleg mindenki: szimpatizálunk népekkel, nekünk Nyugat-Európából szinte - mióta az eszünket tudjuk - a kelta, a gót, és a flamand leszármazottak a legnagyobb fogadott tesók. Nem is tudjuk miért. A skótok, az írek, a hollandusok és a belgák elsősorban. Már gyerekként is így volt ez, imádtuk hallgatni a skót és egyéb dudákon játszott dallamokat, megvesztünk a U2-ért, Sinead O'Connor-ért, a Boomtown Rats-ért, a The Pogues-ért a Simple Minds is kedvencünk volt például, és folytathatnánk a sort vég nélkül. Mel Gibson Rettenthetetlenje a kedvenc kosztümös filmünk (no meg az Excalibur - a Szerk.), viszont nem William Wallace-al azonosultunk, illetve nem csak vele, hanem az ír szakadár viccmester csatlakozóval, Stephennel, akit David O'Hara alakított zseniálisan. Rengeteg dolgot tudnánk itt felsorolni, és a végén mindenképp kilyukadnánk valahogy a témához, de most ebben a minutumban még egy film, a nálunk tízpontos Apám nevében lesz az, ahova be tudunk csatlakozni.
Miután beemésztettük a még mindig elő nem hozott farbát, kicsit el is gondolkodtunk, hogy mi végre lehet ez a szimpátia, ami bizonyítottan nemcsak bennünk, hanem sok magyar emberben megvan, hisz több ír népzenét játszó zenekar is van például nálunk. Az oké, hogy szinte ugyanolyan fölételepülés történt velük is, mint velünk, annyi különbséggel csak, hogy míg nálunk váltogatták a hódítók a stafétát, addig rájuk csak a szomszéd ült, igaz teli popsival. Csurig vannak szabadságharcossal, és a történelmük nekik is maga a küzdelem. De hát ilyen nemzeti és népi sors van sok. Amikor a Braveheart azon jelenetét idézzük fel, amikor a gyerek Wallace elveszti a családját, és a nagybátyjával messziről hallgatják és nézik, ahogy az elesetteket az éjszaka leple alatt temetik és búcsúztatják ősi szokás szerint, a dallamok emlékétől is kiborsódzunk. Amikor pedig megkérdi a veterántól, hogy ők most mit is csinálnak, a válasz önmagáért beszél: tiltott dallamokat játszanak, tiltott hangszereken. Vannak dolgok, amik nem változtak a középkor óta.
A hosszúra nyúlt bevezető után pedig jön a lényeg. A nagykövet szinte mellékszálként megemlítette, hogy egy bizonyos Arthur Griffin nevű ír embernek 1904-ben megjelent egy könyve, melynek címe Magyarország feltámadása (angol címe: The Resurrection of Hungary), és amelynek célja egy, az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló angol-ír államforma létrehozása volt, és művében a kiegyezést, mint követendő példa állította a szigetlakók népei elé. Ez már nekünk önmagában is a meglepetés erejével hatott, hát még az, hogy ugyanez az ember a következő év november 28-án megalapította a Sinn Féin (mi magunk) nevű republikánus ír pártot, melyet köztudomásúan az IRA politikai szárnyának tartanak a mai napig, bár igaz, hogy ezt ők sosem ismerték el. A Sinn Féin az egyetlen olyan ír párt, amely mind Írországban és Észak-Írországban is aktív manapság.
Első körben nem is tudtuk ezt az infót hova helyezni, többszöri nekifutás után azonban úgy döntöttünk - amely véleményünk azért nem stabil -, hogy ez nekünk tetszik. Példát mutattunk valakiknek, valamikor, és nyomot hagytunk egy messzi ország történelmében. Mint ahogy tetszik az is, hogy a pecsételésre a Blum-házhoz érkező menet egy narancssárga dzsekis „emberbe sétált", aki fennhangon olvasta fel a szobor előtt az Ulyssest, németül. Elsőre mindenki azt hitte, hogy beépített ember, de mint kiderült, egyáltalában szó sincs ilyenről. Ő egy osztrák állampolgár, és eljött tisztelegni Virág Lipót előtt, és ez az, ami a legszebb az egészben, a kulturális egyetemesség.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások