Fesztivál- és programkavalkád az ötcsillagos városban - Sárvár nyári programjai

2011.06.30. - 13:30 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Fesztivál- és programkavalkád az ötcsillagos városban - Sárvár nyári programjai

Helyszín: Sárvár

Dátum: 2011.07.01 - 08.30.

Van-e élet a pop-rock fesztiválokon túl? Sárvár alternatívát kíván nyújtani azoknak a városba látogató és helyi érdeklődőknek, akik a pop-rock fesztiválok helyett/mellett szívesen látogatnának el nyári pihenésük alatt népzenei, komolyzenei és történelmi fesztiválokra. A palettán a Nádasdy Történelmi Fesztivál, színház, koncertek, környezetszépítő verseny és fotópályázat, fúvószenei fesztivál, valamint az elmaradhatatlan Sárvári Gyógyfürdős programok szerepelnek.

A június 29-én, az ötcsillagos Hotel Spirit szállodában tartott sajtótájékoztatón Máhr Tivadar, a város alpolgármestere elmondta, szeretnének a városban olyan eseményeknek is helyt adni, melyek a szórakoztatáson felül történelmi és kulturális ismeretekkel is gazdagítják az idelátogatók élményeit. Jó példa erre a Nádasdy Történelmi Fesztivál, amelyen évről évre több ezren vesznek részt.

Kondora István polgármester szerint Sárvár jelszava, hogy "ötcsillagos várost építünk", ennek érdekében a minőségi és a mennyiségi szolgáltatásnak is fejlődni kell. A kulturális programok mellett fontos a fürdőturizmus fejlesztése is.

A Sárvárra utazó vendégek nemcsak a fürdőzés élményével gazdagodhatnak a nyár folyamán. Rengeteg színvonalas programmal készülnek a városban, és a helyszínek is változatosak: a Nádasdy-vár udvarán és környékén, a Kossuth téren, a Csónakázótónál, a Gyógy- és Wellenssfürdőben mind-mind csak a szórakozni, kikapcsolódni vágyó közönséget várják.


NÁDASDY TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL 2011

Július 22-24-e között, harmadik alkalommal kerül megrendezésre Sárvár egyedülálló, történelmi korokat idéző rendezvénye a Nádasdy-várban, és az azt körülvevő várparkban. A fesztivál első napja "Nándorfehérvár 555" Hunyadi Jánosnak és hősies várvédőinek állít emléket, akik 555 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én, megállították a tízszeres túlerőben lévő oszmán seregeket. A diadalra misével és istentisztelettel, déli harangzúgással emlékezünk, sötétedés után látványos fényfestés idézi meg a vár tornyán a csata jeleneteit.

A Fesztivál egyéb pénteki programjai 13:00 órakor kezdődnek: fellép a Paprikajancsi Bábszínház, Berecz András mesemondó, a Mentés Másként Trió, a nagy sikerű Hollóének Hungarica, újdonságként pedig a középkori világzenét játszó Szelindek zenekar, és az ír kocsmapunkot játszó Firkin színesítik a programot. Mindeközben a hagyományőrző csapatok folyamatosan érkeznek és telepszenek le a várban és a várparkban.

Szombaton a délelőtti megnyitóval megkezdődik az igazi ostromállapot a Nádasdy-várban, a várudvaron lévő Nagyszínpadot, valamint a vásári forgatag Kisszínpadát betöltik a zenés, táncos mutatványok és előadások: korabeli főzőshow-val vendégünk lesz a híres Szőke-Bede páros, Regös József táltos, Róka Szabolcs és Kóta Pál énekmondók, a sárvári Néptánckör és a Regős zenekar, este az Etnorom roma világzenéje, és a Csík zenekar fülbemászó muzsikája szolgáltatja a talpalávalót. A kavalkádban ezúttal gólyalábasok, tűzzsonglőrök is fellépnek, egész hétvégén apródnevelde és boszitanoda várja a kicsiket.


A szombati belépőjegyes programok Sárvár kártyával kedvezményesen látogathatók. Kísérő rendezvény keretében kerül megrendezésre "Kárpátmedence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője", a vidám elődöntőben petrencés rúdtartás, sódrófahajítás, zsákcipelés, valamint egyéb ügyességi- és erőpróbák során mérhetik össze tudásukat magyar és határontúli településeink. A várfalon és a várparkban zajló várjátékok péntektől vasárnapig egy történetszál köré épülnek, ennek részeként több kisebb-nagyobb csetepaté, valamint szombaton 17.00 órakor egy nagyobb lélegzetvételű várostrom eleveníti fel a török kori Sárvár viszontagságait.

