Delta ementáli, Apostol camembert - Sajtfesztivál és falunap Sajtoskálon

Képgaléria megtekintése2011.08.12. - 03:00 | Kóbor Károly (Charles)

Delta ementáli, Apostol camembert - Sajtfesztivál és falunap Sajtoskálon

Augusztus első hétvégéjén rendezték meg a 17. sajtoskáli falunapon a 7. Sajtfesztivált és sajtvásárt. Több ezer kíváncsiskodó gyűlt össze, akik megkóstolták a finomabbnál finomabb sajtokat, ettek, ittak, majd este az Ungaresca, az Apostol és a Delta zenéjére eresztették ki a gőzt.

Köszöntőt mondott Haller Imre, a falu polgármestere, majd V. Németh Zsolt, vidékfejlesztési államtitkár nyitotta meg a fesztivált, és a Magyar Sajtlovagrend nevében Hegedűs Imre mondott beszédet.

Meghívott vendégek voltak még: Básthy Tamás országgyűlési képviselő, Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, Vas Megye Közgyűlésének Elnöke, Majthényi László Vas Megye Közgyűlésének Alelnöke, Király Árpád Csepreg polgármestere, a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi  társulás elnöke, Varsányi László és a kistérségi települések polgármesterei, jegyzői.

Szabó Miklós plébános celebrálta a misét és áldotta meg az újkenyeret. Az ünnepen posztumusz díszpolgári címet adományozott az önkormányzat képviselő-testülete Böröndy József igazgató-tanító úrnak, születésének 90.-ik évfordulóján.

Eközben a 17 termelő Egertől Jákig kirakta a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb áruit a standokra, amiket mindenki végigkóstolhatott és meg is vásárolhatott. A sajtbíráló bizottság is megkezdte munkáját, amelynek elnöke Kovács Ferenc volt.

A sajtverseny eredménye a fogyasztó közönség szavazatai alapján:

I. helyezett: Lukács Magdolna, Keszthely

II. helyezett: Ráczné Gyalog Stefánia, Ják

III. helyezett: Egri Margaréta Kft., Eger

A képviselő-testület Colic Margit és Colic Mijo kőszegi sajtkészítők munkáját részesítette különdíjban, valamint a Köröstej Kft. Köröstetétlenből kapta meg a"gyerekek kedvence" díjat.

7 üstben főtt a vad- és sertéspörkölt, amiből mindenkinek jutott, aki kilátogatott a rendezvényre, melyről a képviselő-testület tagjai és a falubeli asszonyok gondoskodtak, majd délután kezdődtek a kulturális programok, amit a visszatérő Szandi kezdett meg, és slágereivel elvarázsolta a közönséget, akik énekelve, tapsolva jutalmazták az előadóművészt. Kezdett nőni a tömeg, ekkor is már több mint ezren múlatták az időt a standokon, koncerten, sörsátrakban. Jött Ihos József, alias „Kató néni" a kihagyhatatlan poénokkal, amiken fiatalok, idősek nevettek egyaránt, végül Kató néni megcsillantotta picit zenei tudását is.

Következtek a Zalaegerszegi Színház tagjai, akik először népszerű musicaleket adtak elő, majd a helyi kicsikből álló rocky csapat is megmutatta tudását, akik után a fergeteges sikert arató Sajtoskáli Asszonykórus lépett fel. Közben jöttek a viharfelhők, és velük együtt az idei évben nagyon sokszor érkező eső is. Sokan hazamentek, viszont sokan voltak, akik ott maradtak és behúzódtak a sátrak alá, vagy sörözni, vagy operettet hallgatni a Zalai megyei társulattól, vagy a tombolasorsoláson a közel 100 értékes nyereményért izgultak. A főnyereményt, egy gyönyörű, hatalmas padlóvázát Fehér József mesterházi lakos nyerte meg.

Az Ungaresca táncosai adták a délutáni műsor utolsó részét. A ritmusokat hallva elállt az eső, és újra benépesült a faluház udvara. Az Apostol esti koncertjén már lépni alig lehetett a tömegben, és mivel a zenekar népszerűsége semmit sem csökkent, közel 4 ezer ember gyűlt össze.

Az este előrehaladtával aztán picit átalakult a nézősereg, több fiatal lett, és jöttek a bulizenekarok, először a Csiszár duó Mónival harsogta a kedvenc zeneszámokat, majd a Delta együttes fergeteges hangulatot varázsolt késő este. Egy szám erejéig a két csapat is összejátszott, majd Csiszárék csapata zárta a hajnalig tartó bulit.

A szervező, Baloghné Simon Erika és csapata roppant büszke lehet a sikerére, bár, ha így folytatódik a tendencia, kinövik a kultúrház udvarát. Aki ott volt, biztosan jövőre is elmegy erre a szuper rendezvényre, aki nem volt ott ,az is jelen akar lenni majd a következő évben. Tökéletes szervezés, extra hangulat, bámulatos koncertek, olcsó árak a standokon, sajtkóstoló, ebéd ,csupa finomság ...Várjuk a 2012-es sajtfesztivált!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás