Transformers 3 - A kétélű acél és az ultraintelligens mosópor

2011.07.04. - 14:00 | Makrai Tamás

Transformers 3 - A kétélű acél és az ultraintelligens mosópor

Az idei nyár több várva várt premierrel fog szolgálni, többek között a varázslótanoncból kiválasztottá cseperedett Harry Potter vérre menő küzdelmével, a Gyűrűk Ura Trilógia alfájával, a Hobbittal, és még rengeteg mozitermet és mozikasszát megtöltő blockbusterral. Ilyen blockbusternak számított a most nagyító alá vett Transformers harmadik része is, a Dark of The Moon. Megnéztük, véleményt formáltunk, és most bitek közé vetjük.

Kezdjük egy kis múltidézéssel. A '90-es évek elején óriási sláger volt Magyarországon, ha valakinek Transformers figurája volt. Az alakváltó robotok világa egyszerűen magával rántotta a mi kis gyermeki lelkünket a gépek, az acél és az energon közé. Órákig el tudtunk velük játszani a nappali kellős közepén, miközben számtalan kalandot éltünk át Optimus fővezér és Megatron küzdelmeinek során. És ha ez nem volt elég - mert ugye akkoriban semmi sem volt elég, ami Transformers -, akkor ott volt a német nyelvű csatornák délutáni matinéjában a Transformers rajzfilmsorozat, amiből persze egy kukkot nem értettünk, de néztük rendületlenül. Cybertron műanyag harcosainak világra szóló ismeretségét továbbnövelték a képregénysorozatok, majd az ebből készült rajzfilmek. Ma már a világon kevés ember van, aki még egyáltalán semmit sem hallott volna az alakváltó autobotok és álcák ádáz világáról. Ezt az úgymond bejáratott sztorit lovagolta meg az amerikai filmipar, így hát a TV képernyők után a mozivászonra is felkerültek a Transformersek, és újfent meghódították a világot.

 

A Transformers-filmeket 2007 óta, azaz az első film megjelenése óta Michael Bay rendezi. Bay filmjei általában megosztják a kritikus tömeget. Neve olyan filmek rendezőjeként volt már jegyezve, mint például az Armageddon, a Pearl Harbour, a Sziget, és persze mindhárom Transformers.

Az első rész szerintem mindenkinek a kedvence lett, aki látta. A CGI technikával készült film egyszerűen érzékelhetővé tette az eddig csak rajzfilmből, játékfigurából, illetve képregényből ismert szereplőket, és emellett látványos csaták és remek akciójelenetek jellemezték. A sztori adott volt, nem volt rajta mit gondolkodni: egyértelmű és összetett volt, a többi résszel ellentétben.  A második, a Bukottak bosszúja már kicsit kusza és csapongó volt, hiszen ebben a részben a robotok sötét tervet forraló múltjáról tudtunk meg többet, míg a harmadik rész, a Dark of the Moon inkább az első részhez kötődik tartalmilag.

A trilógia szerint az autobotok a Földre menekülnek az álcák támadása elől. Itt a nagy, kék bolygón szövetséges erőt találnak a tinédzser éveit élő Sam Witwicky-ben, akinek így a kezébe kerül a világ megmentése, immáron harmadszor.

Magáról a filmről elég kétélűen lehet beszélni. Miközben a DDD-s filmet néztem, az agyam nem tudott kikapcsolni, és folyamatosan kereste az értelmet a mozivászon, de sajnos nem igen talált. A hidegháborús fegyverkezési verseny hátterében meghúzódó alapsztori nagyon jó koncepciónak bizonyult, de sajnos nagyon kiszámítható volt, pedig még egy trailert se néztem meg a szóban forgó filmről, mégis, amikor elhangzott a holdraszállás terve, rögtön tudtuk az expedíció igazi célját.  Ugyanis az alaptörténet szerint a hidegháború idején egy idegen eredetű tárgy csapódik a Hold felszínébe. Viszont az űrhajó - melynek neve roppant fantáziadúsan Bárka volt - még tartogatott meglepetést mind Cybertron, mind a Föld lakói számára. Elindult a szovjet-amerikai űrkutatási verseny, melynek rejtett célja az űrhajó felfedezése volt. Itt jön szóba a sötét oldal, mert ugye köztudottan a Hold sötét oldalán nincs semmilyen lehetőség a bolygóközi kommunikációra, így az éj örök leple alatt tudomást szereztek a Transformers titokról, és jó földi, gyarló ember módjára magukkal is hoztak ezt-azt, amit talán nem kellett volna.

