„Nem a pacsirta fontos, csak a dal” – interjú Horváth János 'Gedivel', az Ungaresca leköszönő igazgatójával
Képgaléria megtekintése2008.12.05. - 07:00 | Horváth Eszter 'Maszi' - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Csaknem fél évszázados koreográfusi munkássága után idén december 31-én vonul nyugdíjba Horváth János 'Gedi', az Ungaresca Táncegyüttes igazgatója. November 29-én, az együttes "Örökség" című műsorával búcsúzott el a közönségtől és művészeitől, de nem örökre. A tánctól sem fog, nem is tud és nem is akar egészen elszakadni: megírja az együttes történetét, illetve tanácsadóként segíti majd utódai munkáját. Interjúnkban egy sikerekben és történetekben gazdag életpályából adunk felvillantást.
"Generációk végtelenül hosszú sora által éltetett,
virágoztatott és ránk hagyott örökség akkor lehet a
miénk, ha képesek vagyunk elfogadni, befogadni."
(Gedi)
Az MMIK alagsorában, a tompa fényekkel megvilágított folyosókon semmi nem jelzi, hogy itt van hazánk egyik legkiválóbb néptáncegyüttesének birodalma. Horváth János 'Gedi' szűk irodájából a próbaterembe invitál bennünket - a falakon megannyi fénykép, gyermekrajz, velünk szemben a falat borító tükör. Évtizedek krónikája, a közös múlt - akármerre nézünk - mindenhonnan visszaköszön. Gedi pedig mesél.
Horváth János 'Gedi': Nyugdíjasként dolgoztam az elmúlt években, ám most már szeretnék hivatalosan is visszavonulni. 48 év néptáncos múlt után kicsit elfáradtam, és úgy döntöttem, hogy átadom a munkát a fiataloknak, de persze segítek. Amikor az Ungaresca vezetője lettem, az elődöm, Pesovár Ernő - akit mesteremnek tekintek -, szakmai tanácsadóként segített nekem. Én is ezt szeretném folytatni. Ha hivatalosan nem kérnek fel, akkor is. Szeretném, ha az a tevékenység és az a szellemiség, amit az együttes kialakított, megőrződjön, és a magyar néptánc táncszínházi jelleggel kerüljön a színpadra.
Vaskarika.hu: Annak idején három célt tűztek ki maguk elé: a magyar nyelvterület tánckultúrájának bemutatását, a mai ember érzésvilágának kifejezését a néptánckincsen keresztül, és a történeti hagyomány ápolását. Sikerült megvalósítani ezeket?
Ez a hármasság jellemezte az elmúlt éveket, s bár a történeti hagyomány kicsit a háttérbe szorult, a koreográfiai munkásságban egyharmad arányban azért sikerült megőrizni, továbbvinni. A történeti hagyomány összefonódik a mai emberrel, ezt kell feldolgozni és színpadra vinni.
Nem nehéz a ma emberét összehozni a néptánccal?
Szerintem nem. Ha egy alkotó valamit ki akar fejezni, mindegy, hogy miként közelít hozzá - akár festőként, akár költőként -, egy-egy gondolatot fogalmaz meg. A tánc nagyon közel áll a költészethez, nem azt mondja el, hogy ki kinek a testvére, hanem hogy szereti-e. Érzéseket jelenít meg.
 |
| Horváth János 'Gedi' - 48 év néptáncos múlt után vonul vissza |
Ezért is volt megkapóan szép a „búcsúesten" a Juhász Gyula versből származó idézet, hogy „nem a pacsirta a fontos, csak a dal".
Juhász Gyula Testamentum című versét nem véletlenül választottam, hiszen az örökséget is kifejezi. Azt, hogy az ember mindig hagyományoz valamit az utódokra, ami tovább él.
Ekkora életműből bőségesen van mit hagyományozni.
1965-ben készítettem az első koreográfiámat. Amikor 60 éves voltam, megpróbáltam összeszámolni, hogy mit sikerült eddig alkotnom. Kilenc órányi táncanyag jött össze, ami félelmetes mennyiség, főleg annak ismeretében, hogy pár perc kidolgozásával néha hónapok telnek el.
48 év nagyon hosszú idő, tele emlékekkel. Melyik a legemlékezetesebb ezek közül?
Az egész táncos pályafutást megőrző és felemelő emlékek azok voltak, amiket Pesovár Ernőtől kaptam, amikor bevezetett a táncos életformába, valamint az, amit az együttes adott nekem azzal, hogy bejárhattam az egész világot. Koreától Mongólián keresztül, egészen Európa másik végig utazhattam, és közvetíthettem a magyar kultúrát.
1960-ban került az Ungarescához. Hogyan?
