Minden vég valaminek a kezdete - Megalakult a Weöres Sándor Színház Szenátusa

2011.06.21. - 07:30 | vidaotone - Fotók: vaskarika.hu

Minden vég valaminek a kezdete - Megalakult a Weöres Sándor Színház Szenátusa

Mielőtt még bárki félreverné a harangokat, leszögezzük – persze nem a templomtornyokat -, hogy a címben említett vég csakis az idei évad lezárására értendő. Rendhagyó sajtótájékoztatóra és az idény utolsó előadására voltunk hivatalosak vasárnap este az Akacs Mihály utcai színházépületbe. Az aznap megalakuló Weöres Sándor Színház Szenátusa tartott sajtótájékoztatót este fél hétkor, majd utána Németh Judith Talán című önálló dalestjével búcsúztatták a szezont.

Vasárnap. Akik a hétvégi éjszakákat rendre színpadokon, vagy azok környékén töltik, nagyon jól tudják, hogy számukra - ha nem is vallási megfontolásból -, de ez a nap tabu mind munka, mind pedig emberek közé menés szempontjából. Erről a hétvégéről azonban már jó előre tudtuk, hogy bukott a pihenésünk, hisz már hajnali 11 órára Kőszeg belvárosában kell lennünk egy kiállításmegnyitó miatt, majd kora este a színházban kell megjelennünk, és mindkét helyen minimum első ránézésre szalonképes hardverrel, és még annál is jobban beélesített szoftverrel kell készülnünk. Majdnem sikerült. A két esemény közti időt renyhe szunyókálásba fektettük, majd pedig arcunk apró pofonok és hidegvíz általi felfrissítése után megindultunk, hogy a szenátus elé üljünk. Kicsit el is késtünk, azonban a nagytekintélyű grénium még jobban, úgyhogy nem kellett belerondítanunk semmibe. Alig egy hét telt el azóta, hogy a Mediawave véget ért, és szinte ott töltöttük azt az időszakot, és amikor bevonult a szenátus kilenc idehaza lévő tagja az alkalomhoz illően öltözve, akkor jutott eszünkbe, hogy nyolc nappal azelőtt még dr. Máriással osztoztunk meg ugyanazon játéktéren. Underground és magaskultúra egy helyen, másról és mégis ugyanarról szólva. Aki sima beszámolósdira számít, annak csalódást kell okoznunk újfent, hisz - mint a megalakulás indoklásában is elhangzott -, a civil szféra összefogása és közös munkája az, amivel az ország legjobb színházává kell válnia a szombathelyinek. Messze nincs akkora befolyásunk - és soha ne is legyen - mint a tagságnak, de mint civil mozgalmi tollnok, és mint színházlátogató is természetesen minősítünk, a magunk módján. A jó húsz perces késés után besorjázó urak nagy többsége, ha más nem, látásból természetesen ismerősnek bizonyult, és amíg helyet foglaltak a székeikben, Jordán Tamás igazgató körbejárta a sajtósokat, és kiosztott egy saját közleményt, illetve egy névsort is kaptunk. Mindkettőt leközöljük:

A WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ MIÉRT HOZTA LÉTRE SZENÁTUSÁT?

„Nagyon jól hangzik, hogy a Weöres Sándor Színháznak Szenátusa van, de éppen a fellengzős elnevezés miatt felébredhet a gyanú, hogy itt egy tartalom nélküli buborékról van szó.

A Weöres Sándor Színház gyökeresen más működésre vállalkozik, mint amelyet a vidéki színházaktól megszoktunk. Színházunk szeretne lépést tartani azokkal a változásokkal, melyek mindennapjainkat jellemzik, foglalkozik azokkal a problémákkal, mellyel az ország társadalma, kultúrája, művészete küzd, szeretne részt venni azokban a folyamatokban, melyek egy jobb jövő képét vizionálják.

Valljuk, hogy a színház nem csak az előadások otthona, hanem a térség szellemi fellegvára, ahol események sora teszi lehetővé, hogy a polgárok egymással találkozzanak, eszmét cseréljenek, éljenek azokkal a lehetőségekkel, melyek a civil társadalom megerősödését szolgálják.