Vasárnap délelőtt tovább gyakorlatoznak vitézeink, párbajokkal és rajtaütésekkel zavarják meg a lassan tábort bontó törököket. Hastánc, háremhölgyek árverése, kígyóbűvölés varázsol keleti hangulatot a várba, délután lovas haditorna bemutató, majd a kincsvadász játék eredményhirdetése zárják a háromnapos programot.

A fesztivál programja itt olvasható!

SZÍNHÁZ, KONCERT, TÁNC

Látványos nyári műsorokkal készül a látogatók fogadására a városi művelődési központ is: 2011. július 8-9. rendezik meg a Nyáréjfesztivált - Tóth Ferenc "Virsli" emlékére. (helyszín: Nádasdy-vár, kamaraudvar). A rendezvényen kortárs, alternatív zenekarok és a rockműfaj klasszikusainak tribute-zenekarai lépnek fel, valamint magyarországi turnéja során másodszor látogat Sárvárra Svájcból, Baselből az Angry Buddha nevű formáció. A rendezvény második napján, népzene,  világzene,  blueszene műfajában jártas zenekarok lépnek fel.

Már sokan várják most is a Nyári Színházi Esték a Várudvaron című sorozatot. A Nádasdy-vár udvarán zenés darabok, musicalek, időnként prózai előadások alkotják a programsorozatot.

2011. július 15. (pé) / esőnap: július 16. (va)
Zenélő filmkockák - közreműködők:, Tóth Vera,  Keresztes Ildikó,  Zalatnay Sarolta, Auth Csilla,  Majsai Gábor,  Szokodi Zoltán,  Csejtei Flóra ,

2011. július 29. (pé) / esőnap: július 31. (va)
Bánfalvy Stúdió: Figaro házassága

2011. augusztus 12. (pé) / esőnap: augusztus 13. (szo)
Sziget Színház: Fame - musical

2011. augusztus 27. (szo) / esőnap nélkül
A Ma' Mint' Ti Színjátszó Csoport előadása

A Sárvári Nyár 2011 részletes programja ide kattintva olvasható!

Várhatóan nagy sikere lesz a Nemzetközi Folklórnapoknak is (2011. augusztus 16-20.) A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár 1981. óta rendezi meg Sárváron a Nemzetközi Folklórnapokat. Az elmúlt időszakban a Dunántúl legjelentősebb folklórfesztiváljává fejlődött a találkozó. 2001-2004 között már viselte a Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság által adományozott "Nyugat-Dunántúl Kiemelt Rendezvénye" címet, amelyet 2007-ben - immár második alkalommal - nyert el. Nem csak európai, hanem amerikai, ázsiai, afrikai és ausztrál együttesek is szerepeltek Sárváron. A fesztivál időpontja, földrajzi elhelyezkedése, kapcsolatrendszere révén szervesen beépült egy tágabb régió műsorrendjébe.


MOZDULJ SÁRVÁR

Az egészséges életmódot népszerűsítő program ötletgazdája Máhr Tivadar alpolgármester, aki a Sárvárfürdő Félmaraton Futóversenyen a koncert fúvószenekar csapatának tagjaként maga is részt vett. A rendezvényt követően fogalmazta meg a városvezető a „Mozdulj Sárvár!" elnevezésű program ötletét, melyhez lelkes sárvári sportemberek, sportvezetők, egészségügyi dolgozók is csatlakoztak, valamint a Sárvári Média Nonprofit Kft.

Máhr Tivadar úgy véli, hogy a sportrendezvények felhívják az emberek figyelmét arra, hogy mennyire fontos szerepe van életünkben a sportnak, a mozgásnak. Az alpolgármester mindenkit az egészséges életmód folytatására bíztat, sportolásra, egészséges táplálkozásra, hiszen mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy minőségibb, komfortosabb életet éljünk. A „Mozdulj Sárvár!" program több sportrendezvényen, az egészséges életmódot népszerűsítő programokon, előadásokon keresztül igyekszik aktivizálni, „megmozdítani" a sárváriakat, és a városba látogató - a program iránt érdeklődő - turistákat is.

Tervezett programok: STREETBALL, FUT A SÁRVÁR- GURUL SÁRVÁR, TEREMTÁJFUTÁS,  REKREÁCIÓS NAP,  TRIATLON ÉS ÚSZÁS

A sportrendezvényeket az egészséges életmódot népszerűsítő programok kísérik. 

VIRÁGOS SÁRVÁRÉRT

Sárvár város Önkormányzata környezetszépítő versenyt hirdet

A verseny célja, hogy az önkormányzat támogassa és ösztönözze a város lakosságának, és a településen működő vállalkozásoknak a szép, gondozott és virágos környezet kialakítása érdekében végzett tevékenységét. A versenyen - külön nevezés nélkül - minden sárvári ingatlan részt vehet két kategóriában: lakossági, ezen belül a legvirágosabb ház, a legvirágosabb erkély és a legvirágosabb utca, valamint vállalkozói kategóriában, ahol szálláshelyek, vendéglátóhelyek és kereskedelmi egységek versengenek értékes díjakért.