Az együttes akkor már működött Kőszegen, és a barátaim mondták, hogy próbáljam meg. Megpróbáltam és ott maradtam. Azelőtt mással foglalkoztam, középiskolásként elsősorban sportoltam, nehézatléta voltam: igazolt bokszoló, másodosztályú szinten. A tánc viszont elszakított mindentől, csak ennek éltem. Ott is maradtam Kőszegen, csak egy évvel később jelentkeztem Szombathelyre, a főiskolára.
 |
| Részlet az Ungaresca "Örökség" című műsorából |
A tánc eddig az egész életét meghatározta. Mit fog csinálni ezután a szabadidejében?
Van egy nagy feladatom. Az együttes első vezetője Nagy Árpád volt, aki megírta az Ungaresca első 25 éves történetét, 1980-ig bezárólag. Akkor kezdett Szombathelyen, az MMIK-ban dolgozni az együttes. Én ettől az időponttól egészen a napjainkig tartó történetet fogom megírni, természetesen a szellemiséggel kibővítve. Árpád történetet írt, én a művészi munkán keresztül szeretném bemutatni az elmúlt időszakot.
Lehet ezt utólag reprodukálni, vagy már eleve rendelkezésre állnak ehhez írásos emlékek?
Igen, megvannak, csak egymás mellé kell rendezni őket, és persze van, amit kutatni is kell. Nagyon izgalmas az az időszak, amikor a hatvanas években állami vezetőt neveztek ki az együttes mellé, aki a külföldi utak szervezésében segített. Érdekes az ő kapcsolatuk az Ungarescával, de fel merem vállalni, hogy bemutassam őket. Volt olyan, aki aktívan részt vett a munkában, és azt a feladatot hajtotta végre, amit kellett, de olyan is volt, aki másként viselkedett. 1963-ban például a kinevezett állami vezető közölte, hogy vegyük le a kanásztáncot a műsorról, mert rontja az imázsunkat, hogy bő gatyában táncolunk. Vagy például 1968-ban megtiltották, hogy részt vegyünk a folklórmisén, helyette azt mondták, hogy táncoljunk az ide érkező békevonatnak. Kimentünk az állomásra, jöttek is vonatok, de nem jött békevonat. Ez a csehszlovák bevonulás után volt. Vannak tehát élmények, amelyeket érdemes rekonstruálni és az utókorra hagyni.
Van kitűzött időpont, amire el szeretne készülni a könyvvel?
Nincs konkrét időpont, szeretném minél hamarabb elkészíteni az anyagot, mielőbb feldolgozni ezt a 28 évet. Úgy gondolom, hogy egy-másfél év múlva elkészülök vele.
Mi a helyzet az utánpótlással?Ez érdekes kérdés, mert régebben volt egy utánpótlás bázis, ez körülbelül tíz éve átalakult Alalapfokú Művészeti Iskolává, ahol most több mint 300 gyerek tanul. Viszont egyre kevesebb a tánc iránt érdeklődő, a gyerekeket egyre több hatás éri, így nem a néptánc az elsődleges vonzerővel bíró (mozgás)kulturális lehetőség számukra. Pedig nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Nagyon keményen kell dolgozni, hogy az ember eredményt érjen el, és nem biztos, hogy a mai gyerekek ugyanazt tudják produkálni, mint amit mi annak idején. Fel kell áldozni érte a szabadidőt, ha valaki komolyan gondolja. A mostani társaságban például 20-25 éves múlttal rendelkeznek fiatalok, tehát 6 éves koruk óta itt táncolnak. A senior csoportban is olyanok vannak, akik 15-20 évet táncoltak velünk, aztán elmentek, családot alapítottak, majd visszajöttek hozzánk. Ők közel hatvan évesek.
A senior tánccsoportot egyébként mi találtuk ki még 1990-ben, s azóta az országban több helyen is követtek minket, és hoztak létre saját senior csoportokat.
 |
| Részlet az Ungaresca "Örökség" című műsorából |
A magyar népzenei kultúrkincs eléggé szerteágazó, főleg a zenék sokszínűsége, stílusbeli kavalkádja. Van olyan zene, ami a szívéhez közelálló?
Nem mondanám, hogy kötődnék a magyar zenei terület bizonyos részéhez. Az az izgalmas, amikor valaki ebből a rendelkezésére álló anyagból tovább tud lépni. Van egy barátom, Kiss Ferenc, aki egy nagyon érzékeny zeneszerző, aki világzenét tud ebből csinálni. Egyébként nemcsak a zenében, hanem a táncban is gyűjtöm az ismereteket. Lehet, hogy van egy dal, ami valamikor nem fogott meg, most viszont megnézem, és mégis használom a dallamot, esetleg a zenész javasol jobbat. A néptánc-feldolgozásnál azonban ehhez nem elég a koreográfus, oda zeneszerzés is kell.