Ahhoz, hogy a fentiek létrejöjjenek, szükség van a színház presztízsének növelésére. A Szenátus tagjai Szombathely, Vas megye megbecsült, rangos személyiségei. Jelenlétük segíti a Színházat, hogy az a munkájához méltó rangot megszerezze, hogy a média kellő figyelemmel kísérje az itt zajló eseményeket.

A Szenátus lététől, munkájától reméljük, hogy a térség polgárai érezzék, hogy a Weöres Sándor Színház az életüknek szerves része, egy fórum, ahol minden megbeszélhető, ahol nem csak szórakozni, kikapcsolódni lehet, hanem felelősségteljesen részt lehet venni a polgári társadalom, az egészséges kulturális közélet kialakításában." - Nyilatkozta Jordán Tamás.


A SZENÁTUS TAGJAI:

  • Brumbauer József, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója
  • Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó tulajdonosa
  • dr. Fejes Péter, Veszprém megyei főügyész
  • dr. Ipkovich György, országgyűlési képviselő
  • dr. Kolbenheyer Ottó, a Madentko Klinika (fő)tulajdonosa
  • dr. Kondor János, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke
  • Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke
  • dr. Nagy Lajos, a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
  • Németh József, az OTP Bank Észak-dunántúli Régiójának ügyvezető igazgatója
  • dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
  • V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára

Megvalljuk, első hallásra nem is kicsit akadtunk fenn a híren pár napja. Szenátus. Forgattuk a szót egy jódarabig, majd úgy döntöttünk, hogy az egyetlen szimpatikus ezen elnevezésű egylet a Star Wars bolygóközi köztársaságában működött, a jövőben. Az első rész elején Leia hercegnő, mint a Köztársaság Szenátusának nagykövete épp Obi Van Kenobi felkutatásának ügyében utazott, amikor a császári hajó feltartóztatta őket, és a sötét nagyúr foglyul ejtette őt. Ezzel pedig elindult egy sikersztori, igaz, nem színházi, hanem filmes. Aztán amikor elolvastuk az első bekezdést, kicsit elmosolyodtunk, hisz Jordán igazgató megint csak a lényegre tapintott, hisz maga is úgy látja, hogy ez a szó kicsit furcsán hat egy színházban. Mint elmondta, sokat gondolkozott azon, hogy megtalálja a megfelelőt, de ez maradt. Az igazgatótanács kilőve, hisz az azt hallatja, hogy ez egy munkakör, holott ez nem az. A tanács szót is betaláltuk, de annak idehaza mindene van csak jó csengése nincs, a kuratórium meg túl tudományos. E bekezdés és a hozzáfűzött magyarázatok miatt mi simán elfogadjuk így utólag a titulusuk, és bízunk abban, hogy ez a grénium legalább olyan sikeres lesz, mint a galaktikus egyesülés.

