A meghirdetett első műsorszám, azaz Diggieman - aki nekünk mindig is Deego marad - fellépése előtt negyed órával bizony épphogy csak szálingózott befele a közönség, és ez nem az első ilyen eset hiphop tárgykörben a Cinemában. A mozi fekvésének, igényes kialakításának köszönhetően közkedvelt színtérré nőtte ki magát a koncertlátogató és partiközönség széles rétegeinél. Ennek ellenére már nem először fordul elő, hogy ha egy est egyik résztvevője a mozgalmi indíttatású hiphop családjába tartozik, akkor a fanok pontosan kezdésre érkeznek, és a koncert után 20 perccel már nagy részük el is hagyja az objektumot. Nem lenne különösebb gond ezzel, ha az utána következő Beat Dis nem ápolna szoros rokonságot mind stílus, mind világlátás szempontjából az általuk közkedvelt irányzattal. A gyökereik azonosak mindenképp, és ha már befizettek a jegyre, akkor simán kibekkelhetnék az időt, és legalább "belekóstolhatnának" a következő előadóba. ( Ha valaki esetleg ezügyben felvilágosítana minket, szívesen vennénk szervezési okulásképp, akár privátban, akár a cikk alján, a hozzászólásokban, köszönettel!)

Diggieman és Beat Dis a moziaulában - a közönség jót bulizott a Kultúrkapu Egyesület szervezte koncerten

Diggiman

Deego színrelépésére azonban szépen betelt a küzdőtér első fertálya, és elejét vette a 11 számot felvonultató rap - vokál - ragga okosítás. Mivel a dj-pultban ügyködtem, speciális élményben volt részem - szemből láthattam, hogy aki ott volt, szinte egytől egyig énekelte az új album dalait éppúgy, mint az első számban felvonultatott Connections és egyéb régebbi témákat. A színpadon kívüli hangzásról nem tudok érdemben nyilatkozni, de látva a buzgó fejmozgást, az átszellemült arccal szövegeket kívülről szavaló embereket - hozzátéve a később szerzett infóimat, plusz az elkövetkező hangorgiát -, jól kellett szólnia mindenképp. Másodiknak a Lángtenger című új album nyitódala, "A szív" következett, majd szépen sorjáztak a lemez remekbe szabott trackjei. Egyedül a Portoríkó maradt csak ki a repertoárból. Jöttek személyes kedvenceim is, úgy mint az "Elveszett gyermekek", "Átköltenél", "Naprakészen", "Lángtenger", és a többi friss szerzemény. Elfogult vagyok Deego és alkotótársai munkásságával szemben régóta, mert kilógnak a nagyrészt külsőségeken alapuló magyar utcai hiphop-szcénából, nem egyedüliként természetesen. A Lágtenger minden tekintetben igazolta elfogultságom jogosságát mind zenei téren, mind üzenetében. Nincsenek macskarímek, nincsen fölösleges verbálháború más előadóknak címezve - "csak" megmondás van, konkrét és pillanatnyi ars poetica. Ha valaki nem is rajong az utcaköltők stílusáért, akkor is érdemes végighallgatnia az lp-t. Először is hűen és megalkuvást nem tűrően hallhatunk országunk állapotának mikéntjéről - végre valaki az arra illetékesek közül is beszélne erről ilyen nyíltan, ráadásul az eddig egyetlen ilyen elszólásból komoly szállóige lett: nem kicsit, nagyon! Másodszor - és lehetne inkább ez a fő érv - a dalok által megismerhet a hallgató egy tehetséges, intelligens, és szeretetreméltó embert. Akik ott voltak, azok már tudják ezt, és úgy gondoljuk, nemsokára még többen fognak a fenti kijelentésünkkel azonosulni! A beszámoló ezen része pediglen frappánsan egy citátummal végződhet csak:

„Kódolatlan hétvége, a kapzsiságunk mértéke
A lépre-csalt nemzetünknek egy könnyfakasztó kérdése,
Miért? Uram, mondd meg nekem, ki s mindezt miért tette?
Vérözön lábainál, s lángtenger felette"