Az önkormányzat fontosnak tarja egyrészt, hogy a város lakói szépen felvirágozott városban, városrészeken éljenek, másrészt, hogy az idelátogató turisták jó hírét vigyék a szép, virágos városnak, és esetleg kedvet érezzenek ahhoz, hogy visszatérjenek Sárvárra. A verseny zsűrijének elnöke Máhr Tivadar alpolgármester, aki közös gondolkodásra, összefogásra buzdított, mert mint mondta, a kezdeményezések, a jó ötletek csak így vezetnek sikerre, csak így lehet valóban virágos, virágzó város Sárvár.


ÉLMÉNY ÉS TRADÍCIÓ

A Sárvári Média Nonprofit Kft. fotópályázatot hirdet

A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségével, természeti adottságaival, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyvízzel, amely évente sok százezer látogató pihenését, kikapcsolódását, gyógyulását segíti.

Pályázati kategóriák:

- élmény kategória: bemutatni az új Sárvárt, amely a hazai gyógy- és wellness turizmus egyik fellegvára;

- tradíció kategória: Sárvár a történelem viharaiban sokszor volt az érdeklődés és az események középpontjában, az elkészült fotók mutassák be a város mai is látható történelmi múltjának emlékeit;

- fesztivál kategória: a város nagy nyári fesztiváljának eseményein készült felvételek.

Pályaművet nyújthat be bármely természetes személy, amennyiben a jelen pályázati felhívásban foglalt feltételeket magára nézve elfogadja. Egy pályázó maximálisan 5 pályaművel pályázhat kategóriáktól függetlenül, egy kategóriában az 5 kép lehet sorozat is.

A pályázatok feltöltési határideje: 2011. augusztus 25.

A kategóriák legjobb fotóiból kiállítás nyílik 2011 szeptemberében a sárvári Nádasdy-várban, a Város Napja rendezvénysorozat eseményeként.

A szakértői zsűri által kiválasztott, a kiállítás legjobb fotójának díja: két napos kikapcsolódás két fő részére a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben és a VitalMed Hotelben.

A részletes pályázati kiírás itt olvasható!


III. SÁRVÁRI FÚVÓSZENEKARI VERSENY; XII. FÚVÓSZENEI VÁRFESZTIVÁL

A Sárvári Fúvószenekari egyesület 2011. július 1-2-án harmadik alkalommal rendezi meg a fúvószenekari versenyt és XII. alkalommal a fúvószenekari várfesztivált. A rendezvény péntek délután térzenékkel veszi kezdetét, a zenekarok műsorait a Kossuth téren, valamint a Sárvári Fürdőn hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepélyes fesztiválnyitóra Sárvár főterén kerül sor, melyet a Sárvári Koncertfúvószenekar gálakoncertje követ.

Szombaton a rendezvény központi helyszíne a Nádasdy-vár, amelynek kitűnő akusztikájú udvarában délelőtt fél 10-kor kezdődik a zenekari verseny, melyre nyolc együttes nevezett.

Neves szaktekintélyekből álló 3 tagú zsűri értékeli az elhangzott koncertműsorokat.

Tagjai: Dohos László, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, a Magyar Honvédség ny. főkarmestere; Geiger György, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt- és Artisjus díjas trombitaművész, a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekarának ny. szólótrombitása; Szabó Ferenc, karnagy, a Győri Zeneművészeti Főiskola tanára, a Győri Symphonic Band karmestere. A látványos eredményhirdetési ceremóniára 22 órakor kerül sor.

SZÍNVONALAS FÜRDŐ SZÍNVONALAS MŰSOROKKAL

A városi programsorozatba a gyógyfürdő is bekapcsolódik - tájékoztatott dr. Vancsura Miklós fürdőigazgató. Bőséges a programkínálat egész nyáron: gyermekkoncertek, bohócműsorok vannak rendszeresen, a gyermekeknek óvónők tartanak foglalkozásokat, míg a felnőtteket hétvégente animátorok szórakoztatják mókás feladatokkal. A nyáron találkozhatunk a fürdőn többek között Gryllus Vilmossal, a Kolompos együttessel, az Alma zenekarral.

Péntek esténként pedig beindul az élet: éjszakai fürdőzéseket tartanak koktél show-val, zenés produkciókkal, discoval, stand up comedy-vel. A nyáron több alkalommal Lajsz András keveri a koktélokat a vendégeknek, Aranyosi Péter és Badár Sándor pedig humorukkal szereznek vidám estét.

A fürdő ilyenkor éjjel 2-ig tart nyitva.  

Új hozzászólás