A második bekezdés az, ami a keménydió, mivel a sorok közt azért nem kis utalások vannak erre is, arra is. Kiolvasható belőle, hogy tisztában van a rohanó korunk, a társadalmi és rendszertani lemaradásunk, a kulturális hanyatlásunk, és az ezekkel járó rengeteg hordalék mibenlétével. Dicséretes és nyilvánvaló a szándék első olvasatra, azonban az ország jelenlegi politikai és morális állapotában nem vagyunk idealisták ezzel kapcsolatban. Az új/régi országvezetés sajnos nem látja át, hogy az a boszorkányüldözés, amibe belefogott, nemcsak megdöbbentő, hanem röhejes is. Nem kicsit dilettáns, és sokaknak rémisztő. A huszonegyedik században, amikor a felvilágosodás korára sem emlékszünk már, a világnézeti alapú kulturális ráerőltetés bigott, dogmatikus, evolúció- és emberellenes. Megszokhattuk az utóbbi hatvan évben azt, hogy vannak ebben az országban mindig olyanok, akik azt gondolják, hogy az ő értékrendjük, szépérzékük, stilisztikájuk az egyetlen és mindenek feletti. Ők tudják, hogy mások hogyan éljenek, mit gondoljanak, kinek tapsoljanak, miben higgyenek, mit és kit szeressenek, mit egyenek, igyanak, olvassanak, tehát mindent az életünkről. A kommunista diktatúrában még nem voltak ekkora különbségek, de mára, amikor szinte minden ember más és más kultúrához juthat akár örökségként, tudásszomjból, vagy akár véletlenül, ne mondja nekünk senki, hogy egy ózdi gettóba születettnek, egy kisvárosi szatócsnak, és egy nagyvárosi művésznek ugyanazt kell gondolnia az életről és ugyanúgy kell haladnia az útján. Pláne ne mondják olyanok, akik az utcán sosem járnak gyalog, emberek közé csak szónokolni járnak, és olyan körülmények közt élnek, amik egy nyugati élmenőnél is kivernék a biztosítékot. Sokszor leírtuk már, ez az ország el lett herdálva, illetve igazából lopva. Húsz év alatt. Ezt visszacsinálni már nem lehet, aki pedig ebben részt vett - igaz, mindenki részt vett szinte - felsőbb szinteken, az ne mutogasson sem ideológiai, sem vallási, sem etnikai alapon senkire, mert az előbb, vagy utóbb csúnyán visszaüt - de ahogy kinéz, inkább előbb. A nagy harácsolásból persze sok pénz lett visszaosztva a cimboráknak és elvi társaknak a kultúrában is, és vagyunk olyan helyzetben - nem biztos, hogy örömünkre -, hogy belelátunk már rég a piszkos lapokba. A kétpólusú rendszerben az a legfőbb baj, hogy kihasználják azt, hogy eleve egymás ősi ellenségének állítja be magát a két oldal, és ezt az istenadta nép meg is kajálta eddig. Az egyik mutogat a másikra, a másik vissza, és úgy gondoljuk, hogy ez így van rendben, ilyen a politika, ez az egyensúly, ettől működik a demokrácia. Most azonban, hogy jött egy válság, - ami már több mint tíz éve itt van, csak nem mondták meg -, egyből keresik a bűnbakokat, persze mindenhol, nem csak nálunk. A Kárpát-medencében azonban több száz éve válság van, itt sosem volt általános jólét, még látszati sem, és ahogy kinéz, nem is lesz. Azért jött jól a bankrendszer egyetemes megroggyanása idehaza, mert ezzel simán elterelték a valós és egyedi helyzetről a figyelmet. Populista lózungokkal ráverték mindenkire a balhét, és, mint tapasztaljuk, most vesznie kell minden olyannak, ami az aktuális képükbe nem fér bele. Mint az utolsó, színházzal mélyebben foglalkozó írásunkban is írtuk, nagyon kellett a színház a régiónak, azonban szinte a legrosszabbkor jött.

A kultúrának azon részétől, ami nem fér bele a "polgári" csendes tájképjellegbe, vagy olyanok irányítják, akik nem szimpik nekik, mindent kivesznek és ellehetetlenítenek, és még azt is működésképtelenné teszik szinte, ami a sajátjuk. Nem soroljuk fel, mit nem szabadna, azt meg pláne nem, hogy mit kellene, keressék csak az elszórt értékeket másokon, az ősi és egyetemes törvény szerint azonban mindenki úgy arat, ahogy vet. A szenátusban, mint olvashattuk, Vas megye nagytekintélyű megmondói foglalnak helyet, azonban csak bízni lehet abban, hogy az ő közbenjárásukra legalább ez a színház jobbá válhat. Mi azért szívesebben látnánk azt, ha nem kellene ilyen szerveződéseket létrehozni, hanem minden rendben menne az országban, mert most, ahogy kinéz, szinte minden kulturális és oktatási intézményben elkélne egy ilyen válogatott, hisz a jövőn most csak aggódnunk lehet.
A további bekezdések teljesen egyértelműek, azzal a kitétellel, hogy a szellemi fellegvár már megvan, maximum a falakat kell kicsit megerősíteni, illetve azzal is, hogy a helyi sajtó aztán mindent megtett a színházért eddig is. Presztízst szerezni pedig egy színháznak az előadásokkal lehet és kell. A politikai és pénzügyi lobbi sajnos elengedhetetlen manapság, de mivel a szenátorok összetétele színesnek és megalapozottnak tűnik, és ráadásul a konszenzus és a tenni akarás is látszik rajtuk, szerintünk nem lesz akadálya a célok megvalósításának. Nem gondoljuk, hogy a verseny kötelező jellegű bármely kulturális témában, de ha elérik azt, hogy tényleg az ország legjobb színháza lesz a WSSZ, nem fogunk rajta duzzogni. Az elhangzott konkrétum szerint minden októberben oda lesz ítélve valakinek az előtte levő évad legjobb színészének egy díj, illetve ugyanúgy a legjobb technikai és/vagy háttérember is díjat kap. Hiába, egy verseny az élet. Már kész tényként hallhattuk Brumbauer Józseftől, hogy a BPW-Hungaria Kft. évi tízezer euróval támogatja ezentúl a színházat. Valami elkezdődött.