A táncosok is hozzáteszik az ötleteiket?
Igen. Akkor jó a légkör, ha a táncos elmondja az ötleteit, én pedig vagy elfogadom, vagy módosítom azt. Ha közös az alkotói munka, sokkal jobban magunkénak érezzük a táncot.
Előfordult már az is, hogy megújítottak koreográfiát?
Van, amit újraformálunk, hiszen az idő haladtával másképp látjuk az adott művet, és korrigáljuk. De van olyan mű is, ami évtizedek óta változtatás nélkül fut.
Állandó kísérőjük a Boglya zenekar. Mióta tart ez a jó partnerség?
A '80-as évek közepén alakult ki. Addig egy cigányzenekarral dolgoztunk, és a sárvári Regős Együttes is volt a kísérőnk. Aztán átalakultak a követelmények, ehhez pedig a Boglya Zenekar muzsikája állt a legközelebb. Eleinte az írott zenéhez kapcsolódott a tánc, a Boglya pedig a népzenéhez van közel. Ennek a kettőnek az ötvözése lenne az ideális, erre törekszünk.
 |
| A búcsú pillanata a közönségtől |
A táncos utánpótlás kicsit nehezebb, de a közönség utánpótlásával nincs probléma. Ezt megtapasztaltuk a legutóbbi, Sportházbeli fellépésen is, ami teltház előtt ment.
Szerencsénk van. Itt az MMIK-ban a négyszáz férőhelyes terem kicsi nekünk. Tavaly kétszer is kellett műsort csinálni, de az sem volt elegendő - ezért mentünk vissza a sportházba. Azt viszont nem szeretjük, mert nagyon nagy a tér, és elveszik a táncos-néző kapcsolat. Nem becsülöm le a sportházat, de ott sokkal többet kell dolgozni a színpadon, hogy elérjük a közönséget, esetenként 50 métert is át kell ívelni. Itt zártabb a tér. Ahol közel van a közönség, ott sokkal intenzívebb a kapcsolat, szinte együtt lüktet táncos és néző.
A színpadi világítást és effekteket is Önök találják ki?
Teljes egészében mi csináljuk. Az együttes egyik alkotója, Horváth Győző (Horváth János fia - a szerk.) csinálja egy világosító szakemberrel. A mostani előadásra is mi vittük oda a gépek nagy százalékát. Egy táncszínházhoz hozzátartozik a fény, ez természetes. Sajnos itt nem áll a rendelkezésünkre olyan technika, mint például Budapesten.
December 31-e után mennyire fog tudni kibújni majd a "táncos bőréből"?
Nem tudok kibújni. Nem titok, hogy az Ungaresca jövőjében a vezető-alkotók a két gyermekem, a harmadik pedig a vőm. Eddig is belebeszéltem a munkájukba. Persze mindig mondtam, hogy nem biztos, hogy el kell fogadni a véleményem, de gondolják végig. Nem akarom magam rájuk erőltetni, mert elvenném az alkotói egyéniségüket. Én csak javaslattal tudok hozzájárulni ahhoz, hogy a munkájuk jobb legyen.
Horváth János 'Gedi' most, hogy nyugdíjba vonul sem fog elszakadni a munkájától. Szakmai tanácsadóként továbbra is szívesen együttműködik az Ungaresca Táncegyüttes vezetőivel, illetve megírja a csoport utóbbi 28 évének történetét, melynek kézirata várhatóan egy év múlva készül el. Így nemcsak eddig alkotott maradandót, hanem ezután is azt fog!Mindehhez kitartást, vitalitást és sok egészséget kívánunk!
"Nektek hagyom, ha innen elmegyek
E búcsúzót, jövendő emberek!
Ha emlékeztek, mit daloltam én,
Ne kérdezzétek majd, ki voltam én.
Nem a pacsirta fontos, csak a dal,
Mely a nem múló, szent összhangba hal."
(Juhász Gyula: Testamentum - részlet)
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1899 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Két unokaöcsém jóvoltából, ( Jávorics fiuk ) akik az Ön keze alatt nőttek fel, nagyon sok és szép élményben volt részünk férjemmel együtt. Amikor csak tehettük elmentünk Szombathelyre, Budapestre, hogy gyönyörködjünk a szép táncokban és élvezzük a hol kedvesen bohókás,hol sírást is kiváltó előadásokat.
Köszönöm,hogy lehetővé tette ezt számunkra és kívánunk még hosszú életet, hogy terveit megvalósíthassa és tudásával , tapasztalatával még sokáig támosgassa ezt a kedves együttest.