Itt kezdődik a Transformers harmadik része, melyben Sam (Shia LaBouf) már az egyetemi évei után tengeti a frissdiplomás munkanélküli életét.  Újdonsült barátnője, Carly (Rosie Huntington-Whiteley), - aki Mikaela szerepében olajfoltosan, nyakig koszosan is tündöklő Megan Fox kisasszonyt váltotta fel - kitartottként kezeli az egykori világmegmentőt. Igazi tragikomédia, már ami a filmet illeti. Betekintést nyerünk az álláskeresés útvesztőibe, a felvételiztetők hóbortjaiba és világnézeteibe, valamint a szülői kétségbeesésbe. De vajon miért kell ezzel több mint háromnegyed órát elhúzni a filmből, mikor vajmi kevés jelentősége van az egésznek? Ehelyett inkább dolgozták volna ki tovább az alapsztorit, mutattak volna látványos cybertroni csatajeleneteket, vagy akár Carly fehér selyembe bújtatott fenekét. Akinek a ruháját bizonyára valami extra-giga- szupra-ultraintelligens mosóporral mosták, mert míg körülötte Chicago teljes egésze a földdel vált egyenlővel, addig az ő, szatén fehér ruháján még egy apró koszcsík sem lett. Ezek az amcsik tudhatnak valamit, mert náluk nemcsak a koszt, hanem az üvegszilánkot, lövedéket, repeszt, Álcát is taszítja az intelligens mosópor.

 

Mint azt a hasonló történeteknél már megszokhattuk, minden szál összefut egy bizonyos könyvelő, Dylan (Patrick Dempsey) kezében. Sam helyett ő kerül a film középpontjába, amit a Grace klinka sztárja haladéktalanul ki is használ.  Úgy játssza a sötét oldal közvetítőjét, hogy Sam szerepe szinte eltörpül mellette, bár azt hozzá tehetjük, hogy Shia LaBouf színészi tehetségét nem nehéz túlszárnyalni a Transformers filmekben.

A TF3 -ban, persze annak rendje és módja szerint megtalálhatók a jól bevált amerikai klisék és karakterek. A film humoros oldalát kissé erőltetettnek éreztem, bár ennek ellenére a körülöttem lévők jót derültek némely poénon. A történet forgatókönyve szintén előre kiszámítható volt: jő a gonosz, majd 40 perces CGI-orgia után legyőzzük, és némi hazafias monológ után learatjuk a babérokat, miközben oly büszkén lobog a háttérben a megtépázott, átlőtt, felgyújtott kék-piros sávos lobogó, ezzel azt hangsúlyozva, hogy bizony Amerika még mindig elpusztíthatatlan.

Michael Bay legújabb Transformersében az elmúlt évek sci-fi, fantasztikus és akció filmjeinek jeles koppintásait is felfedeztem. Így találkoztam a Mátrix: Újratöltve ikreivel, most éppen robotgúnyában aprítva az ellent, a Világok harcából ismert tripodok pusztító erejével, illetve a Függetlenség napját idéző invázióval. Az álcák romboló egységei hajaztak a Star Wars-ból ismert járművekre, és még folytathatnám a sort.

A Transformers 3. része leginkább egy egészestés vizuálorgiának felel meg, ezért aki nem pár szavas párbeszédekre, hanem tartalmas, értelmes filmcselekményre vágyik, annak ezt a filmet csupán egyéjszakás kalandnak szánnám. Aki viszont a film látványvilága miatt nézi meg a filmet, annak garantáltan önfeledt szórakozást fog nyújtani a magas szintű városrombolás.  Ha filmet szerető emberként kellene pontoznom, akkor egy erős 5-öst kapna, viszont ha Transformers-fanként, akkor egy 8-as táblát mutatnék a pontozóbírák felé. A látványvilág, főleg 3D-ben magával ragadó, de olyan logikai csúsztatások vannak benne, ami sajnos lefelé húzza a film általam alkotott tetszési indexét. 

megosztom a twitter-en megosztom a facebook-on megosztom a delicious-on megosztom a startlapon megosztom a google+-on NyomtatásKüldés e-mailbenAz oldal tetejére Forrás: Fotók: gamechannel.hu, guardian.co.uk, mindenseges.hupont.hu

Új hozzászólás