Szerencsénkre nem minden, hisz a Krúdy Klubban kivárták a megkésett tájékoztató végét, ahova mi magunk is átruccantunk a komplett szenátussal együtt, hogy meghallgassuk Németh Judith estjét. Érdekes módon a sajtósok közül nem sokan követték példánkat, igaz, amúgy is teltházas lett az étterem. Valamiért a terem közepét uraló kanapé üresen maradt, ezért hálásan vetődtünk bele a süppesztő bútordarabba, hogy onnan hallgassuk végig a dalokat, és a színésznő és az igazgató nem kevés humort is felvonultató beszélgetéseit. A körülbelül két és félórás zaklatott alvásunk következményeként fellépő középsúlyú sztondulásunk hamar bekövetkezett, a kanapé teljesen rossz ötletnek bizonyult párszor. A második alkalommal előadott műsor, amely egyben az évad utolsó előadása is volt, óriási sikerrel zárult, sokszoros vastaps kísérte szinte az összes dalt, amely elhangzott. A zenekar színészekből és a színház házizenekarából állt össze Müller Péter zongorista vezetésével, a doboknál Kovacsics György, csellón Unger Tünde, gitáron Aradszky Zsombor, basszusgitáron és nagybőgőn Szabó Róbert Endre, mint az állandó zenekar, és tangóharmonikán Edith Piaf a Harmonikás című remekébe Schmidt Róbert segített be.

Mint a dalválasztásról kiderült, ezek a darabok valamiért erősen köthetőek a kitűnő színész és énekesnő személyéhez. A teljesen vegyes repertoár három-négyszámos blokkokra volt osztva, melyek között Jordán Tamással beszélgettek, illetve műsoroztak kettecskén. Felcsendültek a több mint másfél óra alatt nagy pop és rockklasszikusok ugyanúgy, mint sanzonok, vagy jazz-standardek is. Cserháti Zsuzsa két dallal is megidéződött, de hallhattunk Katona Klári, Beatles, Janis Joplin, Queen, Tina Turner, Sting dalokat, és a Porgy és Bessből is csendült fel betétdal többek közt. Mivel nem vagyunk nagy klasszikus kedvelőek, nem csoda, hogy nem ezek közt találtuk meg a magunknak valót. Az egyik kedvenc a ráadásban újrajátszott, és Szabó Endre Róberttel közösen énekelt Mai kedd, a másik a Serge Lama - Kelemen Zoli Beteg vagyok című dala lett. A sokszínű repertoár miatt kicsit eklektikus lett a hangkép, néha a rockosabb daraboknál kicsit csillapítottuk a hallójáratokba jutó elegyet, csak úgy két ujjal, míg a finomabb andalításokra majdnem beszunnyadtunk szégyenszemre. Németh Judith önálló estje megérdemelten aratott óriási sikert, méltóképp lezárva a sikeres szezont, és nem tehetünk mást, mint, hogy a szenátusban elhangzottakat idézzük, a város és a megye vezetőit pontosabban, akik azt mondták, hogy nekik kutya kötelességük a színházunkat minden eszközzel támogatni. Mi ezt most pár szóval tudjuk megtámogatni, és kívánunk mindannyiuknak kellemes nyarat, és legalább ugyanennyire sikeres évadot!

Új hozzászólás