Mea culpával kezdünk: érkezésünket 22 órára pozicionálva már bezárta kapuit a Nora's Garden virágoskertje, így róluk olyan szerencsétlenül lecsúsztunk, mint Eddie, a sas a Calgary-i sípályán. De pótlunk, elsőkörben egy velük készülő interjúval, s remélhetően hamarosan koncert-tettenéréssel is.

Kezdjük a végén, mert még most is hatás alatt állunk: olyat hallottunk ugyanis szombat este Vuk nagybátyjától, amit azóta is forgatunk, hangmorzsázunk emlékeink közt. A névválasztást sokat nem is cincáljuk, a Karak név telitalálat plusz palindrom, de legfőképp beszélőnév, főleg ha úgy közelítünk hozzá, hogy mondjuk a Lovasi nevű zenészróka a nagybáty, és Karak a tanulékony kisróka. Örökségátvételből jeles, de ez önmagában édeskevés, ha nincs mellette saját kútfős plusz. Márpedig itt nagyban plusszolás esete forgott felfele. 

Mielőtt részletes hozsannázásba kezdenénk, kis vargabetűt teszünk Szombathely zenei szívóerejét illetően. Ezt gyorsan rövidre is zárjuk annyival, hogy nincs. Van egy egyetemünk, ami zenei közösségként leginkább egy intellektuálisan kifosztott mainstream masszára hasonlít, tocsogva a zenei közízlés állóvízében. Nincs szellemi vezér, nem alakulnak ki underground létközösségek, amik felszínre dobnák a veretes gondolatbajnokokat, intellektuális, követendő irányvonalat építve köréjük. Nincs új Lovasink, Beckzolink, de még Likómarcink sem.

Van viszont egy vasvári brigád, akik lehet, nem is egyetemisták, ellenben olyan zenei aurával bírnak, aminek azóta is vonzáskörében keringünk.

Jöjjön tehát a medvelátás. A zenekarról mindössze ennyi információnk volt előzetesen:
"A Karak egy nagyon friss vasvári formáció, érdekes hangzásvilággal, ami főként a brácsának köszönhető. Habár a zenekar a brácsás csatlakozása előtt is létezett már, ilyen felállásban még csak pár hete jöttek létre. Többnyire saját számokat játszanak."

Szégyen ide vagy oda, gőzünk sincs, kik alkotják a zenekart, szombat este klasszikus trióként örömzenéltek a színpadon, a brácsásuk ugyanis Erdélyben tartózkodott. Már a beállás is sejtett valami finom, légben úszó egyediséget és humort: a klub Peavey-dobszerkóját kipaterolták, helyére bekerült a saját dobcucc, a messziről az ifjú Morrissey-re hasonlító gitáros-énekes frontember pedig olyan lazára vette a soundcheck-et, hogy gurultunk a technikus felé lőtt ukázain ("az első szám feldolgozás lesz, arra valahogy majd beállunk, aztán meglátjuk, hogyan lesz utána..."). 

Nos az első szám - amit ismerünk, de ötletünk sincs az eredetihez - egy döbbenetesen jól interpretált felütés volt, és előérzetünk ezúttal sem csalt meg minket. Az apró gesztusok, kiszólások, az énekes "imbolygó-mórikáló" mozgása pontosan stemplizte azt, amit előzetesen, ösztönszerűen feltételeztünk a zenekarról. Aztán a második dallal - hívjuk csak egyszerűen Régi művháznak, ugyanis a bandavezírnek nem erőssége a címadás - beütött a ménkű. Egy szatmári népzenei alapokra helyezett dalba szőtték bele a brigantik a The Platters Only You című, 1955-ös világsikerét. Visítottunk ( (C) Vidus ), és újrakértük a végén, hogy még ide nekünk ezt, hogy volt, hogy volt?? Sorok íróját ritkán éri zenei sokkhatás, pedig sok hatás érte már Apolló jóvoltából, mégis, ez a zseniálisan "gyilkos stílusegybeolvasztás" minden létező biztosítékot kivert nála. Hogy lehet, hogy ilyet eddig nem hallottunk? Hogy lehet, hogy Lovasi által már-már tökélyre fejlesztett kispálos népdanolászást simán meg lehet fejelni még? Méghozzá autentikusan!!! (a Karak gitárosa amúgy népzenész, hegedűs, ám most ebben a felállásban mellőzték a vonósokat). 

De nehogy azt gondolja a T. Olvasó, hogy ezzel mindjárt az elején le is tudtuk a katarzist. Fenéket! A banda kibogozta még a 30Y-t, istentelenül jó sikálós-pörgős-táncolós kis opuszokat rakott le, mígnem "Morisszí" egyedül maradt a színpadon, gitárjával. S ez az a momentum, amikor megfogalmazódott bennünk mindaz, amit a felvezetőben írtunk. Hogy el innen, de gyorsan! Itt ehhez az intellektushoz nem lesz élettér, ezt már szinte a megalakulással kinőtte a zenekar...

Szóval az egyszálgitáros Altatótól - címadást lásd fentebb - ott játszott előttünk a komplett Kispál és a Borz,  nosztalgikus elevenünkbe hasítóan megidézve Lovasi szellemiségét, Kispál akkordfogásait. Gyönyörű volt, bár nem Sherlock Holmes-oltunk utána, hogy mindenkiből ekkora revelációt váltott-e ki a dal. Belőlünk igen, és a ráadásban ezt a nótát is visszakaptuk még egyszer.

Abbahagyjuk, mert lassan kezd már pátoszos lenni, holott olyan ritka manapság, ami zsigerből jövően természetes és dicsérnivaló, hogy önkéntelenül is fényezésnek érezzük. Kerek volt a Karak, sőt, Karak-teres, irány a stúdió, irány az éter. Jó leírni ilyet: (még) a mi megyénk kölyke. Még... 

Ezekután nem túl hálás írni a másik két zenekarról, holott bőven lenne mit, és főként biztatót! A Ground Zerónak azt kívánjuk, hogy találják meg saját hangjukat, az énekesnőnek (Szabó Rita), hogy képezze magát, kicsit csúszkált, de ez simán belefér egy amatőr zenekartól. Amúgy ritkaság az ilyen "mély hangfekvésű" női énekes, érdemes lenne jól/jobban élni ezzel. 

A féléve alakult Unknown nekünk teljesen rendben volt, első blikkre a helyi Lunchbox kistesói. A punk & roll stíluselemeit vágták rendesen, az énekesnő tisztán artikulált, talán az ő előadásuk alatt volt legjobban érthető a szöveg. A dobos lány már önmagában is kuriózum, pláne, ha pontos, mint a Doxa, emiatt pedig nem is érhette szó a ház elejét. A két gitáros simán "kanidol", még akkor is, ha nem american. Szmájli. Hajrá, ki lehet törni az "ismeretlenségből".

Erre a fenti zenekaroknak lesz is lehetőségük, a Karakot 16-án, kedden hallhatjuk újra a Cafe Frei egyéves szülinapi buliján, 19 órától, ahol a szombatihoz képest lelágyítva (brácsával kiegészülve) fognak játszani. Azt követően pedig 19-én a Woodstock Klubban lép fel a brigád az Unknown-nal egyetemben, sőt, a Karnevál Sörterén is belefuthatunk majd mindkét csapatba!

Lehet tehát tesztelni, hogy túl sok Benedek Eleket olvastunk-e mostanában, vagy tényleg nincs olyan botfülünk, hogy kihajt.