Diggieman és Vidaotone

Beat Dis

A program egy spontán közönségcserével folytatódott tehát, és péntek utolsó órájának kezdetén a színpadra lépett - majdnem 2 év után - a Beat Dis. Keményebb hangzást ütött meg a zenekar, mint amit megszoktunk tőle, főleg annak ismeretében, hogy információink szerint az új album könnyedebb hangvételűnek lett kikiáltva. Az általuk képviselt stílustól persze nem idegen a torzított gitár, és a zenekartól sem újdonság ezt hallani, de Geri témái sokkal jobban előtérbe kerültek mostanság. Szinte tökéletes dinamikával robbantottak egyből, egészségesen és arányosan szólaltak meg, - hála érte a zenekar állandó plusz egy tagjának, Pepének, aki a keverőpultnál gondoskodik a zenei élmény minél magasabb szintű átadásáról. Idén már a harmadik koncertjét láttam a bandának, és ez volt a legjobb közülük. A másképp-gondolkodó országos média előszeretettel sugározza számaikat, mégis sokkal nehezebb dolguk van itthon, mint a hasonszőrű, magyarul éneklő formációknak. Ennek ellenére szép lassan beérett a sokéves kitartó munka, egyre többen látogatják koncertjeiket, és egyre több felkérést is kapnak különböző projektekben való részvételre. A második, egy éve megjelent Keep Still! albumuk számai alkották a műsor gerincét, de hallhattunk az elsőről, és a most készülő harmadikról is etűdöket. Egyébként a felhangzó új dal tényleg egy másik világot vetít előre, kíváncsian várjuk az egész csomeszt egyben. A ritmusszekciót alkotó Rozi - dob, Sitya - basszus páros precízen hozta az alapokat, és azt mondják egy jó koncertnek az alaptézise ez, innentől már nagy baj nem lehet, és nem is lett. A stílus jellemzője a maximális zenei alázat, a közös produktum minden egyéni hangszeres túlkapástól mentes. Mondhatni nem a hangok mennyisége, hanem azok minősége, és a zenében elfoglalt helyük a domináns tényező. Ez egyébként minden jó zenére áll, és ezen az estén ez tökéletesen át is jött. A gitártémák vastagon és konkrétan adták a táptalajt az ütemes fejmozgáshoz, a groove-ok táncrasarkalltak, Judy éneke szinte megállt a levegőben, tökéletes összhangba forrva Csigi jellegzetesen kántálós vagy éneklős témáival. Owa a lemezjátszó mellet hozta a szokásos szkreccseit, tökéletes ritmusban és hallhatóan. Kijelenthetjük tehát, hogy egy nagyon jó, bolygó-kompatibilis, korszerű zenekar adott nekünk kitűnő koncertet, amit a jelenlévő, cirka háromnegyedháznyi látogató vissza is igazolt.

Beat Dis

A koncertek utáni történések megismertetésében már nem vagyok kompetens, ugyanis elvesztem lemeztáskám tartalmában, bár ez már nem ma kezdődött. Ez van, visszaeső vagyok kérem, Tommy Brutkho barátommal egyetemben, aki már egy éve a Tilos Rádió kötelékének tagja, és a" bécsi vonal" elkötelezett nagykövete. Táncos darabokat adagoltunk a maradóknak - és itt meg is ragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a lelkes, nem kicsi, rongylábú seregletnek a kitartást! Respect For All!

Valódi trip-hop, remek dallamok és nagyszerű ének-rap egyveleg. Röviden így lehetne összefoglalni a szombathelyi gyökerű Beat Dis pénteki koncertjét. Vegyes érzelmekkel indultunk el, pedig nem ismeretlen számunkra a 2003-ban alakult zenekar. Annak ellenére, hogy dalaikat nem lehet megtalálni a kereskedelmi adók által diktált ízlésterroros listák között, jó pár számuk eljutott már hozzánk. Ez érthető is, hiszen egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, idén már a szakmai jelölések és a közönségszavazatok alapján bekerültek az MTV EMA díjátadóján hazánkat képviselő öt zenekar közé. (Végül a Gonzo játszhatott Liverpoolban) Szép számmal gyűltek össze a vájt fülű zenerajongók a mozi aulájában, akik talán maguk sem sejtették, hogy milyen behatárolhatatlan zenei élményben lesz részük. Már a kezdő akkordok megszólalása után rá kellett jönnünk, hogy bármi is volt titkon az elképzelés, elvárás a koncerttel kapcsolatban, nem azt kapjuk. Az első pár szám után még nehéz volt eldönteni, hogy ez jó vagy sem - egyszerűen csak kőkemény trip hop keresett utat magának a hallójáratokban, amolyan lassú, fejbólogatós tánczene. Az a fajta, ami beállítottságtól vagy akár az éppen aktuális hangulattól függően sorolható "az összes szám egyforma" vagy épp a "stabil alapformula, tökéletes változatossággal" típusba. Egészen addig, amíg meg nem hallottuk az énekesnő, Judy Jay hangját. Nem kedveljük a manapság oly divatos, „tudok skálázni, sztár vagyok" típusú dalospacsirtákat, de pont ez az, ami nem mondható el a kopasz énekesnőről. Karakteres hang, némi szigorral, mégis laza és tisztán artikulált. A koncert utolsó harmadában végére előkerültek a pörgősebb számok is. Hullámzott a tánctér, igazi tombolás alakult ki. Kár, hogy csak a végére, és kár, hogy - ráadással együtt - mindössze egy órán keresztül tartott a buli (bár lemezbemutató koncert volt, és a plakát is egyértelműen hozta az egy óra időtartamot). A koncert befejeztével átértékeltük kezdeti fenntartásainkat és feltettük a nagy kérdést: miért is volt kétségünk Prieger Zsolt (Anima) üdvöskéit illetően? Hiszen minden zenerajongó tudja, hogy amihez ő adja ma a nevét, arra érdemes odafigyelni. Így a 2009 tavaszán megjelenő új Beat Dis albumra is! Shelly